A közösség online is aktív, én a közösségi médiában figyeltem fel rájuk, kezdetben a veresegyházi Élő Remény Gyülekezet oldalán keresztül. Érdeklődve néztem a megosztott posztokat, olvastam a növekedésről beszámoló sorokat. Óhatatlanul is megfordult a fejemben: vajon hogy kell ezt csinálni manapság, hogy alakul ki egy gyülekezet? Erről kérdezem Birkás-Ferreira Zsófiát és Szűcs Arnoldot, akik a kezdetektől segítették az Élő Remény Baptista Gyülekezet plántálását Dunakeszin, ahol ez év április végén hivatalosan is megalakulhatott az Élő Remény Baptista Gyülekezet Dunakeszi.
– Mindketten részei vagytok a gyülekezet motorjának, továbbá Arnold dicsőítésvezető, Zsófi, te a gyülekezet bibliakör-vezetője vagy, és nem mellesleg a BTESZ hitéleti igazgatóhelyettese, bár úgy tudom, ez a pozíció nem függ össze a plántálással, hiszen amikor a szívedben megfogalmazódott az igény arra, hogy a lakóhelyeden legyen egy gyülekezet, akkor még nem is ismerted a jelenlegi vezetődet, Bacsó Benjámint, aki most a gyülekezetetek lelkipásztora is.
Zsófi: Igen, ez így van. Több mint három évvel ezelőtt költöztünk Dunakeszire, eredetileg nem is errefelé szerettünk volna lakni, de Istennek már akkor megvolt a terve, mert a költözés után néhány hónap múlva úgy éreztük, hogy szeretnénk itt a lakóhelyünkön egy gyülekezeti közösséget. A férjem és én beszélgettünk erről a vágyunkról több barátunkkal, egyikük pedig tudta, hogy a veresegyházi Élő Remény Gyülekezet pont itt, Dunakeszin szeretne plántálni egy új közösséget. Így fonódtak össze a szálak, így ismertem meg Benjámint, aki most már mindkét gyülekezet pásztora.
– Innentől fogva ment minden, mint a karikacsapás? Jöttek a megtérők, minden az elképzeléseiteknek megfelelően alakult?
Zs: Nem egészen. Máshogy történtek a dolgok, mint előzetesen gondoltuk. Rá kellett jönnünk, hogy jobb, ha elengedjük a dolgokat az 1Kor 3,6–15 ige alapján: „Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést Isten adta. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.” Tehát nem ragaszkodtunk a nagy elképzeléseinkhez, hanem fogadtuk, ahogy történt: jelenleg inkább más gyülekezetekből csatlakoznak hozzánk, mintsem a világból. Dunakeszin egy élő hitű, fiatalos és Istenre mutató közösséget szeretnénk formálni, akik a Biblia tanítását helyezik előtérbe, és alapvetően missziós célunk van, ezt a látást kaptuk Istentől.
– Arnold, ti hogy csatlakoztatok magához a plántáláshoz?
Arnold: Én gyerekkorom óta Dunakeszin élek, eddig a családommal az Újpesti Baptista Gyülekezetbe jártunk, de régóta szerettünk volna mi is helyben gyülekezethez tartozni, és mivel nem volt, úgy gondoltuk, vágjunk bele a feladatba a többiekkel. Ismerősön keresztül hallottuk, hogy plántálásra készülnek a veresi gyülekezetből. Zenével is foglalkozom, így én vezetem a dicsőítésben a gyülekezetet, jelenleg egy szál gitárral. Időnként nehéz helytállni a plántálásban, hiszen itt semmi sem működik „magától”, mint egy nagy gyülekezetben, ahol az ember megteheti, hogy csak beül a padba, és hátradől, mert sok a szolgáló testvér, tulajdonképpen itt padok sincsenek, hanem körben ülünk székeken, és olykor beszélgetős egy-egy alkalom. A kihívások ellenére örülök, mert többször bebizonyosodott már, hogy Isten itt akar látni, ebben a szolgálatban.
– Létezik manapság recept arra, hogyan fogjunk neki, ha új gyülekezeti közösséget szeretnénk, vagy ez mindig sajátos? És mennyiben kell ezt máshogy csinálni ma, mint régebben, mit gondoltok?
Zs: Éppen nemrégiben készítettem egy kutatást a magyarországi baptista gyülekezetplántálások körében, és abban is azt látom, amit én is tapasztaltam, hogy a recept az valójában az Isten vezetésére való hagyatkozás. Sehol sem volt két egyforma metódus, az ő terve tökéletes, és ő tudja az igényeket, ő ismeri azt, hogy melyik településen kell indítani és mikor missziót, azt is, hogy hogyan. A recept annyi, hogy ha érezzük a hívást egy településsel kapcsolatban, akkor el kell indulni, figyelni kell az ott élőket, megismerni, milyen igényeik, szükségeik vannak, hogy ahhoz tudjunk kapcsolódni. Itt például sok a kisgyerekes család, az egész településszerkezetet szándékosan ennek megfelelően is alakítják ki, mi is ezen a ponton próbáltunk belépni: ismerkedni, beszélgetni a játszótéren, először a gyereknevelésről, aztán arról is, hogy „vasárnaponként gyülekezetbe járunk, és szívesen látunk titeket is a családoddal”.
Nagyon nagy szükség van arra, hogy közösséghez tartozzanak az emberek, ne érezzék, hogy egyedül vannak a problémáikkal, így több olyan eseményt szerveztünk számukra, ami konkrét segítséget nyújt nekik, például a gyereknevelés kérdésében ismeretterjesztő előadás-sorozatot (Szülői fórum).
A: Ma ugyanúgy emberek kapcsolódnak, mint régen, közös céllal és vággyal gyűlnek össze. Szeretnének egymás támaszai lenni, megérteni Istent, tehát végső soron ugyanazzal a szeretettel kellett ezer éve is meg most is gyülekezetet alapítani, ugyanazzal a motivációval.
Az eszközök és lehetőségek azok sokat változtak, szóval van is recept, meg nincs is.
Természetesen most az online jelenlét is nagyon fontos egy gyülekezetnél is.
– Milyen feltételeknek kellett teljesülnie ahhoz, hogy hivatalosan is gyülekezet legyetek? Mik a következő lépések, tervek?
Zs: A tízfős taglétszámot kellett elérni. Most a látogatókkal együtt többnyire 20-an vagyunk felnőttek, és hét–tíz gyerek szokott részt venni még az alkalmakon. Egy tízfős csapat már elég teherbíró lehet ahhoz, hogy egy gyülekezet ügyeit elhordozza.
Ovis hittant már tartunk, szeretnénk szeptemberben elindítani a helyi iskolákban is a hitre nevelést. Szervezünk egy nagyobb eseményt is a közeljövőben, ahol bemutatkozhatunk a településvezetésnek és a többi felekezetnek is mint baptista gyülekezet. Továbbra is figyelünk az András-listánkra, ami azt jelenti, hogy a hozzánk közel állókat hívogatjuk, ahogy András is tette – elsőként testvérét, Pétert hívta, mikor megtalálta a Messiást.
