A fantasy műfaj két legsikeresebb szerzője J. R. R. Tolkien és C. S. Lewis negyven éven át voltak közeli barátok. Az Oxfordi Egyetem két fiatal oktatóját a középkori irodalom és az észak-európai mitológia szeretete hozta össze.
Bödő Sándor, Fóris István, Pafkó József, Hári Tibor, Révész Lajos, dr. Szűcs Zoltán. Fotó: Búza Péter
2016. április 24-én a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet nagyterme megtelt az ünneplőkkel. A vendégek és a gyülekezeti tagok avatási istentiszteletre gyűltek össze, melyen dr. Szűcs Zoltán, a presbiteri tanács elnöke tanított a Biblia igazságai alapján. Tanítása nem csak az avatandó elöljárókhoz szólt, hanem minden jelenlévőhöz.
A stuttgarti Evangéliumi Sajtószolgálat szerkesztője, az evangélikus Judith Kubitscheck iszlámkutató és Judith Kühl szabadfoglalkozású újságíró 2014-ben fél évet töltött a kairói Mokattam szeméttelepen. A keresztény szemétgyűjtők életét, illetőleg Maggie Gobran és az általa alapított Stephen’s Children Szeretetszolgálat munkáját tanulmányozták.
Április 23-án tartotta egyházunk éves közgyűlését az Újpesti Baptista Imaházban. 238 küldött érkezett az ország minden pontjáról, hogy meghallgassa a közösségünket érintő beszámolókat, valamint megválassza a következő négy év egyházi vezetőit.
A szoba című filmmel január 28.-a, a hazai bemutató óta kerülgetjük egymást. Sokáig, ismerve a film témáját, hátterét, egyszerűen csak ki szerettem volna hagyni, aztán mikor február 28.-án megnyerte az Oscar-díjat (legjobb női alakítás: Brie Larson), egyszeriben megkerülhetetlenné vált.
Itt van már a jó idő, közeleg a nyár, és egyre több lehetőség nyílik ilyenkor arra, hogy megosszuk embertársainkkal a Krisztusban való hitünket. Táborok, nyaralások, missziós utak. S bár a lehetőség adott, mégis azt veszem észre, hogy nehezen mozdulunk, vagy ki sem használjuk ezeket.
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.OkTovábbi információk