A Baptista500 emlékév keretében 2023. április 14-én történelmi emlékkonferenciát rendeztünk a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Az esemény fő fókusza az anabaptista/baptista tanítások 500 évvel ezelőtti megjelenése a Kárpát-medencében volt.
Videó: Pelsőci Barnabás
A november 19-i Tovább Jézussal! Budapest Aréna – Baptista500 evangelizáció egyik vendége a The Afters együttes lesz. Két éneküket szeretnénk ismertebbé tenni magyar nyelven, készülődve az eseményre.
A két ének a következő:
The Afters – I will fear no more
The Afters – Lightning
A pályázat két szakaszból áll. Az első a fordítás, melynek leadási határideje: 2023. június 15. éjfél.
A pályaműveket a kommunikacio@baptist.hu e-mail-címre kell beküldeni. Ide várunk minden egyéb felmerülő kérdést és észrevételt is. A pályázóknak egyúttal be kell küldeniük ugyanide nevüket elérhetőséggel.
A második szakasz a feldolgozás, melynek leadási határideje: 2023. július 15. éjfél.
Részletek:
EREDMÉNYHIRDETÉS – énekszöveg-fordító pályázat
The Afters – I Will Fear No More: dr. Gacsályiné Fodor Boglárka
The Afters – Lightning: Kerekes Ernő
Ez értelemszerűen az első pályázat elbírálása után kezdődhet, mivel a nyertes szöveggel kell feldolgozni az énekeket. Ezt a fordítást gyors elbírálás után közzétesszük, de ha valaki előre jelzi szándékát az énekek feldolgozására e-mail küldésével, annak egyből kiküldjük a nyertes szöveget.
A videós pályaműveket saját Drive-felületre kérjük feltölteni, annak linkjét pedig beküldeni a kommunikacio@baptist.hu e-mail-címre. Egy szerző több pályaművel is jelentkezhet. Nevezési díj nincs.
A beérkezett pályaműveket a kommunikációs és kulturális osztály munkatársai bírálják el. Ennek során figyelembe veszik a pályamű illeszkedését az eredetihez, illetve adaptálását a magyar nyelvhez-közeghez, valamint a művészi és technikai megoldások minőségét és a csapatmunkát.
Díjazás: Mind a négy kiírás (két fordítás, két feldolgozás) nyertes pályázója 50.000 Ft jutalomban részesül.
A szerző (vagy szerzők csoportja) a pályamű beküldésével…
A két dal pontos leírása megtalálható az alábbi oldalakon:
https://tabs.ultimate-guitar.com/tab/the-afters/i-will-fear-no-more-chords-3400877
https://tabs.ultimate-guitar.com/tab/the-afters/lightning-chords-2676756
Jó reménységgel várjuk a műveket!
Addig is hallgassátok :
Boros Dávid szaktitkár
Kommunikációs és kulturális osztály
Maga a helyszínválasztás is missziós hangvételű volt, hiszen Törökország egy szekuláris iszlám állam (vagyis elvben az állam és a vallás elkülönülnek, a gyakorlatban azért ennél összetettebb a dolog), ahol a baptista jelenlét igen csekély, de reményteli. Mindössze pár gyülekezet van a hozzávetőleg 300 tagú török baptista szövetségben, míg maga az ország kb. 90 milliós. Ugyanakkor az a néhány gyülekezet, amelyik jelen van, nagyon tudatosan missziózik, és lassan, de biztosan növekszik. Számukra óriási vállalás volt a kb. 120 küldött vendégül látása a 60 fős izmiri gyülekezetben, de remekül helytálltak és príma házigazdának bizonyultak. Vélhetően a mi jelenlétünk is nagyon sokat jelentett nekik.
A német baptisták az elsődleges motorjai ennek a baptista missziós szervezetnek, ami az anyagi hozzájárulásokban nagyon dominánsan testet is ölt, ugyanakkor a norvégok, finnek, franciák, olaszok és spanyolok, svájciak, osztrákok mellett mi, magyarok és még egy cseh és skót testvér is képviseltük Európát, vagyis a donor országokat.
A másik oldalon a támogatott országok képviselői voltak jelen. Ázsiát Törökország és India képviselte, Latin-Amerikát Kuba, Brazília, Kolumbia és Argentína, míg Afrikát Sierra Leone, Malawi, Kamerun és Mozambik delegáltjai. Néhány országból nem tudtak eljönni, és nyilvánvalóan nem csak ennyi helyen van jelen a baptista misszió – hiszen csak a Magyarországi Baptista Egyháznak vannak missziós tevékenységei Pakisztánban, Ruandában, Brazíliában, Egyiptomban (hogy csak a távoli vidékeket említsük) –, de az EBMI ezekben az országokban van jelen aktívan.
Természetesen ezeknek a közgyűléseknek van egy kevéssé izgalmas, de fontos része, a szervezet működésének a kontrollja, megismerése, a beszámolók meghallgatása és az előterjesztések megszavazása. Ezen kötelességszerűen részt vettünk, de nem részleteznénk.
Ami sokkal többet ad, azok a személyes találkozások, történetek, beszámolók, amelyek friss betekintést engednek a világmisszióba és Isten munkájába. Vannak lélekemelő történetek, komoly reménységek és szívszorító helyzetek egyaránt.
Kuba esete remekül példázza ezt, ahol a gazdaság romokban van, az emberek tömegesen hagyják el az országot, legfőképpen az értelmiség, akik a jövő motorjai lehetnének, a hívők is, aki csak teheti, hiszen gyakran a napi megélhetés is bizonytalan, üzemanyaghiány van, a politikai rendszer instabil, a szólásszabadságot és a tüntetéseket kíméletlenül megtorolják, az egészségügy és az oktatás kritikus bajban van. Ebben a káoszban pedig Isten Szelleme vonzza magához az embereket, és tömegek keresik a választ Krisztusnál. Tele vannak a gyülekezetek, sok-sok megtérő van, és a nyomorúságot áldásra fordítja az Úr!
Hasonlóan nehéz helyzet van Indiában is, ahol a vallásszabadság a legfőbb nehézség. Sokan térnek meg és szeretnének bemerítkezni, amihez viszont állami engedély kell, azt viszont a végletekig késleltetik. Enélkül pedig a bemerítőt és a bemerítkezőt is letartóztathatják. Úgyhogy testvéreink visszatértek az ősi keresztény gyakorlathoz, és hajnalban vagy éjszaka, illegalitásban gyakorolják a hitüket és merítkeznek be. Máskülönben amikor a hindu és a muszlim vallások csatároznak egymással – ami gyakran megesik –, akkor valahogy mindig a keresztényeken csattan az ostor. Szóval az indiai vallásszabadság még hagy kívánnivalókat maga után, de Isten munkáját ez sem korlátozza, és a hívők száma napról napra növekszik!!!
Afrikában, a gazdasági nehézségek mellett a vallási, törzsi, kulturális nehézségek borzolják a kedélyeket. Nagyon sok szegény nem jut oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz, elegendő élelemhez vagy tiszta vízhez, ebben a helyzetben pedig a hívők tudnak segítséget adni és a reményt képviselni. Csak Sierra Leonéban 50 iskolát működtetnek 750 tanárral, akiknek a jelentős része önkéntes – vagyis a hite és szeretete miatt tanít, nem fizetésért. Emellett kórházakat alapítanak és speciális klinikákat, mindezt eszközül használva az evangélium terjesztésére. Apró gazdaságokat hoznak létre, és faültetési, csirketartási programokban segítenek, hogy az önfenntartásra segítsék a családokat. Itt és más afrikai országokban is a fiatal lányokat hamar kiházasítják, és onnantól kezdve esélyük sincs a tanulásra, az önérvényesítésre. Valóságosan jogfosztottak és kizsákmányoltak a legtöbben, ezen pedig baptista testvéreink igyekeznek segíteni, ahogy arra remek példákat láthattunk. Ez nem olyan női egyenjogúsági harc a részükről, mint amilyet a nyugati világban látunk, hanem a valódi emberi jogokért való kiállás és az elnyomottak képviselete. Lenyűgöző és tiszteltre méltó példákat láttunk és hallottunk mindenfelől.
Nagy szükség van az EBMI jelenlétére és támogatására. Nekik hála, sok iskola és kórház működik, új gyülekezet alakulnak, számos misszionárius külföldről vagy a saját hazájában képes főállásban a lelki munkára összpontosítani, és sok imaház, gyülekezeti épület épülhet meg, Bibliák és keresztény irodalom jelenhet meg, családok, közösségek jutnak tiszta vízhez és fenntartható élelemforráshoz, és Isten országa teret hódít! Mindezt látva örülünk, hogy ennek a szervezetnek a tagjai lehetünk és a magunk csekély eszközeivel mi is hozzájárulhatunk ezen célokhoz.
Ami viszont nagy haszon még számunkra a történetek megismerésén túl, azok a kétoldalú kapcsolatok, amiket egy-egy ilyen konferencia alkalmával sikerül építeni.
Egy indiai testvérünk lélegzetelállító missziót végez a kaszton kívüliek és az indiai cigányok között. (A többségi hindu vallású Indiában kasztrendszer létezik, ami a születéskor meghatározza az ember lehetőségeit. Ezen kasztok legrosszabbika, az érinthetetlenek, akik a társadalom legalját képviselik. De náluk is lejjebb vannak azok, akikről tulajdonképpen nem vesznek tudomást, kaszton kívüliek, mint a cigányok.) Több mint 250 gyülekezetet plántáltak közöttük az elmúlt években, és több mint 50 testvért állítottak lelki szolgálatba. Ennek a missziónak a vezetője Rufus, akit tervezünk meghívni Magyarországra is.
Sierra Leonéba is meghívást kaptunk. Jövő tavasszal ünneplik a baptista misszió háború utáni újrakezdésének 50. évfordulóját, és erre mi is hivatalosak vagyunk. Korábban már támogatta az egyház egy kisebb összeggel az épülő teológiájuk és egyházközpontjuk építését, és tudatosan keressük a további együttműködés lehetőségeit. Szóba került a korábban évekig ott szolgált, iskolát alapító Füredi Kamilláról való megemlékezés, terveznek elnevezni róla egy épületet, ami komoly megbecsülése testvérnőnk ott végzett úttörő munkájának. Nagyon örülünk ennek!
Talán más területeken is ajtók nyílnak, akár európai szövetségekkel is, de ezek még csak az első megbeszélések voltak, korai lenne részletezni a lehetőségeket. Látjuk azt, hogy a részvétel az ilyen nemzetközi találkozókon fontos és szükséges, hiszen kapcsolatok épülnek, együttműködések alakulnak, betekintést nyerünk Isten világmissziójába, és vezetést, hogy ebben hol a mi helyünk. Bár a magyar szövetség méreteit tekintve nem számít nagynak, mégis komoly feladatokra hív az Úr, amikor részei lehetünk az ő ámulatba ejtő munkájának messze a határainkon túl is. Micsoda kegyelem, hogy egyházunk, gyülekezeteink, testvéreink mind képesek vagyunk adni és befektetni mások missziójába. Krisztus testében az egyik tag segíti a másikat, és most mi vagyunk abban a helyzetben, hogy ezt tegyük! Kegyelem ez és felelősségteljes idők! Áldott legyen az Úr neve, és vezessen tovább az ő terveinek a megismerésében! (Téglási Lajos)
Nyolcszáz nő, nyolcszáz élet – nyolcszáz háttérrel, nyolcszáz elhívással, nyolcszáz küldetéssel, nyolcszáz lehetőséggel.
Honnan jöttek? Szerte az országból és a határokon túlról is. Százan a háborús Ukrajnából. Kora reggel gyalogoltak át a határátkelőn, hogy a magyar oldalon rájuk váró buszokra szálljanak, és egy napra maguk mögött hagyhassanak mindent. Este aztán – amikor mind hazatértünk – ők visszasétáltak Kárpátaljára, mert bíztak… mert bíznak.
„Bízom!” – vajon hányszor mondtuk ki a szervezés során is a 2023. május 20-án megtartott országos baptista nőkonferenciát megelőző hetekben, hónapokban? A témaválasztásnál, a helyszínfoglalásnál, az árakkal, a kihívásokkal, az időhiánnyal szembesülve, a soknapos esőzést látva, saját korlátainkat tapasztalva – végül újra és újra oda jutottunk: „Hiszen erről szól a konferencia, hát én se tehetek mást: bízom.” S aztán ez a bizalom célba ért, amikor szombat reggel láttuk érkezni a hölgyeket, hallottuk, ahogy előbb az előcsarnok, majd egyre inkább a nagyterem is megtelt élettel, örömmel, nevetéssel, öleléssel, vidámsággal, izgalommal, várakozással és találkozással. Ajándékok, játékok, közösség, közös imák, majd Isten közös dicsérete. A dalok is a bizalomról szóltak. Ebben most a MABIM dicsőítőcsapata vezetett minket Balázs André vezetésével. Jó volt látni, hogy az előző évek konferenciáihoz képest most többen jöttek el a fiatalabb nemzedékek közül is. Egy lányával érkező édesanya írta: „A lányom most volt először ilyenen, és nagy hatással volt rá minden. 17 évesen nem volt számára semmi unalmas, és mélyen érintette Isten.”
„Egy új nap kél, és már ébred minden. Itt az idő, hogy áldjalak. És bármi ér ma, bármit rejt az út előttem, hadd zengjek este is majd hálával!” – énekeltük reggel, és azt hiszem, az esti hálatelt zengedezés se maradt el ezen a szombaton.
A délelőtt folyamán két előadást hallgathattunk meg a bizalomról. Uzonyi Barnabás az Istenbe vetett bizalomról beszélt, s arra bátorított rajta keresztül az Úr, hogy a nehézségek között is válasszuk a bizalmat, számítsunk Isten védelmére, győzelmére, ne felejtsük el az ígéreteit. Révész Szilvi a bizalom személyes hátteréről beszélt, és a szívről, ahol a bizalom lakik. „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!” – mondja a Péld 3,5. Ez csak úgy lehet valóság, ha a bizalmat próbáló időkben arra is ügyelünk, hogy a keserűség, félelem, keménység… ne fojtsák meg a szívünkben a bizalmat, helyette Istenre nézzünk, aki sokkal hatalmasabb, mint gondolnánk.
A délelőtti előadások között a Korall hajléktalan gyülekezet számára adakoztunk. Janet van Boxtel, az alapító pásztor felesége mesélt röviden az elhívásukról és arról a különleges szolgálatról, amit Budapesten a fedél nélkül élő emberek között végeznek immár nyolcadik éve. Hála az Úrnak és a konferencia részvevőinek, több mint másfél millió forinttal támogathattuk így a hajléktalanok között végzett missziót.
A másfél órás ebédszünet is élményekkel telt meg. Szavakkal nehéz visszaadni, milyen volt a hangulat, ahogy a nyolcszáz hölgy kiköltözött az egyetemi épület előtti rétre, ahogy a fotóbox előtt, a kávézóban vagy a vattacukrosoknál sorban állva örültek egymásnak az ismerősök, ahogy a keresztény ajándékok, pólók, könyvek kínálatában válogatva egy-egy kincsre leltek. Kedvünket még a sűrűn szálló nyárfavirágok se szegték.
A délután a nőkonferenciákon lassan már hagyományos kerekasztal-beszélgetéssel kezdődött. Szilágyi Lilla Zentai Zsuzsival, Milánkovics Edithtel, Takács Ágival és Nagy-Kasza Lonával beszélgetett a bizalomról megrendítő, felszabadító, gyógyító őszinteséggel. Erős volt hallani az egyik pillanatban annak a bizonyságát, hogy a covidos beteg 100 nap lélegeztetőgép, kóma, műtüdő után az imádság erejére visszatért a halál torkából. A következőben pedig azt a bizonyságot, hogy a rákos férj, akiért ugyanilyen hittel és elszántan könyörgött egy közösség, végül „belegyógyult az örökkévalóságba”. S Isten ott volt mindkét helyzetben, és megerősítette az övéit, sokféle jelét adta atyai szeretetének. Mert ilyen ez a földi élet. Eljönnek azok a vízválasztók, amikor el kell döntenünk, hogy kiben bízunk, s ha az Urat választjuk – bármi is legyen a történet végkifejlete –, hitben erősebben, emberi mivoltunkat mélyebben megértve, átélve tudjuk folytatni az életet. Ahogy egy kiégés után is, ami váratlanul beköszönthet még a legodaszántabb szolgálók életében is, s aminek érkeztével a bizalmat is rendesen újra kell építeni, az alapoktól.
A beszélgetést Boros Ágota és Iván Dóri lendületes, erőteljes, bátorító igei üzenete követte a bizalomról. S egy hosszabb dicsőítéssel zártuk a napot.
„Bízz, bízz, bízz, csak bízz, és adj hálát szabadításáért!” – énekeltük több százan, és biztattuk a lelkünket, hogy bármilyen kihívásokat is hozzon a következő időszak, Istenre nézve mi a bizalmat választjuk.
Pünkösd, a Szentlélek kiáradásának ünnepe, azt gondolom, kevésbé foglal el jeles helyet a társadalom köztudatában, mint mondjuk a karácsony vagy a húsvét – persze most nem a gyakorló keresztény rétegre koncentrálok e mondat kapcsán, hanem globálisan az emberiség egészére –, elvégre ilyenkor nem szaladgálnak a csokinyuszik, nincs piros tojás, és a rénszarvas sem húzza szánon a fehér szakállas Mikulás bácsit sok-sok ajándékkal a zsákjában. Nincs kézzel megfogható meglepetés a tarsolyunkban pünkösd kapcsán, ami vonzóvá, úgymond szerethetővé tehetné e keresztény megemlékezést mindenki számára, ám ennél sokkal mélyebb, sokkal értékesebb jutalom lehet a miénk, ha elfogadjuk, ha hisszük, hogy amiről ezen a napon megemlékezünk, valóság: Isten Szentlelke kiáradt és ma is munkálkodik akár bennünk és általunk is egyen-egyenként.
„Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok… Aki elfogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat… A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek” (Jn 14,18.21.26) – hangzottak Jézus mondatai a tanítványok felé, akik értetlenül álltak a már korábban Jóel által is megprófétált ígéret előtt (Jóel 3). Jóllehet első olvasatra számunkra is értelmezhetetlennek vagy legalábbis teljesen megfoghatatlannak tűnnek ezek a mondatok, ugyanakkor az utána történtek ismeretében be kell látnunk, hogy a történelem valaha volt legnagyobb ajándéka az, amit az Atya Jézus Krisztus keresztáldozata, feltámadása és mennybemenetele árán kínál: a megelevenedett Lélek jutalma.
Meg nem fogható ugyan, látni sem látható, de mégis értékesebb és hasznosabb – ha lehet így fogalmazni – minden valaha volt és eljövendő ajándéknál. Ez örök életre szól, vagy ha úgy jobban tetszik, örök életre hatalmaz fel. A szabad akarat – mely szintén egy Isten adta csodálatos lehetőség – felhatalmaz arra, hogy önként döntsünk az Atya mellett, hogy elfogadjuk azt a felkínált szeretetet, melyet feltétel nélkül ad, s mellyel megváltott emberként élhetünk e földön és azon túl. Ha elengedjük életünk kormányrúdját, és az Úr kezébe helyezzük az irányítást, elpecsételjük magunkat a Mindenható kegyelme által, belénk költözik a Szentlélek, és munkája megváltoztat egy csapásra mindent. „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Gal 2,20) Érdemes újra és újra megemlékeznünk hívő, keresztény emberként is erről a nagyszerű lehetőségről, a Szentlélek Isten jelenlétéről, amely nap mint nap életünk részeként velünk van, bennünk és általunk működik.
Hogy miért olyan fontos? Egyszerű a válasz: akarva-akaratlanul sokszor elfeledkezünk róla. A mindennapi kihívások – mind magánemberként, mind a gyülekezeteink életének alakulását figyelembe véve – sok esetben függetlenítenek bennünket ettől a belső hangtól, vezetéstől, melyet Isten egyértelmű kinyilatkoztatásként ad. Az egyéni törekvéseink, vágyaink számos esetben fölékerekednek az Úr szándékainak, és csak akkor eszmélünk, amikor falak emelkednek körénk. Nem értjük, miért nem teljesülnek feltételek, miért nem nyílnak a kapuk, miért hiúsulnak meg jól megalapozott tervek. Pedig a válasz egyértelmű: nem Isten szerint valóak a céljaink. „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” Így szól az Úr kijelentése a Jer 29,11-ben. Sokszor az általunk vélt jó megoldás Isten szemében nem állja meg a helyét, ezért tereli más irányba az eseményeket, másszor csak az időzítéssel nem ért egyet a Mindenható. A célja végső soron mégis mindig a legjobb az életünk alakulásának tekintetében, még ha látszólag olykor éppen ellenkezőek is a kilátásaink a dolgok állásával kapcsolatban.
Így tehát a munkaszüneti nap örömén kívül, a néphagyomány szülte szokásokon kívül valami sokkal többre hivatott a pünkösd ünnepe. Hivatott arra, hogy hálával tekintsünk Isten személyes jelenlétére, hogy ha a rohanó mindennapok között nem is jut olyan sok időnk arra, hogy rácsodálkozzunk, milyen biztos kezek őrzik a mi életünket, most ezt megtegyük, és hivatott arra, hogy ha eddig háttérbe is szorult a Szentlélek vezetése, most újra elkezdjünk őrá figyelni, újra átadjuk az irányítást neki.
Photo by Daniel Reche
Az ünnep és az ajándék összetartozik. Rendezett családokban születésnapon, házassági évfordulón az örvendezés fénypontja az ajándékok átadása. Természetesen így van ez karácsonykor meg húsvétkor is. Arról azonban még nem hallottam, hogy valakinek is eszébe jutott volna pünkösdkor is hasonló ajándékokkal kedveskedni bárkinek. (A Lélek ünnepén üdvözlőlapot is csak egyszer kaptam egy német barátomtól. A szó szoros értelmében meglepett vele…)
Az ünnep és az ajándék ezek szerint talán mégsem tartozik össze szükségszerűen. Vagy talán mégis?
Bizonytalankodásunk eloszlatása érdekében zarándokoljunk el a most ránk köszöntő jeles nap forrásvidékére! Abba a jeruzsálemi felházba, ahol százhúsz felnőtt várta egy ötven napja kapott ígéret beteljesedését olyan izgalommal, mint ahogy mi vártuk gyermekként a karácsonyi ajándékoktól elválasztó ajtó megnyílását.
Az első pünkösdkor az ég nyílt meg, és kiáradt a Szentlélek. Kiáradt, hogy Jézus Krisztus visszatéréséig mennyből küldött Pártfogónkként ő folytassa mennybe ment Urunk művét köztünk és általunk. Pünkösdkor a tanítványokat betöltő Lélek nem „üres kézzel” érkezett, hanem mindmáig kifogyhatatlanul áradó ajándéközönnel.
Akkor és azóta is bőven adja Isten Lelke az erőt, az örömöt, a vigasztalást. Ő nem felejt ki egyetlen hívőt sem a lélekgyümölcs ízes gerezdjeinek osztogatása során (Gal 5,22–23). A megváltottakat gazdagító, és általuk másokat is jól tartó közhasznú gyümölcsön felül személyre szabott meglepetéssel (karizmával) is gondoskodik arról, hogy mindenkor elmondható legyen az Úr gyülekezetének tagjairól: „mindenkinek saját kegyelmi ajándéka van Istentől: kinek így, kinek amúgy.” (1Kor 7,7) Talán jó is így, hogy a népszokás nem társított a Lélek ünnepéhez kézzelfogható ajándékokat. Figyelmünk ezáltal most nem szeretetre méltó emberi megajándékozóinkra irányul, hanem a – Szentlélek által hozzánk érkező lelki kincsekben gyönyörködve – minden jó és tökéletes adomány forrására, mennyei Atyánkra (vö. Jak 1,17).
Ezek után illő, hogy megajándékozottként ajándékozóvá legyél te magad is. De hogyan és mivel? E csodás pünkösdi ünnepen ajándékozd – most először vagy újból – egyfelől önmagadat Jézus Krisztusnak, másfelől áldozatos szeretetedet veled kapcsolatba kerülő embertársaidnak!
Photo by George Dolgikh
„Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak megnyittatik. Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle, vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” (Lk 11,9–13)
Ennek az igeszakasznak a kulcskifejezése a „mennyivel inkább”. Ez jelzi a mennyei Atya és a földi apa közti különbséget. Még feltételezni is vétek lenne, hogy mennyei Atyánk nem a legjobbat akarná adni nekünk, gyermekeinek. Nála nemcsak jóra törekvés van, hanem végtelen bölcsessége és hatalma garantálja, hogy meg is adja, amit jónak lát.
Az Úr Jézus tanít a kitartó imádkozásra. A „kérjetek”, „keressetek” és „zörgessetek” vonatkozásában is szükségünk van a hit józanságára. Itt is igaz, hogy „a betű megöl, a Lélek az, aki megelevenít”. Mint általában a példázatoknál, itt is a végkövetkeztetésre, a tanulságra kell figyelnünk: Ne legyünk restek az imádkozásban, tanúsítsunk állhatatosságot! Ennek azonban nem erőszakosságot és türelmetlenséget kell jelentenie. Minden könyörgésünk alkalmával tudnunk kell: „Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram.” (Zsolt 139,4) Az állhatatosság tehát semmiképpen se jelentsen értetlenséget! Mindig legyen előttünk, hogy Isten tervei, gondolatai gyakran egészen mások, mint a mi kívánságaink (Ézs 55,9; 2Kor 12,8–9).
A kereséshez szűkség van jó lelki látásra, mert egyébként nem látjuk meg, amit Urunk már régen elénk hozott, és ezért tovább keresgélünk, zörgetünk.
A zörgetés a „szűkségállapotot” jelezze, de ne váljon hisztérikus, gyerekes követelődzéssé! Sok keresztény „zörgetése” mintha ilyesmire utalna. Az Úr Jézus nem erre bátorít bennünket.
Az Úr Jézus számunkra a legfontosabb ajándéknak szánta a Szentlelket. Milyen elszomorító az, amikor valaki szeretetből fakadó ajándékot kap, de mivel másra gondolt, fanyalogva néz rá! Pedig benne az ajándékozó gondossága, figyelmessége nyilvánul meg. Egyértelmű az igéből, hogy az Úr Jézus a Szentlelket ígérte meg mint legnagyobb ajándékot. Becsüljük meg őt! Minden más kegyelmi ajándék a Szentlélek által nyerhető el. Nélküle minden extra kívánság célját veszti. Sok lelki ajándék után a rajongóknak nem maga a Szentlélek a legfontosabb, hanem az ő ajándékai. Ez akkor is igaz, ha sokat emlegetik (sokszor hiábavalóan és vétkesen!) az áldott Lelket. Rajonganak a kegyelmi ajándékok iránt, anélkül, hogy igényelnék a Lélek vezetését. Vigyázzunk, legyen a legkedvesebb számunkra az Ajándékozó!
Az Úr Jézus kedvesen és érthetően megmondta a Szentlélek elnyerésével járó legfőbb lehetőségeket: „erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek…” (ApCsel 1,8) Erő és tanúságtétel. Erre van ma nagy szűksége az Istent nem ismerő embernek.
Hogy valaki nyelveken szól (magát építve), csodatevő erők birtokosa és egyebek, vajmi keveset jelent a bűnben és hitetlenségben élők számára. Ismerek olyanokat, akik hivatkoznak ugyan a nyelveken szólás ajándékára, de hitetlen családtagjaiknak érthető szavakkal nem adják tudtul Isten legnagyobb kegyelmi ajándékát, sem az örök élet szükségességét nem tárják föl számukra. Pedig ha a Szentlélekkel telve bizonyságot teszünk a kegyelemről, azt meg fogják érteni, és általa életre juthatnak.
Amikor olyan sok az Igét és Isten ajándékait nem ismerő ember, vajon megengedhetjük-e magunknak, hogy „lelki csemegézgetések” által táplálgassuk magunkat?! Önzők lennénk, ha csak önmagunkkal törődve építgetnénk lelki házunkat. A családfő, szerető édesanya és jó testvér az egész család javára munkálkodik. A közösségben sem a magam hasznát kell keresnem, hanem másokét, és az emberek üdvét kell szolgálnom. Sokan elsodródtak már azok közül, akik úgymond „többre vágytak”, és ahelyett, hogy adtak volna, mindig valami újat vágytak kapni. Építés helyett a saját lelki házukat is másokkal akarták építtetni. Gyanús az a lelki ajándék utáni vágy, amellyel a lehetőségben az ember elsősorban a saját igényét és többre jutását keresi!
Sokszor ér bennünket, baptista hívőket az a vád, hogy nem merünk szólni a Szentlélek-keresztségről. Régen meghirdette Bemerítő János: „Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket.” (Mt 3,11) És az Úr Jézus is régen megérkezett, aki valóban Szentlélekkel keresztel. El sem képzelhető a hívő élet Szentlélek-keresztség nélkül. „Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk…” (1Kor 12,13) A Szentlélek bekeresztelt, bemerített minket Krisztus testébe, amikor újjászülettünk. Az én Szentlélek által megkeresztelt életemet nincs joga kétségbe vonni valakinek azért, mert ő másképpen gondolkozik és lát e kérdésben. Aki mégis ezt teszi, az őt, Isten Lelkét szomorítja ezzel.
Arra vigyázzunk, hogy bennünket ebben a dologban ne ehhez vagy ahhoz a közösséghez tartozók tanítsanak, hanem az áldott Lélek, kijelentett igéje által! Olyan világos Isten beszéde, hogy az együgyű sem fog tévelyegni, ha őrá figyel. A nagyon okosat viszont a saját bölcsessége csalja meg. Szentlélek-keresztség nélkül nem volna vezettetés, lelki látás. Nap mint nap tapasztalom az Úr vezetését és irányítását.
A Szentlélek jelenléte életünkben nem vita-, hanem ténykérdés. Boldog az a lélek, aki pünkösdkor már nem kéri a Szentlelket, hanem hálát ad a jelenlétéért. Aki viszont nem részesült még Szentlélek-keresztségben, azzal szívesen énekeljük együtt: „Küldd Szentlelked, kérlek, Uram, / Küldd hő, buzgó imámra…”
Photo by Sergey Pesterev on Unsplash
