A házasság ízei
2020. február 15-én a házasság hete alkalmából egy különleges programot szerveztünk Gyulán házaspárok és jegyespárok számára. Az esten 30 pár vett részt.
Teológusnap a dél-pesti gyülekezetekben
Akadémiánk baptista lelkészi szolgálatra készülő hallgatóinak egy csoportja egy-egy budapesti vagy környéki gyülekezetben végeznek tanév közben gyakorló szolgálatokat a helyi lelkipásztor megbízása szerint. E hallgatók a közös szolgálat örömét is szerették volna átélni, amire kiváló lehetőség egy teológusnap. 2020. február 9-én a Pestszenterzsébeti Baptista Gyülekezet teret adott erre.
ROMA-NEMZ-KUL-19-0622 támogatás
A Magyarországi Baptista Egyház elengedhetetlennek tartja, hogy a közösség pozitív hatással legyen a társadalomra, hogy egészséges közösségek építését segítse, így az egyházhoz tartozó roma közösségek esetében is. A közösségépítésben kulcskérdés az egyének személyiségének fejlesztése, a személyiségfejlődés alapja pedig az egészséges énkép megléte. „Az egészséges identitású cigány nemzetiségi közösségekért” című pályázat két helyszínen, Tuzséron és Vaján valósult meg, ahol a roma egyének és közösségek nemzetiségi identitását kívántuk megőrizni és erősíteni.
Férfinak és nőnek lettünk teremtve. De hogyan válunk igazán azzá?
Az emberi faj kétnemű: férfi és nő – ez az emberi létezés egyik alappillére. A Szentírás ezt mondja az ember teremtéséről:
„Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.” (1Móz 1,27)
Ennek alapján tehát nők és férfiak csak együtt, egységben vagyunk Isten képmásai.
Baptista Magazin 2020. február
Magazinműsorunkban a pécsi Életminőség Fejlesztő Szolgáltatások Intézményében megismerhetjük, hogyan lehet fejleszteni a fogyatékkal élők életminőségét, megismerhetünk egy fogyatékkal élő grafikusművészt, és ellátogatunk egy családok átmeneti otthonába is.
A Baptista Társadalmi Befogadás konferenciáról készült összeállításban megismerhetjük a szakmai háttérmunkát és azokat, akik „élesben” részt vesznek a hátrányos helyzetű emberek, gyermekek felzárkóztatásában.
A műsorban egy személyes bizonyságtételt is meghallgathatunk arról, hogyan tudja megváltoztatni és gyümölcsözővé tenni Isten a legrosszabb élethelyzetben levők sorsát is!
Műsorainkkal kapcsolatos észrevételeiket a musorok@baptist.hu e-mail-címre várjuk.g
Protestáns Cigánymissziós Találkozó
A református, baptista, metodista, pünkösdi és evangélikus egyházak cigánymisszióinak legnagyobb közös eseménye minden évben a Protestáns Cigánymissziós Találkozó, melyre idén a Debreceni Református Nagytemplomban került sor 2020. február 8-án. Egyházunkat Papp János elnök képviselte. Igét hirdetett Gábor Rupi, a korondi baptista gyülekezet lelkipásztora.
AlapVető 3. évf. 3. szám
„Elvekre nem tudok építeni, csak konkrét emberekre, aki jelen van, elérhető, megszólítható. Rosszul segíteni pedig bűn.”
mondta többek között Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos a baptista társadalmi befogadással foglalkozó konferenciánkon január 30-án. A találkozót elsőként és a hagyományteremtés szándékával rendeztük meg, és közel 100 szakember és érdeklődő laikus, hívő vett részt rajta. Friss hírlevelünk főleg erre reflektál.
Koncertek, hangszerek, közös programok
Méltóan zárta az egyetem és a téglási iskola a hároméves közös munkálkodást.
Az elmúlt három évben számos zenei programot, tábort és kirándulást rendeztek, valamint hangszerek vásárlására is lehetőség volt a téglási iskolában a csütörtökön zárult támogatási projekt keretében.

A program a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem szakmai irányításával zajlott, és a téglási II. Rákóczi Ferenc Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola volt a bázisintézmény. A téglási gyerekek több alkalommal vehettek részt koncerten a Zeneművészeti Egyetem dísztermében. Az iskola jó kapcsolatot épített ki számos partnerintézménnyel, velük több közös programjuk is volt.

A zárórendezvény vendégeit Szabó Csaba polgármester köszöntötte, Háló Gyula, a Magyarországi Baptista Egyház kommunikációs osztályának vezetője megköszönte a projektben részt vevők munkáját, és megáldotta tevékenységüket.

Szilágyiné Bodnár Erzsébet intézményvezető bemutatta a projekt során megvalósított rendezvényeket. Hotzi Péter művésztanár interaktív módon mutatta be az elsajátított új módszertani fogásokat. Élményekkel teli, rendkívül hasznos projektet zárt az intézmény, mely közelebb hozta a zene csodálatos világát a tanulókhoz és a pedagógusokhoz.
HBN























