Sikeres táborok, missziók országszerte és a határokon túl

2285

A nyári hónapokban Seregélyestől Nagyhalászig hazánk számos településén rendeztek tábort, szerveztek missziót elsősorban amerikai önkéntesek segítségével a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai. A határokon túl az egészségügyi jellegű segítségnyújtásra helyezték a hangsúlyt az önkéntesek.

Az idei nyár első hónapjában először Nagyhalászra érkeztek amerikai önkénesek, hogy keresztény szellemben tanítsák az angol nyelvet az arra jelentkező kisdiákoknak. De nem csupán ott „vertek tábort” a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és a tengerentúli vendégek: így történt ez Tégláson, Velencén, Sárosdon, Seregélyesen, Budapesten, Ibrányban, Pécsett, Nyírbogdányban, Törökszentmiklóson, Tiszaroffon és Vásárosnaményban is. A tábor programjait néhány helyszínen egy újdonság egészítette ki: az amerikai futballhoz szükséges felszerelésekkel lepte meg a fiatalokat a segélyszervezet, így több helyszínen nagy sikerrel, amerikai edzők segítségével gyakorolhattak a jelentkezők.

A missziók a határokon túl elsősorban mélyszegénységben élő romák között egészségügyi programok végrehajtásával folytatódtak. Amerikai orvosok, fogorvosok, ápolók utaztak a Baptista Szeretetszolgálat logisztikai támogatása mellett Kárpátaljára és Erdélybe, e helyszíneken gyógyszert is eljuttattak a legjobban rászorulóknak, olyan szegényeknek, akiket csak nagyon ritkán lát és kezel egészségügyi szakember. A vajdasági gyerekek közé négy amerikai egyetemistát kísértek el a segélyszervezet munkatársai.

A missziókba elsősorban Texasból, Virginiából és Észak-Karolinából érkezett amerikai önkéntesek elismeréssel nyilatkoztak a Baptista Szeretetszolgálat szervezte táborokról, ahol maradandó élményeket és emlékeket szereztek, s többen közülük újabb és hosszabb küldetés vállalását fontolgatják.

Megjelent a 2026-os Áhítat!

Legyél te is dobozoló!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!