Jubileumi 10. alkalmához érkezett az MBE kommunikációs osztálya által szervezett BATIK (Baptista Tudományos és Ismeretterjesztő Konferencia). Február 26-án, szombaton a Benczúr Hotel Budapest terme a járványügyi szabályozás betartása mellett telt meg a közönséggel. A regisztrációt telt ház miatt az eredeti határidőnél korábban kellett lezárni, ami biztatás lehet a következő években az érdeklődők számára a korai jelentkezésre.

A konferencia az „Értsünk szót!” címet kapta, amely az interperszonális kommunikáció lehetőségeinek fejlesztésére, kiterjesztésére, esetleges hibáinak kiküszöbölésére, javítására, újabb területeinek felfedezésére utal. Az érintett területek voltak többek között a gyülekezetek, az egyház, a család, az egészség, az ifjúság.

Az első rész – „Értsük együtt a kommunikációt!” – alapigéje: „Úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudóik.” (Mt 7,29)

A konferencia főelőadója dr. Szűts Zoltán digitálispedagógia- és médiakutató, egyetemi docens, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Pedagógiai Karának dékánja volt. „Vessétek ki a közösségi hálóitokat!” című előadásában arra a kérdésre kereste a választ, hogy a keresztény közösségek számára milyen lehetőségeket, kihívásokat jelent a közösségi média.

Andrónyi Kolos, az MTVA vallási műsorainak főszerkesztője (j), és Bodó Mária, az MTVA szerkesztő műsorvezetője (b) a kereszténység üzeneteinek televíziós és rádiós közvetítési lehetőségeit mutatta be.

Varga László Ottó, az MBE főtitkára „A megfejthetetlen egyház” témában arról beszélt, hogy megfejthetőek-e az egyház üzenetei a ma emberének, illetve mely kérdéseket jó nem megfejteni, mert Isten titkai, és melyek azok, amelyek éppen a gyülekezet által megfejthetők. Hogyan tud szót érteni a gyülekezet a körülötte lévő világgal?

Fórumbeszélgetés formájában négy szakembert kérdezett Rédl Ádám, a Baptista Rádió vezetője, a Petőfi és a Beat rádió műsorvezetője arról, hogyan érdemes megszólítani az embereket szervezetként, gyülekezetként. Szilágyi Attila (kommunikációs igazgató, BSZSZ), Bacsó Benjámin (vezető lelkész, Élő Remény Baptista Gyülekezet), Szilágyi-Benedek Dávid (marketingvezető, BTESZ) és Sonkoly Tamás (marketingvezető, Unilever) osztotta meg tapasztalatait a témában. Szóba kerültek a gyülekezeti marketing felépítésének lehetőségei, az eredményes online tartalomgyártás módszerei, illetve előre eltervezett tartalmakon túl a háborús helyzet veszélyezettjeinek megsegítése és támogatása is felmerült a beszélgetésben.

A konferencia második részének – „Értsük egymást, értsük magunkat!” – alapigéje Jób 34,4: „Keressük meg együtt az igazságot, értsünk egyet abban, ami jó.” Dr. Székely Levente PhD szociológus, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa, a „Magyar Ifjúságkutatás 2020” kutatásvezetője a generációk közötti, örökkévalóságnak tűnő távolságok okairól tartott előadást. Másra vágynak a mai fiatalok, mint az idősebbek? Mások a céljaik, jövőképeik? Többek között ezekre a kérdésekre is fény derült.

Bohár-Kovács Janka pszichológus, az Aurum Életműhely vezetője a családban zajló kommunikáció javítását célozta meg mondanivalójában. Miért nem sikerül sokszor szót értenünk a családban? Milyen akadályok vannak a másik valódi mondanivalójának megértésében?

Melyek az egészséges táplálkozás alapszabályai, milyen tévhitek vannak ezzel kapcsolatosan, és miért fontos odafigyelnünk az étkezésre? Török Eszter dietetikus ezekről a dolgokról beszélt, és ismertetett néhány különleges alapanyagot, amelyek használatához három szakácskönyve jelent meg.

A konferencia záró előadásában Papp János, az MBE elnöke „Lássunk át a szitán!” címmel azokra a kérdésekre kereste a választ, hogy lehetséges-e a mai kaotikus kommunikációs folyamatban igazi megértéssel rendelkeznünk, illetve mi szükséges ehhez, mondott-e erről valamit az Isten.

Az előadásokról részletes beszámolóval is jelentkezünk hamarosan.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!