Az első hitvallás, ami még a korai egyházból fakadt föl, egy rövid mondatból áll: „Jézus Krisztus Úr” (Fil 2,11). Pál úgy látta, hogy Isten akarata szerint el fog jönni egy nap, amikor az egész emberiség ajkáról fel fog hangzani ez a hitvallás. Egyedül egy Úr van: Jézus Krisztus, a Megváltó. Egyetlen Úr uralkodik az egyház fölött, és minden hívő ugyanannak az Úrnak az irányítása alatt és ugyanannak az Úrnak a szolgálatában áll.

„De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.” (Jn 17,20–21)

Ez a legmegindítóbb imádsága tanítónknak, ami feltárja előttünk szívének legrejtettebb zugait. Az oltáron nyugvó áldozatként, utolsó perceiben a Megváltó nemcsak saját népe megmenekülését kívánja, hanem azért jár közben, hogy mindazok, akik megmenekültek, egységben legyenek.

Az egység annyira közel állt Megváltónk szívéhez ekkora nagy szenvedés idején, hogy nekünk is felbecsülhetetlen értékűnek kell tekintenünk. Az egység nem automatikus, meg kell dolgoznunk érte, és nem könnyű megvalósítani. Az egység eléréséhez tudatosságra, komoly erőfeszítésre és érettségre van szükség.

Istenünk azt akarja, hogy minden bárány egyetlen nyájhoz tartozzon, amelynek ő a Pásztora. Mindazoknak, akik megeleveníttettek a Szentlélek által, és életre szóló szövetségre léptek az Úrral, az egységet kell építeniük. Krisztus szeretete szorongat bennünket, hogy testvérünket ne idegennek tekintsük, hanem a szentek polgártársának.

Azon kell munkálkodnunk, hogy a köztünk megvalósuló egység azon a szereteten alapuljon, amiről az Úr Jézus elrendelte, hogy legyen meg köztünk, vagyis tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy úgy szeressük a másikat, ahogy Jézus szeretett minket. Krisztus imádkozik egyháza egységéért, hogy minden szent eljusson az őbenne való élet egységére. Úgy legyen!

Manuel Díaz

Hálaadás:

• Atyánk, hálát adunk Fiadért, Jézus Krisztusért.
• Köszönjük, hogy Jézus az a személy, aki mindig is a leginkább szívén viselte és most is szívén viseli az egyházon belüli egységet. Bízunk az ő örökkévaló tervében, és hálásak vagyunk munkájáért.

Bűnvallás:

• Meg akarjuk vallani, hogy nem mindig élünk abban a meggyőződésben, hogy te vagy az Ura életünk minden területének. Segíts, hogy vágyjunk arra, hogy valóban te legyél az Úr.

Könyörgés:

• Könyörgünk, hogy egyházad szerte a világon ismerje fel azt a valóságos egységet, ami Urunkban és Megváltónkban, Jézus Krisztusban van.
• Add, hogy ne feledjük: a sokszínűségünk ellenére egyek vagyunk, és hadd lássa ezt meg a világ!

Számos keresztény szervezet és gyülekezet a sikeres működéshez vezető út első lépéseként a látás megfogalmazását határozta meg. Gyakran ez a lépés nagy nehézségekbe ütközik az érintett emberek közötti véleménykülönbségek miatt. Pál írása arról, hogy mit jelent látásban egységesnek lenni (az Efezusiakhoz írt levél 4. fejezetében), arra a buzdítására épül, hogy éljünk a Jézus Krisztusban elnyert elhíváshoz méltón (1. v.), és alapvetően három aspektusa van:

Először is (1–2. v.), a látásunknak a szívünket kell megcéloznia, azt, amilyennek lennünk kell. Pál arra bátorít bennünket, hogy fordítsunk gondot a személyiségünk fejlesztésére, különös tekintettel a Krisztus testén belüli közösség megéléséhez szükséges jellemvonásokra: alázatosság, szelídség, türelem és béketűrés.

Másodszor (7–16. v.), a látásunknak a kezünket kell megcéloznia, azt, ahogy tennünk kell a dolgokat. Pál itt kifejezetten arra buzdít bennünket, hogy használjuk azokat az ajándékokat, amiket kaptunk. A Krisztusban kapott elhívás szolgálatban megnyilvánuló cselekedetekre indít és arra, hogy építsük föl Krisztus testét, hogy eljussunk a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra (13. v.).

Harmadszor (17–29. v.), a látásunknak az elménket kell megcéloznia, azt, ahogyan gondolkoznunk kell. Pál ragaszkodik ahhoz, hogy azok szerint a tanítások szerint kell élnünk, amiket megkaptunk; a gyümölcs onnan látszik, hogy az elménk megújult, sőt az egész énünk is megújult, és ez megváltozott viselkedésben nyilvánul meg.

A világ megítélése szerint Pál életét akár kudarcnak is mondhatnánk, hiszen a levél megírásakor börtönben van, következésképp a kérelmei hatástalanok. Ugyanezt a saját életünkről és gyülekezeteinkről is elmondhatnánk. Az ígéret mégis az, hogy ha Krisztus testén belül egységes a látásunk, és közösen figyelmet fordítunk a szívünkre, a kezünkre és az elménkre, akkor fel fogunk növekedni

„szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus” (15. v.),

a teljes „nagykorúságra” (13. v.). Ennél nincs nagyobb siker. Ennél nincs nagyobb jutalom.

Edith Vilamajó

Hálaadás:

• Hálát adunk azért az ígéretedért, hogy ha egyházként a látás és a növekedés terén egységben élünk, akkor annak csodálatos jutalma lesz.

Bűnvallás:

• Magunktól nincs látásunk, Urunk. Folyamatosan szükségünk van a jelenlétedre.
• Bocsásd meg nekünk, szeretett Atyánk, azt, amikor nem úgy látunk, ahogyan te látsz, amikor nem úgy szeretünk, ahogyan te szeretsz, amikor nem úgy érzünk, ahogyan te érzel.

Könyörgés:

• Kérünk, állítsd helyre a szívünket, és segíts nekünk, hogy jól tudjuk gondját viselni a személyiségünknek, hogy méltóképpen tudjuk betölteni a Krisztus testén belüli szerepünket. Adj nekünk több alázatot, türelmet és toleranciát egymás iránt.
• Kérünk, segíts, hogy helyesen tudjunk az ajándékainkra tekinteni, és így jobban tudjunk téged szolgálni.
• Kérünk, segíts nekünk úgy gondolkozni, ahogy te, hogy helyes képünk legyen rólad, a te országodról, magunkról, az emberiségről és az ebben a világban betöltendő küldetésünkről.

Az Efezus 4,1-ben, majd a 4,4-ben arról az elhívásról vagy misszióról olvasunk, amire elhívattunk mindazokkal együtt, akik osztoznak reménységünkben. Vagyis minden hívő megkapta a kiengesztelés szolgálatát, ami által Krisztus nevének nagyköveteiként meg kell győznünk az embereket, hogy engesztelődjenek ki Istennel (2Kor 5,18–20).

Bármilyen közös misszióhoz szükség van egy egységes csapatra, akik a legnagyobb összhangban és rendben dolgoznak együtt. Gondoljunk csak egy orvosi csapatra, akik egy komoly műtétre készülnek. Az a küldetésük, hogy megmentsenek egy életet, és ehhez szükség van általában egy sebészre, jó néhány asszisztensre, valakire, aki gondoskodik az orvosi felszerelésről, egy aneszteziológusra, egy helyettes aneszteziológusra és egy nővérre. Ennek a csapatnak minden tagja egységben és egymással összhangban fog dolgozni, minden egyes tag a maga szerepében, egészen addig, amíg az operáció le nem zajlik.

Mi történne, ha az orvosi csapat a műtét kellős közepén egyszer csak elkezdene azon vitatkozni, hogy most akkor melyik protokoll szerint is haladjanak tovább? Ha órák telnének el így, miközben nem közelednének egymáshoz az álláspontok? Vagy mi történne, ha e miatt a vitatkozás miatt a felszerelésért felelős ember a saját munkáját nem végezné elég körültekintően? Vagy ha a sebész műtét közben úgy döntene, hogy ő most elmegy?

Ha ezek közül bármelyik megtörténne egy nagy figyelmet igénylő operáció alatt, akkor ebbe a beteg akár bele is halhatna, és az orvosi csapatot vonnák felelősségre. Sajnálatos módon ahelyett, hogy egy nagyobb csapat részének tekintenénk magunkat, akik egy közös ügyért küzdenek, hogy tanítványokká tegyenek másokat, mi keresztények sokszor egymásnak esünk és megtörjük az egységet, mert nem fogadjuk el azt a sokszínűséget, ami köztünk van. Ahogy Marcos Vidal, a zeneszerző megfogalmazta:

„Vannak, akik hisznek a próféciákban, míg mások nem; vannak, akik a hitet hirdetik, míg mások a szeretetet; vannak, akik nyelveken szólnak, míg mások az erényeikkel dicsekednek; mindeközben pedig a világ anélkül pusztul el, hogy látta volna a világosságot.”

Abban, hogy Isten missziója megvalósuljon, nem vagyunk nélkülözhetetlenek, Isten mégis abban a kiváltságban részesített bennünket, és azt a parancsot adta nekünk, hogy legyünk ennek a missziónak a részesei. A Jn 17,18-ban Jézus ezt mondja:

„Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba”.

Minden kereszténynek van küldetése: azért kell küzdenie, hogy az emberek higgyenek Jézus Krisztusban, és ez által a hit által életük legyen az ő nevében. Ez a küldetés kötelező érvényű, transzcendens és Isten népének minden egyes tagjára vonatkozik. Az egység Isten népén belül nem opcionális vagy alternatív. Az elveszetteket el kell érnünk. A sátán pedig mindig azon igyekszik, hogy elpusztítsa azt az egységet, amire Jézus vágyik: hogy a hívők egyek legyenek, ahogyan ő is egy az Atyával (Jn 17,21).

Bárcsak félretennénk felekezeti különbözőségeinket, egymástól eltérő véleményeinket és szokásainkat! Bárcsak egységben válaszolnánk elhívásunkra, hogy mint egyház betöltsük küldetésünket: hogy a megváltás és a Jézus Krisztusban rejlő örök élet örömhírét elvigyük az elveszetteknek!

Natanael Montes

Hálaadás:

• Köszönjük, Urunk, hogy abban a megtiszteltetésben részesítesz minket, hogy a világon a legjobb társaságban dolgozhatunk. Köszönjük elhívásodat, tanításodat és bátorításodat a szükség idején.

Bűnvallás:

• Bánjuk, hogy nem tettük meg a magunk részét, és így nem valósítottuk meg hűségesen azt az elhívást, amit ránk bíztál.

Könyörgés:

• Kérünk, segíts letenni azt, „ami a miénk”, és helyette inkább az egyetemes egyház javát szolgálni. Segíts nekünk azzá az egységes egyházzá válnunk a misszióban, amit te elterveztél a számunkra.