„Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.” (Jel 3,5)
Kilenc drága testvér győzelmét pecsételtük meg bemerítéssel pünkösd vasárnapján a debreceni Trinity Baptista Gyülekezetben. Győzelmüket a halál, a bűn, a világ, a vádló és az óemberük fölött.

Bemerítkezőink bátran, tiszta szívvel álltak elénk, és megosztották életük történetét, hitvallást tettek Jézusról, mi pedig könnyes szemekkel és csordultig telt szívvel osztoztunk az örömükben!
A sort Hajagos Kinga kezdte, aki hatgyermekes család szülöttje, és iskolás évei alatt inkább a közösségre fókuszált, nem a hitére. Egy keresztény táborban tért meg, és bár érezte az igényt a Jézushoz való közeledésre, nem talált lelki otthonra egészen addig, míg édesanyjával a Trinitybe nem látogattak. Azóta viszont élő tápláléka van, az Úr használja és formálja őt.








Őt követte Szűcs Lajos, akinek a szemét egy igazgatói intő nyitotta fel 7. osztályos korában. Az iskolából hazaérve kezébe vett egy hívő focistáról szóló könyvet, amelyben a játékos az alábbi útravalót kapta egy lelkésztől: Az első helyen mindig Jézus álljon, csak őt kövesse a futball! Lali ezt követően edzésre sétálva döntötte el, hogy az ő életében is Jézus lesz az első, és ez meg is hozta a gyümölcsét. Jézustól vigasztalást kapott, és munkálkodik az ő életén szüntelenül.
Harmadikként Pafkó Teót hallhattuk. Teó lelkipásztorunk, Pafkó Tamás fia, itt nőtt föl a gyülekezetünkben, egész életét átjárta Jézus kegyelme és igazságai. 12 évesen tért meg a gyülekezet téli táborában, de vívódások sorát élte meg a következő majdnem két évben. 2024. december 30-án végül földi édesapjával közösen imádkozva döntötte el, hogy bűneit le szeretné tenni, az új évet Jézussal kézen fogva szeretné indítani, válaszokat és az örök élet jutalmát elnyerve.
Ezt követően Bodnár Ferenc történetét hallhattuk. Beteg gyermekként született, számos műtéten kellett átesnie. Az életet nem élvezte, pótcselekvésekben kereste a boldogságot. Ferit egy gyülekezeti elvonuláson emelte fel az Úr, melyre mi csak „Életünk Krisztusban hétvégeként” hivatkozunk, és számos csodát éltünk már át együtt ebben a gyógyító szolgálatban. Az emberi kapcsolatai minőségi javulásnak indultak, az önértékelése is gyógyulni kezdett, hite pedig megerősödött.







Harman István testvérünk keresztény szülők gyermeke volt, de konfirmálását követően Istentől eltávolodott. Isten azonban nem hagyta őt elveszni. 2022 júniusában egy tízparancsolatról szóló igehirdetés-sorozat által szólította meg őt az Úr. Hite kivirágzott, a Trinityben lelki otthonra talált, az ünnepi alkalom vendégei felé pedig a Jakab-levélből üzent:
„Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok…”
Hatodikként Szabó Sára négygyermekes édesanya lépett elénk. Jézus létezése sosem volt kérdés a családja számára, de hite gyakorlása elmaradt. Életében két csodáról is beszámolt, előbb beteg gyermeke gyógyulásáról, majd egy különleges megtapasztalásról, miszerint iker gyermekekért imádkozott, és meg is kapta. Tavaly szeptemberben talált lelki otthonra nálunk, és boldogan pecsételte meg hitvallását a víz alá merülve.
Szabó Esztert egy különösen mély élethelyzetben érintette meg az Úr. Férjét elveszítette, egyedül maradt három gyermekével és a gyásszal, szülei elutasították. Az Igébe nem tudott kapaszkodni, nem értette, és emberektől várta a megoldásokat. Péter első levelét olvasva égő vágy támadt a szívében megismerni azt az embert, aki szidalmazván másokat nem szidalmaz viszont.
Egy dicsőítő alkalom nyitotta fel a szemét, ahol így énekeltek: „Uram, szükségem van most rád.” Átadta az életét Krisztusnak, de a próbák nem maradtak el, hisz a világra nemet mondott, Jézusra viszont igent. Szeretetet, pótanyát, imatársat, megbocsátást, szabadítást, mennyei Édesapát kapott a helyreállásban.
Eszter férje, Szabó László bizonyságát hallhattuk ezt követően. László egyedül, sikeresként próbált élni, egy darabig ez működött is. 39 évesen került válságba az élete, az élet értelmét keresve Eszterrel együtt kezdte keresni az Urat. Egy YouTube-videó világított rá számára, hogy Jézus ma is él. Ő pedig a megtérők imájával befogadta Jézust a szívébe. Az életét feleségével és legkisebb fiával közösen ugyanazon dicsőítő ének hatására adták át Krisztusnak. Élete új célja az evangélium hirdetése, egy Füle Lajos-versrészlettel zárta sorait:
Siessetek, hamar lejár!
Kegyelme már régóta vár.
Ma még lehet, ma még szabad,
borulj le a kereszt alatt!
A sort Radnai-Dobrai Gyöngyi zárta. Keresztény családban nőtt fel, komplexusok és megfelelési kényszer közepette. A boldogságot hajszolva hét évig egy bántalmazó kapcsolat rabja volt. Ezt követően megismerte mai férjét, akivel két évig éltek közösen Írországban. Párját azonban megszólította az Úr, és el kellett engednie Gyöngyit, hogy rendezhesse az életét. Gyöngyi egyedül maradt, összetörve, és bűnvallást tett, Jézus pedig személyesen szólt hozzá a 91. zsoltár 15. versével. Jézus folyamatosan tárt karokkal, biztatva, irgalommal fogadta őt az évek során, párjával összeházasodtak, az Úr pedig helyreállította őt saját gyermekeként.




A bemerítőkhöz és a pünkösdi ünnephez kapcsolódva Sipos Márk, a Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezet lelkipásztora hozott üzenetet gyülekezetünkbe. Csodásan egybevágott a Szent Szellem kiáradása és a szívek betöltése a bemerítkezők sebezhetőségével. Márk az Apostolok cselekedeteinek 2. fejezetéből olvasott föl, és szívünkre helyezte, hogy Isten készít minket a döntésre és szabadulásra, és hogy a teremtő Atyát kizárólag Jézus Krisztuson keresztül lehet megismerni. A döntés a mi kezünkben van. Kilenc testvér tett tanúbizonyságot arról, hogyan döntöttek Jézus Krisztus mellett, és hogyan töltötte be az életükben levő űrt személyes megváltóként. Isten jött, bemutatkozott és helyreállító munkába kezdett, életek változtak meg végérvényesen.
A szívünk csordultig tele, végtelenül hálásak vagyunk az Úr élő és látható munkájáért a gyülekezetünkben.
Bemerítési istentiszteletünk az alábbi linkeken megtekinthető:
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!