Kezdőlap Blog Oldal 67

Két élet, két döntés, egy Úr

Május 25-én, vasárnap különleges ünnepben volt részünk a Soproni Bárka Baptista Gyülekezetben: két testvérünk bemerítkezett, és ezzel nyilvánosan is kimondták: Jézus Krisztust választották és őt szeretnék követni életük minden napján.

A bemerítés nem csupán egy szép szertartás, hanem a hit, az engedelmesség és az új kezdet jele. Hálásak vagyunk, hogy együtt lehettünk tanúi annak, ahogyan Isten munkálkodik az emberek szívében.

Generációk együtt! De hogyan?

„Nem értjük a gyermekeinket, tanítványainkat, sokszor olyan az Y, Z vagy Alfa generációval folytatott beszélgetésünk, mintha ufókkal kellene kommunikálnunk. Mintha egy más bolygó idegen lényei élnének velünk egy térben, akiknek alapvető jelzéseit sem értjük, és alapvető szükségleteik is teljességgel abszurdnak tűnnek. Ez a generációs szakadék valahogy más, mint ami apáink és közöttünk volt. Mintha mélyebb, súlyosabb lenne, mintha nehezebben lehetne megtalálni a közös hangot, a generációk közös nyelvét.” (Miklya Luzsányi Mónika)

Ismerősen csengenek ezek a sorok? Valószínűleg mindannyian éreztük már, hogy néha teljesen tanácstalanok vagyunk, amikor a fiatalabb generációkkal próbálunk szót érteni, legyen szó a gyerekeinkről, unokáinkról vagy éppen a gyülekezet fiataljairól. Mintha egy teljesen más nyelvet beszélnénk, és a kölcsönös megértés falakba ütközne. Ez a szakadék azonban nem áthidalhatatlan! Épp ezért hívunk mindenkit szeretettel egy interaktív előadásra, ahol együtt keressük a válaszokat arra, hogyan építhetünk hidakat a generációk között.

Ebben segít bennünket Bereczki Enikő generáció- és ifjúsági szakértő. Beszéljünk arról, hogy:

  • Miért érezzük ennyire másnak a mai fiatalokat?
  • Hogyan érthetjük meg egymást jobban?
  • Milyen konkrét lépéseket tehetünk a harmonikusabb kommunikációért?
  • Hogyan erősíthetjük meg a gyülekezetünkben a generációk közötti egységet és együttműködést?

Időpont: június 21., szombat 16:00

Helyszín: Szigetszentmiklósi Baptista Imaház

Gyertek el minél többen, hiszen a közös gondolkodás, a tapasztalatcsere és az új nézőpontok segíthetnek abban, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, és gazdagabbá tegyük a közösségünket! Hozd el a rokonaidat, barátaidat vagy akár a tinédzser gyerekeidet is, ha úgy gondolod, hogy nyitottak rá!

Várunk szeretettel!

Kilenc győztest ünnepelt a Trinity!

„Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.” (Jel 3,5)

Kilenc drága testvér győzelmét pecsételtük meg bemerítéssel pünkösd vasárnapján a debreceni Trinity Baptista Gyülekezetben. Győzelmüket a halál, a bűn, a világ, a vádló és az óemberük fölött.

Bemerítkezőink bátran, tiszta szívvel álltak elénk, és megosztották életük történetét, hitvallást tettek Jézusról, mi pedig könnyes szemekkel és csordultig telt szívvel osztoztunk az örömükben!

A sort Hajagos Kinga kezdte, aki hatgyermekes család szülöttje, és iskolás évei alatt inkább a közösségre fókuszált, nem a hitére. Egy keresztény táborban tért meg, és bár érezte az igényt a Jézushoz való közeledésre, nem talált lelki otthonra egészen addig, míg édesanyjával a Trinitybe nem látogattak. Azóta viszont élő tápláléka van, az Úr használja és formálja őt.

Őt követte Szűcs Lajos, akinek a szemét egy igazgatói intő nyitotta fel 7. osztályos korában. Az iskolából hazaérve kezébe vett egy hívő focistáról szóló könyvet, amelyben a játékos az alábbi útravalót kapta egy lelkésztől: Az első helyen mindig Jézus álljon, csak őt kövesse a futball! Lali ezt követően edzésre sétálva döntötte el, hogy az ő életében is Jézus lesz az első, és ez meg is hozta a gyümölcsét. Jézustól vigasztalást kapott, és munkálkodik az ő életén szüntelenül.

Harmadikként Pafkó Teót hallhattuk. Teó lelkipásztorunk, Pafkó Tamás fia, itt nőtt föl a gyülekezetünkben, egész életét átjárta Jézus kegyelme és igazságai. 12 évesen tért meg a gyülekezet téli táborában, de vívódások sorát élte meg a következő majdnem két évben. 2024. december 30-án végül földi édesapjával közösen imádkozva döntötte el, hogy bűneit le szeretné tenni, az új évet Jézussal kézen fogva szeretné indítani, válaszokat és az örök élet jutalmát elnyerve.

Ezt követően Bodnár Ferenc történetét hallhattuk. Beteg gyermekként született, számos műtéten kellett átesnie. Az életet nem élvezte, pótcselekvésekben kereste a boldogságot. Ferit egy gyülekezeti elvonuláson emelte fel az Úr, melyre mi csak „Életünk Krisztusban hétvégeként” hivatkozunk, és számos csodát éltünk már át együtt ebben a gyógyító szolgálatban. Az emberi kapcsolatai minőségi javulásnak indultak, az önértékelése is gyógyulni kezdett, hite pedig megerősödött.

Harman István testvérünk keresztény szülők gyermeke volt, de konfirmálását követően Istentől eltávolodott. Isten azonban nem hagyta őt elveszni. 2022 júniusában egy tízparancsolatról szóló igehirdetés-sorozat által szólította meg őt az Úr. Hite kivirágzott, a Trinityben lelki otthonra talált, az ünnepi alkalom vendégei felé pedig a Jakab-levélből üzent:

„Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok…”

Hatodikként Szabó Sára négygyermekes édesanya lépett elénk. Jézus létezése sosem volt kérdés a családja számára, de hite gyakorlása elmaradt. Életében két csodáról is beszámolt, előbb beteg gyermeke gyógyulásáról, majd egy különleges megtapasztalásról, miszerint iker gyermekekért imádkozott, és meg is kapta. Tavaly szeptemberben talált lelki otthonra nálunk, és boldogan pecsételte meg hitvallását a víz alá merülve.

Szabó Esztert egy különösen mély élethelyzetben érintette meg az Úr. Férjét elveszítette, egyedül maradt három gyermekével és a gyásszal, szülei elutasították. Az Igébe nem tudott kapaszkodni, nem értette, és emberektől várta a megoldásokat. Péter első levelét olvasva égő vágy támadt a szívében megismerni azt az embert, aki szidalmazván másokat nem szidalmaz viszont.

Egy dicsőítő alkalom nyitotta fel a szemét, ahol így énekeltek: „Uram, szükségem van most rád.” Átadta az életét Krisztusnak, de a próbák nem maradtak el, hisz a világra nemet mondott, Jézusra viszont igent. Szeretetet, pótanyát, imatársat, megbocsátást, szabadítást, mennyei Édesapát kapott a helyreállásban.

Eszter férje, Szabó László bizonyságát hallhattuk ezt követően. László egyedül, sikeresként próbált élni, egy darabig ez működött is. 39 évesen került válságba az élete, az élet értelmét keresve Eszterrel együtt kezdte keresni az Urat. Egy YouTube-videó világított rá számára, hogy Jézus ma is él. Ő pedig a megtérők imájával befogadta Jézust a szívébe. Az életét feleségével és legkisebb fiával közösen ugyanazon dicsőítő ének hatására adták át Krisztusnak. Élete új célja az evangélium hirdetése, egy Füle Lajos-versrészlettel zárta sorait:

Siessetek, hamar lejár!
Kegyelme már régóta vár.
Ma még lehet, ma még szabad,
borulj le a kereszt alatt!

A sort Radnai-Dobrai Gyöngyi zárta. Keresztény családban nőtt fel, komplexusok és megfelelési kényszer közepette. A boldogságot hajszolva hét évig egy bántalmazó kapcsolat rabja volt. Ezt követően megismerte mai férjét, akivel két évig éltek közösen Írországban. Párját azonban megszólította az Úr, és el kellett engednie Gyöngyit, hogy rendezhesse az életét. Gyöngyi egyedül maradt, összetörve, és bűnvallást tett, Jézus pedig személyesen szólt hozzá a 91. zsoltár 15. versével. Jézus folyamatosan tárt karokkal, biztatva, irgalommal fogadta őt az évek során, párjával összeházasodtak, az Úr pedig helyreállította őt saját gyermekeként.

A bemerítőkhöz és a pünkösdi ünnephez kapcsolódva Sipos Márk, a Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezet lelkipásztora hozott üzenetet gyülekezetünkbe. Csodásan egybevágott a Szent Szellem kiáradása és a szívek betöltése a bemerítkezők sebezhetőségével. Márk az Apostolok cselekedeteinek 2. fejezetéből olvasott föl, és szívünkre helyezte, hogy Isten készít minket a döntésre és szabadulásra, és hogy a teremtő Atyát kizárólag Jézus Krisztuson keresztül lehet megismerni. A döntés a mi kezünkben van. Kilenc testvér tett tanúbizonyságot arról, hogyan döntöttek Jézus Krisztus mellett, és hogyan töltötte be az életükben levő űrt személyes megváltóként. Isten jött, bemutatkozott és helyreállító munkába kezdett, életek változtak meg végérvényesen.

A szívünk csordultig tele, végtelenül hálásak vagyunk az Úr élő és látható munkájáért a gyülekezetünkben.
Bemerítési istentiszteletünk az alábbi linkeken megtekinthető:

Tavaszodik… Bemerítés Szentesen

Screenshot

Mikor a hosszú tél után végre kipattannak a rügyek, mikor a föld alól feltörnek a pünkösdi rózsa levelei, mikor a fészekrakó madarak füttyével ébred az erdő, mindenki megállapítja: újra itt a tavasz. Alvó állapotából előtört az élet a természetben. Ilyen az, amikor egy gyülekezet rácsodálkozhat az újjászületés csodájára, a sok küzdelem, elfojtott sóhaj, lehorgasztott fej egyszerre megszelídül, az öröm afelett, hogy a szülés nem tartható vissza, létrejön, növekszik a gyermek, nem titkolható az élet folyamata – mindenkit magával ragad.

Szentes, 2025. április 13. Kellemesen meleg nap. Különleges ajándéka az Úrnak, mert a medence a szabadban áll. Igaz, hogy a termálvíz még túl meleg is, hűlnie kell. De a simogató napsugaraknak mindenki örül. Hiszen tavasz ébred a gyülekezetben is, két fiatal egy családból, 13 és 15 évesek kérték a Krisztus-követés pecsétjeként a bemerítésüket. Kis-Hajdu Janka és Sámuel bizonyságot tett arról, hogyan találta meg őket Isten elhívása, hogyan fontolgatták az „igen” kimondását, hogyan kezdték meghallani a Hangot. Hogyan fedezték fel az újjászülő Úr hatalmát az életükben, hogyan alakul át bennük minden, a testvéri hátba veregetések mennyire szelídülnek, a baráti kapcsolatok hogyan változtak. S habár a fiatalok csak egy éve tapogatják lábukkal a keskeny út bukkanóit, már elég éretten fogalmazták meg, hogy az egyetlen értelmes ösvénynek ezt tartják, amely az Életre visz.

Szívhez szóló volt, amikor felidézték az otthoni beszélgetéseket, a tábor sodró lelkesedését, az igét, amelyen keresztül Isten szólt hozzájuk. „Megváltóm, hallottam hangodat: »Jöjj, gyermekem, és járj énvelem!« Úr Jézus, vágyom nézni orcád, hasonló lenni szívben hozzád.”

A bemerítést Balogh Barnabás, a szegedi körzet vezető lelkipásztora végezte.

A testvéri és baráti köszöntések plasztikus képekben fogalmazták meg az esemény jelentőségét. Édesapjuk, Kis-Hajdu Sándor a korosztálynak megfelelő képben hitelesítette a bemerítkezők megtérését: „Ha valaha ettél csokoládét, felismered az ízét. Így ismertem fel Isten munkáját az életükben. Ha valaki Isten gyermeke, felismeri ugyanazokat a tulajdonságokat, szokásokat a másik emberen, hogy tud bűnt vallani, bocsánatot kérni, vágyakozik az Ige után, imádkozik és keresi a közösséget azokkal, akikkel mindezt együtt is megteheti. Örömmel fedeztem fel mindezt Janka és Sámuel életében.”

Az alkalom egyszerű és valóságos voltában felemelő és tápláló volt, mint a minőségi csokoládé.

Balogh Barnabás

Pünkösdi bemerítés Kiskőrösön

„Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.” (ApCsel 2,38)

Ezekkel a szavakkal hívta megtérésre és bemerítkezésre Péter apostol az első pünkösdi igehirdetése után az őt hallgató embereket. Felhívására közel háromezren válaszoltak – és válaszolnak a mai napig is. Ezt ünnepelhettük pünkösdvasárnap a Kiskőrösi Baptista Gyülekezetben, ahol hat fiatal tett vallást hitéről a bemerítkezés által.

Brian Kroeker, a Josiah Venture ifjúsági missziós szervezet misszionáriusa hirdette Isten igéjét. Brian korábban ifjúsági lelkipásztorként látogatta meg gyülekezetünket egy szolgáló csoporttal az Egyesült Államokból, Oregonból, és tábort szerveztek velünk. Később családjával együtt misszionáriusként tért vissza hazánkba, és azóta is segíti nyári táboraink szervezését. A fiatalok ezekben a táborokban tértek meg, hoztak fontos döntéseket Istennel kapcsolatban. Különleges volt így közvetlenül megtapasztalni ezen a pünkösdön a világmisszió hatását és azt, hogy bár idegen nyelven hallhattuk az igehirdetést, Isten Szentlelke mégis érthetővé tette azt számunkra, ahogy Péter idejében is tette.

Az igei üzenet után Antal Hanna, Csán-Bodnár Veronika, Megyeri Ádám, Báldi Bence, Tímár Gergely és Vikor Benedek bizonyságtételei következtek. Jó volt hallani azt, hogy ahányan voltak, annyiféle úton találtak Krisztushoz. Mindegyiküknek más-más ajándékai is vannak – jó volt ezekből a bizonyságtételekből rácsodálkozni Isten sokszínű munkájára. A bemerítés szolgálatát Selmeczi Nimród ifjúsági lelkipásztor végezte. Ezután Győri Gábor lelkipásztor, ifj. Szabó István presbiter és Selmeczi Nimród imádkoztak a fiatalokért. Az imádságot köszöntések követték rokonok, az ifjúság és Mészáros Ferenc diakónus részéről. Isten áldása kísérje a fiatalok életét!  

Pünkösdi bemerítés Siófokon

Közösségünk, a Siófoki Baptista Gyülekezet nagy örömmel és hálával készült arra, hogy 2025 pünkösd ünnepén négy testvért indíthassunk, kísérhessünk a tanítványság útján hitvalló bemerítésükkel.

fotó: Búza Máté

Ibolya hívő családban nevelkedhetett, fiatal korában azonban évtizedekre eltávolodott Istentől, most végre hazatalált. Ennek csodáiról számolt be közösségünknek. „Mert nagyon szeret engem Jézus, oly sokat tett érettem…” – énekelte a szívében őrzött éneksort, majd mondta hálásan: „Kaptam még időt.” Ő a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet tagjaként csatlakozott a siófoki bemerítő ünnephez.

fotó: Búza Máté

Isti szintén hosszas keresgélés, bizonytalanságok és sokféle lelki sebesülés után indult el az odaszánás útján, hogy hitvalló bemerítésével engedelmes szívű követője legyen a szabadító, megváltó Úr Krisztusnak. Meggyőződéssel és hittel vallotta, hogy Krisztus, aki elkezdte, tovább végzi benne a munkát, ezért nem kell megvárnia, amíg „méltónak érzi magát”.

Betti és Zoli házaspárként, együtt csatlakozott közösségünkhöz. Egy megújult népegyházi közegben élték át a megtérést, és korábbi világi életük nagyon megváltozott. Sajnos idővel a helyi közösségük foszladozott, saját életüket is megterhelték a mindennapi gondok, így elerőtlenedett hívő életük. Ezután kerestek fel minket Siófokon. Egészen hamar úgy éltük meg, hogy már közénk tartoznak, és tapasztaltuk megszólalásaikból, hogy Isten jelen van és munkálkodik az életükben. Boldogan csatlakoztak a bemerítkezőkhöz, megpecsételve ezzel elköteleződésüket Jézus követésére.

fotó: Búza Máté

Így négyen állhattak a Balaton partján a velünk együtt örvendező számos vendéggel körülvéve boldogan, készülve a bemerítésre. Az alkalmunk gyönyörű, napos időben kezdődött. Igei buzdítással és a dicséret vezetésével Burcsik László missziós lelkész szolgált közöttünk. A záróének közben azonban egy szempillantás alatt megváltozott az idő. A jelenlévők számára az első pünkösdöt idéző zúgó szél támadt. Miközben a fürdőzők sietve jöttek ki a vízből a partra, bemerítkezőink elindultak a lépcsőn sorban egymás után, hogy az „árral szemben” lépjenek be az egyre erősödő hullámok közé, a jelképes „hullámsírba”. Kálmán Ernő gyülekezetvezető testvérünk teljes hangerővel harsogta a partról bemerítési igéjüket, miután Balogh Péter lelkipásztor a hitük megvallására bemerítette őket. Az Úr különleges emlékűvé tette ezt az ünnepet hitvallóink számára, amely ebben a mi nagy és hullámokat vető bemerítőmedencénkben történhetett.

A kézrátételes ima alatt már olyan erőteljes szélben imádkoztunk, hogy talán csak a Szent Szellem hallhatta és érthette tisztán imánk minden szavát a fák zúgása miatt. Valósággal megélhettük a szél erejét, ami természetes módon juttatta eszünkbe Jézus szavait a Szent Szellem munkájáról: „A szél fúj, amerre akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod, honnan jön és hova megy: így van mindenki, aki Lélektől született.” (Jn 3,8)

fotó: Búza Máté

Rövid, tömör köszöntések után az egybegyűltek igyekeztek a szél és a vészesen készülődő eső elől hamar megmenteni a szeretetvendégség gazdag kínálatát. Kicsit fájlaltuk, hogy a sűrű sötét fellegek és az eső közeledése olyan hamar véget vetett ennek az örömteli ünnepnek. Hála a mi Urunknak, megvan bennünk az a reménység, hogy a mennyben nem lesz vége az örvendezésnek, mert örök öröm vár mindannyiunkat, akiket drága vérén Jézus megváltott!

Siófok, 2025. június 8.

Hit, hála, közösség – ilyen volt a Piknik

„Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk.” Ez a zsoltáridézet volt a központi üzenete a Piknik ökumenikus ifjúsági zenés istentiszteletnek, amelyet június 4-én rendeztek meg ismét a Lágymányosi Ökumenikus Központban Budapesten pünkösdi, baptista és evangélikus dicsőítő zenekarok, valamint Papp János baptista egyházelnök szolgálatával. A helyszínen jártunk.

Zán-Fábián Balázs beszámolója a Magyarországi Református Egyház holnapján olvasható: https://reformatus.hu/misszio/hirek/hit-hala-kozosseg-ilyen-volt-a-piknik

Kovács Géza-díj megalapítása

Fotó: Antal Saci

Az MBE elnöksége a Misszióbizottság döntése alapján Kovács Géza lelkipásztor születésének 100. évfordulóján, 2025-ben megalapította a Kovács Géza-díjat. A jövőben ezt a díjat olyan személyek kaphatják, akik a magyar baptista misszióban kiemelkedő munkát végeztek. A díjazottak egy oklevelet, egy plakettet és pénzjutalmat fognak kapni.

Durkó István
missziói alelnök

Bemerítés 2025 pünkösdvasárnapján Debrecenben a Szappanos utcai imaházban

2025 pünkösdvasárnapján Debrecenben a Szappanos utcai imaházban tíz fehér ruhás testvérünk várta, hogy megmozduljon a parton a víz. A bemerítés szolgálatát Komlósi Sándor lelkipásztor végezte. Az igét Kiss János lelkipásztor tolmácsolta a gyülekezet felé az Apostolok cselekedeteiből a sánta koldus meggyógyításának történetén keresztül.

A képen szereplők balról jobbra: Kiss János lelkipásztor, Lehner Janka, Pálfalvi Gréta, Lukács Angéla, Szilágyi Anna, Pócsi Beáta, Szilágyi Lászlóné Valika, Horváth Rikárdó, Kóka Marcell, Czinka Dominik, Kovács Balázs és Komlósi Sándor lelkipásztor

Minden ember keresi a boldogságot, és ha valaki eltávolodik Istentől, egyre-másra különféle dolgokkal próbálja a hiányait betölteni. Jézus földi szolgálata során sokféle emberrel találkozott, akik különböző dolgokkal próbálták enyhíteni a szívükben lévő űrt. Jézus tanítványai megtalálták azt, ami hiányzott nekik. Ugyan különbözőek voltak, de egy volt a hitük. A ma embere akár más emberektől, akár a világtól is képes koldulni, amíg meg nem találja, amit keres, szomjazó lelkét csak Isten töltheti be. A haláltól való félelem ebből a folytonos boldogságkeresésből fakad.

Az igében a koldus a betegsége miatt nem tudott dolgozni, éhezett. Felvállalva koldus voltát oda ment, ahol a vélt hiányát a többi ember szánalomból be tudta tölteni. Mi vajon képesek vagyunk bevallani, ha koldusok vagyunk? Péter és a többi tanítvány jó helyen keresték a boldogságukat, így megerősödött életükben volt miből adniuk másoknak.

Isten tudja, ha koldus vagy, és nem ítél el érte, sőt, felkínálja a lehetőséget, hogy örökös lehess, ő vár téged. Ha megnyitod a szívedet, elmúlik a hiányérzeted, jöjj az igazi forráshoz! Mondd el neki, hogy szükséged van az ő erejére és az élő hitre! A világ által odadobált alamizsna tartósan nem oldja meg a problémádat: a sánta is folyamatosan kapta az alamizsnát, de attól még sánta maradt. Péter azt mondta neki: „Azt adom, amim van.” Péternek volt Krisztusa, nekünk mi van a birtokunkban, amit adhatunk? Van-e elég szeretet és megbocsátás bennünk? Akinek Krisztusa van, annak mindene van, ő az erőnk forrása, gyógyírt, erőt, célt ad. Ő nyújtja a kezét feléd, de a kinyújtott kezet neked kell elfogadnod. A koldus meghallotta a hívó szót: Kelj fel és járj! Ő felkelt, bement a templomba, és imádta az Istent. Ma itt áll tíz élet, akik nem tökéletesek, de döntöttek Krisztus mellett.

Lehner Janka keresztény családból származik. Egy kisifis táborban érezte először, hogy Isten megszólította, de később a hétköznapok rossz irányba vitték. Kettős életet élt: meg akart felelni világi barátainak és kisifis barátainak is. A következő táborban újra megszólította Isten. Komolyan vette a példát, miszerint az Istennel való kapcsolatunk egy lezárt boríték, a pecsét rajta a bemerítés, így letette bűneit Jézus lábához. A hétköznapokban folyamatosan érzi Isten jelenlétét, és egész életét Jézussal akarja élni.

Pálfalvi Gréta hívő szülők gyermeke. Egy kisifis táborban megérintette Isten szeretete, de az iskolába visszakerülve eltávolodott tőle annak ellenére, hogy érezte, mi lenne a helyes út. Küzdelmeit letette Isten kezébe, elkezdett ifjúsági órákra járni. Egyik alkalommal elhangzott a kérdés: „Mire vársz?” – ő erre nem tudott mit felelni. Akkor eldöntötte a szívében, hogy a keskeny utat választja.

Lukács Angéla egy kis faluból származik, ahol a helyi keresztény gyülekezet szolgáló tagja volt. Bár mindig érezte Isten jelenlétét az életében, felületes volt vele a kapcsolata. 2017-ben egy református fesztiválon a tékozló fiú példázata mélyen érintette, személyes találkozása lett Jézussal. Mikor Debrecenbe költözött, kereste azt a közösséget, ahol lelki otthonra találhatna. Egy barátnője elhívta a gyülekezetünkbe, ahol megtalálta lelki otthonát, és Istennel való kapcsolata elmélyült. Hitét bemerítkezéssel szeretné megpecsételni.

Szilágyi Anna baptista családból származik, de gyermekkorában nem volt élő kapcsolata Istennel. Olyan dolgokat tett, amelyeket nem kellett volna. Eljött az idő, mikor rászakadtak a bűnei, ezért egy hazafelé vezető útján megszólította az Urat, behívta Jézust a szívébe. A szilveszterkor kapott ige megerősítette abban, hogy jó döntést hozott. Az ifjúsági konferencia után elmélyült a kapcsolata Istennel, és elhatározta, hogy egész életét, akaratát az ő kezébe akarja tenni, és Krisztusnak tetsző hívő életet szeretne élni.

Pócsi Beáta 18 éves volt, mikor a szülei elkezdtek imaházba járni. Egy alkalommal elkísérte őket istentiszteletre, ahol úgy érezte, az igehirdetés végig róla szól. Szülei bemerítkeztek, de később megromlott a házasságuk, és elváltak. Ez nagy törés volt Beáta életében. Férjhez ment, de házassága nem sikerült, egyedül maradt a kislányával. Egy házaspár, akik a szüleit is hívták a gyülekezetbe, vele is felvették a kapcsolatot, így többször megjelent a közösségünkben. Közel került Istenhez, bűneit letette a Golgotához, és hitét bemerítésével szeretné megpecsételni.

Simon Lászlóné Valika nevelőszülő. Élete reménytelennek látszó szakaszában egy karácsonyi gyermekalkalomra elfogadták a meghívást gyülekezetünk paci misszióállomására. Később a paci gyülekezeti alkalmakat rendszeresen látogatta, a bibliaolvasás napi cselekedetévé vált. Sok bátorító üzenetet kapott és rájött, hogy amiről úgy gondolta, örömet okoznak az életében, valójában azok bűnök voltak. Az Úr ráterelte életét a helyes útra. Úgy érzi, sokat kell még formálódnia, hogy a keskeny úton maradjon, de hiszi, hogy meghalt érte Jézus a Golgotán, és végig vele lesz.

Horváth Rikárdó nagymamája a paci misszióállomásra járt gyülekezetbe, tőle hallott először Istenről. A nagymama bemerítkezett, de ő még akkor nem állt szoros kapcsolatban az Úrral. Később Isten formálni kezdte. Kikerült abból a környezetből, ami rossz hatással volt rá, és elkezdett kisifis alkalmakra járni. Ott érezte meg a különbséget a világi és a hívő társaság között. Egyik nyári táborban letette bűneit Krisztus kezébe, és hálás, hogy bűneit eltörölte Jézus. Tudja, hogy Istennek terve van az életével, ezért élete végéig Krisztus mellett akar elköteleződni.

Kóka Marcell keresztény családból származik, de gyermekkorában közömbös volt Isten iránt. Öt éve részt vett egy kisifis táborban, ahol kíváncsivá tette a hívő közeg. Pál apostol megtérésének története nagy hatással volt rá, tudta, hogy az ő életének is „pálfordulatot” kell vennie. Rájött, hogy bűnös ember, és elfogadta Jézust megváltójának. Megtérése óta teljes értékrendváltás történt az életében. Élete további útjait nem akarja Krisztus nélkül járni.

Czinka Dominik szülei nem hívők, megkeresztelték ugyan, de gyermekkorában nem volt személyes kapcsolata Istennel. Gyülekezetünk Benita Nevelőszülői Hálózatának táborában érezte meg először Isten jelenlétét, de a tábor után visszacsöppent régi életébe. A következő táborban megismerkedett a kisifi tagjaival, ekkor nehezedtek rá először a bűnei. Elkezdett járni ifjúsági alkalmakra, gyülekezetbe, így hite megerősödött. Világi barátait elveszítette, de új, hívő barátokra talált. Tudja, hogy Isten mindig vele van, sosem fogja elhagyni.

Kovács Balázs nem hívő családból származik, de a szülei református általános iskolába íratták be. Itt találkozott először a kereszténységgel, magával ragadta a közeg, megkeresztelkedett, de élő hit nem társult hozzá. Szórakozóhelyekre járt, és egyszer egy kellemetlen szituáció miatt nagyon mély pontra került, amelyben Istent kezdte el vádolni kialakult helyzete miatt. Egy alkalommal otthonában elgondolkozott a történteken, rászakadt bűneinek a súlya. Rájött, hogy azt az Istent vádolta, aki meghalt a bűneiért. Bűnbocsánatért esedezett, és Jézus visszafogadta őt. Ma már egy percet sem szeretne Isten nélkül élni. Közösség keresése során a baptista közösségben találta meg a helyét. Élete legjobb döntésének látja, hogy Krisztust választotta.

A bemerítőmedencéből Komlósi Sándor lelkipásztor felelevenítette, hogy az első pünkösdkor különleges esemény történt. A Lélek kiáradt az Isten igéjét hallgató, különböző nemzetiségű emberekből álló népre. Ma is sokféle háttérből származó, különböző problémákkal küzdő ember hallhatja az igét. Isten ma sem hagy ki senkit, mindenki számára érthetővé teszi az evangéliumot. Ő ma is örök életre szóló életváltozásokat szeretne.

Isten áldjon meg benneteket a keskeny úton!

                                                                                    Kövesdi Anikó

Önkéntes nyári tábor

„Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Kor 16,14)

Kedves Leendő Önkéntesek, Önkéntesek és Önkénteskoordinátorok!

A Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ önkéntes nyári tábort hirdet 2025. július 6–9-ig Kiskunmajsára. Szállás a kiskunmajsai kemping területén lesz.

A szervezők elsősorban azoknak a részvételére számítanak, akik már korábban is vállaltak önkéntes munkát, vagy leendő önkéntesként, a tábort követően szívesen vennének részt karitatív oktatási, egészségügyi és szociális munkában. A táborlakók játékos, kötetlen, tréning jellegű foglalkozásokon, szituációs játékokon keresztül, tapasztalt vezetők személyes tolmácsolásában ismerhetik meg a Magyarországi Baptista Egyház közösségeinek értékeit, célkitűzéseit, valamint az önkéntes tevékenység szervezésének részleteit, miközben megtapasztalhatják a közös segítő munka örömeit és nehézségeit.


A tervezett programok között szerepelnek izgalmas előadások, közös kulturális programok.
A részvétel ingyenes, de a szállás és az étkezés tervezése miatt regisztrációhoz kötött. A tábor résztvevői számára biztosított a szállás, az étkezések (reggeli, ebéd, vacsora), valamint a programok.
A regisztráció költsége: 5000 Ft.
Ha szívesen eljönne az önkéntestáborba, kérjük, regisztráljon az alábbi linken elérhető kérdőíven 2025. július 1-ig: https://forms.gle/mxuefoFzsLQtTfLG6

A regisztrációs díj hozzájárulás a tábor költségeihez.

A regisztráció a módszertan visszaigazolásával érvényes.
www.szocialismodszertan.hu