Az Úr közel, a Magyarországi Baptista Egyház félórája a Kossuth rádión
Kik vagyunk, kihez tartozunk, kikkel vagyunk kapcsolatban, és milyenek a kapcsolataink hívő emberként a barátainkkal, szomszédainkkal?
Hogyan éljük meg a hitünket a templom, az imaház falain kívül? Fel lehet-e használni egy ugrálóvárat közösségépítésre? És vajon Jézus „jó fej” volt-e?
Szeptember 1. az új tanév kezdete
Hétfőn elkezdődik minden általános és középiskolás diák számára a 2019/2020-as tanév.
Teológiai hallgatók tanulmányútja Lengyelországban – Krakkó, Auschwitz, Birkenau

A Baptista Teológiai Akadémia (BTA) 45 diákja két tanár – Marton Zsolt és dr. Mészáros Kálmán – kíséretében tanulmányúton járt 2019. augusztus 16–17-én Lengyelországban, Krakkó városában, valamint Auschwitz és Birkenau koncentrációs lágerében.
Békesség Hírnöke – 2019. augusztus
Békesség Hírnöke – a Magyarországi Baptista Egyház magazinműsora a PAX Tv-n. Adás időpontja: 2019. 08. 06.
A magazin témái:
– Interjú De Coll Ágnessel, a Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni irodavezetőjével.
– A Baptista Központi Énekkar koncertje a balatonszárszói református templomban.
A történeti kutatás társadalmi célja és haszna
Salamander címmel tartott konferenciát 2019. április 11-én, csütörtökön a Mika Sándor Egyesület a budapesti Egyetemi Könyvtár dísztermében. A konferencián előadó kutatók saját témájuk prezentálásán keresztül a történeti tudományok társadalmi céljára igyekeztek rámutatni.
Iskolai hittanoktatás, Friebert Tibor baptista lelkipásztorral beszélgetett a Halas Rádió
Idén is folytatódik a hittanoktatás az intézményekben. Friebert Tibor baptista lelkipásztor a kezdetektől foglalkozik a gyerekekkel. A fejlődésről, a különleges kérdésekről, a hittanoktatás sikereiről és nehézségeiről is beszélgetett vele Mészáros Erika, a Halas Rádió műsorvezetője. Az új év mindig tartogat meglepetéseket, az oktatók felkészülten várják az idei tanévet.
Nyugodt és csendes élet…
„Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet élhessünk teljes istenfélelemben és tisztességben. Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság megismerésére.”
1Tim 2,1–3

Nem volt könnyű Pál kortársának lenni valahol a római korban. Nem volt könnyű imádkozni a feljebbvalókért, az uralkodókért, a császárért. A birodalom tele volt erkölcstelenséggel. A homoszexualitás, a többnejűség, a rabszolgákkal való kegyetlen bánásmód, a gyilkosságok, a zsarolás mindennapos volt. Tele volt az akkori világ az uralkodók önkényeskedéseivel (csak olvassuk el a római császárság történetét…). Vallási területen pedig a kereszténység még épphogy csak megszületett, a pogányság, a bálványimádás általános volt mindenfelé.
Ekkor írja azt Pál: imádkozzatok értük! De mit is kérjenek, amikor a vezetőkért imádkoznak? „…hogy nyugodt és csendes életet élhessünk teljes istenfélelemben és tisztességben.” Azaz azért könyörögjenek, hogy az uralkodók betöltsék Istentől rendelt küldetésüket: megtartsák a rendet, és a kiszámítható, nyugodt életfeltételeket biztosítsák (törvények megalkotása, betartása és betartatása).
Lehet ma is vitatkozni, véleményt alkotni az aktuálisan fennálló renddel és annak képviselőivel kapcsolatban. A mi elsődleges feladatunk azonban az, hogy imádkozzunk értük. Azért könyörögjünk, hogy – tudva vagy tudatlanul – az Isten akaratához igazodjanak, és betöltsék azt, amire a Mindenható rendelte őket. Biztosítsák a kiszámítható, rendezett életfeltételeket, hogy nyugodt és csendes életünk lehessen, melyben akadálytalan az Istenben való hit gyakorlása és a tisztességes viselkedés. Persze már hallom a némelyekben feltörő – akár jogos – kritikákat: De hát ők szegik meg… Itt és itt önkényeskednek, visszaélnek a hatalmukkal…
Miközben nem vitatom ezeket a panaszokat, három tényre hadd hívjam fel a figyelmet:
- Pál apostol nem a „jól viselkedő” hatalommal, hanem a mindenkori hatalommal kapcsolatban kérte imára a testvéreket. Azaz a hívők közösségének a tudatába a felsőbbség isteni rendjét „égette bele”. Ez formál bennünket, de formálhatja a felsőbbséget is, főként ha tudják, hogy így imádkozunk értük. Bizonyos helyzetekben meg is szoktam kérdezni egy polgármestertől, képviselőtől vagy egy kormányzati szereplőtől: Miért imádkozhatom önért? Van-e személyes imatémája? Szinte mindig mondanak valamit. Ilyenkor azt is el szoktam mondani, hogy mi baptisták rendszeresen imádkozunk értük. Azért tesszük ezt, hogy be tudják tölteni Istentől rendelt hivatásukat.
- A világban sokfelé járva tapasztalataim és a rendelkezésemre álló információk alapján úgy látom: a Föld lakosságának azon kisebbségéhez tartozunk (talán alig több mint a 10–15%-ba), ahol a legbiztonságosabb, legkiszámíthatóbb és legfejlettebb az élet. Országunkban vallásszabadság van, demokratikus berendezkedés, szabad mozgás, alapvető lét- és vagyonbiztonság. Természetesen mindig, így most is lehet ezen formálni, javítani, fejleszteni, valamint a hibákat, visszaéléseket feltárni. Azonban mindezeket reálisan és átfogóan kell látnunk.
- A feljebbvalók nem pusztán a nép, a választók akaratából léteznek. Legitimitásuk nem csak emberi szinten keresendő. Isten tervezte úgy a világunkat, hogy nem mindenkinek ugyanaz a hivatása, emberi felelősségi szintje. Ő rendelte, hogy legyenek uralkodók, legyen társadalmi rend, legyenek a rendnek betartói és betartatói. Ha valamely uralkodó ezt nem tudná, akkor a leginkább erre hivatottnak, a mindenkori egyháznak kell tudatosítania ezt benne. Istennel is dolguk van, nem csupán az emberekkel!
István királyunkra, nemzetünk alapítására emlékezve, az állammal és a helyi hatóságokkal való kapcsolatunkban ne felejtsük ezeket. Támogassuk a jót, az igaz szándékokat! Imádkozzunk a feljebbvalókért! Állítsuk oda eléjük a felülről rendelt mércét! Mindezeken túl pedig legyünk hálásak, és amennyire rajtunk áll, éljünk csendes, nyugodt, istenfélő és tisztességes életet! Ez jó és kedves a mi Urunk előtt is, és mindenkit épít!
Papp János
egyházelnök

















