Jótékonysági koncerten járt a Bennfentes

2873
Varga László Ottó, a Szombathelyi Baptista Gyülekezet lelkésze az ajtóban várta a koncertre érkezőket.

A hangversenyt a Szombathelyi Baptista Gyülekezet szervezte. Ismert és tehetséges művészek léptek vasárnap este színpadra.

szomb12Stankowsky Endre csellóművész, a Kunstuniversität Graz mesterszakos hallgatója virtuóz játékával nyűgözte le a közönséget, mellette a tehetséges, fiatal Bertha Hanna Bach egy darabját adta elő.

A koncert szervezésében és lebonyolításában is részt vett Bertha László, a gyülekezet tagja. Sokan ismerhetik őt, hiszen a Savaria Szimfonikus zenekar klarinétművésze.

Varga László Ottó, a Szombathelyi Baptista Gyülekezet lelkésze az ajtóban várta a koncertre érkezőket. Tudta, sokan nyári szabadságukat töltik, de lélekben a közösséggel vannak. Szerinte óriási dolog, ha emberek össze tudnak fogni egy jó ügy érdekében. A fellépő művészek odaadó felajánlásáról is beszélt, hiszen a szép koncertet rengeteg szervezés és felkészülés előzte meg. Megtudtuk, 120 ezer forintnyi bevételt hozott a hangverseny.

szombathelyA hangverseny valódi családi összefogásként valósult meg. Nemcsak szimbolikusan, mert a gyülekezet közössége maga is egy család, de mert a Stankowsky testvérek együtt léphettek fel a közönség előtt. Nóra, a szimfonikusok hegedűművésze végre testvérével, Eszterrel, a Graz Opera zenekari művészével és Eszter férjével, Asaf Kleinman zongoraművésszel játszhatott. Együtt szólaltatták meg Bach Máté­passiójának egyik legszebb tételét.

A Joskar­Ola Alapítvány elnöke, Csetényi Izabella óvodavezető arról mesélt a gyülekezet egy tagjának, Dembrovszkyné Kántor Eszternek, hogy a koncerten kívül mindig nagy érdeklődés mellett tartják meg a környéken élők bálját, a nyár kiemelt programja nyilván a Joskar­Ola Napok, amely fesztivállá nőtte ki magát, és ilyenkor elkezdődnek a gyűjtések is a rászorulók javára.

szomb11A résztvevők ebben a gyűjtőurnában helyezhették el az adományokat. A hangverseny előtt Krizsán Rudolfnak arra is volt ideje, hogy meséljen kicsit a szervezési feladatokról. Ő maga a rendezvény technikai munkatársaként volt jelen, de szívesen igazította útba a vendégeket is. A perselyt a bejárat mellé egy kis asztalra állították.

Sokan érkeztek gyerekkel. A kicsik nagy fegyelemmel hallgatták végig a koncertet. Kijelenthetjük pedig, hogy a repertoár nem könnyed darabokból állt. Bartók, Bach, Csajkovszkij, Liszt legszebb művei szólaltak meg. Németül üdvözölt minket Ellen Kreuch, aki egyik gyermekével, Isabellával érkezett a koncertre. A család városunkban él, mert az édesapa itt dolgozik. A kislány már magyarul is egész jól beszél.

A képet látva senki nem mondhatja, hogy a koncerten nem képviseltette magát az ifjúság, így azt sem, hogy a mai fiatalok nem szeretik a komolyzenét. Igaz, mindegyikük családjában van muzsikus. A srácok azt mesélték, a saját fellépéseik mellett nagyon fontos számukra, hogy meghallgassák a barátaikat és azokat, akikkel egy iskolába jártak. Nagy kíváncsiság volt bennük, annak ellenére, hogy minden fellépőt sokszor hallották már zenélni. Csomós Vince ütős hangszereken játszik, Bertha Áron zongorázik, Rápli Péter pedig a klarinétot fújja.

szomb9A vendégeket Varga László Ottó, a Szombathelyi Baptista Gyülekezet lelkésze fogadta. Képünkön épp Stankowsky Endre grafikussal beszélget, akinek zenész gyermekei léptek fel ezen az estén. A rendezvény bevételét a Joskar­Ola Lakótelepért Alapítvány karácsonyi segélyprogramjának támogatására ajánlják fel.

Csonka Tiborné nagy zenerajongó. Nemcsak klasszikusokat hallgat, de ezen az estén nagyon várta a fellépőket. Ilyenkor teljesen kikapcsol, hetekre feltöltődik. A közelből jött, örült a színvonalas műsornak.

szomb7A próba utolsó perceiben sikerült lefényképeznünk Czeller Krisztina énekművészt, aki a Művészeti Szakközépiskola tanára is egyúttal. Krisztina elmondta, mindig kihívás a Máté­passióval színpadra lépni. Bach gyönyörű zenéjét Stankowsky Eszterrel és Nórával együtt szólaltatták meg, a fotó készültekor a lányok épp próbáltak, miközben a művésznő Asaf Kleinman zongoraművésszel egyeztetett.

A legjobb társaságok nemcsak beszélgetni, járnak össze, de együtt vesznek részt a kulturális rendezvényeken. Ugyan az elmúlt hetekben sok szabadtéri program volt a városban, a házaspár és ismerősük Holzmann Klára úgy gondolta, ezt a hangversenyt nem szabad kihagyni. Nemcsak az élmény miatt, de az érintettség okán. Nagyné Szepesházi Éva és férje Nagy György Eszterrel és Nórival szokott kutyát sétáltatni, kíváncsiak voltak a lányokra.

szomb5A közönség lelkesen várta a művészek érkezését. Voltak közöttük olyan baráti társaságok is, akik gyakran járnak együtt kulturális rendezvényekre. A Bartók Terem hangversenyeit is szívesen hallgatja együtt Varga Lászlóné, Iliás Márta és dr. Haág Klára. A jótékonysági koncert összeállítása külön figyelmet érdemel, mondták.

Dembrovszky Attila és Dembrovszkyné Kántor Eszter szeret közös ügyért dolgozni. A Szombathelyi Baptista Gyülekezet tagjaiként gyakran vesznek részt gyűjtésekben, karitatív eseményeken. A múlt héten együtt főztek a városrész fesztiválján. Már akkor említették, hogy a koncerten is itt lesznek.

szomb3A bejáratnál fotóztuk le a tizenegy éves, kölcseys Töltl Hédit, aki a vendégek fogadásában segített. Szívesen jött el, hiszen a gyülekezetben mindenkit ismer. Körmendi lévén kis utazás is megelőzte a munkát, de nem bánta, mert itt végre jóbarátokkal is találkozott.

Népes családjával érkezett Szabó Gyula, aki Sárvárról hozta el a gyerekeit és a feleségét a jótékonysági koncertre. Szabó B. Antónia egy evangélikus közösségbe jár családjával, de jó kapcsolatot ápol a szombathelyi baptistákkal. Sámuel, Abigél, Natália rajong a zenés programokért, így szívesen kísérte el a szülőket. Egy testvérük van még, ő ezen az estén otthon maradt.

szomb2Írta: Kovács Ágnes

Forrás: http://vaol.hu/szombathely/jotekonysagi-koncerten-jart-a-bennfentes-1721539


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!