Kezdőlap Blog Oldal 403

Advent a kirakatban

„Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten.” (1Kor 13,12)

A főtér közelében, a sarkon befordulva egy ódon, szecessziós díszítésű ház utcaszintjén állt a bolt. Kicsi volt, aránytalanul nagy kirakattal, ami boldogan mutogatta a szebbnél szebb, színes, csillogó-villogó, ragyogó karácsonyi csecsebecséket. Nagyon szerette ezt az évadot a kirakat, hiszen ilyen díszes, hívogató nem lehetett más szezonban. Meglepő volt az arra járó-kelőknek, hogy mi minden fért meg ebben a parányi boltban. De az is lehet, hogy minden, ami bent megtalálható volt, kíváncsian tapadt a kirakat ablakára. A tárgyak belülről néztek kifelé, csábítóan kelletve magukat az arra járóknak, míg az emberek kívülről néztek befelé, hátha felfedeznek valami számukra kedves kis apróságot.

Borongós, felhős napon mosolyt vont az esernyőjük, kalapjuk, sáljuk oltalmába menekülő emberek arcára ez a kissé hivalkodó csillogás. – Nocsak, a kicsi bolt hogy kelleti magát! – állapította meg egy csinos hölgy piros esernyőjét félrehajtva. A kalapos úr azonban fittyet hányt a fényözönre, fontossága tudatában rohant munkája után. Ő az, aki majd akkor gondol a karácsonyi ajándékozásra, amikor leül a család az ünnepi asztalhoz, csupán azért, mert eltemeti a munkája, a szigorúan szorosra összeállított időbeosztása. Nincs ideje rácsodálkozni ezekre a holmi kis apróságokra ott a boltnál. A kirakat is szomorúan nézett utána.

Idős házaspár bandukolt most el az utcán. Megálltak, elmerengve emlegették azt az időt, amikor ilyen kis piros vonat meg kócos Barbie baba iránt vágyakoztak gyerekeik. Azóta az unokák is felnőttek, nekik pedig ezek az apróságok már nem okoznak örömet.

Haj, mennyit változik a világ! A kirakatra hulló esőcsepp könnycseppként gurul le az üvegről, ahogy szomorkásan tovább-ballag a két kis öreg.

Ó, jönnek a gyerekek! No, majd ők, biztosan lesz csodálkozás a sok gyönyörűség láttán! – gondolja magában a kirakat. Nem csalódott! Szinte rátapadtak a pici arcocskák, kipirulva, bökdösve az üveget vágtak egymás szavába, mutogatva, kinek mi tetszik.

– Ott, ott, az a kis autó! Hű, még dinó is van! Milyen szép színes ceruzák! Nézd már, az meg milyen radír? Az a kis táska, fésű, baba… Nahát, még diótörő is van, milyen délceg! Én a dominót választanám – mondja az egyik kislegény. De véget vet a csodálkozásnak, a kirakatra áradó csacsogó gyermekszájak meleg párájának az óvó néni hangja: – Elég volt, gyerekek, menjünk tovább! – És a csapat csacsogva elvonul.

Csönd lesz utánuk. Vajon most mi következik? – nézelődik a kirakatablak. Lassan besötétedik, hiába várja a kíváncsi tekinteteket ezen a párás, hűvös, esős téli estén. Bent a boltban valaki kinyit egy zenedobozt. Felcsendül a karácsonyi dallam. Hümm, milyen szép! – párásodik be a kirakat ablaka a meghatottságtól. Közben egy középkorú pár áll meg előtte.

– Nézd azt a kedves angyalt! Milyen jó, hogy az advent idején ezek a díszek előkerülnek! A kedves betlehemes is szépen mutatna a kandallónk párkányán! Menjünk be, nem látom teljesen jól innen, de ha megéri, vegyük meg, készüljünk a karácsonyra! – biztatják egymást. És elindulnak az ajtó felé.

Advent, az északi féltekén ránk boruló téli kora esték ellensúlyozására fényeket, lámpásokat kapcsolunk, gyertyákat gyújtunk. Nemcsak azért, hogy lássunk, hanem azért is, hogy a fényben meleget, biztonságot érzékeljünk. Sokkal hívogatóbb a fényes benső tér, mint a ködös sötétség odakint. Mégsem lehet átmennünk úgy az életen, hogy mindig a ragyogásban, a fényben, a melegségben sütkérezzünk. Az élet Ura ott, az elvesztett paradicsomban kínálta fel azt, de a kísértő megtalálta az emberpár gyenge pontját. Vele harcolunk azóta is. Egyre ádázabbul támad. Az adventünk már nem csak arról szól, hogy várjuk a Szabadítót, akinek születéséhez kapcsoljuk a fényeket, a sok-sok ajándékot, a jászolra ragasztott címkét, hogy „szeretet”. Tudjuk jól, hogy ez az, ami hiányzik. Az igazi, életet, füves legelőket, csendes vizeket, békességet nyújtó szeretet. Csakhogy hiába teszünk meg mindent ezekben a hetekben a földi kincseket egymásra akasztgatva, ettől nem lesz jobb az élet a földön, mert nem ez a szeretet. Habár, mi tagadás, a szeretetben benne van az ajándék, csak valami egészen más, mint a színes selyempapírba csomagolt tárgyak.

Az az ajándék nem más, mint a Bárány vérén megvásárolt élet, az örök élet. Adventünk már nem a kis Jézus megszületéséről szól, hanem a mennyei Király visszajöveteléről. Mi már ezt az Adventet ünnepeljük. Jön, megígérte, győztesen, hatalommal, ítélettel.

Akár szembe merünk nézni vele, akár nem. Az idejét nem tudjuk, számolgatjuk a jeleket, mi hogyan azonosítható be. Olvasgatjuk Bibliánkból, néha komoly teológiai vitákba is bocsátkozunk ezek miatt a titokzatos jelek miatt. Számok, történések, mégis titok marad, hogy mikor jön el a Vőlegény az övéiért. Amikor szenvedésen megyünk át, alig várjuk, jöjjön már, tegyen igazságot! Viszont amikor a dolgok úgy elcsitulnak, éldegélünk a langymeleg, kellemes kis világunkban, akkor olyan jó még nekünk ez a földi „kánaán”, ne siettessük, hiszen mennyi szépség látható még abban a fényesen kivilágított kirakatban. Azokat még élveznünk kell!

Eközben a Jelenések könyvében megjelenő lények nyomán remek fantáziavilágot építünk fel szórakoztatásul. Mindenféle beazonosíthatatlan lények, emberi-állati formák – jó szórakozást nyújtanak. A játékban harcolunk velük, azok is harcolnak egymással, a bukások, pusztulások nem számítanak, a játszma újraindul. Csak számolnunk kell azzal, hogy a valóságunkban ezek a csaták megismételhetetlenek.

Ha valaki bukik, egyetlen módon kelhet még életre, ha a Bárány Jézushoz kiált, ő az, aki felemeli a nyomorúságába, saját kívánságai csapdájába eső embert. Ő az, akit angyalai szolgálnak, akinek engedelmeskedve ezek a mennyei lények segítséget nyújtanak az embernek. Ezek az angyalok vitték a jó hírt a pásztoroknak, hogy szabadító született néktek. Nekik parancsolta meg az Úr, hogy vigyázzanak ránk, hogy meg ne üssük lábunkat az utunkban álló kőben. Őket tesszük fel kedves mosolygós díszként a karácsonyfánkra, adventi dekorációként ablakokra, koszorúkra. Szépek, kedvesek. Csakhogy vannak öldöklő angyalok is, akik Isten ítéletét végrehajtják. Szédítő belegondolni, mennyi titkot rejt a Mindenható világa! Emberi értelem nem képes ezt befogadni. János apostol, akinek megadatott, hogy bekukucskáljon abba a mennyei világba, aminek az adventjében élünk, ő maga is csak részben látta a láthatatlan, amit emberi ész fel nem foghat. De a bizonyosság tanújaként hirdeti, hogy a menny királya ül a trónon, és vár türelemmel. Így az advent mindegyikünké.

Ő vár, mikor adja ki az Atya Isten a jelt, hogy felálljon a trónról, mi várunk, hogy mikor érkezik el hozzánk.

Nem látunk át tisztán a bepárásodott kirakatablakon. De az onnan kiszűrődő fény hívogat. Jó irányba haladsz, ha az igazi ajándékot szeretnéd elnyerni. Arra vezet a remény útja, hív és vár az Isten országa, ahová belépve csodálatos, el nem képzelhető ajándékot kapunk mind, akik engedünk ennek a szeretetnek! Ez a fény ragyogja be adventedet, kedves olvasó!

Tiszántúli Egyházkerület

Tiszántúli Egyházkerület

Komáromi Tibor elnök
Máté András alelnök
Horváth Zsolt titkár
Szabó László jegyző

Dunántúli Egyházkerület

Dunántúli Egyházkerület

Macher Tivadar elnök
Boncz Zoltán alelnök
Jóföldi Endre titkár

Körösvidéki Egyházkerület

Körösvidéki Egyházkerület

Merényi Zoltán elnök
Perlaki Csaba alelnök
T. Beke László titkár

Budapesti Egyházkerület

Budapesti Egyházkerület

Boros Dávid elnök
Szilágyi József alelnök
Papp Szabolcs titkár

Északi Egyházkerület

Északi Egyházkerület

Egyházi biztos: Papp Szabolcs

Déli Egyházkerület

Déli Egyházkerület

Friebert Tibor elnök
Opauszki György alelnök
Dr. Ficsór Tamás jegyző

A Baptista Női Misszió adventi naptára 24 üzenettel!

NYILVÁNVALÓ – ez az idei adventi videós kampányunk címe. Isten szeretete nyilvánvaló lett azáltal, hogy Jézus emberré lett, bemutatta, mit jelent szeretni, és lehetővé tette, hogy kapcsolódjunk az Istenhez. Legyen az Isten szeretete sokak számára nyilvánvaló ezen az adventen! Legyen a mi szeretetünk is nyilvánvaló a leghétköznapibb helyzetekben is! Tegyük nyilvánvalóvá együtt Isten szeretetét ezen az adventen!

Meséskönyvet írtak és illusztráltak a miskolci Nyitott Ajtó Baptista Iskola kisdiákjai

Meséskönyvet írtak és illusztráltak a baptista iskola kisdiákjai. Közben rengeteget tanultak is.

Egy sárga kismadár, Milla Trilla ül a 120 éves fa tetején, és egész nap történeteket csivitel vagy éppen trillázik. Mesél barátságról, megértésről, elfogadásról, szeretetről, az erdő életéről. A hét minden napjára jut egy történet.

Különleges meséskönyv jött ki a nyomdából. Ezt a könyvet ugyanis a Miskolci Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola negyedikes kisdiákjai készítették. Címe: A fa tetején vigyázó madár. Azért lett a neve Milla, mert a róla szóló történetet, képet Kamilla írta és rajzolta.

Nagyné Baranyai Máriától, a negyedik osztály tanítójától tudtunk meg többet a kötet születéséről.

Mint mondta, az iskola évek óta pályázik a Nemzeti Tehetség Program projektjeire, melyek komplex tehetséggondozást tesznek lehetővé. Ezúttal a „Mesevilágunk barátainkkal, a bogarakkal” című pályázaton nyertek. A kötet születését segítette, hogy az iskolában előadást tartott dr. Juhász Orchidea, a Miskolci Egyetem oktatója. Ő ugyanis nagyon sok különleges bogarat és rovart tart otthon, melyeket élménypedagógiai foglalkozásokra visz el, közben sok-sok tudást ad át a gyerekeknek. A diákok az előadás után rajzot, festményt, papírfigurákat, textilmunkákat, maketteket készítettek a rovarokról és bogarakról, de születtek alkotások az erdőről, a természetről vagy korábbi tanulmányok alapján például színes pillangókról és más erdei állatokról is.

Nem lehet letenni

– Több célunk is volt a programmal. A környezet és természet szeretetére nevelés, a képzőművészeti terület fejlesztése. Szerettük volna, ha a gyerekek anyanyelvi képességei is fejlődnek. Így meséket írtunk a rajzokhoz. Ez hosszú folyamat volt, először csak beszélgettünk az alkotásokról, majd szavakat gyűjtöttünk, meséket olvasgattunk, fejlesztettük a gyerekek fogalmazási készségeit, a kitalált történeteket eljátszottuk, majd a megszületett meséket javítottuk és megbeszéltük, hogy melyiknek mi legyen a vége. Sok munka után aztán megszülettek a rajzokhoz a kedves és tanulságos mesék. A könyv érdekessége, hogy aki elkezdi olvasni, nem tudja letenni, hiszen kíváncsi arra, hogy Milla hétfői meséje után vajon miről szól a keddi, majd a szerdai – sorolta a pedagógus.

Hozzátette: a 40 oldalas könyv gyönyörű lett, jó minőségű papírra nyomtatták, színes, érdekes. Ami pedig a legnagyobb értéke, hogy az iskola növendékei készítették, akik rengeteget fejlődtek rajzolás és meseírás közben.

(A borítóképen: Letehetetlen lett a 40 oldalas könyv)

„Jövel, Uram Jézus!”

Szomorúsággal tölt el, hogy sokan mennyire nincsenek tisztában advent igazi tartalmával. A keresztények között is elterjedt felfogás, hogy advent csupán a karácsonyra készülődés ideje. Még a hívők között is csekély azok száma, akik hiszik és várják Jézus Krisztus visszajövetelét. Advent tartalma azonban még ennél is gazdagabb. Bod Péter (1712–1769) erdélyi református lelkész és hittudós erről így ír:

„Advent – így neveztetnek a mostani rendtartás szerént karácsony előtt való négy hetek. Régen voltanak hat hetek a Szent Márton napjától fogva, aholott kezdi most is a görög eklézsia a maga böjtit. De idővel a deák eklézsiában négy hetekre szoríttatott ilyen fundamentumon: mert a Krisztusnak négy adventusa, eljövetele vagyon:

  1. Midőn testben megjelent.
  2. Midőn a szívbe bészáll és az embert megtéríti.
  3. Midőn halála óráján elmégyen az emberhez.
  4. Midőn eljő az utolsó ítéletre.”

Most, hogy egy kicsit jobban értjük, miért négyhetes az adventi időszak, érdemes sorra vennünk az előbbi értelmezés szerint Krisztus négy eljövetelét.

„Midőn testben megjelent.”

Ezt az eseményt nevezzük első adventnek. Ószövetségi próféciák teljesedtek be, például: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk…” (Ézs 9,5) Az Újszövetségben a Máté és Lukács által leírt betlehemi születéstörténetet János evangélista röviden így foglalja össze: „Az Ige testté lett, itt élt közöttünk” (Jn 1,14a), Pál apostol pedig ekként fogalmaz Titusznak: „Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek” (Tit 2,11), a galatáknak pedig így tárja fel a titkot: „De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született…” (Gal 4,4) Erről az első megjelenésről, az Úr Jézus életéről, szolgálatáról, megváltói művéről tudhatjuk a legtöbbet, hiszen az ószövetségi jövendölések reá mutatnak, az evangéliumok róla szólnak, az apostoli levelek pedig gazdagon értelmezik tanítását az első gyülekezetek egészséges fejlődése érdekében. Pál apostol egy korai hitvallásos himnuszt idézve ezt írja Timóteusnak a kegyesség titkáról: „Megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, meglátták az angyalok, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben.” (1Tim 3,16)

„Midőn a szívbe bészáll és az embert megtéríti.”

Az ember megtérésével kapcsolatban nem szoktunk gondolni Krisztus eljövetelére, mint ahogy itt valóban nem a megszokott értelmezéssel van dolgunk. Pedig igeszerű és logikus, hogy amikor az istenkereső ember a hallott és olvasott evangélium hatására és a Szentlélek érintésére bűneit megbánva megtér, akkor valójában Jézus Krisztust fogadja be a szívébe, s ezért örömmel vallhatja Pál apostollal együtt: „többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem…” (Gal 2,20b) Mert a megtért embert válaszul Isten Szentlelke újjászüli: az illető meghal a régi élete számára, ugyanakkor feltámad egy új életre, amelyet a szívébe költözött Úr Jézus irányít (az újjászületésnek ezt a két mozzanatát szemléletesen ábrázolja ki a bemerítés).

„Midőn halála óráján elmégyen az emberhez.”

A Biblia világosan beszél a halálról: „És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik…” (Zsid 9,27) A bukott ember nehezen fogadja el a halál fenyegetését; úgy él, mintha örökké a föld lenne az otthona. Ezért hevesen tagadja a síron túli bármilyen lét (menny, pokol) valóságát, s azt még inkább, hogy számot kellene adnunk Isten elé állva. Minden lehetséges eszközzel harcol az öregedés ellen, vagyonokat áldoz teste fiatalon tartására, s közben nem veszi észre, hogy a lelke már régen halott. Aki így érkezik el testi halála órájához, és szembesül a könyörtelen valósággal, átlépve a határvonalon, szembetalálja magát az általa tagadott szellemi valósággal, a kárhozat rémségeivel! De hála Istennek, másként is el lehet menni a minden élők útján, mert az Úr Jézus ezt mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.” (Jn 11,25) A testünk ugyan meghal, de reménységünk szerint az Úr feltámaszt bennünket az ő visszajövetelekor, és az ítélet alól is mentesülünk kegyelméből. Ugyanis Megváltónk ezzel kapcsolatban így bátorít minket: „Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.” (Jn 5,24) Aki élete során hagyta, hogy Isten igéje és Szentlelke megítélje bűnös voltát, és bocsánatot nyert Jézus Krisztus váltsága által, az bizakodva várhatja a halál Jordánján való átkelést, mert a túlparton a Megváltó fogadja. A Jelenések könyve még világosabbá teszi a halál, a feltámadás, az örök élet és örök kárhozat közötti összefüggéseket: „Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ővele ezer esztendeig.” (20,6) Az utolsó ítélet során mindazok, akik tudatosan elutasították a kegyelmet, a tűz tavába kerülnek, ahol véglegessé válik az Istentől való elszakítottság állapota. Ám „aki győz, annak nem árt a második halál” (Jel 2,11). El tudjuk-e mondani Pállal: „nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség”?

„Midőn eljő az utolsó ítéletre.”

Már Dániel könyvében találkozunk a végső számadás gondolatával: „Azok közül, akik a föld porában alszanak, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra.” (12,2) Az Úr Jézus sok tanítást adott az utolsó idők eseményeiről, a világ végéről és az utolsó ítéletről, például: „eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, és kijönnek: akik a jót tették, az életre támadnak fel, akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.” (Jn 5,28–29) Az Írás más helyén az Úr Jézus arról jövendöl, hogy Emberfiaként jön el dicsőségben angyalaival együtt, és trónja elé áll minden nép, „ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.” A jobb oldalon állók elmennek az örök életre, a bal oldalon állók pedig az örök büntetésre (Mt 25,31–46). János apostol is prófétál az utolsó ítéletről, amelynek során könyvek nyittatnak ki, s a feltámadt emberek az élet könyvébe írottak alapján, a cselekedeteik szerint ítéltetnek meg. „Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tűz tavába vetették.” (Jel 20,11–15) Bizonyára sok olvasómban felidéződik a jól ismert gyülekezeti ének refrénje:

Hogy nevem ott álljon,
csakis azt kívánom,
hogy az élet könyvébe
beírva ott álljon!

S ha már átmentünk az ítéleten, és Krisztus érdemében Isten gyermekei lehetünk, akkor minden kételkedés nélkül boldogan énekelhetjük az utolsó vers végén:

„Halleluja! Tudom már, ott van az én nevem.” (BGyÉ 247)

Kolozs Nagy János (Megjelent a Manna 2021. decemberi számában, a Budai Baptista Gyülekezet folyóiratában.)