2025. május 6-án került megrendezésre az Baptista Ház első véradó napja a Vöröskereszt és a Véradó Szolgálat munkatársainak együttműködésével. A segítés szándékával érkező véradók a helyszín kiváló adottságait kihasználva látogattak el hozzánk.
A véradó alkalmat a helyi és egy kicsit távolabbi munkatársakon túl többfelől érkezett vendégeink is színesítették.
Hálás szívvel gondolunk mindazokra, akik eljöttek és adni szerettek volna – azokra is, akik először próbálkoztak, és azokra is, akik már rendszeres véradóként tértek vissza.
Köszönjük azoknak, akik végül ténylegesen adhattak, és azoknak is, akik – bár nem volt rá módjuk – mégis megpróbálták. Külön köszönet illeti azokat a bátor embereket is, akik félelmeik ellenére mégis vállalták a véradást.
Köszönet illeti mindazokat, akik a közelből érkeztek, és azokat is, akik időt és energiát nem sajnálva hosszú órákat várakoztak azért, hogy részesei lehessenek ennek a nemes küldetésnek.
Reménnyel telve zártuk a napot, bízva abban, hogy legközelebb még többen csatlakoznak hozzánk, és közösen segíthetünk életeket menteni.
Hálásan köszönjük!












Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!