Mindeddig megsegített minket az Úr
Több testvér biztatására vállaltam magamra ezt a tudósítást. Már korábban belső késztetésre elkezdődött egy csendes készülődés a nyilvánosság kizárásával. Meghívások, egyeztetések, némi szervezés. Ezek után már készen álltunk arra, hogy a gyülekezet előtt tanúságot tegyünk, úgy, mint annak idején.
Az első „Eliézer”-esküvő
A tavaly tavasszal indult Eliézer Keresztyén Társkereső internetes oldalon talált egymásra az a fiatal pár, akik április 15-én, szombaton házasodtak össze.
25 éve lennék vak
1992 májusát írtuk, éltük. Két ház teljes felújítása után a kertünk alatt – a papok szőlőjében – felparcellázott területen vásároltunk telket. Új ház építésének kellős közepén voltunk.
Felvételi hirdetések a BTA-ra
Államilag finanszírozott teológiai mesterképzés
A Baptista Teológiai Akadémia felvételt hirdet teológia MA képzésére. A megszerezhető diploma az egyházi, hitéleti területeken túl:
Bemerítés Nyíregyházán
Amit az Úr elkezd, azt be is végzi! Ebben erősödött meg a nyíregyházi gyülekezet 2017 húsvétjának másnapján is.
Nappali: Tvrtko
A Nappali e heti vendége Vujity Tvrtko Washingtonból. Családjáról, utazásaikról, a különböző kultúrákban tett látogatásaikról és arról beszélgettünk vele, hogyan alkalmazkodnak a gyerekek a legkülönfélébb élethelyzetekhez.




















