Projekt 2. Őrimagyarósd
A Fiatalok Krisztusért már 30 éve végez missziót a fiatalok között.
Szolgálatuk: Dicsérem neved! énekeskönyvek, Jelige magazin, ifjúsági vezetőképzések, Biztos Szikla és ifjúsági klubok szervezése, táboroztatás, a BalatonNETen rendszeresen vezették az ifjúsági programokat és a kávéházat.
Őrimagyarósdon a Fiatalok Krisztusért misszió tavaly vásárolt egy ifjúsági tábort.
Az Őrségi Nemzeti Parkban található fenyőerdőben lévő nyári tábort már a tavalyi esztendőben is több csoport tudta használni. A keresztény szellemiségű programokon keresztül a fiatalok megismerhetik Istent és a Biblia alapértékeit: yfc.hu/tabor.
Ebben a táborban szeretnénk segítséget nyújtani a Fiatalok Krisztusért Alapítványnak, hogy még kényelmesebb, szebb körülmények között tudják fogadni a fiatalokat.
Program: ezen a hétvégén tervezünk faházfestést-felújítást, parkrendezést, az erdőben egy „imatorony” építését, ami hasonlít egy magasleshez :). Bibliaolvasás, közösségi alkalmak mellett tervezünk sétát a nemzeti parkban is.
Szeretettel hívunk, hogy gyere és segítsd szolgálatoddal az ifjúsági missziót.
A szállás a tábor területén faházakban lesz.
Lelki vezetők: Halász Attila lelkipásztor, a YFC misszió igazgatója; és Reimer Attila autóipari mérnök, teológus, keresztény vezetők tanácsadója.
Gasztronómia: Vomberg Frigyes mesterszakács (Bocuse d’Or nemzetközi szakácsversenyek coacha) és csapata gondoskodik az étkeztetésről.
Érkezés pénteken délután 16–18 óra között, elutazás vasárnap ebéd után.
Cím: 9933 Őrimagyarósd, Magyaródi u. (külterület)
Nádasdról érkezve a településtábla előtt 300 méterrel, jobbra található a tábor.
Google map: YFC tábor Őrimagyarósd
Projektvezetők: Szél Barna és Barbarics Péter.