Kezdőlap Blog Oldal 547

Pest megye legnagyobb ingyenes napközis tábora

Az idei Mosolyhetünket június 25. és 29. között rendeztük meg Vácon a Petőfi Sándor Általános Iskolában. Körülbelül 350 gyermek és 110 segítő vett részt az egyhetes napközis táborban.

Világbajnoki bronzérmes lett a baptista robotikások csapata

A Start Plusz vendégei Abán Csaba, a Baptista Szeretetszolgálat robotikafelkészítő-tanára, Parilla Anna csapatkapitány-helyettes (2_Bit robotikacsapat) és ifj. Abán Csaba csapatkapitány (2_Bit robotikacsapat).
atv.hu

Ezüst nyírfák: megjelent Adrian Plass új regénye

A Harmat Kiadó gondozásában jelent meg Adrian Plass angol író Ezüst nyírfák című regénye, amelynek bemutatására július 6-án péntek este került sor Budapesten a Wesselényi utcai baptista gyülekezet és közösségi házban. Ez az író kilencedik, a Harmatnál magyarul is olvasható könyve.

Az Egyházzenei Tanfolyam záró istentisztelete

2018. július 8., vasárnap délutáni istentisztelet Újpesten – ET-záró.

Tartsd az irányt!

Az idei Baptista Ifjúsági Nagytábort Balatonszemesen rendezzük augusztus 6–12-ig. A MABIM (Magyarországi Baptista Ifjúsági Misszió) szervezésében megvalósuló tábor címe: „Tartsd az irányt!” A hét során azok a témák kerülnek a középpontba, amelyek segítik a fiatalok útkeresését és a helyes irány megtartását. A tábor során célunk, hogy Istenhez hívjuk a résztvevőket, és segítsük őket a krisztusi identitás megszilárdításában és a biblikus életvezetés kialakításában.

A tábori „nagyalkalmak” íve így ezt az üzenetet követi. A közös éneklés, dicsőítés mellett hosszabb tanítást kaphatnak a fiatalok az őket érintő és érdeklő témák mentén. Hétfő este Pafkó Tamás, a debreceni Trinity Baptista Gyülekezet lelkipásztora szolgál a fiatalok között, aki az „Iránypont”-ról fog beszélni, arról, mi az, ami meghatározza az életünk irányát. Kedd este Jóföldi Endre, a kaposvári Békevár Baptista Gyülekezet lelkipásztora „Térkép a kezedben” címmel tanít a felelősségvállalásról és a proaktivitásról. A szerdai nap témája: „Üzemanyag az útra”. A délelőtt során Reichert Tímea, a Fiatalok Krisztusért Alapítvány igazgatója és Kovács Dániel, a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet társlelkipásztora beszélnek erőforrásainkról, különösen az egészséges férfi és női identitásról. Az útitársakról, az egészséges kapcsolatokról és a gyülekezeti közösségről tanít a csütörtöki nap során Boros Dávid, a József Utcai Baptista Gyülekezet lelkipásztora. A pénteki nap során fényt szeretnénk gyújtani a sötétben: Nagy-Kasza Dániel, a Zápszonyi Magyar Baptista Közösség lelkipásztora hívja megtérésre a fiatalokat. Szombaton „Újratervezés” címmel Durkó István, a Magyarországi Baptista Egyház missziói igazgatója osztja meg gondolatait arról, milyen hatások téríthetnek el minket a célunktól. Vasárnap pedig úrvacsorai istentisztelet keretén belül ünnepeljük a célba érést, a megtett és még előttünk álló mérföldköveket. Floch Gábor, a Balatonszemesi Baptista Gyülekezet lelkipásztora tanítja a fiatalokat ezen az alkalmon.

A táborban a tanítások és a dicsőítés mellett lesz lehetőség a testi-lelki feltöltődésre. Minden délután sportbajnokságok, programok, szemináriumok közül választhatnak a résztvevők, melyek az egyéni fejlődést segítik, de egyben közösségi élmények is. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagy az érdeklődés a sportbajnokságok iránt, ahol gyülekezetek ifjúságai, baráti társaságok mérhetik össze a tudásukat, és építhetnek kapcsolatokat. A szemináriumokon különböző specifikus témák mentén kaphatnak hasznos információkat a résztvevők, mint például a gyülekezetplántálás, evangelizáció, dicsőítés, vállalkozás, asszertív kommunikáció, egészséges életmód, férfi-női identitás. Mindemellett a strandolás, vidámpark és egyéb szabad programok közül is lehet választani. Az esték során pedig változatos programokkal készülnek a szervezők a fiatalok számára, dicsőítő és imaestével, szekciókra bontott beszélgetéssel, evangelizációs alkalommal. Minden este kávéházzal ér véget, ahol lehetőség van a közösségépítésre és az ismerkedésre.

Az ifjúsági nagytáborba szeretettel várunk minden olyan (14–35 éves) fiatalt, aki szeretne saját hitében, istenkapcsolatában megerősödni, a helyes irányba elindulni és előrehaladni, aktívan kikapcsolódni, élményeket szerezni és új emberekkel kapcsolatokat építeni.

Jelentkezés: a táborba jelentkezni a baptistaifi.hu oldalon keresztül lehet.

Bővebb információ a Facebook eseményben olvasható.

Hajnali gondolatok

A Duna Tv Hajnali gondolatok című műsora életünket segítő, elgondolkodtató, a napot elindító útravaló a hét minden napján.

Köszönet a támogatásért

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Baptista Világszövetség az 1905-ös megalakulásra emlékezve 1905 dollár/szövetség missziós támogatásgyűjtést indított az elmúlt hónapokban. 

Comenius-alkotóhét Fonyódon

A Magyarországi Baptista Egyház kommunikációs osztályának Comenius Ház projektje 2018. június 25–29. között egy példaértékű és követendő alkotótábort szervezett a Fonyódi Alkotóházba.

Különleges istentisztelet Zwingli templomában

Papp János és dr. Bukovszky Ákos Zwingli temploma

A Baptista Világszövetség (BWA) éves találkozója keretében ünnepi istentiszteletet tartottak Zürich egyik legrégibb templomában, ahol annak idején a reformáció nagy igehirdetői, köztük Ulrich Zwingli szolgáltak.

Elkezdődött a Baptista Világszövetség (BWA) éves találkozója Zürichben

Paul Msiza és Papp János

Paul Msiza, a BWA elnöke éves jelentésében kiemelten beszámolt múlt évi debreceni látogatásáról (MABAVIT 4), ott nyert jó és emlékezetes élményeiről.