Az Efezus 4,1-ben, majd a 4,4-ben arról az elhívásról vagy misszióról olvasunk, amire elhívattunk mindazokkal együtt, akik osztoznak reménységünkben. Vagyis minden hívő megkapta a kiengesztelés szolgálatát, ami által Krisztus nevének nagyköveteiként meg kell győznünk az embereket, hogy engesztelődjenek ki Istennel (2Kor 5,18–20).

Bármilyen közös misszióhoz szükség van egy egységes csapatra, akik a legnagyobb összhangban és rendben dolgoznak együtt. Gondoljunk csak egy orvosi csapatra, akik egy komoly műtétre készülnek. Az a küldetésük, hogy megmentsenek egy életet, és ehhez szükség van általában egy sebészre, jó néhány asszisztensre, valakire, aki gondoskodik az orvosi felszerelésről, egy aneszteziológusra, egy helyettes aneszteziológusra és egy nővérre. Ennek a csapatnak minden tagja egységben és egymással összhangban fog dolgozni, minden egyes tag a maga szerepében, egészen addig, amíg az operáció le nem zajlik.

Mi történne, ha az orvosi csapat a műtét kellős közepén egyszer csak elkezdene azon vitatkozni, hogy most akkor melyik protokoll szerint is haladjanak tovább? Ha órák telnének el így, miközben nem közelednének egymáshoz az álláspontok? Vagy mi történne, ha e miatt a vitatkozás miatt a felszerelésért felelős ember a saját munkáját nem végezné elég körültekintően? Vagy ha a sebész műtét közben úgy döntene, hogy ő most elmegy?

Ha ezek közül bármelyik megtörténne egy nagy figyelmet igénylő operáció alatt, akkor ebbe a beteg akár bele is halhatna, és az orvosi csapatot vonnák felelősségre. Sajnálatos módon ahelyett, hogy egy nagyobb csapat részének tekintenénk magunkat, akik egy közös ügyért küzdenek, hogy tanítványokká tegyenek másokat, mi keresztények sokszor egymásnak esünk és megtörjük az egységet, mert nem fogadjuk el azt a sokszínűséget, ami köztünk van. Ahogy Marcos Vidal, a zeneszerző megfogalmazta:

„Vannak, akik hisznek a próféciákban, míg mások nem; vannak, akik a hitet hirdetik, míg mások a szeretetet; vannak, akik nyelveken szólnak, míg mások az erényeikkel dicsekednek; mindeközben pedig a világ anélkül pusztul el, hogy látta volna a világosságot.”

Abban, hogy Isten missziója megvalósuljon, nem vagyunk nélkülözhetetlenek, Isten mégis abban a kiváltságban részesített bennünket, és azt a parancsot adta nekünk, hogy legyünk ennek a missziónak a részesei. A Jn 17,18-ban Jézus ezt mondja:

„Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba”.

Minden kereszténynek van küldetése: azért kell küzdenie, hogy az emberek higgyenek Jézus Krisztusban, és ez által a hit által életük legyen az ő nevében. Ez a küldetés kötelező érvényű, transzcendens és Isten népének minden egyes tagjára vonatkozik. Az egység Isten népén belül nem opcionális vagy alternatív. Az elveszetteket el kell érnünk. A sátán pedig mindig azon igyekszik, hogy elpusztítsa azt az egységet, amire Jézus vágyik: hogy a hívők egyek legyenek, ahogyan ő is egy az Atyával (Jn 17,21).

Bárcsak félretennénk felekezeti különbözőségeinket, egymástól eltérő véleményeinket és szokásainkat! Bárcsak egységben válaszolnánk elhívásunkra, hogy mint egyház betöltsük küldetésünket: hogy a megváltás és a Jézus Krisztusban rejlő örök élet örömhírét elvigyük az elveszetteknek!

Natanael Montes

Hálaadás:

• Köszönjük, Urunk, hogy abban a megtiszteltetésben részesítesz minket, hogy a világon a legjobb társaságban dolgozhatunk. Köszönjük elhívásodat, tanításodat és bátorításodat a szükség idején.

Bűnvallás:

• Bánjuk, hogy nem tettük meg a magunk részét, és így nem valósítottuk meg hűségesen azt az elhívást, amit ránk bíztál.

Könyörgés:

• Kérünk, segíts letenni azt, „ami a miénk”, és helyette inkább az egyetemes egyház javát szolgálni. Segíts nekünk azzá az egységes egyházzá válnunk a misszióban, amit te elterveztél a számunkra.

Egy sokak által jól ismert viccben a test különböző részei azon vitatkoznak, hogy ki a legfontosabb. Végül az a testrész, amelyik a legjelentéktelenebbnek tűnt, bebizonyítja, hogy tulajdonképpen mindegyikőjük függ a többiektől. Bár mindegyikük betölti a saját szerepét, de ha valamelyik beteg lesz vagy nem működik, akkor annak az egész test kárát látja, és nem képes ellátni a feladatát. A Krisztus teste ugyanígy van ezzel. Az 1Kor 12,12–31-ben Pál ezt nagyon érzékletesen írja le: mindannyian különbözőek vagyunk, de mindannyian ugyanannak a testnek vagyunk a részei. Különböző személyiségbeli tulajdonságaink vannak, és különböző feladatokat látunk el, de Krisztusban egyek vagyunk.

Isten csodálatos teremtő, aki olyan különleges személyiséggel látott el minket, amit mások kiegészítenek. Ebből következik, hogy mindannyiunkra szükség van ahhoz, hogy Krisztus teste megfelelően tudjon működni, és hogy a terve megvalósuljon (Róm 12,3–5). Pál azt mondja, hogy szükségünk van egymásra, függetlenül attól, hogy lábak, kezek, fülek vagy szemek vagyunk. Ha valaki nagyon ügyetlen, azt szoktuk mondani rá, hogy kétbalkezes. Isten nem akarja, hogy az ő teste kétbalkezes legyen, ezért ellátja tanárokkal, művészekkel, zenészekkel, idealistákkal, pragmatistákkal stb. Minden ajándékra, minden személyiségre, minden szenvedélyre szükség van, és mindegyik a többiekkel együttműködve dolgozik a közös cél megvalósulásáért. És mindannyian úgy tudunk csak működni, hogy közvetlen összeköttetésben vagyunk a fővel, aki a Krisztus, aki egyesít és vezet bennünket (Kol 2,18; Ef 4,15–16). De az, hogy egy test vagyunk, többet jelent annál, mint hogy egyszerűen csak együtt dolgozunk: ez arra is hatással van, hogy milyen kapcsolatban kell lennünk a testvéreinkkel. Egy testet nem lehet részekre szabdalni, egy testnek gondot kell viselnie saját magára és minden egyes testrészére. Ha az egyik testrésznek fáj valami, vagy éppen örül valaminek, akkor ezt az egész test átérzi vele együtt. Tanítjuk egymást és segítjük egymást, hogy együtt tudjunk növekedni a szeretetben (Ef 4,16). A U2-t idézve:

„Egyek vagyunk, de nem ugyanazok. Egymást hordozzuk.”
(We are one, but we are not the same. We carry each other.)

Isten segítsen minket abban, hogy egyek legyünk és ünnepeljük a különbözőségeinket az ő dicsőségére.

Miriam Borham

Hálaadás:

• Köszönjük, Urunk, azt a hatalmas testet, ami kiterjed az egész világra; köszönjük a saját jellegzetességeinket és a különböző ajándékokat, amiket nekünk adtál, mert ezekkel hozzá tudunk járulni egyházad növekedéséhez és dicsőséges evangéliumod terjedéséhez.
• Öröm látni, hogy hogyan munkálkodsz a testedben és a testeden keresztül. Dicsőítünk téged és Urunkként tekintünk rád. Hálásak vagyunk azért, hogy ilyen türelmes Urunk van.

Bűnvallás:

• Oly sokszor igyekszünk úgy alakítani a dolgokat, hogy azok illeszkedjenek ahhoz, amit megértettünk a minket körülvevő világból… Most azt kérjük, Istenünk, hogy tested olyanná formálódjon, amilyennek te szeretnéd látni.

Könyörgés:

• Segíts nekünk, hogy mindegyikünk használja az ajándékait és talentumait. Add, hogy tudjuk, hogyan használjuk a különbözőségeinket arra, hogy gazdagabbá tegyük velük Krisztus testét, ahelyett, hogy rombolnánk azt.
• Add, hogy egyházad jól működjön! És hadd hozzon ez dicsőséget a főre: Krisztusra!