Kezdőlap Blog Oldal 735

2016 április: Értékünk az ember

A hónap igéje

„Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé.” (1Móz 2,7)

„Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!” (1Móz 3,19b)

„Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó – mondom –, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél: a juhokat és marhákat mind, még a mezei vadakat is, az ég madarait, a tenger halait, amelyek a tenger ösvényein járnak. Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!” (Zsolt 8,4–9)

A hónap gondolata

Emberek vagyunk. Önmagunk teljes megértése meghaladja képességeinket, de Isten jónak látta, hogy sok mindent tudjunk magunkról. Ezek közül a legelső, hogy teremtmények vagyunk, Isten alkotásai. Ez meghatározza, kit tekinthetünk világunk eredőjének és középpontjának. A második, hogy bűnbeesettek és halandók vagyunk. Ez meghatározza, mit gondoljunk eszméinkről és képességeinkről. A harmadik, hogy Isten Fia halála által megmentett bennünket az örök életre. Ez meghatározza, hogy hol keressük életünk értelmét és üdvösségünket.

A hónap kérdései

Mit gondoljunk magunkról annak fényében, hogy nem a véletlen folytán jelent meg az emberi élet földünkön?  Hogyan éljünk a bennünket körülvevő teremtettségben (növények, állatok, ásványok stb.) annak tudatában, hogy ugyanaz a Teremtő formált minket, és ugyanúgy szövetségre lépett velünk (1Móz 9,9–10)? Hogyan tudjuk a csak általunk hordozott istenképűséget felmutatni világunkban?

A hónap imája

Istenünk, segíts helyén kezelni értékességünket, a teremtettségben magunkat a te kezedre bízni, a teremtményekről felelősséggel gondot viselni. Ámen.

További írások

Baptista ifjúsági műsor

Bizonyságok az Ige formáló erejéről. A Duna Televízió műsora 2016. április 5-én.

Férfi, női szerepek

Dr. Kovács Gézáné Szegedi Ildikó előadása a Kecskeméti Baptista Gyülekezetben 2016. március 20-án.

A Szegedi Ökumenikus Gospel Kórus olaszországi szolgálata

A Szegedi Ökumenikus Gospel Kórus és zenekar egy különleges meghívásra az észak-olaszországi Merano városában töltötte a Húsvét ünnepét, ahonnan férjem származik, aki 2008 óta él Szegeden.

Oláh Zsolt jótékonysági emlékkoncert Békéscsabán

Jótékonysági Emlékkoncert a Vertebra Alapítvány javára 2016. március 5-én Békéscsabán.

Bemerítés Rákoscsabán

Bemerítési ünnepély a Rákoscsabai Baptista Gyülekezetben 2016. április 3-án. Igehirdető: Hegyi László. Bemerítő: László Gábor lelkipásztor

IX. Határmenti Baptista Karvezető találkozó felvételei

Szücs Ruben Zoltán felvételei

Ökumenikus Női Imanap Albertirsán

Áldott hétvégét tölthettünk együtt 2016. március 5-6-án, melyről nem lehet úgy beszélni, hogy ne maradjon ki semmi.

Gyermekbemutatás Albertirsán

2016. január 17. várva várt nap volt családunk életében, hiszen ekkor vittük először az Úr házába gyermekbemutatási alkalomra Tamás Nátán nevű legkisebb fiunkat.

7 nap, amely megosztja a világot

Mit értett Mózes első könyvének szerzője az „első napon”? Vajon a hét nap egy tényleges hetet jelent-e, vagy hosszabb időszakok sorára utal? John Lennox, az Oxfordi Egyetem matematikaprofesszora a történelemből vett példák ismertetésével, a fő értelmezések rövid, ám alapos áttekintésével és az ember teremtése különösen fontos kérdésének vizsgálatával amellett érvel, hogy a keresztényeknek nem kell elutasítaniuk a modern tudományos ismereteket ahhoz, hogy hűségesek maradjanak a bibliai történethez.

Oldalszám:200
Méret:142 x 197 mm
Kivitel:kartonált
ISBN:978-963-288-310-6
Kiadás éve:2016

Megrendelés: http://www.harmat.hu/uzlet/7-nap-amely-megosztja-a-vilagot/

Lapozzon bele