Szeretnénk, ha az arénában ismét megszólalhatna egy több száz fős kórus Istenünket dicsőítve, melyhez várjuk egyének és kórusok jelentkezését. A jelentkezni kívánó kórusvezetőktől kérjük, hogy vegyék fel a kapcsolatot Győri Kornél kórusvezetővel a következő elérhetőségen: gyorik@gmail.com.
Mivel az ország különböző pontjairól várjuk a jelentkezőket, ezért október folyamán regionális próbákat fogunk szervezni. Egy közös budapesti főpróba is lesz a rendezvény közeledtével, majd az esemény napján helyszíni próba is várható néhány órával a kezdés előtt.
Feltétel: – 16–66 év – az összes próbán való részvétel – kórusban történő éneklésben való jártasság
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: október 15. vasárnap éjfél!
Terveink szerint négy ének szerepel a programban, ezeket már le is tölthetjük.
Az énekek egyénileg is megtanulhatók – mindenki saját felelőssége a felkészülés –, de ajánlatos egy közeli gyülekezeti kórusba becsatlakozni a tanulás céljából.
A helyszínen csak november 19-én lesz lehetőségünk teljes próbára.
A felkészülés segítése végett regionális próbákat szervezünk az ország több pontján.
Az eddigi időpontok és helyszínek: október 15. 15 óra Budapest, Wesselényi utcai imaház október 21. 15 óra Szeged, Hétvezér u. 5/b október 28. 14 óra Debrecen, Szappanos utcai imaház október 29. 16 óra Pécs, Bokor u. 52.
November 18-án 16 órakor a budafoki imaházban lesz összpróba zenekarral!
A baptista misszió korábbi időszakaiban a fúvószene nagy szerepet töltött be a hallgatóság megszólításában. Ezt az élményt szeretnénk feleleveníteni az arénában november 19-én!
Hívunk minden zenészt, aki szívesen szolgálna a Kiskőrösi Baptista Fúvószenekarral a konferenciára érkezők fogadásában.
Az alkalomra készülve november 4-én tartunk egy közös próbát Kiskőrösön. Kottákért, infókért az alábbi elérhetőségen lehet jelentkezni október 22-ig: hajasgedeon@yahoo.com vagy +36208862452.
Várunk mindenkit, aki szívesen szolgálna egy fiatalos, lendületes csapatban!
A Baptista Világszövetség női missziója évről évre megrendezi a nők világimanapját. Az idei, 2023-as év témája Az élet lehelete lesz Jób könyve 33,4 alapján: „Engem Isten Lelke alkotott, a Mindenható lehelete éltet.”
A témával kapcsolatos igei buzdítások, illetve a kontinensek imakérései megtalálhatók az alábbi linkről letölthető, magyar nyelvre lefordított útmutató kiadványban is:
Október 1-én, vasárnap vette kezdetét a reformáció hónapja a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) szervezésében.
Az ünnepi nyitó istentisztelet térzenével vette kezdetét a Deák Ferenc téri evangélikus templom előtt. Ezután a bevonulásra került sor, amely alatt az Áldjad, én lelkem kezdetű közös ének csendült fel.
A zenei szolgálatok között Papp János baptista egyházelnök igehirdetésére került sor, amelynek alapigéje megegyezett a hét mottójául választott jézusi felszólítással: „Akarom. Tisztulj meg!” (Mt 8,3) A beszédben a hit, akarat és közösség egységének fontossága kapott hangsúlyt annak tudatában, hogy Jézus az érinthetetleneket is eléri, megszólítja és behívja a közösségbe.
A zenei szolgálatokban a Lutheránia énekkar, a Központi Református Énekkar, a Pünkösdi Zenei Misszió Égi Szólamok Kórusa, a Miskolci Esterházy és az Avasi Gimnázium Összevont Kórusa mellett közösségünket a Váci Baptista Gyülekezet énekkara képviselte Kolesza Judit karnagy vezényletével. Zongorán Erdei István működött közre. Az alkalmat a MEÖT tagegyházai vezetőinek imája és végezetül közös ima és ének zárta.
A hónap során országszerte számos program várja az érdeklődőket:
Október 8. (vasárnap) 17.00: ökumenikus missziói nap Kaposváron.
Október 15. (vasárnap) 17 óra: reformációi gálaest az Uránia Nemzeti Filmszínházban Budapesten, ahol Nagy István agrárminiszter tart előadást Reformáció és magvetés címmel.
Október 29. (vasárnap) 9.30: reformációi istentisztelet az Agapé Pünkösdi Gyülekezetben.
Kívánjatok békét Jeruzsálemnek! Legyenek boldogok, akik téged szeretnek! Legyen békesség falaidon belül, legyen boldogság palotáidban! Testvéreimért és barátaimért mondom: Békesség neked! Istenünknek, az Úrnak a házáért is jót kívánok neked!
Eleget téve a 122. zsoltár felszólításának hívunk minden kedves olvasót, hogy hétfő (2023. 10. 09.) este 20:00-tól csatlakozzon be egy közös online ZOOM imádságra! Járjunk közben az Úrnál a kint élőkért, könyörögjünk Izraelért, arabokért és zsidókért egyaránt!
131 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. okt. 1. #böszörményibaptisták Komáromi Tibor lelkipásztor igehirdetése a 4Móz 11:1-6, 1Tim 6:6-10 igeversek alapján. Hajdúböszörményi Keresztény Gyülekezet, Hajdúböszörményi Baptista Gyülekezet
„1A nép pedig folyton csak panaszkodott az ÚRnak, hogy rosszul megy a sora. Az ÚR pedig meghallotta, és haragra gerjedt. Fölgyulladt ellenük az ÚR tüze, és belekapott a tábor szélébe. 2Ekkor a nép segítségért kiáltott Mózeshez, Mózes pedig imádkozott az ÚRhoz, és elaludt a tűz. 3Azt a helyet pedig Tabérának nevezték el, mert felgyulladt ellenük az ÚR tüze. 4A közöttük levő gyülevész népség azonban telhetetlen volt, ezért Izráel fiai is újra siránkozni kezdtek: Ki ad nekünk végre húst enni? 5Emlékszünk, hogy Egyiptomban ingyen ettünk halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, vöröshagymát és fokhagymát. 6Most pedig elepedünk, mert semmit sem látunk a mannán kívül.” (4Móz 11:1-6)
„6Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel, 7mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle. 8De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. 9Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe, csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik. 10Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak.” (1Tim 6:6-10)
Hajdúböszörményi Keresztyén Gyülekezet
Cím:
4220 Hajdúböszörmény, Külsőhadházi út 1.
Lelkipásztor:
Szabó László
Állandó alkalmak:
Heti alkalmainkat szombatonként 17 órától tartjuk, melyek rendszerint két órásak.
79 megtekintés 2023. okt. 1. Boros Róbert lelkipásztor igehirdetése a Jel 19:6-10 igeversek alapján. Temesvári Magyar Baptista Gyülekezet
„6És hallottam valami nagy sokaság hangját, amely mintha nagy vizek zúgása és erős mennydörgés hangja volna: Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! 7Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya, 8és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba: ez a gyolcs a szentek igaz cselekedeteit jelenti. 9Így szólt hozzám: Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára! Ezt is mondta nekem: Ezek Isten igaz igéi. 10És leborultam a lába elé, hogy imádjam őt, de így szólt hozzám: Vigyázz, ne tedd! Szolgatársad vagyok, és testvéreidé is, akikben megvan Jézus bizonyságtétele. Istent imádd, mert a Jézusról való bizonyságtétel a prófétaság lelke.” (Jel 19:6-10)
115 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. okt. 1. dr. Bukovszky Ákos igehirdetése Jn 10:10-30 igeversek alapján. József utcai Baptista Gyülekezet
„10A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek. 11Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. 12Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, az látva, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és szétkergeti őket. 13A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal. 14Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, 15ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát, és én életemet adom a juhokért. 16Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók; azokat is vezetnem kell, és hallgatni fognak a hangomra, és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor. 17Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy azután újra visszavegyem. 18Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, és hatalmam van arra, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól. 19Ismét meghasonlás támadt a zsidók között e beszédek miatt. 20Sokan így szóltak közülük: Ördög van benne, és nincs eszénél: mit hallgattok rá? 21Mások ezt mondták: Nem megszállott ember beszédei ezek. Vajon meg tudja-e nyitni az ördög a vakok szemét? 22Elérkezett Jeruzsálemben a templomszentelés ünnepe. Tél volt. 23Jézus a templomban, Salamon csarnokában volt. 24Ekkor körülvették a zsidók, és így szóltak hozzá: Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan! 25Jézus így válaszolt nekik: Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem, 26de ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok. 27Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. 28Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. 29Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. 30Én és az Atya egy vagyunk.” (Jn 10:10-30)
Vasárnapi programjaink 09:00 10:00 Gyermekek korosztályoknak megfelelő kiscsoportos foglalkozása (minden vasárnap) A hónap 1. és ha van, 5. vasárnapján: közös imaóra A hónap 2. és 4. vasárnapján: kiscsoportos Biblia-tanulmányozás felnőtteknek A hónap 3. vasárnapján: külön női és férfi imaóra 10:00 11:00 Istentisztelet (minden vasárnap, a hónap első vasárnapján Úrvacsorával) 16:00 17:00 Énekkari próba 17:00 18:30 Istentisztelet (minden vasárnap, kivéve a hónap harmadik vasárnapját) A hónap harmadik vasárnapján nincsen összejövetel
70 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. okt. 1. #Istentisztelet#Biblia#hit Paróczi Zsolt lelkipásztor igehirdetése az 1Móz 15,1-6 igeversek alapján. Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet
„1Ezek után az események után így szólt az ÚR Abrámhoz látomásban: Ne félj, Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges. 2De Abrám ezt mondta: Ó, Uram, URam! Mit adhatsz nekem, hiszen gyermektelen vagyok, és házamat a damaszkuszi Elíézer örökli. 3Nem adtál nekem utódot – mondta Abrám –, ezért egy házamnál született szolga lesz az örökösöm. 4Ám ekkor így szólt hozzá az ÚR: Nem ő lesz az örökösöd, hanem az lesz az örökösöd, aki tőled fog származni. 5Majd kivezette az ÚR, és azt mondta: Tekints föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni! Ennyi utódod lesz! – mondta. 6Abrám hitt az ÚRnak, és ő ezt számította be neki igazságul.” (1Móz 15,1-6)
Cím:
2310 Szigetszentmiklós, Kinizsi u. 43.
Lelkipásztor:
Paróczi Zsolt
Állandó alkalmak:
Vasárnap 9.15-től imaóra (közös énekléssel kezdve) 10 és 17 órától istentisztelet csütörtökön 18.30-tól bibliaóra szombaton 18-tól ifjúsági óra
102 megtekintés 2023. okt. 3. Újvári Ferenc lelkipásztor igehirdetése a 2Kor 4:6-18 igeversek alapján. Albertirsai Baptista Gyülekezet
„6Isten ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. 7Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: 8Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; 9üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk; 10Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. 11Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben. 12Azért a halál bennünk végzi munkáját, az élet pedig bennetek. 13Mivel pedig a hitnek ugyanaz a Lelke van bennünk, ahogyan meg van írva: „Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és azért szólunk. 14Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt. 15Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére. 16Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. 17Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, 18mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” (2Kor 4:6-18)
Az Albertirsai Baptista Gyülekezet 1901-ben 4 taggal alakult az Ócsai Baptista Gyülekezet körzetállomásaként. Körzeti állomás: Pilis, Templom u. 6. 2721
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.OkTovábbi információk