Hálaadó istentiszteleten, meghívott vendégekkel ünnepelte a Kőszikla Siketek Baptista Gyülekezete 20 éves évfordulóját.
Papp János egyházelnök igehirdetésében és köszöntésében Isten csodálatos, az évek folyamán kibontakozó tervéről beszélt, ahogyan erős gyülekezetté formálta a siket testvéreket. Így ez a szolgálat további missziói lépéshez is vezetett, a Jelnyelvi Bibliafordítás munkájának indításához.
Dr. Pecsuk Ottó, a Magyar Bibliatársulat főtitkára, dr. Bácskai Károly, a bibliatársulat munkatársa örömmel számolt be arról, hogy siket és halló munkatársakkal együttműködve a Jelnyelvi Bibliafordítás projektjén keresztül hogyan kapcsolódtak a közösséghez.
„A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz.” (1Kor 12,4)
Ahhoz, hogy felfedezzük és közös nevezőre hozzuk a céljainkat, meg kell vizsgálnunk, mik ezek a célok, és kikkel együtt akarjuk elérni azokat. A hónap igéje különbözőségről beszél a kegyelmi ajándékok területén – ilyen a gyógyítás, hit, bölcsesség, prófétálás stb. –, különbségeket említ a szolgálatokban, és eltérőek az isteni erő megnyilvánulásai is. De mindezeket „egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja”. Ha továbbolvassuk a szakaszt, Pál egyértelműen arról beszél, hogy keresztényként Krisztus testének tagjai vagyunk, és egyik tag sem mondhatja a másiknak: „Nincs rád szükségem.” Álljunk meg egy pillanatra, és gondoljunk a gyülekezetünkre vagy más hívő testvéreinkre! Eszünkbe jutott-e valaha az, hogy a másik éneke, tanítása, szolgálata kevésbé fontos, nívós, ha éppen nekünk nem tetszett? És az eszünkbe jutott, hogy a másik embert is Isten hívta el a szolgálatba, és ő a saját ajándékaival tudja ezt végezni? Az ige alapján egy közös vonást fedezhetünk fel egymásban: ez pedig a Lélek. A Lélek, amelyet Isten adott számunkra, hogy az ő céljai megvalósulhassanak a mi életünkben és a világban egyaránt. Egyértelművé teszi tehát az ige, hogy Krisztus testének tagjaival közös a célunk. Mi is ez a cél? Istennek adni a dicsőséget, az ő akarata szerint élni és betölteni küldetésünket. Különböző emberek közösségeként pedig egymást Krisztus szemén keresztül látva tudunk csak valóban együtt szolgálni és közösen haladni a cél felé.
A hónap kérdései: Gondolkodtunk már azon, hogyan lesz a célunk ugyanaz azokkal az emberekkel, akikkel közösségben vagyunk a különböző életterületeinken? Úgy tekintünk rájuk, mint akiket egy és ugyanaz a Lélek vezet?
A hónap imája: Imádkozzunk azért, hogy Krisztus testének tagjaként meg tudjuk becsülni a másik tagot, akivel a célunk ugyanaz!
„Baptista doktrínák” – A kurzus célja, hogy áttekintést nyújtson a baptista identitás kérdéseiről: melyek azok a jellemzők, amelyek meghatározzák a baptista gyülekezeteket és közösségeket. Az oktatás során egyenként kerülnek tárgyalásra a baptista sajátosságok és hangsúlyok.
Az előadóról: Dr. David Mahfouz Délkelet-Texasból származik és a Warreni Első Baptista Gyülekezet lelkipásztora. Három diplomát szerzett a Délnyugati Baptista Teológiai Szemináriumon (SWBTS), és további tanulmányokat folytatott a Dél-afrikai Egyetemen (UNISA), ahol a missziológia területén PhD-fokozatot szerzett. Jelenleg a Texasi Baptista Szövetség vezetőségének tagja, a Történelmi és Örökségi Bizottság elnöke, valamint a Baptista Sajátosságok Tanácsának vezetője.
A tantárgy előadásai angol nyelven zajlanak, tolmácsolással.
Szeretettel várjuk az előadás-sorozatra: – az aktív és nyugdíjas lelkipásztorokat – a baptista gyülekezetekben aktívan szolgáló testvéreket – a felsőoktatási intézményben tanuló baptista fiatalokat (amennyiben vizsgát is tesz, kreditigazolást is kiállítunk, amely saját képzésében is felhasználható a szabad kreditek teljesítéséhez)
A kurzuson való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezés: tanulmanyi@gmail.com vagy +36 20 886 0846
Örömteli esemény volt vasárnap a KeresztÚR Baptista Gyülekezetben! Ezúttal heten – hat fiatal és egy kétgyermekes anyuka – döntöttek úgy, hogy bemerítkezéssel pecsételik meg az Úr Jézusba vetett hitüket!
Fantasztikus és hálateli élmény volt hallgatni a bizonyságtételeket, melyekben más és más oldalról számoltak be a fehérruhások, hogy Jézus milyen úton-módon mutatta meg önmagát a különböző élethelyzetekben, hogyan ment utána annak az elkóborolt egynek, aki végül megszabadulhatott fogságaiból, és hogyan mutatta meg értékességüket azoknak a fiataloknak, akik értéktelennek látták önmagukat olyannyira, hogy az életük értelme is megkérdőjeleződött. A bemerítettek nagy része keresztény családban nőtt fel, akik számára nem volt idegen a gyülekezeti légkör, de többen beszámoltak arról, hogy a világ szerinti szabadság megélése után rá kellett jönniük, hogy a Krisztus szerinti szabadságra van szükségük, mely összehasonlíthatatlan és egy lapon nem említhető minden más örömmel és szabadságérzetet adó élménnyel.
Hálásak vagyunk azért is, hogy a megtérők között „akad olyan is”, aki munkahelyi kollégái hívására jött el gyermekeivel gyülekezetünk egyik közösségi napjára, és a feltételek nélküli szeretetlégkör megragadó atmoszférája érte el őt először, majd a tanítványozási időszakában felismerhette, hogy szüksége van az Úr Jézusra élete minden területén!
A bizonyságtételek mellett a megtérésre hívó evangélium is elhangozhatott mindannyiunk szívére helyezve, hogy mennyei Atyánk mennyire nem szeretné, hogy útjainkat súlyos és lenyomó terhekkel tegyük meg, melyek meggátolják, hogy Isten terve szerint a Krisztus szabadságában futhassuk végig! Várjuk a következő ilyen áldott napot, melyet gyülekezetünk Isten kegyelmében megélhetett!
Hálaadó istentiszteleten, meghívott vendégekkel ünnepelte a siketek gyülekezete megalakulásának 20 éves évfordulóját.Most megtekinthetjük az alkalomról készült filmet!
„Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr.” (Ész 55,8)
Anabaptista 500 – Történelmi emlékkonferencia: Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 2023. április 14-én, 9:30-tól 16:15-ig.
Az esős idő ellenére a szervezők, az előadók, a meghívottak, a vendégek derűs hangulatban érkeztek. Majd az emlékkonferencia végén maradandó emlékkel távoztak. A történelmi megemlékezést, az együttérzést az idő sem tudta megváltoztatni. Az előadóterem zsúfolásig megtelt hallgatósággal, meghívott, regisztrált, érdeklődő vendégekkel. A rend, mi számukra alapvető szabály, mit az istentiszteleten is betartanak, mit másokkal is betartatnak, az emlékkonferencián is érvényesült. A színvonalas előadásokat minden esetben tapsvihar követte.
Hiszen a vendégek nem akármilyen napra érkeztek, hanem az anabaptisták 500 éves történelmi emlékkonferenciájára. Visszatekintés? Hogyan kezdődött? Mit jelent: „anabaptista”? Az anabaptisták, a csecsemőkeresztséggel ellentétben, a Bibliát nyomon követve, Jézus Krisztus keresztelésére tekintve a felnőttkeresztséget, a bemerítést tartották/tartják hitelesnek. A történelmi emlékkonferencián az anabaptisták 500 évvel ezelőtti munkásságát elevenítették fel, az anabaptizmus 500 éves Kárpát-medencei múltját foglalták össze. A mindenható Istenben, Jézus Krisztusban hívő neves magyar és külföldi előadók előadását hallgathattuk meg. A mindenható Isten szeretete, „Szentlelke munkálkodott, az Úr Jézus Krisztus volt velünk”. Elgondolkodtató: Vajon milyen erő indította őket? Nem más, mint az Istenbe vetett hit, az Isten szeretete, a Szentlélek munkálkodása, Jézus Krisztus megbocsátó, el nem múló szeretete. Isten őket megszólította, hogy gyümölcsöt teremjenek. Az anabaptisták az Istenbe vetett szeretettel hasonló küldetést érezhettek, mint az ószövetségi próféták, akiket Isten megszólított. Isten a prófétákat megszólította, hogy teljesítsék, amit kér. Az anabaptistákat is megszólította, nagy munkára hívta el őket, amit kellő elszántsággal, néhol küzdelemmel meg is valósítottak. Az anabaptisták terjesztették az evangéliumot, az örömhírt. A hívőket bemerítették, ami azt jelentette, hogy a múlt, az Istennek nem tetsző élet lezárult, majd mint újjászületett ember jött fel a vízből. A bemerítést a gyülekezet előtt mindig a bizonyságtétel előzte meg. Isten akaratát az anabaptisták megcselekedték, az evangéliumot elvitték a világ számos tájára.
A Szentlélek Istenben, Jézus Krisztusban az anabaptisták értéket, tevékeny múltat, jövőt hagytak utódaikra azzal a lelki békével, hogy munkásságuk maradandó, mindörökre emlékezetes. A világ békessége még nem tapasztalható, nem észlelhető, napjainkban is vannak viszályok, indulatok, háborúk. Az ember esetleg azt gondolja, miután Jézus Krisztus keresztáldozatával a bűnös ember cselekedetét is megváltotta, hogy ezután bármit megtehet. De ez nem így van. Isten ítélőszéke előtt meg kell tudni állni: „ez alól senki sem kivétel”. A konferencia békés, örömteljes hangulata mindannyiunk számára megmutatkozott. Az előadók, a hallgatóság mindannyiunk lelkében az egymáshoz tartozást, a szeretetet erősítette.
Mert mi összetartozunk hitben és lélekben, gyümölcsöt termő cselekedetekben. Isten iránt hálát, köszönetet, dicsőítést szólunk. És jut eszünkbe sokszor, számtalanszor Jézus Krisztus, a Mindenható kedves mondata: „Én vagyok az Alfa és az Ómega, így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.” (Jel 1,8) Istennek hála, hogy e neves és színvonalas történelmi konferencia megvalósulhatott. Istennek hála, hogy a szervezőknek erőt, egészséget, indíttatást adott, hogy a konferenciát megszervezhették, majd méltóságra emelték. Istennek hála, hogy a konferenciára sokan el tudtak jönni az előadásokat hallgatni. Istennek hála és minden résztvevőnek, előadónak, hallgatóságnak, a kiszolgálószemélyzetnek is. Mindezen dolgok „Isten dicsőségére történtek”.
Abban a hitben, abban a meggyőződésben, hogy a 2023. április 14-én megtartott történelmi emlékkonferencia a jövőt illetően emlékezetes marad. Mert volt egy nap, egy emlékezetes történelmi emlékkonferencia a múlt dicső eseményeiről, az anabaptisták 500 éves múltjáról. És emlékezni fogunk: „Istenbe vetett hittel, mint maradandó emlék, mint követendő érték”. „Isten örömkönnyei, mint eső az égből. Mintha ezt sugallná: Kedveseim, cserben ne hagyjatok, továbbra is munkálkodjatok! Dicsőségem betölti a földet, szeretetem átöleli az emberiséget.”
„Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál. Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghez viszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” (Ész 55,9–11)
A pászkavacsora ötlete már korábban megfogalmazódott bennem, amikor elolvastam Fráter Erzsébet Bibliai ételek című könyvét.
Ahogy olvastam azt a könyvet, megelevenedtek Jézus mindennapjai, akárcsak a The Chosen című filmsorozat képein. Egy új dimenzióban nyertek értelmet a Biblia mondatai, példázatai, kezdtem megérteni egy magasabb vagy inkább mélyebb szinten Jézust és tanításait. Egyre fokozódott bennem a vágy, hogy átélhessem az utolsó vacsoraként emlegetett, a zsidó kultúrkörben széderestnek hívott ünnepi vacsorát. A könyvben szereplő kutatások nyomán és saját kulináris tanulmányaim alapján elkezdtem felkutatni azokat az ételeket, amelyeket Jézus potenciálisan fogyaszthatott azon a csütörtöki estén.
Marton Zsolt korábbi szokolyai baptista lelkipásztort is bevontuk, a Baptista Teológiai Akadémián héber- és ószövetséges tanár, így kézenfekvő volt, hogy őt kérjük fel, hogy vezesse a széderestet.
Harmincan jelentkeztek a vacsorára, ami nagyon meglepett, nagyon örültem neki.
A kiválasztott ételek minden bizonnyal szerepelhettek Jézus terítékén is, így volt bárány, lóbabsaláta, izraeli datolya, kecskesajtos zöldsaláta rukkolával, gránátalma, árpasaláta (azaz árpatabbouleh), vöröslencsekása (amit Jákob is készített a bátyjának), zöldlencsesaláta zellerrel. Az ételek annak idején, ahogy ma is a közel-keleti kultúrában, mezzeként voltak felszolgálva. Az asztalokon nagy tálakban van szervírozva, és mindenki vesz belőle a saját tányérjára, majd onnan macesszel, azaz pászkával, vagyis lepénykenyérrel tunkolja. Kevés húst ettek annak idején, a hús a gazdagok kiváltsága és az ünnepek sajátossága volt. Leginkább zöldségeket, hagymákat, gabonákat és hüvelyeseket fogyasztottak.
Az elkészítésnél és az alapanyagok kiválasztásánál is arra törekedtem, hogy megfeleljen az ókori konyhatechnológiának és a helyben található élelmiszereknek. Sikerült például natúr és szűretlen olívaolajat szerezni, ennek az íze sokkal teltebb, karcosabb és extraktosabb, mint a finomított olívaolajoké. Kóser lisztből készítettünk maceszt, ami a mai pékáruknál sokkal rusztikusabb volt, a durvára őrölt búzaszemek jól kivehetők voltak a lepénykében. Így nem tudott a glutén mint kötőanyag olyan jól elegyedni a vízzel, így nehéz volt nyújtani, formázni. Folyton szétesett, nem állt össze a tészta. Ezúton is köszönöm Fülöp Márti segítségét és állhatatos munkáját a készületekben.
Az ételek mellé igyekeztem olyan borokat választani, amelyek az akkori borászati eljárásoknak megfeleltek. Erjesztették, amforákban, tömlőkben tárolták, majd fogyasztották a bort. Az ókori bor egy kevesebb alkoholtartalmú erjedt szőlőitalra hasonlított, semmiképpen sem volt olyan kiegyensúlyozott, mint a mai borok. Fel volt adva a lecke: amforában érlelt, natúr bort kellett keresnem, ami lehetőleg izraeli szőlőből, Izraelben készült. Olyan bort sajnos nem találtam, ami mindegyik követelménynek egyszerre megfelelt volna, így négy olyan bort választottam, amelyikben egy-egy kritérium megvalósul.
Az esten végigkövettük a széderest hagyományait, az Egyiptomból való szabadulás történetét felelevenítettük, ahogy minden csapásnál jelképesen vörösborba mártottuk az ujjunkat. Az áldások héberül hangzottak el, és még héber éneket is tanultunk, amit együtt énekeltünk. Megtudtuk, honnan ered a „dajdajozás” kifejezés, igazán jó hangulatban telt az este. „Ilyen ételek után nem volt könnyű dolguk a tanítványoknak a virrasztásnál. Valószínűleg én is elaludtam volna” – jegyezte meg ifj. Fülöp Balázs.
A keresztény ünnepek sok hatást váltanak ki az emberekből. A szabadnap eufóriát minden háttértől függetlenül. Sokakban nyitottság támad a hit dolgai iránt.
A Szokolyai Baptista Gyülekezetben immáron harmadik éve lett tradíció, hogy húsvétkor szabadtéri kiállításunkkal mutassunk rá arra, aki megfeszíttetett, de harmadnapon feltámadt, megszabadítva azokat, akik hisznek Jézusban, rendezik életüket az Örökkévalóval.
Idén 44 gyermek 50 alkotását tekinthették meg a 2000 fős börzsönyi településen, ahol az alkotók fagyijutalmat kaptak a helyi Sakura cukrászdában.
A kiállítás mellé pár bibliai idézettel kiegészítve a Megváltó keresztje volt a középpontban. A látogatók csokitallért vihettek magukkal, rajta: „…tudva, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből.” (1Pt 1,18)
Rövidített interjú a PAX Televízió MűvészLÉT című műsorában elhangzottak alapján.
A Kolozsváron született művész a családi és a baptista gyülekezeti élete révén nőtt bele a zene szeretetébe. Édesapjától az ének, édesanyjától pedig a Biblia ismeretét tanulta. Magyarországra kitelepülésüket követően Budapesten folytatta zenei tanulmányait. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdetben zongora, majd szolfézs–zeneelmélet szakra járt, de tanárai ösztönzésére a későbbi tanulmányainak fő iránya a magánének lett. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen először klasszikus ének alapdiplomát, majd oratórium és dalének mesterdiplomát szerzett, amit később művésztanári végzettséggel egészített ki. 2019 óta a Nemzeti Énekkar tagja. A fiatal basszust színpadi szerepekben a Pécsi Nemzeti Színházban, a Miskolci Operafesztiválon és az Erkel Színházban láthatta eddig a közönség. Vallja, hogy az Istentől kapott feladatokat komoly munkával kell elvégezni. Felesége hivatása szintén kötődik a színpad világához, így a két művész remekül kiegészíti egymást az alkotásban. Szabadidejében házuk felújításával és saját autójának tökéletesítésével foglalkozik szívesen.
A legeslegkisebb korodtól fogva jelen volt a zene az életedben. Mesélj erről!
Kiskoromban ücsörögtem a zongora alatt, és ittam magamba a zenét, miközben a testvéreim gyakoroltak. Másrészt apukám a kolozsvári operában énekelt, és gyakran ott voltam az előadásain. Igaz, előfordult, hogy az egész darabot átaludtam. Hatéves koromban kezdtem el zongorázni tanulni, bár csellistának szerettek volna adni a szüleim. Mivel azonban a két testvérem már zongorázott egy zongoratanárnőnél, illetve ahhoz a csellótanárhoz, akihez jártam volna, nem sikerült bejutnom, akkor viccesen azt mondta a zongoratanárnőm, hogy egy Tóthtal több vagy kevesebb, az már lényegtelen. Így kezdtem el én is zongorázni tanulni.
Isten szeretete is régmúltra nyúlik vissza az életedben. Kolozsváron az édesanyád volt a bibliaköri vezetőd.
Igen, ő bibliaköri vezető volt, és ezt az énjét nem tudta legyőzni a családi életünkben sem, hála Istennek. Amikor például nyáron elmentünk sátorozni valahová a hegyekbe, anyukám ott is mindig valamilyen bibliai történetet mesélt nekünk lefekvés előtt. Ezzel megadta az irányt az életünkbe.
Hány éves korodban tértél meg? 12 éves voltam, amikor bemerítkeztem. Úgy gondolom, hogy nekem nagyon könnyű dolgom volt, mert én a hitéletbe beleszülettem. Nekem nem volt kérdés, hogy Isten megteremtett és szeret minket, és azt várja tőlünk, hogy őt kövessük egész életünkben. Ezzel én sosem akartam vitatkozni, mert tudtam, hogy úgyis egész életemben ezt fogom csinálni, ezért bemerítkeztem, és azóta is több-kevesebb sikerrel próbálok ebben az irányban maradni.
Milyen változások jöttek az életedbe, amikor kitelepültetek Magyarországra? Számomra nagyon nehéz időszak volt, mert volt egy összeszokott osztályközösségem, amit ott kellett hagynom, és helyette egy teljesen más világba csöppentem. Az Isaszegi Általános Iskolába jártam, ahol egy számomra idegen osztályba kerültem, ahová nehéz volt beilleszkednem, mert mi Erdélyben teljesen más világot éltünk. Örültem, amikor a Bartók Konzi elindította az előkészítő évfolyamait, mert az általános iskola utolsó két évében odajárhattam zongora szakra. Igazából tudtam, hogy nem lesz belőlem zongorista, mert láttam a testvéreimet, hogy mennyit gyakorolnak. Mivel én nem szerettem volna fél óránál többet gyakorolni, mindig átengedtem nekik a gyakorlási időmet. Meg éreztem, hogy nincs a zongorázásban semmilyen sikerélményem, ezért is választottam mellé a szolfézs szakot a konzervatóriumban. Végül azonban úgy döntöttem, hogy zenetanár sem szeretnék lenni, habár számomra a zeneelmélet olyan, mint egy rejtvény, ezért nagyon szeretem. Viszont a szolfézs szakon az egyik hangképzéstanárom, Jelinek Gábor biztatott, hogy felvételizzek hozzá ének szakra. Mivel sokkal több potenciált láttam az énekben, mint a zongorázásban, ezért adtam neki egy esélyt, és váltottam ének szakra. Közben a gyülekezetben is énekeltem több éve a kórusban, és ott is sokan mondták nekem, hogy az énekléssel kellene foglalkoznom.
A Zeneakadémiára elsőre bekerültél klasszikus magánének szakra, majd dal és oratórium szakon szereztél mesterdiplomát. Miért nem egyből az opera mellett döntöttél?
Nem voltam az opera szakhoz eléggé érett, időre volt szükségem. A basszushang egyébként is később érik be. Tudtam magamról, hogy énektechnikailag sem tartok még azon a szinten, hogy komplett szerepeket el tudjak énekelni. Közben megismerkedtem Gulyás Dénessel, aki lehívott a Pécsi Nemzeti Színházba szerencsét próbálni, a színpadot megszokni és megtanulni, hogyan kell egyszerűen létezni a színpadon. Nagyon hálás vagyok neki ezért a lehetőségért, mert ezzel elindított egy olyan úton, amin mindig is járni szeretnék.
Milyen adottságokkal és képességekkel kell rendelkeznie egy énekművésznek?
Legelőször is, mivel a saját testünk a hangszerünk, ezért egy egészséges test kell hozzá, egészséges hanggal. Fontos, hogy a lelkünkben, az életünkben rend legyen. Ismerni kell a kottát, tanulni kell szolfézst, érteni is kell a zenét. Ha meglátunk egy kottát, meglátjuk a szöveget, akkor tudni kell, hogy milyen gondolatokat, milyen érzéseket kelt bennünk a darab, és meg kell találnunk benne a saját személyiségünket. Fontos a tudatosság, hogy hogyan élünk, hogyan táplálkozunk, hogyan foglalkozunk a testünkkel éneklés közben. Az énektanítás maga egy borzasztó bonyolult dolog, mert nem tudunk egymás testébe nyúlni, nehéz megmutatni érzeteket, mert milliméteres mozgások is sokat számítanak például, hogy, a hangnak lesz-e fénye vagy nem. Szóval nagyon sokrétű dolog, és sok minden kell hozzá, hogy az ember jó énekes legyen. Mindeközben az a jó, ha a néző könnyűnek érzékeli, amit csinálunk.
Nagyon szeretsz színpadon lenni, és erős motiváció van benned a szólistalétre. Hogyan készülsz rá? A munkahelyemen aránylag sok szabadidőnk van, ezért tudok gyakorolni, és énektanárhoz is járok. Valóban nagyon szeretek a színpadon lenni, nekem a színpad olyan, mint egy játszótér, ahol teljesen más ember lehetek, mint amilyen én vagyok. Persze a szerepben meg kell találni a saját személyiségemet, mert akkor tudom élethűen átadni a karaktert. Úgy érzem, hogy a színpad az én életutam, ahol sosem izgulok és jól érzem magam.
Könnyen rátaláltál életed párjára, vagy megpróbáltatás volt?
Mindenféleképpen megpróbáltatás volt, mert nem adta könnyen magát a párom. Majdnem tíz éve ismerjük egymást, és öt éve vagyunk házasok. Úgy gondolom, hogy ha ezt az öt évet így átvészeltük, akkor a többi negyvenöt vagy ötven vagy akárhány évben se lesz semmi problémánk egymással. Fiatalon ismerkedtünk meg, a Balatonon találkoztunk. Amikor megláttam őt, és beszélgettem vele, akkor én rögtön tudtam, hogy tőle szeretnék valamit. Ő nem így volt ezzel, abszolút elzárkózott, de annyit jártam a nyakára, hogy végül beadta a derekát. A foglalkozása erősen kötődik a színházhoz, hiszen most végez a Képzőművészeti Egyetemen látványtervező szakon. Ez nagy könnyebbség, mert sokat segít nekem akár a megjelenésemben vagy a szerepformálásban is.
Szabadidődben a házatok felújításával foglalkozol. Ez azt jelenti, hogy értesz is ehhez? Az esélytelenek nyugalmával indulok neki részben szórakozásból, mert meg akarom ismerni a szakmákat. Szeretek autókkal is foglalkozni, mert nagyon érdekelnek, dolgoztam autószerelő-műhelyben is. Hála Istennek, örököltem kézügyességet és döntőképességet, van akaraterőm is, és ha valamit meg akarok csinálni, akkor azt meg is csinálom. Természetesen mindig van segítségem is.
Mit gondolsz,Isten miért teremtette a művészetet? Szerintem ennek gyakorlati oka van, mert hogyha nem lenne művészet, akkor hogyan tudnánk dicsőíteni őt, és az emberek felé szolgálni.
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.OkTovábbi információk
