Kezdőlap Blog Oldal 363

Ismerj meg! Ismerkedj! Generációk

A MEÖT Női Bizottsága idén is megszervezte az „Ismerj meg! Ismerkedj!” cím és téma alatt immár  hagyománnyá vált cigány–magyar találkozót. 

 Szüreti felvonulás az evangélikus idősek otthona előtt
Fotó: B. Pintér Márta

A néhány napos találkozók célja, hogy cigány és magyar nőtestvéreknek lehetőségük legyen a személyes találkozásokra, eszmecserékre, tapasztalatokra, egymás jobb megismerésére.

(Az utóbbi években már házaspárok és férfi szolgálattevők is bekapcsolódtak a programokba.) Ugyanis hazánkban is az egyik társadalmi probléma a cigány–magyar ellentét. Istenben, Istennel élve azonban másképpen látjuk/láthatjuk a világot ezen a területen is. Egymás hitét, tapasztalatait, élettörténetét megismerve leomolhatnak az előítéletek falai.

Albertirsán az evangélikus egyház alberti vendégházában került sor a találkozóra szeptember 16–18. között.

Csoportos program az alberti evangélikus vendégházban (a háttérben varrástechnikával   készült falikép, templomablakok)
Fotó: B. Pintér Márta

Az étkezést a helyi evangélikus idősotthon konyhája biztosította. Több olyan lelkipásztor testvérnő is jelen volt, aki a cigány lakosság körében is végzi a szolgálatait vegyes összetételű lakosság körében vagy célzott cigánymisszió keretében. Számukra ez a néhány nap a pihenést és feltöltekezést is jelentette egyben. Zömében evangélikus, református és baptista volt a jelenlévők köre. 2014 óta folyamatos a konferenciák lehetősége (kivéve a világjárvány miatti éveket), így különös élmény újból és újból találkozni már korábban megismert testvérekkel. Cél azonban az is, hogy új résztvevők is bekapcsolódjanak a programba.

Szüreti felvonulás az evangélikus idősek otthona előtt
Fotó: B. Pintér Márta

A szolgálatok bemutatásának sorát Heinemann Ildikó vecsési evangélikus lelkipásztor nyitotta. A vecsési gyülekezetnek van egy alapítványa, amely a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását (többnyire korrepetálását) végzi. Idén ez az alapítvány és a gyülekezet a Kárpátaljáról menekült családok felkarolását vállalta. Egy vecsési munkásszállón rendszeresen laknak és Vecsésen dolgoznak Kárpátaljáról, Nagydobronyból érkező cigány férfiak. A háború kitörése után átjöttek a családtagjaik (anyák, gyermekek) is. Az alapítvány, a gyülekezet és pályázati pénzen nyert összegek jelentik most számukra a segítséget. A pályázati pénz kimerülése után megoldatlan a helyzet.

Szilák-Túri Krisztina evangélikus lelkipásztori szolgálatot végzett korábban Albertiben. Képes beszámolót tartott a gyülekezetről, amely 1711-ben alakult. Felvidékről érkeztek ide telepesek az éhínség elől. Először templomot építettek, majd azt követően a saját házaikat. Az alberti gyülekezet vezérigéje, amely több helyen olvasható: „Áldjad, lelkem, az Urat!” (Zsolt 103,1) Testvérnőnk előadást is tartott a gyülekezeti látogatási szolgálatok mikéntjéről, szükségességéről, lehetőségeiről.

Csepregi Erzsébet nyugdíjas evangélikus lelkipásztor a saját élettörténetéről beszélt sok-sok hasznosítható, gyakorlati példával. A „generációk” témaköre ebben a beszámolóban különösen kidomborodott. Ugyanis az, hogy milyen vagyok én, nagyban összefügg az elődeimmel. Erzsike édesapjától vette át, „örökölte” a lelkészi szolgálatot Sárszentlőrincen magyar–cigány vegyes lakosság körében. Nyugdíjazásáig kitartott ezen a településen. Édesapja szerint a legcsúnyább magyar szó a gőg. Testvérnőnk is alázatot tanult és adott tovább környezetében, családjában és a gyülekezetében.

B. Pintér Márta evangélikus lelkipásztor, iskolalelkész (a program szervezője) képes beszámolót tartott a közelmúltban Strasbourgban (Franciaország) megtartott ökumenikus női konferenciáról, amelyen ő is részt vett. Ott vitatéma volt a genderkérdés és az azonos neműekhez való viszonyulásunk is. Márta tapasztalata az volt, hogy ezekben a témákban a legtöbb résztvevőnek nem volt bátorsága a véleményalkotásra. Nekünk, keresztényeknek ki kell állnunk a bibliai igazságok mellett ezekben a témákban is. „Mondd el az igazságot millió hangon, mert a hallgatás megöli a világot!”

A reggeli és esti áhítatok, közös imák megtartásában Köves Gáborné Anikó és Pálinkás Ibolya baptista résztvevők vállaltak szolgálatot. Csokorba szedtük a beszélgetések, előadások során felmerült imatémákat is, és vállaltuk, hogy otthonainkban is Isten előtt hordozzuk azokat. Hangsúlyos kérdés volt a vecsési menekültmisszió, a lelkészek családtagjainak, gyermekeinek helyzete, valamint a feje tetejére állt világban a keresztény szülők gyermekeinek útkeresése.

A találkozó utolsó napján közösen vettünk részt az Alberti Evangélikus Gyülekezet vasárnapi istentiszteletén. Jubileumi megemlékezés is volt az evangélikus óvoda 30 éves fennállása kapcsán. Megható volt, amikor az óvoda munkatársai mind előrementek és áldásban részesültek. „Legyetek példaképek, akik jövőt, reménységet tudtok adni!” – hangzott feléjük ez a mondat is. Legyen ez így mindannyiunk életében!

Pálinkás Ibolya

BTA-hallgatók bemerítkezése Kispesten

Íme, a víz! Mi gátol, hogy bemerítkezzem?

Ez az ige határozta meg annak az öt fiatalnak – köztük baptista teológiai akadémiai hallgatók is voltak – a bizonyságtételét, akik Jézus példáját követve és parancsának engedelmeskedve hitvalló bemerítésben részesültek 2022. november 6-án a Kispesti Baptista Gyülekezet istentiszteletén. Legyen Isten áldása a most induló és a régebben csatlakozó Krisztus-követők életén és szolgálatán!

Soli Deo gloria!

Országos Lelkipásztori Konferencia 2022

November 7–9. között tartottuk az idei Országos Lelkipásztori Konferenciát Balatonszemesen.

Együttlétünk fő témája ez volt: „Időszerűen!” A tavaszi közgyűlésen felvetett megtárgyalandó kérdések alapján esett a választás erre a témára, mivel közösségünk a legégetőbb kihívásként a fiatalok elérését és megtartását jelölte meg. Éppen ezért a lelkipásztorokkal azon gondolkodtunk, imádkoztunk együtt, hogy hogyan tudnák gyülekezeteink megszólítani és megtartani az ifjúságot. Hallhattunk a témában szociológiai, pszichológiai előadásokat dr. Székely Levente és Reimer Márta részéről, majd a konferencia során többször is kisebb csoportokra bontva, egymás tapasztalatait megosztva tanulmányozhattuk az Igét, vizsgálhattuk saját közösségeinket. Hétfő este a négy legfiatalabb lelkipásztor (Uzonyi Barnabás, Révész Lehel, Győri Kolos és Selmeczi Nimród) szervezésében egy, az ifjúsági alkalmak hangulatát idéző jégoldó játékban vehettünk részt, majd e legkevésbé koros szolgatársaink osztották meg tapasztalataikat a témában. Ezután imaközösségben hordoztuk egymás ifjúsági csoportjait és misszióját, majd Révész Dániel vezetésével dicsértük az Urat. Kedd este Patton Márk bátorított bennünket: elsősorban Isten Lelkének erejére van szükségünk a fiatalok szolgálatában is. Ezután imaközösségben bátoríthattuk egymást. Szerdán pedig úrvacsorai közösségben zártuk ezt a tartalmas találkozást.

Azt gondolom, hogy felemelő légkörben, egységben tudtunk együtt lenni. A száraz tényeket, adatokat, kihívásokat látva lehetséges, hogy elbizonytalanodunk és reménytelennek érezhetjük magunkat. De jó tudni azt, hogy Isten számára minden generáció fontos. Ő adja meg nekünk a kellő bölcsességet, szeretetet, de még inkább Lelkének erejét ehhez a szolgálathoz! Jó volt továbbá azt látni, hogy nem vagyunk egyedül. A konferencia során többször is láthattam és átélhettem, ahogy szolgatársak egymásért imádkoznak, bátorítják egymást. Ebből is látszott: szükségünk van egymásra. De nemcsak nekünk, lelkipásztoroknak, hanem az egész közösségünkre nézve igaz ez. Mikor hazaérkeztem, egy idős testvérnő így bátorított: „Nem voltatok egyedül, sokan imádkoztunk értetek.” Köszönjük szépen ezúton is a közösség tagjainak a támogatását, és kérjük együtt továbbra is Isten vezetését ebben: hisszük, hogy az Úr hívja a következő generációkat is. Legyünk mindannyian engedelmes eszközök a kezében! Köszönjük szépen a szervezőknek és a Balatonszemesi Baptista Gyülekezetnek is a gondoskodásukat.

Selmeczi Nimród ifjúsági lelkipásztor (Kiskőrös)

Elkészült a baptista oktatás Hálaadás kiadványa

Kedves Intézményvezetők! 

Kedves Lelkészek, Hitéleti Vezetők!

Szeretettel küldjük, a Baptista Pedagógiai Módszertani Intézet kezdeményezésére, hitoktatók, iskolalelkészek által előkészített, a Budapesti Innovatív Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskola kiadványszerkesztést tanuló diákjának közreműködésével létrejött Hálaadás kiadványt, mely kvízekkel, rejtvényekkel bővített. 

A kiadvány három verzióban letölthető és felhasználható

Jusson el minden baptista intézményben tanuló diákhoz, pedagógushoz, családjaikhoz, gyülekezetekhez a kiadvány, az üzenet! Lehetőség szerint az iskolai, gyülekezeti honlapon jelenjen meg, a belső levelezési rendszeren keresztül pedig jusson el a tanulókhoz, családokhoz!

Szeretettel gondolva rátok, áldott ünnepet kívánva:

Bognár Erika

szakmai igazgatóhelyettes

Jubileumi ünnep a 25 éves Baptista Szeretetszolgálattal

A Baptista Szeretetszolgálat két év kihagyás után újra szeretettel vár a Budapest Arénába december 2-án, hogy egy közös ünnepen tekinthessünk vissza a szervezet 25 évére! Ebben segíteni fog Mező Misi és a Magna Cum Laude; Pintér Béla és zenekara; Szabó Balázs; Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke; Szilágyi Béla, a szeretetszolgálat elnöke; de velünk lesz a Baptista Sulik 400 fős kórusa; és több meglepetésvendég is!

JELENTKEZÉS MAGÁNSZEMÉLYEKNEK ÉS GYÜLEKEZETEKNEK ITT!

JELENTKEZÉS INTÉZMÉNYEKNEK ITT! 

AlapVető 2022. október

Megjelent az októberi baptista szociális hírlevél!

Az októberi számból megtudhatjuk, hogyan lehet egy többnapos áramszünetet a javunkra fordítani egy szociális intézményben. Fodorné Bálint Andrea, a Baptista Oktatási Központ hitoktatója arról ír, hogy Jézus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Elolvashatjuk, hogy a Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ által nyáron szervezett alkotói élménytábor 65 évnél idősebb lakói takarót horgoltak, melyet egy baptista gyermekotthonnak ajánlottak fel. Programajánlónkban ünnepi istentiszteletre hívjuk az érdeklődőket, ahol a kiemelkedő szociális segítő munkáért díjazzuk kollégáinkat.

Révész Dániel | Pax TV, Értékek

Kezdetét vette az Országos Lelkipásztori Konferencia

Kezdetét vette az országos baptista lelkipásztori konferencia Balatonszemesen. A három napon át tartó találkozó az Időszerűen! címet kapta. Imádkozzunk az alkalomért, lelkipásztorainkért, közösségünkért!

Fotó: Szlepák Zsolt

Nappali, a baptista egyház műsora a Mária Rádióban

Ma újra Nappali – a baptista egyház műsora a Mária Rádióban. Érdekes beszélgetésekkel készültünk ma is:

  • a hálaadásról, a hálaadónapok történetéről beszélgetünk Bacsó Benjámin lelkipásztorral
  • a szociális munka napja kapcsán beszélgetünk Serafin Józseffel, a Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ vezetőjével
  • az immunerősítő táplálkozásról osztja meg velünk gondolatait Bócsa-Fodor Gabriella dietetikus.

Várunk szeretettel mindenkit 16:35 perckor a Nappaliban!