Vajon milyen volt a magyarországi rendszerváltoztatás megítélése az Egyesült Államokban. Dr. Mészáros Kálmán teológus, lelkész, a Baptista Teológiai Akadémia tanszékvezető tanára a 80-as évek végén Amerikában végzett egyházi szolgálatot, így a hazai eseményeket is onnan követte nyomon. Egyebek mellett erről is beszél az Arcvonások rendszerváltoztatásról szóló sorozatában. A mikrofonnál Bódi Mátyás.
40 évvel ezelőtt érkezett Magyarországra Billy Graham, korunk legismertebb evangélistája

Tahi konferencia Újpesten
Augusztus 20-án délután 17 órai kezdettel – tekintettel a MABAVIT 4. világtalálkozóra – a szokásos, állami ünnepünkhöz kapcsolódó tahi konferencia az újpesti imaházban került megrendezésre.
Értékes drágakövek
Rendkívüli eseménynek lehettünk részesei 2017. augusztus 20-án a Miskolc Belvárosi Baptista Gyülekezetben, ugyanis ünnepi istentiszteleten köszönthettük Balog Miklós baptista lelkipásztort és feleségét, Simon Irénkét házasságkötésük 60. évfordulója alkalmából.
A Magyar Baptisták 4. Világtalálkozója Debrecenben
2017. augusztus 4–6. között rendezték Debrecenben a Magyar Baptisták 4. Világtalálkozóját. A nagyszabású rendezvényről a Duna Televízió készített filmet.
Elismerés
Augusztus 20-i ünnepünk alkalmával állami kitüntetésben részesült egyházunk szociális módszertanának vezetője, Serafin József testvér. A Magyarország köztársasági elnöke által neki adományozott Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést Balog Zoltán miniszter úrtól vehette át augusztus 18-án, pénteken a Vigadóban.
Tükröződések
2017. augusztus 5-én délután gyülekezetünkben két fiatal Isten és a jelenlevők színe előtt egy életre szóló szövetséget kötött egymással.
Királyok és királynők tábora Rákoscsabán
2017. június 26–30. között, Isten kegyelméből, második alkalommal szerveztünk napközis gyermektábort a Rákoscsabai Baptista Gyülekezetben.
BalatonNET 2017 avagy Isten humora
Több évtized után egy ismét támadó betegség félelmetes erejével küszködve érkeztem meg a BalatonNET-re, ahol az imaházban kaptam alkalmat arra, hogy bemutassam új könyvem 500 találós kérdés a Bibliából címmel.
Ökumenikus istentiszteletet tartottak az államalapítás ünnepének előestéjén
Ökumenikus istentiszteletet tartottak az államalapítás ünnepének előestéjén, augusztus 19-én, pénteken Budapesten a Szilágyi Dezső téri református templomban a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) szervezésében.
Tahi konferencia Újpesten
Újpesti baptista élő közvetítés – 2017. 08. 20., vasárnap délutáni istentisztelet,
augusztus 20-i konferencia. A felvétel a gyülekezet tulajdonát képezi.


















