Kezdőlap Blog Oldal 394

„Mi történt?” Bemerítés az Új Remény Baptista Gyülekezetben

Különleges alkalmunkon 12 és 52 év közötti életkorú hat testvérünk bemerítését ünnepelhettük 2022. január 30-án Debrecenben. Boldogan láttuk, hogy a járványhelyzet ellenére gyülekezeti termünk megtelt Istent kereső szívekkel, meghívott családtagokkal, rokonokkal, barátokkal.

Tóth Sándor pásztorunk megismertette a hallgatósággal a bemerítés igazságát a Bibliából, és betekintést kaphattunk arról is, hogy hogyan teljesült ez a krisztusi parancs a kereszténység történelme során.

Fehér ruhában, még szárazon

A gyülekezetünkben felnőtt gyerekek és az ország másik végéről érkezett testvéreink bámulatosan változatos történeteit hallgathattuk meg, ahogyan Jézus Krisztus belépett az életükbe Úrként és Szabadítóként. Csak dicsérni tudtuk Isten személyre szabott munkáját.

Balázs még egyetemi évei alatt ismerte meg Andreát, aki időközben megtért és csatlakozott gyülekezetünkhöz. Balázs, aki keresztény családban nőtt fel, rajta keresztül kapcsolódott a gyülekezetünkhöz és jutott el a bemerítésig.

Niki a gyülekezetünkben cseperedett fel. Fiatal kora ellenére nagyon éretten osztotta meg bizonyságtételét arról, ahogy személyes hitre és új életre jutott Krisztusban. Az utolsó megerősítést ehhez egy ősszel tartott evangelizációs összejövetelen kapta.

Áron a nővérét követve kötelezte el magát Jézus Krisztus mellett. Tinédzserként bátran tett vallást arról, hogy a megváltó Úr Jézus Krisztust kívánja követni egész életében.

Lili Debrecenbe költözésüket követően a családjával kapcsolódott gyülekezetünkhöz, és az évek során formálódott Jézus Krisztusba vetett hite. Az őszi evangelizáció felvételét nézte végig, ami utolsó megerősítésként hatott szívében, és arra indította, hogy Jézus Krisztus melletti döntését ilyen fiatalon megpecsételje a bemerítés által.

Barnabás, aki ebben az évben kezdi meg a középiskolás tanulmányait, őszintén beszélt arról, hogy megtérése előtt kettős életet élt. Mást mutatott keresztény családjában, a gyülekezetben, és mást az osztálytársak, haverok között. Ezt terhelte bűnként szívére a Szentlélek, így tért meg, megtapasztalva a megkötözöttségekből való szabadulást, és megnyerte az új életet Krisztusban.

László a Covid-járvány idején otthonában kezdte olvasni a Bibliát. Az Úr hozta el gyülekezetünkbe úgy, hogy szinte semmit nem tudott a baptistákról, hiszen teljes ateizmusban élt korábban. Az interneten talált ránk. A többi bemerítkezővel együtt kapcsolódott a Felfedező csoporthoz, és jutott el a teljes bizonyossághoz vezető élő hitre Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.

A szívszorítóan őszinte életváltozások történetei és a bemerítkezők közösen tett fogadalma után Tóth Sándor lelkipásztorunk merítette be új testvéreinket, miközben egy szívvel énekeltük a mi Szabadítónknak:

„Halleluja! Dicsérem az Egyetlent,
Halleluja mindenért, mit értem tett,
Semmi nem tart fogva már,
Elszakítva minden lánc,
Jézusban van a győzelmem!”

„Mi történt?”

Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnökének prédikációja az emmausi tanítványok vívódásának ma is érvényes mélységeiről szólt. Habár Jézus mindent tud, őt nagyon is érdekli, hogy szerintünk mi történt. Hogyan éltük meg az eseményeket? A tanítványokhoz hasonlóan ma is kerülhetünk ilyen élethelyzetbe: „Pedig mi abban reménykedtünk, hogy…” A várakozásaikkal ellentétben ugyanis a rómaiakat nem győzte le a Megváltó, hanem az ő kezük által halt meg. Gyakran megesik, hogy mégsem úgy történik, ahogy elterveztük. De Jézus akkor is mellettünk van, velünk jön az úton, mert feltámadt. Ahogyan az emmausi tanítványok, mi is sokkal többet kapunk, mint álmaink legjobb elvárásai: Jézus Krisztus jelenlétét. Még akkor is, ha a bajok közepette nem azonnal tudatosul ez bennünk, és nem ismerjük fel akaratát rögtön. Megbízhatunk őbenne. Ő mindenható.

Tehát mi is történt valójában? Sokkal jobb, mint amire ember valaha is számíthatott: az Isten áll mellettünk!

Értsünk szót! X. Baptista Tudományos és Ismeretterjesztő Konferencia

Jubileumi 10. alkalmához érkezett az MBE kommunikációs osztálya által szervezett BATIK (Baptista Tudományos és Ismeretterjesztő Konferencia). Február 26-án, szombaton a Benczúr Hotel Budapest terme a járványügyi szabályozás betartása mellett telt meg a közönséggel. A regisztrációt telt ház miatt az eredeti határidőnél korábban kellett lezárni, ami biztatás lehet a következő években az érdeklődők számára a korai jelentkezésre.

A konferencia az „Értsünk szót!” címet kapta, amely az interperszonális kommunikáció lehetőségeinek fejlesztésére, kiterjesztésére, esetleges hibáinak kiküszöbölésére, javítására, újabb területeinek felfedezésére utal. Az érintett területek voltak többek között a gyülekezetek, az egyház, a család, az egészség, az ifjúság.

Az első rész – „Értsük együtt a kommunikációt!” – alapigéje: „Úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudóik.” (Mt 7,29)

A konferencia főelőadója dr. Szűts Zoltán digitálispedagógia- és médiakutató, egyetemi docens, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Pedagógiai Karának dékánja volt. „Vessétek ki a közösségi hálóitokat!” című előadásában arra a kérdésre kereste a választ, hogy a keresztény közösségek számára milyen lehetőségeket, kihívásokat jelent a közösségi média.

Andrónyi Kolos, az MTVA vallási műsorainak főszerkesztője (j), és Bodó Mária, az MTVA szerkesztő műsorvezetője (b) a kereszténység üzeneteinek televíziós és rádiós közvetítési lehetőségeit mutatta be.

Varga László Ottó, az MBE főtitkára „A megfejthetetlen egyház” témában arról beszélt, hogy megfejthetőek-e az egyház üzenetei a ma emberének, illetve mely kérdéseket jó nem megfejteni, mert Isten titkai, és melyek azok, amelyek éppen a gyülekezet által megfejthetők. Hogyan tud szót érteni a gyülekezet a körülötte lévő világgal?

Fórumbeszélgetés formájában négy szakembert kérdezett Rédl Ádám, a Baptista Rádió vezetője, a Petőfi és a Beat rádió műsorvezetője arról, hogyan érdemes megszólítani az embereket szervezetként, gyülekezetként. Szilágyi Attila (kommunikációs igazgató, BSZSZ), Bacsó Benjámin (vezető lelkész, Élő Remény Baptista Gyülekezet), Szilágyi-Benedek Dávid (marketingvezető, BTESZ) és Sonkoly Tamás (marketingvezető, Unilever) osztotta meg tapasztalatait a témában. Szóba kerültek a gyülekezeti marketing felépítésének lehetőségei, az eredményes online tartalomgyártás módszerei, illetve előre eltervezett tartalmakon túl a háborús helyzet veszélyezettjeinek megsegítése és támogatása is felmerült a beszélgetésben.

A konferencia második részének – „Értsük egymást, értsük magunkat!” – alapigéje Jób 34,4: „Keressük meg együtt az igazságot, értsünk egyet abban, ami jó.” Dr. Székely Levente PhD szociológus, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa, a „Magyar Ifjúságkutatás 2020” kutatásvezetője a generációk közötti, örökkévalóságnak tűnő távolságok okairól tartott előadást. Másra vágynak a mai fiatalok, mint az idősebbek? Mások a céljaik, jövőképeik? Többek között ezekre a kérdésekre is fény derült.

Bohár-Kovács Janka pszichológus, az Aurum Életműhely vezetője a családban zajló kommunikáció javítását célozta meg mondanivalójában. Miért nem sikerül sokszor szót értenünk a családban? Milyen akadályok vannak a másik valódi mondanivalójának megértésében?

Melyek az egészséges táplálkozás alapszabályai, milyen tévhitek vannak ezzel kapcsolatosan, és miért fontos odafigyelnünk az étkezésre? Török Eszter dietetikus ezekről a dolgokról beszélt, és ismertetett néhány különleges alapanyagot, amelyek használatához három szakácskönyve jelent meg.

A konferencia záró előadásában Papp János, az MBE elnöke „Lássunk át a szitán!” címmel azokra a kérdésekre kereste a választ, hogy lehetséges-e a mai kaotikus kommunikációs folyamatban igazi megértéssel rendelkeznünk, illetve mi szükséges ehhez, mondott-e erről valamit az Isten.

Az előadásokról részletes beszámolóval is jelentkezünk hamarosan.

Kérjük, adományával segítse ön is a háború miatt kritikus helyzetbe került ukrajnai embertársainkat nehéz helyzetükben!

Kérjük, adományával segítse ön is a háború miatt kritikus helyzetbe került ukrajnai embertársainkat nehéz helyzetükben!

Hívja a 1355-ös baptista adományvonalat! Hívásával 300 forinttal támogathatja az ukrajnai háború érintettjeit. (Baptifonon keresztül a 1355-ös baptista adományvonal csak akkor működik, ha az előfizető aktiválta [pl. az 1220-as számon] az emelt díjas hívások engedélyezését.)

Pénzadományát „Ukrajnai Krízis” közleménnyel a UniCredit 10918001-55555555-55555555-ös számlaszámon fogadjuk.

Online adományozás a www.baptistasegely.hu/adomanyozas oldalon lehetséges. 

A szeretetszolgálat munkatársai az eddigi felajánlásokat megköszönve azt kérik, hogy akik tartós élelmiszerekkel szeretnének segítséget nyújtani, de még nem tették meg ilyen irányú bevásárlásukat, azok inkább pénzadomány formájában segítsenek (a fent jelzett bankszámlaszámon), mivel a háborús események és igények folyamatos alakulása miatt így a segítségnyújtás célzottabb és naprakészebb lehet. Természetesen az eddig összegyűjtött élelmiszer- és egyéb tárgyi adományok továbbra is leadhatók a gyűjtőpontokon!

Az Úr közel, a baptista egyház félórája a Kossuth rádióban – február 18.

2022. február 18-án, pénteken a Kossuth rádió baptista műsorában Durkó István missziói igazgató, a Budaörsi Kőszikla Baptista Gyülekezet lelkipásztora arról beszélt, milyen az Isten ideális, boldogító terve a házasság tekintetében.

Varjú Lajos mentálhigiénés szakember és felesége, Varjúné Legát Katalin bemutatták a Házasság ízei programjukat, amellyel házaspároknak segítenek felismerni és jól kezelni a házasság elkerülhetetlen szakaszait.

Az Egyenesen a Bibliából rovatban Paróczi Zsolt, a Baptista Teológiai Akadémia rektorhelyettese bontotta ki Isten igéjét a házasságra, a családra vonatkozóan.

Műsorvezető: Bodó Mária
Tartsanak velünk! Visszajelzéseiket a musorok@baptist.hu e-mail-címre várjuk!

Öröm van a mennyben

Február 20-án ismét megmozdult a víz imaházunkban. Az ünnepi istentiszteleten hat megtért testvérünk tett bizonyságot megtéréséről, Krisztusba vetett hitéről. A járványhelyzet ellenére megtelt az imaházunk vendégekkel, hogy szemtanúi legyenek az eseménynek.

Pintér Petra a gyülekezetben nőtt fel. Tahi táborban hozott döntést a kerület gyermektáborában. Fiatal kora ellenére bátran beszél hitéről nemcsak a gyülekezetben, hanem osztálytársai között is.

Bánfi-Stibán Krisztina nem keresztény családban nőtt fel. Egy rossz házasság után ismerte meg férjét, aki a múlt év során megtért és bemerítkezett. Ezek után kezdett ő is érdeklődni a Biblia és a közösség iránt. Elkísérte kislányát a tavalyi tahi gyermekhétre, ahol egy láthatatlan színházi programon megérintette Isten szeretete. Egy lelkigondozóval beszélgetve adta át az életét Krisztusnak. Krisztina szavaival élve: hazaérkezett.

Kovácsné Rácz Zsanett férjével együtt állt fehér ruhában a gyülekezet előtt. Kettős öröm volt a családban, hogy mind a ketten elkötelezhették magukat Istennek. Zsanett sok nehézségen ment keresztül, és a bűn mélységeit is megjárta, de férje börtönben történt életváltozása állította meg őt, és visszatért a mennyei Atyához. Összeházasodtak, tudtak venni egy kis házat, és szeretetben nevelik három gyermeküket.

Kovács Attila, Zsanett férje nagyon rossz gyermek és fiatal volt. Egy igazi lázadó, aki rossz társaságba is keveredett. Egy rablás után börtönbe került, ahol teljesen összetört, bűntudat gyötörte és már az öngyilkosságon gondolkodott, mikor Jézus kegyelmet adott neki. Egy pünkösdkor a televízióban vetítették a Jézus élete filmet, ami nagy hatással volt rá, és a végén sírva mondta el ő is a megtérők imáját. Ezek után rendszeresen járt a börtön-istentiszteletekre, szabadulása után pedig elhatározta, hogy új életet kezd. Megszakította kapcsolatát régi barátaival, megházasodott, munkát vállalt, és elkezdett járni családjával a gyülekezetbe, ahol rendszeresen imádkozik, és még a Szünergosz bibliaiskolába is beiratkozott.

Gál Olivér a gyülekezetben nőtt fel. Ő is a tahi táborban tért meg, de a bemerítéssel kapcsolatban sok vívódása volt. A törekvők órája, a szülőkkel és a lelkipásztorral való beszélgetések segítették kétségeit eloszlatni.

Csicsák Barnabás családja szintén a gyülekezetünkbe jár, így ő is gyermekkorától fogva hallotta a bibliai történeteket. Ő is a tahi táborban hozott döntést, de az osztálytársai rossz irányba próbálták őt vinni. Sokat vívódott, hogy bemerítkezzen, de neki is a szülei és lelkipásztora segítettek a harcában.

A bemerítést Merényi Zoltán lelkipásztor végezte, aki azután, hogy alámerítette a hat új hívőt, megtérésre hívta a jelenlevőket, amire többen is felemelték kezüket.

Az igehirdetés szolgálatát Balogh Barnabás szegedi lelkipásztor vállalta, aki a gyulai gyülekezet korábbi ügyintézője volt. Jákob története kapcsán mondta el az evangélium üzenetét.

Hálásak vagyunk Istenünk kegyelméért és csodáiért, amiket közösségünkben megélhetünk, és imádkozunk a további folytatásért!

Baptista Szeretetszolgálat GYŰJTŐPONTOK LISTÁJA:

 

Mire van szükség? Mit és hol adományozhatok?

A Baptista Szeretetszolgálat a háború első napján megkezdte a humanitárius segítségnyújtást. Az Ukrajnában és a határnál tapasztaltak alapján tartós segélyezésre készülünk a határ mindkét oldalán. Kérjük, támogassa ön is a munkánkat!

Nagy szükség van most tartós élelmiszerekre, különösen készételkonzervre, húskonzervre, májkrémekre, tésztára, hosszabb lejáratú tartós kenyérre, energiaszeletekre. De tisztálkodószerekre, aggregátorokra, gyertyákra, takarókra, hálózsákokra, matracokra vagy pelenkára és Covid-tesztekre is. (Nem a cukor, liszt, olaj típusú tartós élelmiszerekre, hanem elsősorban olyan konzervekre, melyeket a menekültek könnyen elfogyaszthatnak.)

Hogyan segíthet még?

Hívja a 1355-ös baptista adományvonalat! Hívásával 300 forinttal támogathatja az ukrajnai háború érintettjeit.
Pénzadományát „Ukrajna” közleménnyel a UniCredit 10918001-55555555-55555555-ös számlaszámon fogadjuk.

De leggyorsabban az online adományozással segíthet a www.baptistasegely.hu/adomanyozas oldalon keresztül.

Imádkozzunk együtt!

„A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak.” (Róm 12,12)

Arra kérjük a baptista testvéreinket, hogy az Ukrajnában kitört háború kapcsán 2022. február 27-én, vasárnap a gyülekezetekben és otthonainkban imádkozzunk együtt a békességért, a háború befejezéséért! Könyörögjünk az ukrajnai emberekért, köztük a kárpátaljai magyarokért is! Hozzuk az Úr elé ott élő baptista testvéreinket, és kérjük az Úr védelmét, segítségét a számukra!

Imádkozzunk az ottaniakat és az elmenekülőket segítőkért, köztük a Baptista Szeretetszolgálat és egyházunk munkatársaiért! Könyörögjünk azért, hogy a pusztítás és a gyűlölet erői helyett a békesség, a kölcsönös tisztelet és a jövő építése kerülhessen előtérbe!

Az MBE elnöksége

Csatlakozz hozzánk az imában!

Csatlakozz hozzánk az imában, és oszd meg a reménységnek ezt az üzenetét!

„A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak.” Róma 12,12

Felhívás adakozásra az ukrajnai események miatt!

A Baptista Szeretetszolgálat felkészül a Nyugat-Ukrajnába érkező belső menekültek ellátására az ukrán határ térségében, és készen áll a lehetséges ukrajnai segítségnyújtásra is. A mai napon tartós élelmiszereket, konzerveket, bébiételeket, ivóvizet, alapvető higiéniai termékeket és téli ruházatot csoportosítottunk át dunántúli logisztikai központunkból a mátészalkai raktárbázisunkba. Feltérképeztük a térségben lévő szociális és oktatási intézményeink segítségnyújtó kapacitását a menekültek elhelyezése érdekében, és készültségbe helyeztük a HUBA-Rescue24 speciális mentőcsapatot egy lehetséges egészségügyi segítségnyújtás érdekében. Kapcsolatba léptünk ukrán partnereinkkel, hogy az ott kritikus körülmények között élő embereknek is segíteni tudjunk. A Baptista Szeretetszolgálat 3,5 millió forint gyorssegélyt juttat el a mai napon kárpátaljai partnereihez, és adományvonalán adománygyűjtést indított a háború által érintett embertársaink érdekében. Felvettük a kapcsolatot a Baptista Világszövetség washingtoni irodájával, és az ukrán baptista vezetőkkel is egyeztetünk az együttműködésről.

Kérjük, adományával segítse ön is a háború miatt kritikus helyzetbe került ukrajnai embertársainkat nehéz helyzetükben! Hívja a 1355-ös baptista adományvonalat (Baptifonnál az emelt díjas hívások aktiválása szükséges hozzá)! Hívásával 300 forinttal támogathatja az ukrajnai háború érintettjeit. Pénzadományát „Ukrajnai Krízis” közleménnyel a UniCredit 10918001-55555555-55555555-ös számlaszámon fogadjuk.

AGAPÉ – Testről, lélekről (4. adás)

Testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma – olvashatjuk a Bibliában. De vajon valóban ennek fényében tekintünk az emberi testre? Milyen minták alapján gondolkodunk párkapcsolatról, testiségről egy átszexualizált kultúrában, és mik az alapjai a kapcsolatot gazdagító szexualitásnak a házasságban?

Közreműködők:

  • Tapolyai Emőke pszichológus
  • Keresztes Ilona újságíró
  • Dr. Semsey Gábor mentálhigiénés szakember
  • Boros Dávid baptista lelkész

Műsorvezető: Vágvölgyi Gergely