Kezdőlap Blog Oldal 447

PIKNIK – A közös dicsőítés ereje

2020. szeptember 16-án (szerdán) 18 órától rendezik meg a következő PIKNIK ökumenikus ifjúsági estet a MEÖT-székház udvarán. Mindenkit szeretettel várnak erre a különleges együttlétre a szervezők.

Fotó: Kalocsai Richárd

Pál és Szilász amikor Filippiben jártak, mindent úgy tettek, ahogyan az számukra szokás volt az örömhír hirdetésekor. Megkeresték a helyi vallásos közösséget, hogy bizonyságot tegyenek Jézus bűnbocsánatáról és szabadító munkájáról. Bár korábban saját maguk is tapasztalták azt a szélsőséges elutasítást, amely a keresztények üldözésében megvalósult, azt talán nem várták, hogy a megérkezésüket követően néhány napon belül megverik és bebörtönzik őket. Amikor beléptünk ebbe az évbe, mi sem számítottunk azokra a terhekre, amelyek végül ránk vártak. A folyamatos bizonytalanság; az elválasztottság családjainktól, barátainktól, gyülekezeteinktől, és a statisztikák nyomasztó eredményei olyan lelki és érzelmi megpróbáltatásnak tűntek, mint amelyeket Páléknak kellett átélniük fizikai formában. Ilyen körülmények között a beletörődés tűnhet az egyetlen lehetőségnek, de Pál és Szilász szeme nem ragadt meg ezeken a nehézségeken! Hitték, hogy Isten a belső börtönben is ott van velük, és ami az embernek nem lehetséges, az neki igen. Nem siránkozást és káromlást látunk tőlük, hanem imádságot és közös dicsőítést, amely abból fakad, hogy felismerték Isten csodáit, melyek hatalmasabbak, mint emberi gondjaik, ez a felismerés pedig eléri végül a börtönőrt is.

A 2020-as PIKNIK-et szeretnénk hasonló lelkülettel megrendezni. Bár várhatóan ismét nagy megpróbáltatásokkal kell szembenéznünk az ősz folyamán, hittel igyekszünk Istenre tekinteni. Közös imádságba és dicsőítésbe hívunk titeket 2020. szeptember 16-án, hogy megélhessük a testvéri egységet és az imádságos dicsőítés erejét.

A programról bővebben itt: https://www.facebook.com/events/728105001364211

Vadászi Dániel

Bemerítés vírushelyzetben Tahitótfaluban

„Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példa a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban” (1Tim 4,12)

Augusztus utolsó vasárnapján – nagy örömünkre – újra bemerítésre került sor nálunk, a Tahitótfalui Baptista Gyülekezetben.

Imaházunkban kezdődött az ünnepi alkalom, ahol a fehérruhások elmondták bizonyságtételeiket.

Az Igéből dr. Steiner József, gyülekezetünk előző lelkipásztora tanított. Énekekkel is dicsőítettük a mi Urunkat, és Váradi Antal lelkipásztor testvérünk megerősítő bibliaversekkel köszöntötte a bemerítendőket.

Hogyan is jutunk el a bemerítésig? Mindannyian találkozunk egyszer vagy többször is Istennel életünk folyamán, de van egy sarkalatos pont, amikor felismerjük, hogy bűnös úton járunk, és nem akarunk így továbbmenni. Sőt, megfordulunk és ellenkező irányba indulunk – most már Istennel. Megvalljuk őelőtte bűneinket, és elfogadjuk az Úr Jézus keresztáldozatát. Ez a megtérés.

A megtérés lehet egy hosszú folyamat, de megtörténhet egy pillanat alatt is. Hála az Úrnak, bárhogy is történik!

Az Úr Jézus Krisztus magára vette a mi bűneinket, felvitte a keresztfára, és meghalt értünk, miattunk és helyettünk, hogy nekünk örök életünk legyen. Isten annyira szeretett minket, hogy egyetlen Fiát áldozta ezért.

Fiataljaink is ezt a szeretetet érezték meg, amikor rájöttek, hogy az életük üres Jézus nélkül, és hittel tették le életüket az ő kezébe.

Ha elmondjuk hitünket, megvalljuk, hogy ezek után az Úrhoz szeretnénk tartozni, kinyilvánítjuk nyilvánosan is, hogy az Úr Jézus a mi Megváltónk, és hisszük, hogy bűneinket eltörölte az ő vérével, bemerítkezhetünk. (Gyülekezetünkben így tesszük már évtizedek óta, követve az Úr Jézus példáját.) A négy fiatal is ezt a példát követte. Hitük vallomására bemerítkeztek.

A bemerítés teljes alámerítést jelent, és azt jelképezi, hogy meghaltak a régi, bűnös voltuknak, és feltámadtak egy új életre Krisztussal. Meghalt az óember, feltámadt az új ember!

Isten „áment” mondott rájuk. A mennyben örömünnep volt… és gyülekezetünkben is. Az imaházból gyalog mentünk le a Dunához, ahol Váradi Antal lelkipásztor és dr. Steiner József testvérek merítették be őket a Duna vizébe, fehér ruhában, ami jelképezi a tisztaságot, a Bárány vérén megváltott, megtisztított életet.

Áldott alkalom volt, és jó volt dicsérni a mi Urunkat a megmentésért, megváltásért, irgalmáért, szeretetéért, kegyelméért.

Az Ő áldása maradjon rajtuk, rajtunk, hogy legyünk fénylő pontok ebben a sötét világban!

R. Surján Magdolna

(Fotó: Steiner Csilla)

Új tanév a veszélyhelyzet árnyékában

„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.” (Péld 22,6 – Saját „fordításban”: „Indítsd el a fiatalt a hozzá illő életúton, ha megöregszik, akkor sem fog arról letérni.”) Ez az ige a Példabeszédek könyvének egyik fontos kulcsa a tanulás-tanítás felelőssége tekintetében, mert Istenünk erre nézve is világos útmutatást adott.

A szülő-gyermek, tanító-tanuló, mester és tanítvány kapcsolat alapvetően nem egy évről évre új célokat kitűző és annak nekiveselkedő közösség, hanem egy hosszú távú terv megvalósításáért felelős csapat. A legnagyobb kihívás a tehetséghez, személyiséghez legjobban illeszkedő életút felfedezése, a megfelelő felkészítés és felkészülés. Ez egy olyan folyamat, ahol a felelősségtudatot szándékosan, de fokozatosan átadjuk a következő generációnak, miközben mi is állandóan fejlődünk. A tanulás és tanítás élethosszig tartó kihívás, de nem egyéni, hanem csapatmunka. Egy olyan váltófutáshoz hasonlít, ahol egy ideig együtt haladunk, mielőtt végleg átvennék tőlünk a stafétabotot. Közös a siker, de a terhek mindannyiunk vállát nyomják.
Mennyire változtatja meg ezt a mennyei tervet az életünket beárnyékoló veszélyhelyzet? Hogyan lehet hatékonyan tanulni, tanítani állandóan változó elvárások közepette? Ezekre a kérdésekre az elmúlt tanév második felében sok ezer család átszervezett élete adott választ. A tanulás és tanítás felelőssége nemzedékek óta nem látott módon terhelődött rá szülőkre és gyermekekre. A váratlan társadalmi „kísérlet” bizonyította, hogy mennyire mélyen él bennünk ez az Istentől ránk ruházott kötelességtudat. Édesanyák és édesapák, nagyszülők és testvérek valami hihetetlen energiát mozgósítottak, hogy a vészterhes időszakban segítsék, bátorítsák és tanítsák a fiatalabbakat. Sokan erejük, türelmük és lehetőségeik legvégső határáig eljutottak ebben a küzdelemben, de napról napra kitartottak és folytatták a küzdelmet, gyakran saját munkájuk és szabadságuk rovására. Ez a kettős-hármas terhelés sokáig nem tartható fenn, ezért lett az eddigiekhez képest is felszabadítóbb a nyári szünidő.
Az előttünk álló tanévben minden szereplő a hagyományosabb oktatási formákra készül. Látszólag ez a folyó is lassan visszatér a medrébe, és folytatja útját a tengernyi tudás megismerése felé. Reménység szerint a közösen megélt felelősségvállalás tapasztalatai nem vesznek el a múlt ködében, hanem hatékony eszközként segítik majd az új oktatási-nevelési évet.
A mennyei Atyában bízó és vezetését kereső emberként talán mégsem léphetünk tovább olyan könnyen ezen a maszkban átvészelt „figyelmeztetésen”. Az életünk és egészségünk megóvása után szorosan következik a bölcsességben, tudásban való növekedés igénye és annak átadása. Ennek felelősségét az elmúlt időszakban túlságosan áthárítottuk a „szakemberekre” mind a hétköznapi, mind a gyülekezeti életünkben. Ezt a kényelmes felelőtlenséget nem támogatja a Szentlélek!
„Adj a bölcsnek, és még bölcsebb lesz, tanítsd az igazat, és ő gyarapítja tudását!” (Péld 9,9) Olyan törvényszerűség ez, amely egyaránt érvényes testi és lelki fejlődésünkkel kapcsolatban. Milyen ismeretben és képességben szeretnél előrébb jutni a következő időszakban? Kit és hogyan fogsz segíteni, hogy a benne szunnyadó lehetőség ne maradjon parlagon, és a hozzá illő útra találjon? Egyik sem költői kérdés, mind­egyikre megfontolt és odaszánt választ vár tőlünk a Mesterünk. Isten országában a növekedés és a gyümölcstermés nem egy választható tantárgy, hanem az egyik legfontosabb életcél, amire meg- és újjászülettünk.
Legyen áldott tanévünk mind az intézményekben, mind a közösségeinkben, felvállalva a tanulás és tanítás ránk eső felelősségét!
Paróczi Zsolt
az MBE oktatási szaktitkára

Nincs visszaút!

A csömör–cinkotai baptista gyülekezet bemerítési ünnepélye Gödöllőn 2020. augusztus 23-án. Igehirdető: Durkó István missziói igazgató

Lepramisszió – augusztusi körlevél

Tisztelt Támogatónk!

Köszönettel nyugtázom támogatóink hűségesen küldött adományait! Köszönjük a felelősséget, mellyel ezekben a nehéz időkben különösen is átérzik a leprabetegek kiszolgáltatottságát, nyomorúságát! Az Önök adományainak köszönhetően tudjuk folyamatosan teljesíteni vállalásainkat Kongó és India felé, hogy a kórházakban és terepen folyó nehéz munka zavartalanul folyhasson, és a rászorulók időben megkapják a szükséges segítséget.

A Lepramisszió munkatársai sok-sok többletterhet vállalnak világszerte a járvány miatt is. Még a jól szervezett, civilizált világban is hatalmas kihívást jelent a COVID–19, de ennél sokkal súlyosabb azokban az országokban, ahol sem infrastruktúra, sem törvényi szabályozások, sem kiszámítható ellátás nincs. Élelemmel, gyógyszerrel, alapvető cikkekkel próbál a misszió segíteni a helyi lakosságon mindazon helyeken, ahol intézményeink működnek. A felemelő szeretet példáján túl ez igen nagy terhet is ró munkatársainkra. Emlékezzünk meg róluk imádságban és szeretettel!

Gyakran írunk támogatóinknak a szűrések, betegfelderítések fontosságáról. A Lepramisszió – Magyarország is támogatja Kongóban ezt a tevékenységet, mely által minél korábbi stádiumban szeretnénk fellelni és elkezdeni gyógyítani minél több beteget. A szűrésekbe nagyon sok erőt és pénzt fektet a misszió.

Hasonlóan fontos azonban a folyamat másik vége: az utógondozás is! Bangladesi kutatóink 10 éven át figyelték meg az utógondozás irányait. Bár a korszerű gyógyszerekkel 6 hónapi kezelés elégséges még a komolyabb leprafertőzöttek esetében is, az utógondozás nem hanyagolható el! Ez ad ugyanis esélyt ahhoz, hogy ne alakuljanak ki a már meggyógyultakban maradandó károsodások, főképpen mozgássérültség.

Amikor 1982-ben a WHO bevezette a kombinált gyógyszeres leprakezelést, még 24–26 hónapnyi szedésre volt szükség hozzá. 1998-ban a gyógyszerkutatásoknak és az egyre jobb gyógyszereknek köszönhetően ez lecsökkent 12 hónapra, ma pedig 6 hónapra. Óriási hiba lenne azonban ekkor elengedni a betegek kezét, mondván: szervezetük megtisztult a kórokozótól!

A Bangladesi Lepramisszió 16 kerületben végzett kutatásokat. A vizsgáltak fele 6 hónapig, másik fele 12 hónapig kapott gyógyszeres kezelést. Majd egyformán 10 éven át nyomon követték mind a két csoportot. Világossá vált, hogy a visszaesés vagy állapotromlás tekintetében semmi különbség nem volt a két csoport között. Mindkettő egyformán „gyógyultnak” volt tekinthető.

Azonban megvizsgálták azt is, hogy a már gyógyultak között milyen mértékben fordul elő későbbi mozgássérültség kialakulása. Olyan betegek esetében, akik fertőzöttségük elején nem rendelkeztek ilyen fogyatékkal, a szám alacsony maradt a későbbiekben is. Akik viszont már deformálódtak a gyógyszeres kezelés előtt, sokkal nagyobb számban lettek később súlyosan mozgássérültek.

Ebből arra következtettek kutatóink, hogy minden módon meg kell előzni a torzulások kialakulását! Ezt pedig a rendszeres állapotkövetéssel lehet csak! Elég, ha évente legalább egyszer ellenőrzik a már gyógyultnak minősített korábbi betegeket, hogy nem kezdődik-e valami torzulás a végtagjaikban. S ha igen, azt azonnal meg lehet állítani, hogy ne rontsa le későbbi életminőségüket.

Az utógondozás, a korábbi betegekkel való kapcsolattartás (képünkön)  tehát pontosan annyira fontos, mint a szűrés!

A lepragyógyítás folyamata tehát három teljesen egyenrangú fázisból áll: szűrés, gyógyítás, utógondozás. Mindháromért elkötelezettek vagyunk, és mindháromra nézve szeretnénk megoldást közvetíteni a szenvedőknek!

A járvány miatt később tudtuk kiküldeni tavaszi körlevelünket, emiatt pedig a nyárit csak most, a szünet végén. Évek óta nyári felhívásunk a vakációs „fagyifelajánlás” kérése, mely által támogatóink gyermekeikkel, unokáikkal a szolidaritásukat fejezik ki a leprabetegek iránt. Ha a fenti okok miatt kicsit megkésve is, de ugyanolyan szeretettel kérjük, hogy ajánljanak fel a szünidei fagyikból néhány gombócot, és járuljanak hozzá a nagyon rászoruló betegeink sorsának jobbra fordításához! Külön köszönjük, ha ebbe bevonják a gyermekeket, unokákat is, mert gondolkodásmódjuk és életszemléletük javára lesz az érzékenység mások baja iránt! Köszönjük szépen!

Őszi szokásos csendes napunkat nem merjük most meghirdetni. Reménységgel várjuk, hogy a járványhelyzet elmúljon, és a megszokott tevékenységeket újra bátran tervezhessük.

Szeretettel kívánunk Önnek és szeretteinek jó egészséget!

Isten áldja meg! Tisztelettel:

2020. augusztus

Riskóné Fazekas Márta igazgató

A BWA Vezetőképzési Bizottságába választotta Papp János egyházelnököt

Nagy megtiszteltetés és megbecsülés számunkra, hogy Papp János egyházelnököt szövetségi ajánlások alapján a Baptista Világszövetség beválasztotta a BWA Commission on Transformational Leadership (Vezetőképzési Bizottság) testületébe a következő öt évre.

Ez a bizottság a vezetők kiművelését segíti elő baptisták között. Azt a hatékony gyülekezeti szolgálatot gondozza a gyülekezetek avatott és laikus tagjai körében egyaránt, amely keresztény oktatáson és vezetésen alapul. A bizottság támogatja azokat a bibliai és gyakorlati stratégiákat, amelyek hűséges keresztény tanítványsághoz, vezetéshez és szolgálathoz segítenek hozzá a helyi gyülekezetekben és azok keretein túl is. Mélyíti annak felismerését, hogy mit is jelent az elhívás egy egész életre szóló tanítványságra és keresztény vezetésre a gyülekezetben, egyházban, az üzleti életben, oktatásban és a szociális szektorban. A bizottság felkarolja azokat a kezdeményezéseket, amelyek célja a globális baptista vezetés kimunkálása és az utánunk jövő, fiatal vezetőkbe történő befektetés.

2020. július 23-án a Baptista Világszövetség történetének első online tanácskozásán megválasztásra került Tomás Mackey elnök, aki Paul Msiza ötéves szolgálatát folytatja a szervezet élén. A Baptista Világszövetség Női Osztálya (BWA Women) élén Ksenija Magda elnököt Karen Wilson váltja.

Az Úr közel – a baptista egyház félórája – 2020. augusztus 21.

Bodó Mária és Tatai Erika a Kossuth Rádió stúdiójában

2020. augusztus 21-én 13:30-tól ismét tartalmas műsorral jelentkezik Az Úr közel magazin a Kossuth rádió műsorán.

Papp János egyházelnök beszél az 500 év – 500 fa program jelentőségéről.

Tatai Erika, a Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola igazgatója beszámol a vírus miatt szükségessé vált digitális oktatásról, illetve a szeptemberi iskolakezdésről, azaz hogyan lehet megfelelni a legújabb kor kihívásainak ma.

Pollák Dávidtól megtudhatjuk, miben segítheti a fiatalokat az új környezetben is az iskolalelkész.
Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója a bejrúti missziós útjukról ad személyes beszámolót.

Műsorvezető: Bodó Mária

Műsorainkkal kapcsolatos észrevételeiket a musorok@baptist.hu e-mail-címre várjuk.

500 év – 500 fa projekt

2023-ban ünnepeljük az anabaptista-baptista misszió Kárpát-medencei megjelenésének 500. évfordulóját. A jubileumhoz közeledve a Magyarországi Baptista Egyház vezetősége – csatlakozva a Magyar Kormány Országfásítási Programjához – közös aktivitásra hívja a baptista testvéreket. A kezdeményezés célja, hogy a következő években 500 fát ültessünk el baptista közösségek környezetében Isten teremtő és megtartó áldását ünnepelve, Magyarország és a Kárpát-medence zöldítése érdekében.

Az 500 éves múltra való emlékezés mellett célunk, hogy felhívjuk az emberek figyelmét az egészséges környezet fontosságára. Ennek okán 2023-ig évente 125 fa elültetését tűztük ki célul a baptista imaházak, egyházi épületek, iskolák, szociális intézmények környezetében.

Az „500 év – 500 fa projekthez” olyan baptista közösségek, gyülekezetek, intézmények csatlakozását várjuk, akik a baptista gyökereinkre, éltető múltunkra való emlékezés mellett az élhető jövőről való gondoskodást is fontosnak tartják. Az Agrárminisztérium támogatásával a csatlakozó közösségek számára facsemetéket is biztosítunk. Minden elültetett fa mellé egy számozott táblát ajándékozunk, mely az 500 éves jubileum emlékét őrzi. Szeretettel várjuk a magyarországi és Kárpát-medencei magyar ajkú baptisták csatlakozását!

A csatlakozás részleteiről és az igénylés elindításáról szeptember elején adunk részletes tájékoztatást.

Akik sokakat az igazságra vezettek – Könyvbemutató Tahiban

Augusztus közepén látott napvilágot az a hiánypótló történelmi kötet, amely a baptisták eredetét, történetét és hitvallását foglalja össze. Dr. Mészáros Kálmán lelkipásztor, egyháztörténész munkásságának olyan gyümölcse kerülhet most ebben a könyvben az olvasmányaink sorába, amelynek segítségével átfogó és széles körű információkat szerezhetünk hitelődeink múltjáról a Jordántól napjainkig.

Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy a Tahi konferencián tartott könyvbemutatót vezethettem. Ennek az eseménynek kapcsán erősödött fel bennem az a meggyőződés, hogy miként a konferencia mottója – „Az igazak gyökere mozdíthatatlan” – is az eredet, a kezdet, a gyökerek fontosságára utal, úgy a történelmi eredetünk, gyökereink, a múltunk ismerete is elengedhetetlenül fontos lehet a hit és a mindennapi életünk folyamában. És hogy miért? Azért, mert az Úr misszióparancsa nekünk, baptistáknak az, hogy „Menjetek és tegyetek tanítvánnyá minden népet!”. Ennek a felhívásnak nehéz lenne úgy eleget tennünk, ha csendben maradnánk, ezért beszélnünk kell és hallatni a hangunkat. Történelmi múltunk ismerete, elődeink életének, küzdelmeinek, harcainak megismerése adhat számunkra olyan szellemi és lelki tartalmat, amely hitelességünket növeli evangelizációs szolgálataink során. Ismerjük meg a múltunkat, és tartsuk elődeinket példaképeknek!

Másrészt a baptista közösség egységének megerősítéséhez is szükséges a múltunk elmélyültebb ismerete. Miként a családfáinkat is szokás kutatni, megfigyelni a gyökereinket, tudni, hogy honnan jövünk és hová tartunk, a történelmi hitbéli családfánk ismerete is nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a közösségi egybetartozás élménye tovább fejlődjön a baptista „családban” is. A történelemkönyvek tematikájához hasonlóan a baptisták egyetemes és magyar történelmét bemutató kötetben helyet kapott még többek között a Magyarországi Baptista Egyház hitvallása, felépítése, vagy a baptisták főbb jellemvonásainak, intézményeinek ismertetése is. Dr. Mészáros Kálmán könyvének megjelenésére évekig kellett várni, de remélhetőleg rohamosan el fog terjedni közösségünkben. A gyülekezetek számára nyitva van a lehetőség, hogy a szerzőt könyvbemutató beszélgetésre hívják.

Érték a normalitás 3.

Televíziós programban, interneten terjedő kis videókban látom: néhány éves kislányok énekelnek, produkcióznak, szépségversenyeznek, mintha felnőttek lennének…

Utcán szembejön velem egy felismerhetően idős hölgy. Ugyanakkor tizenévesekre jellemző frizurát hord, és rózsaszín habokba öltözve úgy viselkedik, mint egy középiskolás lányka…

Őszülő, fehér szakállas apukák virítanak „másod-” vagy „harmadvirágzású” kapcsolatukban 50-60-70 évvel fiatalabb gyermekükkel, aztán kifáradva adják vissza őt aktuális párjuknak…

Mintha ez jópofa egyéni ügy, akár egyre általánosabb, normális gyakorlat lenne. Hát van az életkornak jelentősége? Vannak az életkorhoz köthető életszerepek? Az életszerepeknek van ma is aktualitása? Egyáltalán fontos ez a kérdés, vagy mindenki éljen úgy, ahogy akar?

Nem szeretnék senkit sem megsérteni, főként elítélni.

Tudom, rendhagyó helyzetek, körülmények vannak, lehetnek. Azt is tudom, hogy voltak a történelemben csodagyerekek, akik megelőzték a korukat. Azt is jónak tartom, ha az idősek igyekeznek frissek, fiatalosak maradni, és példamutató számomra a világ változásait jól követő és technikai újításokat jól használó sok idős ember. Azt is látom, hogy időnként ma is vannak „Ábrahámok”, akiknek vénségükben születnek gyermekeik, de az a meggyőződésem, hogy ők a kivételek, akik erősítik a szabályt, és mégis igaza van a Bibliának:

„Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak. Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének. Megvan az ideje az ölésnek, és megvan az ideje a gyógyításnak… Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak… Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak. Megvan az ideje a megkeresésnek, és megvan az ideje az elvesztésnek. (Prédikátor 3,1–6)

Az a meggyőződésem tehát, hogy az a NORMÁLIS, ha meg tudjuk élni a különböző életszakaszainkat, és átélhetjük azokat az élményeket, megszerezzük azt a tudást, ami teljessé teszi az életünket. Ha így élünk, akkor nem hiányokkal és veszteségekkel mehetünk el ebből az életből, hanem úgy, hogy azt mondhatjuk: Beteltem az élettel! Ez a természetes, és Isten is ezt álmodta belénk teremtésünkkor.

Az a meggyőződésem, hogy az a NORMÁLIS, ha a különböző életszakaszokban átélhetjük, illetve fel tudjuk vállalni a különböző életszerepeinket. Merthogy meggyőződésem szerint vannak ilyenek. Nem véletlenül alkotta Isten a nőket úgy, hogy testüknek meg kell érnie az anyaságra, és a testük egy idő után egyre inkább elveszti ezt a képességet. Ugyanígy, Isten igazodási pontokat adott az egyes életkorokkal és a hozzájuk tartozó életszerepekkel kapcsolatban is.

Ha ezeket figyelmen kívül hagyjuk, akkor magunkat, egymást hozzuk eleve vesztes helyzetbe, aminek testi-lelki zavarok a következményei.

Mindezek alapján megértettem, hogy az a NORMÁLIS, ha a gyermek gyermekként meg tudja élni a korát, játszhatja játékait, szabad, vidám és egyszerűen GYEREK lehet. Nem kell pózolnia, erőltetett szerepekben feszengenie és a felnőttek világát kiszolgálnia. Így tehet szert azokra az élményekre, tapasztalatokra és tudásra, ami majd erőssége lesz és segít neki az előtte és utána következő generációkhoz való jó kapcsolódáshoz. Hagyjuk a gyermekeket gyermekként élni, és szeressük őket a nekik megfelelő módon! Ugyanakkor tanítsuk, neveljük, jó példánkkal formáljuk őket, hogy felszerelkezhessenek a jövőjükhöz!

„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.” (Példabeszédek 22,6)

Megértettem, hogy az a NORMÁLIS, ha a fiatal korú fiatal tud lenni. Azaz természetes, ha kérdez, ha kipróbálja magát, ha még kissé felelőtlen, ha játékos kedvű, ha szerelmes… ha egyszerűen FIATAL. Élje át a korát, élje meg a döntési küzdelmeit, lehessen őszinte, bátor és kereső. Nem jó, ha (kis)gyerekként nevelik még ekkor is. Nem jó, ha az anyuka mindent megcsinál a kicsi fia helyett. Persze az sem jó – meggyőződésem szerint –, ha öregessé válik a fiatal, és olyan formákat erőltet magára (vagy mások rá), mintha már komoly, érett felnőtt lenne.

„Örvendezz, ifjú, míg fiatal vagy, légy jókedvű ifjúságod idején, és élj szíved vágya szerint, ahogy jónak látod! De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged! Távolítsd el szívedből a bosszúságot, és tartsd távol magadtól a rosszat, mert az ifjúkor és a fiatalság mulandó!” (Prédikátor 11,9–10)

Megértettem, hogy az a NORMÁLIS, ha a fiatal felnőttek családot alapítanak, egzisztenciát teremtenek, „harapják” az életet, és eközben fejlődnek, érnek, megpróbáltatnak. Hidat képeznek a gyermekek, a fiatalok, valamint az idősek között, és segítenek érteni, szeretni, támogatni egymást. Időnként már hatalmas feladatot, felelősséget vállalnak, de támaszkodhatnak még a felettük lévő generációra, és ők biztonsági hálót jelentenek nekik. Istentől beléjük programozott rend szerint továbbadják az életet, és elindítják az újabb generációkat.

„Kezed munkája után élsz, boldog vagy, és jól megy sorod. Feleséged olyan házad belsejében, mint a termő szőlőtő; gyermekeid olyanok asztalod körül, mint az olajfacsemeték. Ilyen áldásban részesül az az ember, aki féli az Urat.” (Zsoltárok 128,2–4)

Megértettem, hogy az a NORMÁLIS, ha a felnőtt, érett generáció teherhordó, vezető és példa tud lenni. Ha a beérett tudás és a még meglévő erő ötvöződik, és nagy teljesítmény, „életmű” lesz belőle.

Az érett felnőttek támaszt jelentenek a fiatalabb korosztályok számára éppúgy, mint a fölöttük levő idős generáció számára.

Családi, gyülekezeti és társadalmi oszlopok, akiknek a megtartó erejétől és helytállásától a közösség általános ereje döntően függ. Éppen ezért fájdalmas látni a válásokkal széttöredező folyamatot, a megbicsakló életeket. Fájdalmas látni a felelősségüket nem vállalókat. Fájdalmas látni a korábbi életszakaszokat és életszerepeket töredékesen megéltek hiányait, és a hiányokon kinövő vadhajtásokat, zűrzavarokat. „Mert mindennek rendelt ideje van!”

„Mindezek Ásér utódai voltak: családfők, válogatott, kiváló vitézek, elsők a fejedelmek között. Amikor származási jegyzékbe vették őket a katonai szolgálatra, szám szerint huszonhatezren voltak.” (1Krónikák 7,40)

Megértettem, hogy az a NORMÁLIS, ha az idősek emlékezni tudnak és akarnak. Persze az a jó, ha van mire emlékezni, van mit ünnepelni, van miért/kikért hálát adni! Hitem szerint az a NORMÁLIS, ha tisztelet, ha tisztesség jár az ősz hajjal együtt, és nem kell korábbi életszerepekbe visszacsöppenve emberfeletti küzdelemmel helytállni. Az a természetes, ha lassulhat a futás, és a nyugdíj nem „nyögdíj”, hanem több a pihenés és kevesebb az elvárás. Ha az életesszenciánkat van kiknek továbbadni, és örömmel megkoronázni az életet szeretteink és a hozzánk közel állók körében.

„Az öregek koronája: az unokák, és a fiak ékessége: az atyák.” (Példabeszédek 17,6)

Álljunk meg egy kicsit! Valószínűleg vannak olyanok, akik mindezt olvasva fájdalmasan azt mondják: De én nem tehetek róla, nem élhettem így!

Nem lehetett nyugodt gyermekkorom, mert szülők nélkül nőttem fel. Nem lehetett boldog fiatalságom, mert keresztbe törte szüleim válása és más tragikus dolgok. Nem válhattam szülővé, mert nem találtam meg a társamat. Nem lehetett kiteljesedő felnőttkorom, mert tragikusan itt hagyott a párom. Nem lehetnek napsugarasan emlékező idős napjaim, mert gyermekeim zavaros élete miatt nekem kell helytállnom unokáim mellett. Nem lehet… Igen, vannak ilyen helyzetek. Sajnos egyre több. Számukra is készített Isten megoldást. Ez persze nem azt jelenti, hogy így tervezte az emberek életét, de azt is tudta, milyenek vagyunk.

„De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákob, a te formálód, Izrael: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged. Mert én, az Úr vagyok a te Istened, Izrael Szentje, a te szabadítód! Kárpótlásul adom érted Egyiptomot, Etiópiát és Szebát adom helyetted. Mivel drágának tartalak és becsesnek, és mivel szeretlek, embereket adok helyetted, életedért cserébe nemzeteket. Ne félj, mert én veled vagyok!” (Ézsaiás 43,1–5)

Az emberi élet nehézségeit, veszteségeit és bűneit is látva mégis az a meggyőződésem, hogy az a NORMÁLIS, ha Isten tervének megfelelően tudunk élni, megélve életkorunkat és elvégezve küldetésünket. Aztán pedig az Isten rendelése szerinti időben elcsitul a hang, megáll a szív… hazaérünk. Ott már nem lesznek „örök életkorok”, sem „örök életszerepek”, hanem ő lesz minden mindenekben. Az már nem NORMÁLIS lesz, hanem természetfeletti, örök és isteni.

Neked mi a meggyőződésed?

Papp János egyházelnök