Kezdőlap Blog Oldal 470

Iránytű a világ zavarai közt

Különös napokat élünk. Korábban elképzelhetetlennek hitt dolgok bontakoznak ki a szemünk előtt: országrészek, sőt országok lezárása, óriási tömegek karanténba helyezése, országos veszélyhelyzet, halaszthatatlannak tűnő események elhalasztása, járvány (talán nemsokára világjárvány?), sok ember szenvedése és halála… bizonytalanság, félelem, egymással szembeni bizalmatlanság, lázongás és harag. Ilyen történelmi pillanatokban (voltak már hasonló periódusok az emberiség életében) felerősödnek különféle jelenségek a világban. Mik ezek?

Imafelhívás a koronavírus kapcsán

„Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” (Mt 14,27)

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöksége a koronavírus kapcsán imafelhívásra buzdítja a tagegyházak híveit: Jézus jelenléte arra biztat bennünket, hogy ne féljünk, őt hívjuk segítségül.

Imádkozzunk az orvosok és ápolók szolgálatáért; felelős vezetőinkért, hogy felülről kapjanak erőt és bölcsességet minden döntésükben.

Imádkozzunk népünk fegyelmezettségéért, hogy elfogadják és betartsák a hatóságok rendelkezéseit.

Imádkozzunk Európáért, az egész világért és a megbetegedettekért.

Böjt időszakában a húsvétra, a feltámadott Úrra tekintő megtartó reménység lelkülete járjon át bennünket mindennap.

Jézus mondja: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!”

Követjük, amit Jézus példaként adott – Bemerítés Szabadkán

Hét hosszú éve rendszeresen tesszük meg az utat Szabadkára a férjemmel, Milánkovics Dániellel. Jánoshalmi lelkipásztorként kéthavonta szolgál az ottani gyülekezetben, ahol ilyenkor két nyelven folyik az istentisztelet: magyarul és szerbül.

Se veled, se nélküled – Fiatal házasok estje

Február 16-án immár negyedik alkalommal került sor a MABIM-mal közösen szervezett eseményre, melynek célja bátorítás és közösségteremtés jegyesek, házasok számára.

Vigyázzunk egymásra a koronavírustól függetlenül is!

Kedves Testvérem! Kedves Látogatónk!
Vigyázzunk egymásra a koronavírustól függetlenül is!

Büszkeség és dicsekvés

…ismerem készségeteket, amely miatt dicsekszem veletek… 2Kor 9,2

Tele voltam és tele vagyok büszkeséggel a február 29-i baptista tudományos ismeretterjesztő konferencia kapcsán. Azért merek írni a büszkeségemről, mert nem rólam van szó, hanem az előadókról. Nemcsak büszke vagyok rájuk, hanem dicsekszem is velük, mert készségesen és tudásuk legjavát adva vállalták az előadásokat. Közel húsz baptista szakember osztotta meg velünk azt a tudást és hívő alkalmazást, amely segít bennünket, hogy az előttünk levő évekre felkészülten tervezzünk, alaposan gondolkodjunk. Akár a családi életünkről van szó, akár a gyülekezeti misszióról, akár Magyarország és Európa átalakulásáról.

Igen hasznos volt maguktól a szakemberektől kapni megbízható információt és tudást a várható jövővel kapcsolatosan a Merre tart a világ? A tudás irányai című konferencián a budapesti Benczúr Hotelben. Az előadások hamarosan visszanézhetők lesznek a Comenius Ház YouTube-csatornáján.

Az előadók nevét azért sorolom fel, hogy tudjanak róluk a kedves olvasók, a gyülekezetek pedig meghívhassák őket előadást tartani. Akár missziós alkalomra is. Érdemes.

Pátkai Zsolt (meteorológus, Országos Meteorológiai Szolgálat)
Szádeczky Kornélia (idegenforgalmi közgazdász, idegenvezető, az Eger és Térsége Turisztikai Desztináció Menedzsment Egyesület elnöke)
Dr. Fischl Vilmos (a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főmunkatársa; a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára)
Dr. Székely Levente (a Corvinus Egyetem tudományos munkatársa; a Kutatópont Kft. kutatási igazgatója)
Bacsó Benjámin (a Magyarországi Baptista Ifjúsági Misszió elnöke)
Varjúné Legát Katalin (fejlesztőpedagógus, módszertani szaktanácsadó a tehetséggondozásban)
Demeter László (az ACSI – Keresztyén Iskolák Nemzetközi Szövetségének európai elnöke)
Papp János (a Magyarországi Baptista Egyház elnöke)
Dr. Steiner József (missziológus, a TCMI Nemzetközi Intézet társprofesszora)
H. Kovács Judit (szervezetfejlesztési vezetési tanácsadó, mentor coach ACC)
Heizer Tamás (menedzsmentszakértő; a Barnabás Csoport igazgatója)
Juhász Ádám (info-bionikus mérnök; a Verzion Smart Communities HU Kft. algoritmus-fejlesztője)
Krem Attila (online marketingmenedzser, a VOIZ Zrt. alapító igazgatója)
Szilágyi-Benedek Dávid (a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió marketingmenedzsere)
Mészárosné dr. Seres Leila (a Testnevelési Egyetem Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszékének egyetemi docense)
Murányi Szabolcs (élelmiszer-technológus mérnök, az M-TEAM QUALITY Minőségbiztosítási és Kereskedelmi Szolgáltató Kft. ügyvezetője)
Dr. Mihály Sándor (az OVSZ, Szervkoordinációs Iroda transzplantációs igazgatója)
Záborszky Zsófia (pszichológus, tréner, pár- és családterapeuta-jelölt, AURUM Életműhely)

Kimondhatatlanul hálás vagyok Istennek azért, hogy baptista közösségünkben ennyi hívő szakember van, aki önzetlenül szolgál közösségünkben is.

Hát ez a konferencia kapcsán büszkeségem alapja, és ezért dicsekszem ezekkel a testvéreimmel.

Háló Gyula konferencia-résztvevő

AlapVető 3. évf. 5. szám

Kik voltak és mit csináltak a magyar baptista diakonisszák régen, és milyen új lehetőségek nyíltak ennek a szép hagyománynak a felélesztésére a 21. században. Emellett olvashatunk a Wesselényi Utcai Baptista Gyülekezet szociális akciójáról és a szociális módszertani központ egyik műhely-konferenciájáról is.

Lásd a láthatatlant – Debreceni Ifjúsági Konferencia 2020

Lásd a láthatatlant Debreceni Ifjúsági Konferencia

2020. 02. 14–16.

www.baptistaifi.hu
www.facebook.com/baptistaifi
Készítette – Ladányi Árpád Ruben
Copyright MABIM

Jó vagyok Istennek? – Győri Ifjúsági Konferencia 2020

Jó vagyok Istennek? Győri Ifjúsági Konferencia

www.baptistaifi.hu
www.facebook.com/baptistaifi
Készítette – Ladányi Árpád Ruben
Copyright MABIM

A baptista egyházi vezetők is látogatást tettek a számvevőszéknél

Az Állami Számvevőszék és a történelmi egyházak magyarországi vezetőinek hagyományosan, évente szervezett találkozósorozata 2020 februárjában kezdetét vette. A Magyarországi Baptista Egyház képviselői Papp János egyházelnök vezetésével 2020. február 28-án tettek látogatást az Állami Számvevőszéknél. Az ÁSZ vezetőivel folytatott megbeszélésen a közpénzekkel való gazdálkodás egyes aktuális kérdéseiről esett szó.