A Dunakeszi Református Gyülekezet tagjai baptista testvéreikkel megemlékeztek Kirner A. Bertalanról halálának 50. évfordulóján. A főhajtásra Kiskőrösön az evangélikus temető baptista parcellájánál került sor.
Kirner Adalbert Bertalan 1884-ben született Békésen. Sárospataki tanulmányai után református lelkészként szolgált kisebb településeken, majd rákospalotai káplánként járt ki az alag–dunakeszi hívekhez. Az első világháborúba önként vonult be: betegápoló lelkészként kezdte, négyesztendei szolgálat után mint ezredlelkész tért haza. Az otthona ekkor már Alagon volt, itt várta felesége – akivel a háború alatt ismerkedett meg és házasodtak össze -, valamint hat hónapos kisfia.
A dicstelen kommunista uralom alatt gyűjtötte egybe az istenfélőket az Alagi Szabadegyházba, felekezetre való tekintet nélkül. A káosz után engedélyt kapott az Alagi Református Egyházközség szervezésére. A szórványból leányegyház lett, majd 1921-ben önállósodtak Kirner vezetésével.
Szépen gyarapodott a kis gyülekezet, de a pénzügyi válság és belső ellentétek miatt a lelkésznek távoznia kellett 1929-ben. A református egyház elengedte a lelkész kezét, sőt palástvesztésre ítélték. Elveszítette hivatását, jövedelmét, családja szétesett.
1933-ban az Úr elvezette a baptisták Nap utcai imaházába, ahol megbékélésre és otthonra talált. Erről így ír a „Baptizálás után” című füzetben:
„Mikor már sokáig jártam a világban megtörve és megfáradva, az a sugallatom volt: Jöjj, keress engem! Ekkor hosszú hónapokig jártam a különböző templomokat, és vártam, hogy megtalálom Krisztust. Hallottam csodálatosan szép prédikációkat. Csengett-bongott a gyönyörű magyar szó. Csodáltam a szép, akadémikus mondatfűzéseket, megbűvöltek a tudós argumentumok, s az előadás művészete narkózisba ringatott.
Elzsibbasztotta kifáradt agyamat. Pillanatnyilag nem is volt a prédikációk után semmi kívánnivaló, de később éreztem, hogy a lelkem, szívem árván maradt. Békétlenségem, nyugtalanságom fokozódott, a kétség még jobban szorongatott, mert a prédikációk szivárványburka elpattanva a Krisztus nem volt sehol és semmiben!
Hiába kerestem gyógyulást szegény, beteg lelkem számára. Ekkor súgta meg valami, hogy a telefonkönyvből keressem meg a baptisták templomát, és menjek el oda. Így vezetett el az Úr pünkösd napján a Nap utcai istentiszteletre, ahol egy soha nem hallott és soha nem látott prédikátor beszélt a Szentlélekről és az Úr Jézus Krisztusról. Ekkor szállt lelkembe az új érzés. Itt találtam meg a prédikációban Krisztust, a szeretetet és az Isten bűnbocsátó kegyelmét. Majd amikor ezt a prédikátort (dr. S. I.) felkerestem, nemcsak fogadott, hanem meghallgatott és velem közösen leborulva, buzgón imádkozott. Mint Krisztus a bűnössel. Nem úgy, mint a farizeus, aki a törvény szerint csak agyonkövezni akart. Így maradtam ott. Így leltem meg azt, amit kerestem (Róma 10,20).”
49 éves korában Somogyi Imre merítette be a Nap utcai templom baptisztériumában.
Sokan idegenkedve fogadták a volt református lelkészt, de többekkel élő lelki kapcsolata alakult ki. Felkarolta őt Udvarnoki Béla és Bányai Ferenc is.
Első írásai a Békehírnök és A Kürt hasábjain jelentek meg, új színfoltot jelentve a baptista újságírásban. Már református lelkészként is rendszeresen publikált, baptistaként egymás után jelentek meg írásai. Miután missziói útjai során megismerte a valós gyülekezeti életet, megírta a „Missziói út Apátitól – Debrecenig” című riportszerű tudósítást. Ezeken az utakon lettek lelki társai Czine Ferenc, Barabás Sándor és Sallay László missziómunkások. Ők is ösztönözték a baptista történet múltjának földerítésére, megírására. Így jelent meg a Szobotisti baptisták című munkája, majd legtöbbet vitatott műve, a Baptista krónika.
Somogyi Imre így írt a krónikáról: „az egyetemes protestáns történelem számára is nyereséget jelent.” Sokan támadták a krónikát, legkeményebb bírálója lelkésztársa, a debreceni Révész Imre volt.
A Kornya Mihály krónikája című munkája megírásához 27.000 kilométert tett meg kerékpáron és gyalogosan a parasztapostol missziói útját követve. Ez a könyv 1948-ban jelent meg Tóthné Kiss Mária illusztrációival. Meg kell említeni még a Baptista kódexek, Fejfamotívumok, A békési vásár és a Habán motívumok a magyar népművészetben című kiadványokat is.
1929–1949-ig Kirner gyakorlatilag tengődött, napokon át éhezett állandó jövedelmi forrás nélkül. Dolgozott termelőszövetkezetben: növényekkel, állatokkal foglalkozott, és erről a munkájáról is tudósított. Miután gyümölcsöző kapcsolata alakult ki Haraszti Sándorral, óriási megtiszteltetés érte: ő lett a Baptista Levéltár első levéltárosa 1949-ben. 20 esztendő után, 65 évesen újra lett munkája, jövedelme. Ő tanította be a levéltár következő vezetőjét is, Szebeni Olivért.
Ekkor már Gödöllőn élt Tóthné Kiss Mária családjával, akivel a régmúltba, Békésre nyúlt vissza az ismeretsége. A hatvanas évek végén olyannyira eluralkodott rajta a betegsége, hogy önként vonult be az idősek otthonába. Először haza, Békésre, de az ottani körülmények miatt kérte felvételét a Kiskőrösi Baptista Szeretetotthonba.
Tagja lett a helyi baptista gyülekezetnek, és végül Kiskőrösön hívta magához az Úr, 89. életévében.
Amikor mi, dunakeszi reformátusok elkezdtük megírni önállósodásunk századik esztendejére történetünket, akkor szembesültünk Kirner A. Bertalan életének fordulópontjaival. A kutatásban nagy segítséget kaptunk a Baptista Levéltár és könyvtár munkatársaitól. Eljutottam Gödöllőre, ahol megismerkedtem Tóth Mária leányával, Nuszbaum Ferencné Tóth Mária Magdolnával, Kirner „unokájával”, aki szintén sokat segít Berci bácsi megismerésében. Testvérétől, Katalintól megkaptuk Kirner íróasztalát és Bibliáját, melyek állandó és időszaki kiállításaink központi darabjai. Gyülekezeti termünkben – mely a Kirner Terem nevet viseli – őrizzük egyházunkból méltatlanul elűzött alapító lelkészünk emlékét.
Idén megjelent a százéves történetünket bemutató könyv Folyóvíz mellé ültetett fa címmel, mely szól többek közt Kirner alagi szolgálatáról, és megtalálható lesz a Baptista Könyvtárban is.
A Kiskőrösi temetőben koszorút helyeztünk el a lelkész-prédikátor szépen gondozott sírján. Jelen voltak a dunakeszi reformátusok Kodácsy Tamás lelkipásztor és Balog Miklós gondnok vezetésével, Tóth Mária Magdolna és Barkóczi Győző kiskőrösi baptista prédikátor testvérünk. Kirner A. Bertalan emlékezetét megőrizzük Dunakeszin!
