Kezdőlap Blog Oldal 766

Békesség Hírnöke 2015. szeptember

„Nézzünk fel Krisztusra, aki vállalta a keresztet”

Ismét sokan jöttek Tahiba

Augusztus 16-án, vasárnap tartotta egyházunk a hagyományosan nemzeti ünnepünkhöz kötődő országos konferenciáját.

A Szentlélek személye és ereje

Tóth Sándor előadása a 2015-ös ifjúsági nagytáborban.

Fellebbezett a Szeretetszolgálat

Szenczy Sándor: „Nem tűnt el pénz, fellebbezünk a támogatás felfüggesztését bejelentő végzés ellen”

Fellebbezett, korábban pedig a Magyar Államkincstárhoz (MÁK) fordult a Baptista Szeretetszolgálat, miután házi segítségnyújtás szolgáltatásuktól az adóhatóság nyomozása miatt megvonták az állami finanszírozást – mondta Szenczy Sándor, a segélyszervezet elnöke.

Somogydöröcske

Ha voltál itt, élő legenda, ha még nem, teszek rá egy próbálkozást, hogy jövőre találkozzunk. A tábor két éve elnyerte a rangos „Év fénypontja” címet, az itt üdülők szerint.

Jótékonysági koncerten járt a Bennfentes

Varga László Ottó, a Szombathelyi Baptista Gyülekezet lelkésze az ajtóban várta a koncertre érkezőket.

A hangversenyt a Szombathelyi Baptista Gyülekezet szervezte. Ismert és tehetséges művészek léptek vasárnap este színpadra.

Tahi konferencia 2015

2015. augusztus 16. Tahi tábor.

Délutáni program

Tükröm, tükröm… (összefoglaló riportfilm)

Pere 25+

Július 27 és augusztus 1 között szervezték Perén az idei 25+ tábort. Basista Erika és férje, Vladimír már hosszú évek óta szívén viseli ennek a korosztálynak a lelkigondozását.

Megérkeztek a következő tanév anyanyelvi önkéntesei

Megérkeztek azok az anyanyelvi önkéntesek, akik a következő tanévben segítik majd a Baptista Szeretetszolgálat oktatási intézményeiben az angol nyelv tanítását. A nyolc külföldi lektor néhány napos felkészítésen vesz részt Velencén, mielőtt megismerkednének iskolájukkal.