Kezdőlap Blog Oldal 724

30. TELEK Magyarországon

Még most is frissen él bennem az I. TELEK találkozó élménye, amin Isten kegyelméből én is részt vehettem. Ezt az is elősegítette, hogy az idei, 30. TELEK nyitó alkalmának szintén a nagyvarsányi imaház adott otthont, március 11–13. között több mint húsz kelet-magyarországi és néhány kárpátaljai imaházban láttak vendégül bennünket kedves szolgatársaink, többnyire evangelizációs alkalmakon hirdethettük Isten győzelmes igéjét.

Afrika vasárnap Kispesten

A Kispesti Baptista Gyülekezet vendége volt Joseph Fornah, a Sierra Leonei Baptista Szövetség elnöke.

Regionális nőkonferencia

Kispesti Baptista Gyülekezet, 2016. április 17. Előadó: Ujváriné Anikó. Téma: Nyerő veszteség.

Nemzetközivé nőtte ki magát a Meseszép-mesekép pályázat

Ünnepélyes eredményhirdetés helyszíne volt a Kölcsey Ferenc Általános Iskola április végén, ahol a Meseszép-mesekép pályázat résztvevői közül a legjobbakat díjazta a zsűri. A 18 iskolából összesen 101 magyar és 24 angol nyelvű pályamű érkezett.

Gyermekbemutatások Pilisen

Zeffer Zoé bemutatása

Két örömünnepet is átélhetett gyülekezetünk áprilisban. 10-én Zeffer Ruben és Bettina hozták el Isten és a gyülekezet színe elé elsőszülött kislányukat, Zoét, akit lelkipásztorunk, Ujvári Ferenc mutatott be, áldást kérve életére.

Az iszlám modernizációs törekvései

Mekka, zarándokok a Kába kőnél

Április 18-án Tüske László orientalista, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója volt a Vallásközi és Dialógus Bizottság mostani ciklusban utolsó nyílt ülésének vendége.

Nemzetközi Roma nap 2016 Hatvan

A Backstage vendége volt Szűk Balázs tanár úr Hatvanból, akivel a Nemzetközi Roma nap különlegességeiről beszélgetünk és a vele érkezett két tehetséges tanulóról. Berki Mária és Balaton Bertold, akik egy extra produkcióval is készültek!

„Legyetek a követőim!”

Minden értelmes ember azzal a szándékkal él, hogy jelet, emléket hagyjon maga után. Az emberek egy részének meg is adatik, hogy földi életük egy-egy gyümölcse megmaradjon, és akkor is emlékünkbe idézze őket, amikor testi valójukban már régóta nincsenek közöttünk.

Névtáblaavatás

Pollák Dávid, iskolalelkész vezeti a programot

A Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola névadója egy fáradhatatlanul úton lévő, odaszánt evangélista és lelkipásztor volt. Az iskolában összegyűlt gyermekek, szülők, vendégek egy nagyon megható ünnepség keretében avatták fel a névadó emléktábláját.