Szabadkáról értelemmel és lélekkel

1674

2016. június 12-én – ki tudja hányadszor – Szabadkára indultam, hogy a hallható igével, a prédikációval, és a látható igével, az úrvacsorával szolgáljak testvéreimnek.

Magyarország déli határától néhány kilométernyi autóúttal érhető el a kétnyelvű – szerb–magyar – szabadkai gyülekezet. Közelebb esik egyik testvérvárosához, Szegedhez, mint például annak egyik állomása, a szentesi gyülekezet. Ennek ellenére alig tudunk valamit a Vajdaság regionális központjában működő szabadkai közösségről. Például azt sem, hogy e gyülekezetnek minden adottsága meglenne ahhoz, hogy mostanra a délvidéki baptista misszió „Antiókhiájává” (vö. ApCsel 13,1–3) nője ki magát. Ha ez elmaradt, annak elsődleges oka az, hogy e szerep vállalására senki sem bátorította ezt az 1922 óta létező, valamikor még teljesen magyar gyülekezetet.

Az elmúlt évtizedekben a szabadkai gyülekezet összetétele jelentősen megváltozott. Gyakorlatilag alacsony átlagéletkorú tagságból álló szerb gyülekezetté vált. A magyarok száma még most is jelentős, de ők inkább az idősebb korosztályt alkotják.

A szabadkai gyülekezetnek hosszabb ideje nincs saját lelkipásztora. Az igemagyarázatot – főleg hétköznap – az erre alkalmas gyülekezeti tagok vállalják. Ezen kívül a legjelentősebb a „Szívvel a Vajdaságért” misszió keretében havonta két vasárnap is ide kiküldött magyarországi és romániai magyar ajkú igeszólók prédikálása. Gyakran érkeznek még alkalmi szolgálattevők a szomszédos szerb gyülekezetekből és Horvátországból is.

A sokszínű külső missziót is folytató gyülekezet nemzetiségi összetételéből következik, hogy megmozdulásai többnyire a szerbül beszélőket veszik célba, bár vannak esetenként próbálkozásaik magyarul értő polgártársaik felé is. A különféle szolgálatok nyelvi irányultságának arányán – szerintem – kívánatos lenne változtatni, és ez a város nemzetiségi összetétele alapján lehetséges is. A 2011-ben készült népszámlálás a szabadkai agglomerációban húsz nemzetiséget sorol fel. Ezek közül meghatározó a magyar (~38%) és a szerb (~24%). Számottevő még a horvát és a bunyevác (~11-11%). A nemzetiségi összetételhez illeszkedően a szabadkai felsőoktatásban számottevő szerepe van a kizárólag magyar nyelvű intézményeknek is.

Mindent mérlegelve be kellett látnom, hogy a kétnyelvű szabadkai gyülekezet mintegy negyven tagjával most még nem képes egy ilyen, a magyarul értőket is megcélzó tevékenységbővítésre. Alkalmi misszionáriusok látogatásával sem oldható meg ez a rendszeres és folyamatos fáradozást igénylő feladat. Már-már falba ütköztem, és ekkor találkoztam Sipos Márk testvérrel, az evangéliumot elsősorban egyetemisták körében terjesztő Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezet vezetőjével. Tőle megtudtam, hogy a gyülekezetükhöz tartozó újjászületett vajdasági diákok vágya az, hogy hazájukba rendszeresen visszalátogatva megszólítsák az evangéliummal elsősorban magyarul (is) értő honfi-, de főleg kortársaikat. Ennek kereteit keresik is már jó ideje. E gondolat nem hagyott nyugodni. El is határoztam, hogy mihamar a szabadkai gyülekezet testvérisége elé is tárom. Az alkalom ez év június 12-én jött el, de előbb szembesülnöm kellett egy csodával.

Mi volt ez a csoda? Egy épülőfélben lévő új szabadkai imaház. Amikor a szabadkai testvérek kölcsönhelyiségben megtartott úrvacsorai istentisztelete után visszasétáltunk a gyülekezet által 1954 óta birtokolt, a Zrínyi és Frangepán utca 7. szám alatti telekhez, nem akartam hinni a szememnek. Eltűnt a sok betegségtől szenvedő – bár így is sok áldás helyszíneként megismert – régi épület, és a helyén megláthattuk és bejárhattuk a tervezett korszerű és célszerű gyülekezeti háznak a lendületes munka gyümölcseként már felépült első szintjét. A tervrajz és a látványterv alapján pedig elképzelhettük a tetőtérben még ezután elkészítendő sokcélú helyiségeket.

A bejárás vége felé lelkes kísérőim elé tártam Sipos Márk testvér és szerbiai társai Szabadkához kapcsolódó lelki látását. A hatás várakozáson felüli volt. Nemcsak üdvözölték a szabadkai gyülekezettel párhuzamosan működő, sajátos célterületű misszió lehetőségét, hanem a készülő gyülekezeti házban némelyek már mutatták is az esetleges vendégcsoport-foglalkozások elképzelt helyét.

Hogy mi lesz a továbbiakban? A reményteli kapcsolat alapjainak lerakását elvégezhettem az Úr segítségével. A folytatás, a részletek kidolgozása, a majdani egymást támogató működés a szabadkai gyülekezet és a szegedi Új Remény gyülekezet hitén, szeretetén és bölcsességén múlik.

Közben természetesen nem feledkezhetünk meg az új gyülekezeti ház hitben elkezdett és hitben folytatandó építéséről. Számomra megható volt az, hogy bár pontos kimutatásuk van a terv egyes lépéseiről és a melléjük rendelt még meg nem lévő tetemes összegekről, a szabadkai testvérek nem ezt rakták útravalóként lelki batyumba, hanem a magatartásukból sugárzó hitet, mely az Izsák föláldozására készülő Ábrahám szavára rímelt: „Isten majd gondoskodik” (1Móz 18,8).

Hogy lelki és anyagi vonatkozású hitük életképes maradjon, álljunk szabadkai testvéreink mellé együttérzésünkkel és közbenjáró imádságainkkal.