PIKNIK – A közös dicsőítés ereje

1364

2020. szeptember 16-án (szerdán) 18 órától rendezik meg a következő PIKNIK ökumenikus ifjúsági estet a MEÖT-székház udvarán. Mindenkit szeretettel várnak erre a különleges együttlétre a szervezők.

Fotó: Kalocsai Richárd

Pál és Szilász amikor Filippiben jártak, mindent úgy tettek, ahogyan az számukra szokás volt az örömhír hirdetésekor. Megkeresték a helyi vallásos közösséget, hogy bizonyságot tegyenek Jézus bűnbocsánatáról és szabadító munkájáról. Bár korábban saját maguk is tapasztalták azt a szélsőséges elutasítást, amely a keresztények üldözésében megvalósult, azt talán nem várták, hogy a megérkezésüket követően néhány napon belül megverik és bebörtönzik őket. Amikor beléptünk ebbe az évbe, mi sem számítottunk azokra a terhekre, amelyek végül ránk vártak. A folyamatos bizonytalanság; az elválasztottság családjainktól, barátainktól, gyülekezeteinktől, és a statisztikák nyomasztó eredményei olyan lelki és érzelmi megpróbáltatásnak tűntek, mint amelyeket Páléknak kellett átélniük fizikai formában. Ilyen körülmények között a beletörődés tűnhet az egyetlen lehetőségnek, de Pál és Szilász szeme nem ragadt meg ezeken a nehézségeken! Hitték, hogy Isten a belső börtönben is ott van velük, és ami az embernek nem lehetséges, az neki igen. Nem siránkozást és káromlást látunk tőlük, hanem imádságot és közös dicsőítést, amely abból fakad, hogy felismerték Isten csodáit, melyek hatalmasabbak, mint emberi gondjaik, ez a felismerés pedig eléri végül a börtönőrt is.

A 2020-as PIKNIK-et szeretnénk hasonló lelkülettel megrendezni. Bár várhatóan ismét nagy megpróbáltatásokkal kell szembenéznünk az ősz folyamán, hittel igyekszünk Istenre tekinteni. Közös imádságba és dicsőítésbe hívunk titeket 2020. szeptember 16-án, hogy megélhessük a testvéri egységet és az imádságos dicsőítés erejét.

A programról bővebben itt: https://www.facebook.com/events/728105001364211

Vadászi Dániel


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!