Pannonhalmi Béla-névtábla-avató

0
2704

Egyszer volt, hol nem volt… – egy édesanya, hát még, ha tanító is, megszámlálhatatlanul sokszor kezdi ezzel a néhány szóval a gyermeki kíváncsiság kielégítését, hiszen mily csodálatos elröpülni a képzelet szárnyán… Ezt a különleges történetet én is indíthatnám így, hiszen mire Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola lett a nevünk, mesébe illő események sorozata követte egymást.

Már tudom! Az, hogy ma együtt lehet ebben a piciny iskolában sok-sok gyermek, az őket szeretve nevelgető pedagógusok, a X. kerület alpolgármestere, Weber Tibor, Marksteinné Molnár Julianna képviselő asszony, Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója, Szabó Csaba, a Baptista Szeretetszolgálat oktatási igazgatója, Háló Gyula, a baptista egyház kommunikációs vezetője, Steiner József, a Baptista Szeretetszolgálat missziói lelkész igazgatója, Pannonhalmi Béla unokái, dédunokái, valamint a baptista iskolák igazgatói – nem véletlen. Mert nincsenek véletlenek. Már tudom, hogy az Égiek fogták a kezem és vezettek.

13173950_929383107184103_1850525681298930896_nA magániskolát 2012-ben a Baptista Szeretetszolgálat karolta fel, második otthont teremtve száz meg száz gyermeknek. A fenntartóváltást a nevelőtestület belülről jövő késztetésére külső-belső megújulás követte. Új arculatot adtunk iskolánknak. Ennek első lépéseként fontosnak tartottuk, hogy egy baptista iskolához illő nevet válasszunk ennek az intézménynek. Olyan személyt kerestünk névadónak, akinek élete valamilyen szálon kötődik gyermekeinkhez. A nevelőtestülettől, a szülőktől és a baptista egyház tagjaitól is több javaslatot kaptunk már, amikor bekopogtatott hozzám egy futár. Vaskos bordó könyvet tartott a kezében, melynek címe a következő volt: „Krisztusért járva követségben”. Szabó Csaba, a Baptista Szeretetszolgálat oktatási igazgatója küldte: „Ebben megtalálod, akit keresel!” – szólt a benne lévő üzenet. A még töretlen borítójú könyv hívogatóan arra várt, hogy kezembe vegyem és felüssem. Télesti félhomályban nyitottam ki a könyvet, és az első név, aminek betűi kirajzolódtak előttem, Pannonhalmi Béláé volt. A név alatti sorokban megbújt egy mondat, mely nem eresztett:

„Soha nem viselt magasabb egyházi tisztséget, képe mégis méltán van ott a legkiemelkedőbb személyek központi panteonjában.”

Nem eresztett e mondat, hiszen minden benne van. Egy ember, aki egyszerűségével alkotott maradandót. Nyomban azok a kis emberpalánták jutottak eszembe, akik között biztosan nagyon sokan lesznek olyanok, akik nem viselnek nagyobb tisztséget életük során, ám amit adni tudnak embertársaiknak, mindennél értékesebbé teszi őket.

Napokig ízlelgettem a könyvben fellelhető többi nevet, olvasgattam a baptista lelkészek, egyházi személyek életével kapcsolatos tanulmányokat, de minduntalan visszatértem az elsőnek olvasott névhez. Ajándék ez! Biztos voltam benne. Felülről jövő ajándék. Egy látássérült ember, aki lelki szépségével sokaknak sokat adott. Már nem volt kérdés számomra, hogy iskolánk a jövőben Pannonhalmi Béla nevét fogja viselni. Tudtam, hogy a kéz, amely fogta az enyémet, egy olyan ember példáján keresztül üzen, akire méltán lehetünk büszkék, akinek hite, életfelfogása példa lehet nevelőtestületünk, tanítványaink előtt az elkövetkezendő évtizedekben.

Kíváncsiságunktól vezérelve igyekeztünk minél többet megtudni erről a kivételes emberről. Tantestületünkből Joó Marianna kolléganőm volt az, aki elsőként nekiindult és a Széchényi-könyvtárban végzett kutatást Pannonhalmi Béláról.

Névtábla
Névtábla

2012–ben került megrendezésre egy országos Ki mit tud?, melynek arculatát nevelőtestületünk álmodta meg. Egy kerti sütögetés közben jött az ötlet, hogy a „Ki mit tud?”-on kicsiny drágagyöngyöket gyűjtögetünk, halászunk ki, így legyen a verseny elnevezése Gyöngyhalász Országos Baptista Ki Mit Tud?.

Néhány nap múlva jelzett a telefonom, üzenet érkezett. Joó Marianna tanárnő írta a következőt: „Olvasd el az utolsó sort!: »Mennyi érték, mily sok szépség él az ifjú lelkekben, mint drágagyöngy a kagylóban…«” – írta Pannonhalmi Béla Rügyfakadás című könyve idézeteként, mely könyvben ifjú tehetségek írásait gyűjtötte össze.

Nem volt kérdés számunkra, hogy e jelmondat az, amely utat mutat a jelennek a jövő alakításában.

Hisszük, hogy Pannonhalmi Bélától származó alapelvünk teljes mértékben helytálló lesz, vagyis a nálunk töltött évek alatt a „kagylók” kinyílnak, a bennük rejlő értékek feltárulnak, és segítségünkkel felszínre kerülnek az „igazgyöngyök”.

Szellemi örökségének feltárása engem is útnak indított. A BTA végzőseként névadónk életének kutatására vállalkoztam.

Kutatásom során igen kevés írásos dokumentumra, apró forrásra leltem. A homoktengerben keresgélve csak egy-egy aranyszemcsét találtam Pannonhalmi Béláról, ám eközben csodálatos ajándékot kaptam. Megadatott számomra, hogy olyan értékes emberekkel találkozhattam, hallgathattam történeteiket, akiknek visszaemlékezései fölidézték a kort, amelyben névadónk élt. A régi történetek, a hajdani események történelemmé „idősödtek”.

Ezen történetek közül választottam ki egyet, mely mélyen hatott rám:

Győri Kornél ny. lelkipásztor beszéde
Győri Kornél ny. lelkipásztor beszéde

Csetény és Veszprémvarsány között 20 kilométeres út vezet hegyen-völgyön át. Egy nyári reggelen ezt az utat tette meg a lelkes evangélista, hogy örömhírt vigyen a tikkasztó melegben elfáradt embereknek. Délelőttre járt az idő, amikor a hosszú gyalogút után megérkezett Veszprémvarsányba Kovácsékhoz, ahol a néni hívő volt, a bácsi erősen barátkozó. A gazdasszony örömmel fogadta s jó reggelivel kínálta kedves vendégét, de Kovács bácsi hamarosan azt kérdezte: Piszmann barát! A járgányszíjat nem küldték át Nagyék? Hiszen holnap csépelnünk kellene! S miután nyilvánvaló volt, hogy a szíj nem érkezett meg, dohogva ment el, valamit mondogatva magában a hívőkről. A házban dolgosan forgolódó emberek észre sem vették, hogy az evangélista eltűnt. De kora délután nagyon csodálkoztak Csetényben, hogy Piszmann Béla testvér még mindig itt van, holott úgy tudták, hogy elment.

– Kovács bácsi a járgányszíjat várta, s visszajöttem érte, nehogy baj legyen belőle – szólt a fáradt utas.

– Jaj, jaj, hát nem elfelejtettem elküldeni. De hát most hogyan küldjem át?

– Csak legyen nyugodt, testvér, majd én elviszem – szólt mosolyogva az evangélista. És egy rövid ebédszünet után újból elindult a hosszú útra. Késő este érkezett meg, összességében 60 kilométeres fárasztó út állt mögötte, de a járgányszíj ott volt. Kovács bácsi egy szót is alig tudott szólni. Ám nem sokkal később ő is ott állt a fehérruhások között. Ez az »evangelizáció« őt is meggyőzte.”

IMG_3457kicsi„Életkönyvének” minden sora azt a küldetést igazolja, hogy tölcsér volt ő Isten és a földi halandó között.

Élete bizonyság arra, hogy az emberi nagyság nem attól függ, hogy milyen pozíciót töltünk be, mennyi tárgyi értéknek vagyunk birtokában. Sokkal inkább attól, hogy milyen a lélek, mely bennünk lakik.

Pannonhalmi Béla példájából okulva azt tanultam meg, hogy csakis a hit által, szeretetben, embertársainkra figyelve, Jézus Krisztus közreműködésével teljesedhet ki az ember.

Megtiszteltetés számomra, hogy a múlt eme csodálatos életét felkutathattam, hogy részese lehetek annak az ünneplésnek, mellyel e nagyszerű embert sokan méltatják.

Nagyon jó dolog valakit sokkal többre tartani magamnál, akiről tudom, hogy jobb ember, mint én vagyok. Jobb vezető, mint én. Akit Isten emberének látok. Akitől tanulhatok. Akit tisztelhetek.

Köszönöm, Pannonhalmi Béla.

Megosztás