2018. október 28. Duna TV
Baptista ifjúsági magazin – felvétel a Magyarországi Baptista Ifjúsági Misszió (MABIM) egyik jelentős szolgálati ágáról, a Budapestifiről #nemvagyegyedul #bpifi #baptist #mabim
Csabán az utóbbi időben erős törekvésünk van arra, hogy ifijeink ismerkedjenek más gyülekezetek fiataljaival az évközi ifikonfik és nyári táborok alkalmain kívül is.
Jó más gyülekezetek ificsoportjait megismerni, bizonyságot tenni egymásnak Isten életünkben elvégzett munkájáról, együtt dicsőíteni az Urat, megosztani missziós tapasztalatainkat, játszani, nevetni, jól érezni magunkat. Továbbá az ilyen alkalmak tudnak hosszú távú ismeretségeket is kialakítani, ami a mai rohanó világban igazán értékes és sajnos sokszor „hiánycikk” az emberek életében.
Egy-egy ilyen alkalom megszervezése remek lehetőség arra is, hogy az ifin belül mindenki kivehesse a részét valamilyen feladatban. A közös munka a csapatot még összébb kovácsolja.
Körülbelül egy évvel ezelőtt gyülekezetünk ifije vendégeskedhetett a Budai Baptista Gyülekezet fiataljainál. Az alkalom igazán áldott volt, már akkor eldöntöttük, hogy mindenképp szeretnénk viszonozni a budaiak vendégszeretetét, így október 12-én, péntek este Csabán lehettünk együtt gyülekezetünk közösségi házában. Alkalmunk központi témája a hálaadás volt, melyet megalapoztunk egy modern hálaoltárral is.
Csoportbeszélgetéseink őszinte légkörében bizonyságot tehettünk, elmondhattuk egymásnak hálaokainkat, esetleges negatív élethelyzeteinket, melyek abban a pillanatban nem tudtak hálaokok lenni, majd azt, hogy Isten hogyan mutatta meg jelenlétét, támogatását a próbában is. Alkalmunkat aztán könnyed játékkal folytattuk, a végén pedig egy késői közös étkezésre is lehetőségünk volt.
Külön örömünkre szolgált, hogy Kotán Béla testvérnek is lehetősége volt csatlakozni alkalmunkhoz.
Már alig várjuk a következő alkalmakat, ahol újabb gyülekezetek ificsoportjait ismerhetjük majd meg, és lehetünk együtt Isten dicsőségére.

„a reménység pedig nem szégyenít meg” (Róm 5,5).
A Soltvadkert Város Díszpolgára posztumusz kitüntető címet adományozta a város önkormányzata dr. Haraszti Sándor részére a világ számos országában hivatástudattal végzett orvosmisszionáriusi munkásságáért, önzetlen és áldozatos közösségi vállalásaiért, nemzetközi szervezetekben és egyházi közösségekben az ország érdekében kifejtett kiemelkedő és tiszteletre méltó tevékenységéért. Aktív közreműködést vállalt a Szent Korona hazahozatalában.
Látni – magyarul. Aki nem magyar nyelvű, nem érti pontosan ezt a kérdést: „Látod, milyen vagy?!” Arra gondolhat, hogy belenézek a tükörbe, látom, milyen vagyok. Pedig itt nem a szemmel való látás fontos, hanem az értelemnek a „belelátása”, önvizsgálati jelleggel. Megvizsgálom magam, és felismerem valamely nyilvánvaló hibámat.
Egy másik! „Na, nézzenek oda!” Itt is átvitt értelme van a szónak. Nem azt kérem, hogy jól nézz meg valamit, hanem felhívom a figyelmedet, hogy mit teszel egy bizonyos ügyben vagy területen. Én nem helyeslem a dolgot, azért mondom a figyelmeztetést.
Lát. Néz. Lám! Meglát. Lenéz. Fölnézek rád. Elnézem a hibáidat. Megszemlélem a festményt. Belátom a bűnömet. Kilátás: reményteljes jövő. Kilátó: magaslat, hogy többet lássak magam körül. Átlátok rajtad, vagyis tudom, miben spekulálsz. Ellátom szeretteimet élelemmel. Előrelátó vagyok: gondosan kiszámítom a következő lépést, tennivalót, költséget. Állnak az álnokok az ülnökök vizsgáztató tekintete előtt. Az elnök igazságot hirdet ez ügyben. Belátásra jutnak az elítéltek. Így több kilátásuk van a jövőt illetően. Ellátták a bajukat, van mitől félniük. – Nézegetem e sorokat, és arra sikerült felfigyelnem, hogy igen színes nyelv a mi nyelvünk.
A Biblia első mondatainak egyike ez: „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.” Úgy értem: Isten konstatálta, összefoglalva megállapította, hogy tökéletes, sikeres műről van szó.
Van a lát igének egy jövő felé forduló jelentéstartalma is. Látás, látomás, elmélyült szemlélet arról, ami lesz, ami bekövetkezik vagy bekövetkezhet. Nem véletlen, hogy a bibliai próféták „látó emberek”. Szemlélik a jövőt, elmondják látásukat, felkészítenek arra, ami lesz vagy lehet. A „lehet” arra vonatkozik, hogy ha a látás negatív tartalmú, akkor őszinte belátással és életváltozással van módja a hívő embernek a változtatásra. A jövő ugyanis előfeltételekhez köti magát.
Bűnben élek, s láthatom majd, hogy büntetés következik. Ez a bűn zsoldja. De ha látok, belátom bűnömet, és megváltozik az életem. A jövőm is változik, mivel Isten a szeretet Istene. Megbocsát, elhárítja a veszedelmet, változtat a jövőmön. A jövőbeli büntetés ugyanis a jelenben megtörténhető felismerés függvénye. Ha keményszívű maradok, akkor áll elém a kérdés: „Látod, milyen vagy?!” Ha a látást belátás követi, akkor biztos lehetek benne, hogy meg fogom látni Isten gyönyörű szeretetét, irgalmát, atyaságát.
A látó embernek előzetesen meg kell ismernie bizonyos törvényeket, szabályokat, a törvényadó Isten személyiségét, az ő terveit az emberrel és az emberiséggel. Egyúttal a bűn törvénykönyvében olvasható és tapasztalható lényeg, hogy amit megláttam, egyrészt megszabadulok attól, ha bűn, illetve gyakorolom azt, ami isteni tanítás, rendelet, törvény, akarat, elvárás és előbb-utóbb gyönyörűség is.
Az első nagy lépés nem egyéb, mint a kis Sámuel határozott válasza az őt megszólító Isten felé: „Szólj, mert hallja a te szolgád!” Olyan felülről jövő üzenetet kap az ifjú templomszolga, melyet egyelőre még meg sem tud érteni ez a fiatalember. De ez a „látás”, vagyis Isten terve a jövő szempontjából nagy, súlyos teherként nehezedik Sámuel vállára. Látás, látomás, jövendőmondás – ez az új út, melyen őt Isten vezetni kívánja.
Olvastam egy pásztorfiúról, akire hatalmas juhnyájat bízott a gazdája. Egyik oldalon a szinte beláthatatlan puszta, másik oldalon pedig egy tölgyerdő. „Őrizd ezeket az értékes négylábúakat! Van itt három betanított kutya, ez meg itt egy kipróbált pásztorbot. Csak akkor használd, ha egyik-másik bajba kerül. A bot végén erős fémkampó. Az engedetlen birka lábát ezzel elkapod, és szépen megmagyarázod neki, hogy kell viselkedni.
A puszta felől kiéhezett kóbor kutyákra lehet számítani, az erdőben pedig a vadőr farkast észlelt. Légy éber és bátor! Számíthatsz a béredre és a jutalomra is.”
Azzal kezdte a bátor legény, hogy a legelő legmagasabb pontján egy hosszú póznát ásott le szilárdan, tetején egy szurkos szalmabálával. Ha bármi súlyos probléma adódnék, azt meggyújtja, és a füstjel majd értesíti a gazdát a bajról.
Másrészt kiválasztott egy különálló, magas tölgyet. Az lesz majd a „látófa”! Egy bizonyos magasságban lenyeste a lombos gallyakat, hogy jó legyen a kilátás. Kényelmes helyet is készített magának. Ott fog majd vigyázni a „látó ember”, vagyis ő maga. És ha majd jönnek az éhes fenevadak, észreveszi, és bottal a kezében, a kutyákkal maga körül – így várja és veri vissza a támadást.
Nagyon tetszik nekem ez az elnevezés, hogy „látó ember”. Arra gondolok, hogy egy lelkipásztornak a legtalálóbb megjelölése lehet: látó ember.
Amikor elhívott az Úr, és rám bízta a lélekmentő szolgálatot, súlyos és kemény feladat nehezedett a vállamra. Évente megemlékeztem attól kezdve a bemerítkezésem napjáról.
Szívesen visszatekintek az embert próbáló szolgálat kemény esztendeire. Felidézem mindig a régebbi ígéreteimet, fogadkozásaimat, és átgondolom, miben mulasztottam, miben kell magasabb fordulatra kapcsolnom látó és imádkozó „motoromat”.
Idézem az isteni ígéreteket, melyek azoknak adattak, akik hűek és engedelmesek akarnak lenni, és – talán – azok is maradnak. Egyre inkább meg akarom érteni a jeleket, melyek a jövendő gyors érkeztére figyelmeztetnek. „Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket!”
Szolgálati időm évtizedeiben én is találkoztam hamis ál-Krisztusokkal. Háború (világháború) dúlt, amikor fiatalon már eldőlt a szívemben, hogy követem és szolgálom Jézust.
Nemzet nemzet ellen támadt. A forradalom évében avattak fel egyházi elöljáróim a lelkipásztori szolgálatra. Mindinkább tapasztaltam, hogy megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül. Nem kellett kimennem a világba, hogy mindezekkel találkozzam, a valóságot megtapasztaljam, mert a sátán a gyülekezetek belső szeretetrendjét is igyekezett megzavarni, s volt úgy, hogy fáztam a kihűlt szívű atyafiak között.
Azt is át kellett élnem, hogy a gyermek az apja-anyja ellen támad, mert értelmetlennek gondolja a mi életfelfogásunkat, döntéseinket és a tékozló fiakat hazaváró naiv optimizmusunkat.
Nemcsak távolról szemléltük az igei összefoglaló szerinti állapotot, hanem egyre gyakrabban hallom magamtól is, hogy az utolsó időket éljük, éli közösségünk, éli a világ kereszténysége. Mint „látó ember” nem tehetek egyebet, csupán azt, hogy látom, megrendülök, borzongó hittel szemlélnem kell, hogy a nyájat körülvették a kártevők. Botot nem akarunk használni, a szeretetünk viszont mintha elégtelen lenne, hogy győzelmesebb imaharcot vívhatnánk a ránk éhezett sátáni, vad erőkkel szemben.
„Látó emberekké” avatott szolgatársaim! Emlékezzünk közösen a több ezer évvel előttünk szóló látótársunkra, Ezékiásra! Látomást kapott. Megrendült a fájdalomtól és a gyásztól, amikor letette őt a Szentlélek egy csontokkal borított, hatalmas völgy kellős közepébe. Felső parancsra körbe kellett járnia az egész csontmezőt… Meghökkent az égi Úr kérdésére: Életre kelhetnek ezek a csontok? – Csupán ennyi az ő könnyes válasza: Ó, Uram! Uram! Te tudod!
Megvallom drága mennyei Atyám előtt, hogy én is csak ennyit mondhatok…
Abban a vonatkozásban azonban szent bizonyosság van a szívemben, hogy Jézus Krisztus ígérete olyan fundamentuma a jövőnknek, melyre az ő megváltottai száz százalékra biztosan ráállhatunk. Ezt mondta, ezt ígérte, így lesz bizonyosan:
„Íme! Én veletek vagyok a világ végezetéig!”
Válaszígéretem nekem is ugyanez: Veled maradok, Krisztusom, világom, életem végezetéig! – Ámen!
Hol van Isten országa, a szeretet országa?
Hol és kikben uralkodik az ő szeretete?
Hol élnek azok az emberek, akik szeretete megtalálja az élet bajaira a megoldást?
Hol vannak vagy hol bujkálnak, akik által Isten újjáteremti a mindennapokat a mennyország képére?
Mindent természetesen a szeretet sem old meg. De olyan teret alkot, amelyben megtaláljuk a megoldást. Ezért tartjuk a szeretetet mégis teremtő hatalomnak. Ahol a szeretetet hívő és szeretettel teli emberek élnek: ott a mennyek országa.
Hol vannak, akik tagadják, hogy a többiek nélkül önző módon is megvalósítható az igazi jólét, az erősödő jóllét?
Hol vannak azok, akik ellenállnak ennek a mindenkiben ott búvó önző késztetésnek?
Hol vannak, akik azt akarják, hogy ne csupán a saját és szűk körük élete, hanem együtt legyen mindenkinek jobb?
Hol vannak, akik hiszik, hogy mindenkire (rájuk és a többiekre is) szükség van, mindenki fontos minden közösség fejlődése számára?
Hol vannak, akik hiszik, hogy Isten eleve úgy rendezi el minden közösségnek a tagjait, ahogy azok a napról napra, a helyzetről helyzetre való fejlődésükhöz szükségesek?
Hol vannak, akik biztosak abban, hogy a többiek nélkül nem tudnak ők sem valóságosan fejlődni?
Hol vannak azok, akik hiszik és tudják, hogy a mennyország nem pusztán valami túlvilági ismeretlen lehetőség, hanem már itt megélhető valóság?
Hol vannak, aki hiszik, hogy Isten Jézus Krisztus halála és feltámadása után, pünkösdtől ébreszti bennünk ezt a hitet?
Hol vannak azok, akiket nem győznek meg sem az akadályok, sem a kudarcok afelől, hogy lehetetlenre vállalkoztak, megvalósulhatatlanért küzdenek?
Hol vannak azok, akik nem elitista csoportba, Isten szűk körű kedvencei közé akarnak kerülni, hanem mindenkivel együtt akarnak üdvösséges életet élni?
Hol vannak azok, akik tudják, hogy Isten mindenkié és mindenki Istené?
Hol vannak azok, akik elhitték, hogy Isten az ő országát nekünk adta?
Hol vannak azok, akik értik, hogy az új szövetség nem egy új normarendszer, nem egy új törvénykezés, nem egy új struktúra, hanem új emberek teremtése, új nép alapítása?
Hol vannak azok, akik új emberekként már nem bezárkózni akarnak, mint a pünkösd előtti tanítványok, hanem mindenkivel megosztani, mindenkinek szétosztani az Ország titkát?
Hol vannak azok, akik nem mesének, hanem megvalósuló álomnak tartják a régiek látomását:
„A farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket.” „Fognak még öregemberek és öregasszonyok üldögélni Jeruzsálem terein, és mindegyiknek bot lesz a kezében, mert magas kort érnek meg. A város terei megtelnek fiúkkal és leányokkal, akik vígan játszadoznak a tereken.”
Hol vannak, akik magukévá teszik Istennek ezt az álmát?
Hol vannak azok, akik nem nyugszanak addig, amíg valósággá nem válik Isten álma: a mennyország valósága?
Mind az öt fejezet a Baxter családon keresztül mutatja be a hívő élet áldásait és nehézségeit. Ráébresztett arra, hogy keresztény emberek is hibáznak, esnek kísértésbe, és még velük is történhetnek rossz dolgok akkor is, ha Isten útján járnak. Isten nemcsak megsebez, de be is kötöz, sőt csodákra képes. Képes arra, hogy betegségeket meggyógyítson, kihozzon a gyászból, évtizedek óta tartó reménytelen kapcsolatokat állítson helyre, és a legelveszettebb gyermekét is visszaterelje magához.
Az első fejezetben Karinek szembe kell néznie azzal, hogy nem lehet gyermeke. Mikor mégis sikerül teherbe esnie, kiderül, hogy a férje megcsalta és elhagyta őt. Mindenki tanácsa ellenére küzd a házasságáért, ám gyerekkori szerelme igencsak összezavarja a helyzetet.
A második fejezetben Ashley van előtérben. Ashley próbálja elfelejteni a múltban elkövetett hibáit. Úgy gondolja, kudarcai miatt soha nem fog neki senki megbocsátani, ő sem lesz képes szeretni. Mikor elkezd dolgozni egy alzheimeres idősotthonban, a betegek segítenek neki a gyógyulásban. Megtanítják, milyen az őszinte szeretet, és ráébred, hogy önmagának is meg kell bocsátania a továbblépés érdekében.
A harmadik fejezetben Luke, az ötgyermekes család egyetlen fiúgyermekének legsötétebb időszakába csöppenünk bele. A 2001. szeptember 11-ei események és egy hiba miatt hátat fordított a hitének, a családjának és szerelmének, Reagannek. Luke tombol, lázad, kapcsolatot kapcsolatra halmoz, mindeközben New Yorkban Reagan az ő gyermekét várja, és ő erről mit sem tud.
A negyedik fejezetben Brooke, a legidősebb Baxter lány néz szembe nehézségekkel. Egy medencés parti tragédiával végződik. Hároméves kislánya napokig az életéért küzd. Az egész család, mint egy hadsereg, éjjel-nappal egymást váltva imádkozik a kis Hayley-ért. Mindemellé társulnak házassági problémái férjével, amelyek a tragédia bekövetkeztével csak tovább romlanak.
Az ötödik fejezetben kissé ellentétes érzelmek mozognak egymás mellett. Minden családtagnak oka van az ünneplésre, egy családtag kivétel. Egy halálos diagnózis megtöri a családi békét, az örömöt, és fájdalmat okoz mindannyiuknak. Az események során fény derül egy olyan titokra, amit eddig senki sem tudott, mégis az egész életükre hatással van.
A gyötrelmek során a család gyászol, ám mégis reményteljes, hiszen tudják, a szeretet mindent elfedez, és Isten a legnehezebb pillanatokban is képes kegyelmet és örömöt adni számukra.
Isten sosem ígérte azt, hogy nekünk nem lesz nehéz életünk, nem ígérte, hogy sima lesz a hozzá vezető út, de megígérte, hogy mindvégig mellettünk lesz. Kijelentette, hogy fordulhatunk felé, kereshetjük őt és imádkozhatunk.
A könyvben szereplő család élete talán drámai fordulatot vesz olykor, mégis elgondolkodtat azon, hogy milyen apró és törékeny az emberi élet.
Ez a könyvsorozat nagyszerűen bemutatja, hogyan tudunk úgy élni, hogy Isten a mindennapjainkban jelen lehessen. Képes arra, hogy átformálja a gondolkozásunkat akkor is, ha próbák jönnek. Hálás vagyok Karen Kingsburynek és írótársának, Gary Smalley-nak, hogy létrehozták a Megváltás-sorozatot. A Baxter család egészen a szívemhez nőtt. Gyakran eszembe jut egy-egy élethelyzet során a család sorsa, hisz velük együtt éltem át mindent, ami velük történt. Úgy érzem, sokat fejlődhettem általuk. Mindig emlékezni fogok erre a csodálatos családra.