Kezdőlap Blog Oldal 430

Ökumenikus világimanap 2021. március 5-én, pénteken

2021. március 5-én, pénteken tartják országszerte az ökumenikus világimanapot, amelynek tematikáját idén a vanuatui keresztény nők készítették el – közölte Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára.

© Juliette Pita
Cyclon PAM II. 13th of March 2015

A 2021. évi világimanap a Mt 7,24–27 igeszakaszt helyezi a középpontba. Az igei tanulmány lényege a fundamentum: „Biztos alapra építsünk!” Továbbá azt jelenti számunkra, hogy az életünket Jézus Krisztusra, életünk Urára kell bíznunk ahhoz, hogy jövőnk jó kezekben legyen.

Jézus példázatokban beszél arról, hogy hogyan rendezzük be az életünket. Ebben a példázatban arról beszél, hogy mi lesz azzal az emberrel, aki kősziklára építi a házát. Nem mindegy tehát, hogy az életünk milyen alapon nyugszik. Lehet kőszikla az életünk alapja, amely az élet zajától, gondjaitól nem omlik majd össze, és lehet az életünk alapja homok, amelyet az élet viharai szétzúznak.

Vanuatui női bizottság
Fotó: © Katja Dorothea Buck

Az idei liturgiát elkészítő vanuatui asszonyok által választott igevers, a világimanap címtémája most igazi bátorítást, erősítést ad aggodalmaink, félelmeink közepette. A szigetország lakói vallják, hirdetik, hogy van szilárd, biztos pontja ennek a világnak, akire építhetünk. Milyen aktuális üzenet! Pedig ez a téma már hét esztendeje ki lett választva. A világimanapi szervezet tagjai a még 2013-ban New Yorkban megtartott nagygyűlésen hozták meg a döntést arról, hogy 2021-re vonatkozóan mely ország készítheti el a liturgiát. A vanuatui asszonyok tehát már évekkel ezelőtt megfogalmazták bizonyságtételeiket, imádságaikat.

Juliette Pita
Fotó: © Heiner Heine

A címlapképnek választott festmény, Juliette Pita alkotása is az öt esztendeje a szigeteken komoly pusztítást végzett Pam ciklont örökítette meg. A művésznő akkor személyesen is megtapasztalta, hogy hogyan tud Isten a legnagyobb viharokban is oltalmába venni, menteni. Évekkel ezelőtti a bizonyságtétel, most mégis aktuális. Ez a Szentlélek rendező ereje!

Szóval: „Biztos alapra építsünk!”

Fischl Vilmos tájékoztatása szerint az ökumenikus világimanapot 1870 óta tartják meg világszerte, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa pedig az idén szervezi meg ezt az eseményt 36. alkalommal.

A főtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a résztvevők az ökumenikus tanács által megjelentetett kiadványok segítségével készülhetnek fel, hangolódhatnak rá az eseményre, „és élhetik meg az imanapi liturgia tartalmának kiteljesedését”.

A világimanapra való felkészülést segítő anyagok elérhetők és letölthetők a MEÖT honlapjának (www.meot.hu) Világimanap 2021 – Vanuatu füléről.

AlapVető, baptista szociális hírlevél 2021. február

Februári hírlevelünk fő témája a szeretet. Lehet-e rosszul szeretni? – teszi fel a kérdést igei gondolatunk szerzője. Fogyatékosság és házasság, párkapcsolat kérdéseit villantják fel egyik fogyatékosokat ellátó szociális intézményünk munkatársai. A Benita Nevelőszülői Hálózat írása a legkisebbek iránti szeretetteljes elköteleződésre mutat példát. Ezek mellett a többi hasznos, aktuális, rövid információkat és vizuális ajánlóinkat sem érdemes kihagyni.

Benczúr utcai beszélgetések a COVID–19-ről

Mészáros Kornéllal, a Magyarországi Baptista Egyház főtitkárával és dr. Mihály Sándorral, az OVSZ transzplantációs igazgatójával beszélgettünk arról, hogyan változtatta meg az életünket a járvány. A hívő emberek között milyen elképzelések vannak a vírusról és a vakcináról? Beoltassák-e magukat az emberek vagy sem? Mire készüljenek a családok, a gyülekezetek?


A sorozat előző része:

VI. Protestáns Cigánymissziós Konferencia – Imádság krízisben

Szeretettel hívunk és várunk a Protestáns Cigánymissziós Fórum (baptista, evangélikus, metodista, pünkösdi és református egyházak) közös szervezésében és szolgálatában megrendezésre kerülő online konferenciára!

A találkozó címe és témája: IMÁDSÁG KRÍZISBEN.

„Kérlek pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztusra és a Lélek szerelmére, tusakodjatok velem együtt az imádkozásokban…” (Róm 15,30)

Az ima olyan a léleknek, mint a friss levegő belégzése a fizikai szervezetünk számára. Az ima életben tart, gyógyít, erőt és reményt ad minden krízishelyzetben. Többféle imádkozási lehetőségünk van, áldást kérhetünk egymásra, az örömünket, sőt a kéréseinket kifejezhetjük hálaadásban, dicséretben, imádásban és magasztalásban is. Teremtő Istenünk kegyelme az is, hogy imáink által bűnbánó szívvel elé vihetjük terheinket, és letehetjük mindazt átszegzett lábai elé, hogy ezután odaszánva életünket megújuljunk az ő szeretetében, szárnyra kelve, mint a sasmadár.

Találkozzunk 2021. március 6-án délelőtt 10 órakor!

Bibliaismeret

A Magyarországon működő általános iskolákban 2015 szeptemberétől a diákoknak lehetőségük van a kötelező hit- és erkölcstanoktatás keretében a baptista hit- és erkölcstan óra választására, BIBLIAISMERET tanulására.

A Biblia ismerete az alapműveltség és az egyetemes kultúra része. A bibliaismeret-órákon a Szentírás történetei alapján olyan fontos témák és kérdések kerülnek elő, amelyek feldolgozása segíti a tanulókat az egészséges önismeret és énkép kialakításában, illetve az élet fontos kérdéseiben való eligazodásban. Megismerhetik a Bibliát és fontosabb történeteit, valamint a keresztény értékrend alapjait is elsajátíthatják.

Miért válasszuk a bibliaismeretet?

– Nagyszerű lehetőség a bibliai értékek elsajátítására felekezeti hovatartozástól függetlenül, amelyhez a Harmat Kiadó gondozásában megjelent Életrevaló tankönyvcsaládot használjuk.

– A jó hangulatú órák keretében játékos feladatokkal, gondolkodásra ösztönző olvasmányokkal, kreatív módon ismertetjük meg a gyerekekkel a bibliai történeteket és ezek máig érvényes igazságait, tanulságait.

– Fontosnak tartjuk a Biblia alapigazságainak megismerését, a gyerekek lelki egészségének megőrzését. Az egészséges énkép és önismeret kialakulásának elősegítését.

– A kreatív foglalkozásokon a mai világunk és a Biblia világa találkozik egymással.

Kiknek ajánljuk?

– Az általános iskolák valamennyi évfolyamán tanuló diákoknak, valamint

– A 6 és 8 osztályos gimnáziumok általános iskolai évfolyamain tanulóknak.

Ki tanítja a bibliaismeretet?

A helyi baptista gyülekezet lelkipásztora vagy a Baptista Oktatási Központ által megbízott hitoktató.

Hogyan lehet jelentkezni a bibliaismeretre?

A most beiratkozó elsősök a beiratkozásnál, a többi évfolyam esetében a szülőknek május 20-ig kell jelezni a kiválasztott oktatási intézmény felé, hogy a tanuló a bibliaismeret (baptista hit- és erkölcstan) tantárgyat választja a következő tanévtől.

A baptisták komolyan veszik a koronavírus-járványt

A Magyarországi Baptista Egyház által készített online kérdőíves kutatás eredményei alapján elmondható, hogy a baptisták komolyan veszik a koronavírus-járványt, amelyet jellemzően veszélyesebbnek tartanak az influenzánál. A válaszadók közel négytizede (38%) biztos benne vagy valószínűsíti, hogy saját maga vagy a háztartásából valaki átesett már a koronavíruson. A válaszadók többsége magának is beadatná a védőoltást, az oltástól idegenkedők jellemzően jobban tartanak az oltástól, mint a megbetegedéstől.

A válaszadók a koronavírus-járványt komolyan veszik. Összehasonlítva az influenzával a koronavírust veszélyesebbnek érzik, míg előbbit 7 százalék tekinti nagyon veszélyesnek, addig utóbbit 57 százalék. Részletezve a kérdést azt figyelhetjük meg, hogy legfeljebb csekély veszélyt a válaszadók tizede (9%) érez a vizsgált két vírussal kapcsolatban, míg közel ugyanennyien (7%) nagyon veszélyesnek tekintik mindkettőt. A legtöbben (34%) az influenzával kapcsolatban közepes, míg a koronavírus esetében nagy veszélyt érzékelnek.

Kérdés: Mennyire érzi veszélyes betegségnek az influenzát? Mennyire érzi veszélyesnek az új típusú koronavírus által okozott betegséget (COVID–19)? Bázis: N1=1231; N2=1235; százalékos megoszlás

A kérdéssorra választ adók 14%-a biztosan átesett már koronavírus-fertőzésen, további 16% valószínűsíti, hogy megtörtént vele, azonban biztosan nem tudja, mert nem tesztelték, a válaszadók többsége (70%) azonban nem tartja valószínűnek, hogy volt már koronavírusos. Nincs igazán jelentős különbség a megbetegedés veszélyességének megítélése és a tényleges tapasztalat között, bár akik biztosan átestek a betegségen, differenciáltabban gondolnak rá, míg a betegséget eddig elkerülők 61%-a nagyon veszélyesnek tartja a COVID–19-megbetegedést. Mindez abból a tényből is következhet, hogy a megbetegedésen átesettek közül mindösszesen 3%-nak voltak olyan komoly tünetei, hogy kórházi ápolásra szorult. A többség (56%) tünetekkel, otthon vészelte át a betegséget, egyharmadnak (32%) enyhe, míg tizedüknek (10%) tünetei sem voltak. Hasonlóképpen a saját megbetegedéshez a válaszadóval egy háztartásban élőkkel kapcsolatban is szűk egyharmad (32%) számol be (valószínűsíthető) megbetegedésről, és a tünetek is nagyon hasonlóan alakulnak, mint a saját tapasztalatok.

Kérdés: Ön átesett COVID–19-fertőzésen? Ha ön átesett COVID–19-fertőzésen, milyen súlyosságú volt? Bázis: N1=1234; N2=364; százalékos megoszlás

A védőoltásokkal kapcsolatban a válaszadók alapvetően bizalommal közelítenek. Influenza ellen ugyan a többség (60%) nem oltatta vagy nem oltatná be magát, de közel minden második (47%) nagyon vagy teljesen megbízhatónak érzi a védőoltást. A koronavírus elleni védőoltásról egészen hasonlóan gondolkoznak a megkérdezettek, közel minden második (46%) nagyon vagy teljesen megbízhatónak érzi a védőoltást. Veszélyesebbnek egyértelműen a COVID–19-megbetegedést tartják (70%), bár a válaszadók 16%-a a védőoltást is veszélyesnek tartja.

Kérdés: Melyiket érzi veszélyesebbnek? Bázis: N=1235; százalékos megoszlás

Összességében oltáspártiak a válaszadók, többségük (85%) az oltás mellett van, azonban megoszlanak a vélemények abban a tekintetben, hogy legyen kötelező a veszélyeztetetteknek (23%) vagy legyen mindenki számára lehetőség választani (62%). Többségük (64%) be is szeretné oltatni magát, míg ötödük (21%) bizonytalan, és mindösszesen 15% nem szeretne oltást. Nemek szerint nincs különbség, a korcsoportok tekintetében megfigyelhető, hogy a 60–69 és a 70–79 évesek oltási hajlandósága kiemelkedő (80% és 78%). A legkisebb az oltási hajlandóság azok körében, akik valószínűsítik, hogy ők maguk vagy hozzátartozójuk átesett a fertőzésen, de nem biztosak benne, míg akik még nem betegedtek meg és családtagjuk sem kapta el a vírust, háromból ketten beoltatnák magukat. Figyelemre méltó kapcsolat látszik a gyülekezeti alkalmakra járás ténye és az oltási hajlandóság között, a közösségbe járók közel kétharmada (65%) beoltatná magát, míg a távol maradók csupán fele (51%). A baptista kötődés ideje is meghatározó, a legalább tíz éve megszakítás nélkül gyülekezetbe járók kétharmada (68%) beoltatná magát.

A kérdéssor utolsó kérdéseiben lehetőségük volt a védőoltástól várhatóan távol maradóknak megindokolniuk választásukat. A leggyakrabban választott lehetőségek egyértelműen az oltás esetleges mellékhatásaitól való félelem jelenlétére utalnak, például: „Úgy gondolom, hogy a COVID–19 elleni védőoltás veszélyes” vagy „Jobban tartok az oltástól, mint az esetleges COVID-fertőzéstől”.

Kérdés: Be szeretné oltatni magát COVID–19 ellen? Mi az oka, amiért nem szeretné beoltatni magát? Mi bizonytalanítja el? Bázis: N1=1237; N2=239; N3=192 százalékos megoszlás

A válaszadók: A Magyarországi Baptista Egyház által készített online kérdőívet, amely a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kérdéseket tartalmazott, 1240-en töltötték ki. A válaszadók többsége (62%) nő, ami egyáltalán nem meglepő a hasonló módszertannal készített kérdőíves kutatások esetében. A kérdőív elsősorban a képzettebbeket mozgatta meg, a válaszadók több mint fele (54%) diplomás, további egyharmad (32%) érettségizett. Tíz válaszadóból kilencen 70 éven aluliak, és viszonylag hasonló a fiatalabbak, a középkorúak és az idősebbek aránya a válaszadók között. A kitöltők főként városias településeken élnek, ötödük (19%) a fővárosban, másik ötödük (21%) valamely megyeszékhelyen él. A válaszadók kilenctizede (92%) rendszeresen látogatja a baptista alkalmakat, és háromnegyedük (76%) legalább egy évtizede jár megszakítás nélkül a gyülekezetbe.

Módszertani megjegyzés: A megkérdezés online kérdőív segítségével történt 2021. január 22. és 2021. február 21. között. Válaszadókat a Magyarországi Baptista Egyház különböző online felületein keresztül, illetve hólabdás módszerrel toboroztunk. Összesen 1257 megkezdett kérdőív szerepelt a nyers adatbázisban, a tisztítás során azokat az eseteket kizártuk az elemzésből, ahol a kérdések legalább felére nem tartalmazott értékelhető választ az adott kitöltés, összesen 1240 esettel dolgozhattunk.

Székely Levente, a Budapesti Corvinus Egyetem tudományos munkatársa

Bemutatkozik az ÉletErő Misszió

Tábitha-ház

Az ÉletErő Misszió szeretettel mutatja be a Tábitha Gyermekhospice-ház munkáját, szolgálatát. Ismerkedjünk meg közelebbről ezzel a csodás közösséggel, és hordozzuk együtt imádságban a lakók, munkatársak mindennapjait!

Ki megy el követségünkbe?

Ugye, mindannyian vágyunk arra, hogy megismerjük Isten életünkre vonatkozó tökéletes tervét? Vajon hol akar bennünket látni? Az ápolás és gondozás olyan feladat, amelyre Isten ma is várja az odaszánt életeket! Nagy szükség van elhivatott, szerető szívű, hozzáértő szakemberekre, férfiakra és nőkre egyaránt. Kérdezzük meg az Urat, számít-e ránk is ebben a segítő szolgálatban – mert „a munkás kevés”!

Hittel, tettel

Az ÉletErő Ápolási és Gondozási Misszió örömmel és szeretettel mutatja be munkatársait! Hisszük, hogy amire Isten minket elhívott, azt meg is valósítja a maga idejében, mi pedig hittel és tettel bízzuk rá magunkat ebben a szolgálatban.

A szeretet nővérei

„Megfáradnak és megbotlanak még a legkülönbek is, de akik az Úrban bíznak, erejük megújul…” Az ápolási, gondozási feladatok valóságos terheit is könnyebben hordozza az, aki tudja, hogy elhivatott erre a nemes feladatra. Az ÉletErő Misszió Kiskőrösön, a Filadelfia Idősek Otthonában szolgálók szeretettel végzett munkáját mutatja be az alábbi videóban, és egyben az elhangzó bizonyságtételekkel szeretnénk rámutatni arra, hogy mennyire nagy áldás egy ilyen munkában részt venni!

Már lehet jelentkezni a 2021/22-es lelkigondozói alapképzésre

2021 szeptemberében újra indul az Eleos-Education lelkigondozói alapképzése.

Gyülekezeti közösségeinkben számos problémával küzdünk: magánéleti, hitéleti, párkapcsolati problémák, kommunikációs nehézségek, életvezetési gondok stb. Ezek, ha megoldatlanok maradnak, egyre több, egyre komolyabb lelki terhet okozhatnak.

Úgy érzed, segítenél, de nem elég az eszköztárad, vagy nem tudod, hogyan?

A lelkigondozói alapképzés gyakorlati és elméleti modulok segítségével vezet be a hatékony lelkigondozás szolgálatába. A résztvevők elsajátítják a beszélgetésvezetés alapelveit, megismernek néhány hatékony lelkigondozói módszert, segítséget kapnak abban, hogy a problémák és helyzetképek sokszínűsége alapján a lelkigondozói szolgálat melyik formáját alkalmazzák. Mindeközben a résztvevők személyisége is fejlődhet, és szükség esetén lelkileg is gyógyulhatnak.

Felkeltettük érdeklődésed? Bővebb információt, tájékoztatást a képzési napokról Itt találhatsz.

Örömmel várjuk a találkozást!

Gyűjtést indít az árván maradt hatéves kislány javára a Baptista Szeretetszolgálat

Egyetlen napon belül veszítette el mindkét szülőjét Covid-fertőzés miatt az a vidéki gyermek, akit a baptista közösség felkarolt és támogatni fog helyzete rendeződéséig. A kislány anyai nagyszüleinél került elhelyezésre, akik koruknál fogva egészségügyi gondokkal küzdenek, hálásak minden adományért. A Baptista Szeretetszolgálatot a család és a barátok keresték meg azzal a kéréssel, hogy nyújtson szervezeti hátteret az adományok fogadásához. 

Hiszünk a közösség erejében! Kérjük, támogassa Ön is az árván maradt kislányt! 

UniCredit – 10918001-55555555-55555555
OTP Bank – 11736082-20054403-00000000  
Közlemény: Borostyán   

Benczúr utcai beszélgetések – Az idősekről

Papp Jánossal, a Magyarországi Baptista Egyház elnökével és Serafin Józseffel, a Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ vezetőjével beszélgettünk az idős emberekről. Arról, hogyan élnek a pandémia idején az otthonukban, a családjukban, a gyülekezetekben, az idősotthonokban. Mi az, ami különösen nehéz számukra? Milyen segítségre számíthatnak? Hogyan gondoskodnak róluk a gyülekezetek és a gondozóik?