Kezdőlap Blog Oldal 647

Tisza Attila – Lépéskényszer

Budapesti ifjúsági istentisztelet a Wesselényi utcában 2017. február 21-én.

Konferencia az intézményfenntartó egyházi jogi személy gyülekezetek és szervezetek képviselői számára

2017. február 24-én a Benczúr utcai országos központi iroda tanácstermében került sor arra, hogy számos kérdésben egyeztessenek az intézményfenntartó belső egyházi jogi személy szervezeteink.

„Ezen a kősziklán építem fel egyházamat!”

Már egy évtizede annak, hogy a Magyar Evangéliumi Szövetség vezetősége Aliansz Teológiai Műhely elnevezéssel minden esztendőben továbbképzést szervez a szövetséghez tartozó, evangéliumi elkötelezettségű egyházi és felekezeti vezetők, valamint a különböző lelkiségi mozgalmak meghatározó személyiségei számára. 

Minden képzeletet felülmúl

„Az én Atyám házában sok hajlék van… elmegyek helyet készíteni a számotokra.” (Jn 14,2)

Szenvedésből jeles

Egyikünk sem emlékszik rá, pedig komoly szenvedések árán születtünk meg erre a világra: édesanyánk méhéből, egy meleg, kényelmes lubickolásból többórányi passzírozás és vergődés után megérkeztünk egy hideg és vakítóan világos kórházi szobába.

Az államtitkár példaértékűnek nevezte az Utcafront elkötelezettségét

Fotó: Mónus Márton

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára levélben mondott köszönetet a minap mindazért, amit a Baptista Szeretetszolgálat Utcafront szolgálatának munkatársai a kiszolgáltatott léthelyzetben élő emberek érdekében tettek a rendkívüli hideg időszakában.

Aliansz teológiai műhely Piliscsabán

Az egyházak, gyülekezetek kapcsolatát tekintették át és elemezték az idei Aliansz teológiai műhely résztvevői.

Műsorajánlat

Február 25-én 13:30-tól látható a Duna Televízió műsorán az „Elrabolt évek nyomában” című dokumentumfilm, melyben két másik túlélő mellett Balogh Sándor testvér is elmondja emlékeit a „málenkij robotban” töltött évekről.

A bibliai konfliktuskezelés mai tanulságai

A bibliai konfliktuskezelés címmel tovább folytatódnak dr. Almási Tibor teológiai előadásai a Nap utcai baptista kápolnában március 26-án 15 órától. A rendezvényen énekel a Baptista Teológiai Akadémia kamarakórusa.

A házasság hetének értékelése

Merényi Zoltán műsorvezető vendége volt a Baptista Rádióban dr. Herjeczki Kornél, a házasság hete rendezvénysorozat koordinátora.