Kezdőlap Blog Oldal 726

Baptista Magazin 2016. május

Benne: a Pestszentimrei Baptista Gyülekezet pünkösdi alkalma. Duna TV.

„Sehol sem sírhatsz”

Műsor a bántalmazó kapcsolatokról a Baptista Rádió Mozaik című műsorában.

„Keresztényként legyünk jelen ebben a zűrzavaros világban”

„Nagyon fontosnak tartom, hogy keresztényként legyünk jelen ebben a zűrzavaros világban, megzavarodott Európában” – üzente dr. Beer Miklós váci megyéspüspök a II. Keresztény Sziget résztvevőinek. A budapesti Margitszigeten az ÉrMe Üzleti Hálózat kezdeményezésére tartották meg a rendezvényt immár második alkalommal. Idén több mint 1200-an jöttek el a Keresztény Szigetre, ami a tavalyi létszám ötszöröse.

Békehírnök 2016/22. szám

2016. május 29.

Ökumenikus útkeresésről tárgyaltak a keresztény egyházak képviselői

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezésében a közös ökumenikus útkeresésről beszélgettek a katolikus és protestáns egyházak képviselői május 25-én Budapesten.

Felebarátként vagy terroristaként tekintünk-e a bevándorlókra?

Lehet-e napjainkban, a politikailag erőteljes érdekviszonyok mellett megfogalmazott nézetek között valós párbeszéd? Felebarátként vagy terroristaként tekintünk-e a bevándorlókra? Mi is jövevények vagyunk? És mit mond a Szentírás? A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa szervezte konferencián az előadók többek között ezekre a kérdésekre keresték a válaszokat és az azokból adódó további gondolatokat.

Bemerítés Debrecenben

A képen szerepelnek balról jobbra: Pető Albert lelkipásztor, Kallos-Balogh Piroska, Ghirasin Anna, Darai Lilla Csenge, Durbák Benjámin és Dobos Péter gyülekezetvezető

2016. május 22-én négy fehér ruhás testvérünk pecsételte meg hitét bemerítéssel gyülekezetünkben. A bemerítés szolgálatát Pető Albert lelkipásztor testvér végezte.

Boros Lajos – Harc a szabadságért

Budapestifi istentisztelet 2016. május 17.

Történelmi bizottságok tanácskozása Nagyváradon

Képaláírás: Kiss Zoltán (Erdély), Bereczki Lajos (Mo), Benjámin Bacsó (Mo), Dr. Mészáros Kálmán (Mo), Dóczé Bálint (Felvidék), Kiss Lehel (Erdély), Papp János (Mo), Dr. József Kovács (Erdély), Kelemen Sandor Tomi (Erdély), Borzási Pál (Erdély)

A történelmi bizottságok idei közös tanácskozására május 11-én került sor Nagyváradon. Erre az alkalomra a bizottsági tagok és az elcsatolt területek magyar baptista gyülekezeteit képviselő történész testvérek mellett a Magyarországi Baptista Egyház és az erdélyi szövetség vezetőségének képviselői is hivatalosak voltak. Az együttlét a 2017-es jubileumi esztendő előkészítésének jegyében zajlott.

Tűz és víz

Balog Miklós, Demcsik Anikó, Tisza Attila

Ez év pünkösdjén ismét „dupla” ünnepély volt Miskolcon a Belvárosi Baptista Gyülekezetben. A Szentlélek kiáradásán túl a víz is megmozdult az imaház bemerítőmedencéjében. Ezen a napon ugyanis Demcsik Anikó megtérését – Jézus Krisztus rendelése és példája szerint – bemerítkezés által is megpecsételte.