Kezdőlap Blog Oldal 648

„Szeretem a magam csendességében megélni az egyszerű dolgokat”

Egyik nap koncertet ad a Művészetek Palotájában, majd a Baptista Teológiai Akadémián oktat, máskor a Baptista Központi Énekkart kíséri, ha épp nem nemzetközi orgonaversenyen vesz részt, vasárnaponként pedig az Újpesti Baptista Gyülekezetben orgonál. Figyelve őt úgy tűnik, mintha negyvennyolc órából állna egy nap. Tóka Ágoston Junior Prima díjas orgonaművész, 2016 Fiatal Baptista Művésze. Ebból az apropóból beszélgettünk. 

Számítástechnikai eszközök az iskolának

Értékes számítástechnikai eszközöket kapott február 7-én a petőfibányai Petőfi Sándor Baptista Általános Iskola.

Újabb kulturális kirándulás lesz

Folytatja „Kulturális kirándulás a fővárosban” elnevezésű, hátrányos helyzetű gyermekek érdekében szervezett programját a Baptista Szeretetszolgálat.

Elhunyt Cseri Kálmán református lelkész

Kép forrása: Szeverényi János blogja

Életének hetvennyolcadik évében, február 13-án megtért Teremtőjéhez Cseri Kálmán nyugalmazott református lelkipásztor.

Megújult a pécsi baptista gyülekezeti újság

Az Üzenet című gyülekezeti újság új fókusszal a középpontban, új formában jelenik meg idéntől.

Állj talpra!

Ifjúsági hétvége Meláth Attilával a Bihari Baptista Gyülekezetben.

Közös fővárosi ételosztás Szenczy Sándorral

Immár hagyomány, hogy közösen osztanak ételt a rászorultaknak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai. Ismét két egymást követő nap is jutott, illetve jut étel a szegényeknek.

Regionális BVSZ-vasárnap Vácon

Február 5-én tartottuk a Váci Baptista Gyülekezetben az északi baptista regionális találkozót, melyre több gyülekezetből is el tudtak jönni, hogy együtt magasztaljuk Istenünket.

Fontos információk az adó 1%-áról

Fontos tudatosítani, hogy az 1+1% felajánlása nem adomány, hanem rendelkezés arról az összegről, amelyet az állam eleve levont az adónkból. A felajánlók csupán arról döntenek, melyik egyházé és/vagy szervezeté legyen! Ha valaki nem rendelkezik róla, úgy az államháztartás keretein belül kerül felhasználásra!

Hivatalosan is megnyílt a Kőszikla gyülekezet Kolozsváron

Mindig szükségünk van Isten jóindulatára, hogy az úton, amelyen járunk, velünk jöjjön. Isten bensőséges és szeretetteljes kapcsolatra hív már a Biblia első könyveiben: „Van itt hely nálam, állj a kősziklára!” (2Móz 33,21) A mózesi időkben és ma is jelképes tett a kősziklára állni, oltalmat, védelmet találni azon.