Kezdőlap Blog Oldal 274

Éber várakozás – Kelédi Márton – 2023.12.03. – Veresegyház

221 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. dec. 3. ÉLŐ REMÉNY BAPTISTA GYÜLEKEZET – VERESEGYHÁZ Kelédi Márton lelkipásztor igehirdetése a Lk 21:25-36 igeversek alapján. Élő Remény Baptista Gyülekezet Veresegyház

25És jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. 26Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóoszlopai megrendülnek. 27És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. 28Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.
29Mondott nekik egy példázatot is: Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind! 30Amikor látjátok, hogy már kihajtottak, magatoktól is tudjátok, hogy már közel van a nyár. 31Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van az Isten országa. 32Bizony mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem lesz. 33Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.
34Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól, és hirtelen lepjen meg titeket az a nap, 35mint valami csapda, mert rá fog törni mindazokra, akik a föld színén laknak. 36Legyetek tehát éberek, és szüntelen könyörögjetek, hogy legyen erőtök kimenekülni mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt.”
(Lk 21:25-36)

Cím:2112 Veresegyház, Hajnal u. 2/A.
Lelkipásztor:Bacsó Benjámin
Állandó alkalmak:Vasárnap 10.00 imaáhitat, 10.30 és 17.00 Istentisztelet
Honlap:https://eloremeny.hu/
További információk:Szadai körzet
https://www.instagram.com/eloremenygyulekezet

https://www.facebook.com/eloremeny

https://www.youtube.com/@eloremenybaptistagyulekeze790

Szent várandósságban – Boros Dávid – Jn 16,16-23 – 12.03. – Bp. József utca

181 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. dec. 3. Boros Dávid lelkipásztor igehirdetése a Jn 16,16-23 igeversek alapján. József utcai Baptista Gyülekezet

16Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem. 17A tanítványai közül némelyek ezt kérdezték egymástól: Mi az, amit mond nekünk: Egy kis idő, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem, és ez: Mert én elmegyek az Atyához? 18Ezt kérdezgették: Mi az a kis idő, amiről szól? Nem tudjuk, mit beszél. 19Jézus észrevette, hogy meg akarják kérdezni, és ezt mondta nekik: Arról kérdezősködtök egymás között, hogy ezt mondtam: Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem? 20Bizony, bizony, mondom nektek, hogy ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örül; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul. 21Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra. 22Így most ti is szomorúak vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek: 23és azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit.” (Jn 16,16-23)

https://www.youtube.com/@JozsefUtcaiBaptisaGyulekezet

https://www.facebook.com/jozsefutca

Cím:1084 Budapest, József u. 12.
Lelkipásztor:Boros Dávid
Állandó alkalmak:Vasárnapi programjaink
09:00 10:00 Gyermekek korosztályoknak megfelelő kiscsoportos foglalkozása (minden vasárnap)
A hónap 1. és ha van, 5. vasárnapján: közös imaóra
A hónap 2. és 4. vasárnapján: kiscsoportos Biblia-tanulmányozás felnőtteknek
A hónap 3. vasárnapján: külön női és férfi imaóra
10:00 11:00 Istentisztelet (minden vasárnap, a hónap első vasárnapján Úrvacsorával)
16:00 17:00 Énekkari próba
17:00 18:30 Istentisztelet (minden vasárnap, kivéve a hónap harmadik vasárnapját)
A hónap harmadik vasárnapján nincsen összejövetel

Szerdai programjaink
18:00 19:00 Bibliaóra
19:00 20:30 Énekkari próba

Pénteki programjaink
18:00 21:00 Ifjúsági klub
Honlap:http://www.jozsefutca.hu/

2023. dec. 3. – Advent I. – Balogh Barnabás – Győr

209 megtekintés • Élő közvetítés dátuma: 2023. dec. 3. Győri Hajnalcsillag Baptista Gyülekezet 2023.12.03. istentisztelete. Balogh Barnabás lelkipásztor igehirdetése az 1Kor 1:4-9 igeversek alapján. Győri Hajnalcsillag Baptista Gyülekezet

4Hálát adok értetek az én Istenemnek mindenkor azért a kegyelemért, amely nektek Krisztus Jézusban adatott. 5Mert őbenne meggazdagodtatok mindenben: minden beszédben és minden ismeretben, 6amint a Krisztusról való bizonyságtétel megerősödött bennetek. 7Ezért nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok, 8aki meg is erősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján. 9Hűséges az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.” (1Kor 1:4-9)

Cím:9022 Győr, Bisinger stny. 6
Lelkipásztor:Milánkovics Dániel
Állandó alkalmak:Vasárnap: Imaközösség: 9:00 óra Istentisztelet: 16:00 óra
Bibliaóra csütörtökön 18:00 óra
Ifi klub pénteken 18:00 óra
Házi csoportok különböző időpontokban
Körzeti állomások: Győrújfalu, Tét, Mosonmagyaróvár
Honlap:http://hcsillag.hu/
További információk:Körzeti állomások:
Győrújfalu, Berek u. 9. – 9171;
Tét, Deák F. u. 30. – 9100;
Mosonmagyaróvár – Kápolna tér 9. – 9200

https://www.facebook.com/hcsillaggyor

https://www.youtube.com/@gyorihajnalcsillagbaptista5528

2023.12.03. de. – Katona Béla – Bp. Pesterzsébet

398 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. dec. 3. #keresztény #baptista #Isten Üdvözlünk a Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet online közvetítésén! Katona Béla lelkipásztor igehirdetése a Lk 21:34-36 igeversek alapján. Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet

34Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól, és hirtelen lepjen meg titeket az a nap, 35mint valami csapda, mert rá fog törni mindazokra, akik a föld színén laknak. 36Legyetek tehát éberek, és szüntelen könyörögjetek, hogy legyen erőtök kimenekülni mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt.” (Lk 21:34-36)

Cím:1203 Budapest, Ady E. u. 58
Lelkipásztor:Katona Béla
Állandó alkalmak:csütörtök 18:30 Bibliaóra
vasárnap 09:00 Korcsoportos Bibliaóra
vasárnap 10:00 Istentisztelet
vasárnap 17:00 Istentisztelet
Honlap:http://www.pbgy.hu/hu/

Üdvözlünk a Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet online közvetítésén! Köszönjük az internetes részvételt és szeretettel várjuk élőben is az alkalmainkra!

Egyéb felületeink:
A gyülekezet honlapja: http://www.pbgy.hu/hu/
A gyülekezet Facebook oldala: https://www.facebook.com/people/Peste… Gy%C3%BClekezet/100064510937337/
A gyülekezet ifjúságának Instagram oldala: 
https://www.instagram.com/erzsebeti_ifi/
A gyülekezet ifjúságának YouTube oldala: 
https://www.youtube.com/@erzsebetiifi…

A kiskunmajsai Önkéntes Tűzoltók Mikulás-csapata járt a Menedékvárosban

December 5-én az esti órákban érkezett a Menedékvárosba a kiskunmajsai Önkéntes Tűzoltók Mikulás-csapata feldíszített tűzoltóautóval.

A Menedékvárosban minden gyermek jó volt az idén, hiszen mindenki mikuláscsomagot kapott, virgácsot pedig senki sem. A Mikulásra várva nagyon sokat énekeltünk, táncoltunk és játszottunk együtt.

Nagyon szépen köszönjük kedves támogatóinknak a sok felajánlást, melyből szép csomagokat tudtunk készíteni a gyermekeinknek! Az Önkénes Tűzoltóknak pedig azt, hogy eljöttek hozzánk, ezzel örömet okozva a Menedékváros közösségének!

Tóthné Frank Anikó

2023.12.03 – D.E. – dr. Sallai Jakab – Aradi Reménység Baptista Gyülekezet

59 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. dec. 3. dr. Sallai Jakab lelkipásztor igehirdetése a Lk 21:33-36 igeversek alapján. Aradi Reménység Baptista Gyülekezet

33Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.
34Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól, és hirtelen lepjen meg titeket az a nap, 35mint valami csapda, mert rá fog törni mindazokra, akik a föld színén laknak. 36Legyetek tehát éberek, és szüntelen könyörögjetek, hogy legyen erőtök kimenekülni mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt.”
(Lk 21:33-36)

https://www.facebook.com/remenyseg.gyulekezet.14

https://www.youtube.com/@arad2mbgy/videos

2023. dec. 3. – Dr. Pafkó Tamás: Új kezdet, új élet (Bemerítési Istentisztelet) – Debrecen Trinity

92 megtekintés 2023. dec. 3. Dr. Pafkó Tamás lelkipásztor igehirdetése. Új kezdet, új élet (Bemerítési Istentisztelet). Trinity Baptista Gyülekezet Debrecen

Trinity Baptista Gyülekezet
Cím:4031 Debrecen, Köntösgát sor 1-3.
Lelkipásztor:Pafkó Tamás dr.
Állandó alkalmak:Istentisztelet:vasárnap 10.00, közben gyermekfoglalkozás Ifjúsági alkalom: péntek 19.00
Honlap:www.trinitygyulekezet.hu

https://www.facebook.com/trinitydebrecen

https://www.youtube.com/@trinitydebrecen

2023 – 12 – 03 Amikor Megtántorodik A Lábam – Sebjan-Farkas Zsolt – Miskolc

27 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. dec. 3. Dr. Sebjan-Farkas Zsolt lelkipásztor igehirdetése a Zsolt. 94:18 igevers alapján. Miskolc Nyitott Ajtó Baptista Gyülekezet

„Mikor azt gondoltam, hogy roskad a lábam, szereteted, URam, támogatott engem.” (Zsolt. 94:18)

https://www.facebook.com/NyitottAjto

https://www.youtube.com/@nyitottajtobaptistagyulekezet

Cím:3535 Miskolc, Béke u. 6.
Lelkipásztor:Sebjan-Farkas Zsolt
Állandó alkalmak:Vasárnap: – Imaóra 9:00 – Istentisztelet 10:00
Szerda 17 órától bibliatanulmányozás
Péntek 18 órától: – Ifjúsági alkalom
Honlap:http://www.nyitottajto.hu/

KŐSZIKLA Gyülekezet 2023. december 03-i istentisztelete. – Durkó István – Budaörs

126 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. dec. 3. Durkó István lelkipásztor igehirdetése az 1Móz 16:1-4a igeversek alapján. Az ígéretek hogyan teljesülnek be. Advent van. Az advent a várakozásról szól. Kőszikla Baptista Gyülekezet Budaörs

1Száraj, Abrám felesége nem szült Abrámnak gyermeket. De volt Szárajnak egy egyiptomi szolgálóleánya, akinek Hágár volt a neve. 2Száraj ezt mondta Abrámnak: Íme, az ÚR bezárta méhemet, és így nem szülhetek. Menj hát be a szolgálóleányomhoz: talán az ő révén lesz fiam! És hallgatott Abrám Száraj szavára. 3Akkor Száraj, Abrám felesége fogta szolgálóleányát, az egyiptomi Hágárt, és férjéhez, Abrámhoz adta feleségül; Abrám akkor már tíz éve Kánaán földjén lakott.” (1Móz 16:1-4a)

Cím: 2040 Budaörs, Liget u.3/2

Lelkipásztor: Durkó István és Révész Lajos
Állandó alkalmak:Istentiszteleti helyszín minden vasárnap 10 órától: 2040 Budaörs Liget u.3/2 (Terrapark irodaház)
Gyülekezetplántálás: Törökbálint, Tatabánya Budapest BudaSzíve gyülekezet

Honlap: http://www.kosziklagyulekezet.hu
További információk:
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/koszikla.budaors/

Hogy miért pont Jézus?
http://kosziklagyulekezet.hu/hu/miert…

Kőszikla Baptista Gyülekezet Budaörs

https://www.youtube.com/@kosziklabaptistagyulekezet7357
Jelentkezz online kiscsoportjainkba, ha nem szeretnél közösség nélkül maradni ebben az időszakban sem: https://forms.gle/WELaVLY2DWzW8VMw9
Kérjük, hogy hívd meg ismerőseidet is, illetve oszd meg ezt a lehetőséget, hogy minél több emberhez eljusson! Imakérés / Kérdés / Bizonyság esetén írj nekünk itt: https://forms.gle/i4wxjkxQ9fyWsEgf9 Miért pont Jézus?

http://kosziklagyulekezet.hu/hu/miert… 
Iratkozz fel Youtube csatornánkra, hogy értesülj a jövőbeni közvetítéseinkről, új tartalmakról.
Hírlevelünkre itt tudsz feliratkozni: http://kosziklagyulekezet.hu/hu/cikk/… 
További információkért írj, vagy keress minket:
Email: info@kosziklagyulekezet.hu 
https://www.facebook.com/koszikla.bud… 
http://www.kosziklagyulekezet.hu


Bemerítési alkalom – Veress Efraim – Őrbottyáni Baptista Gyülekezet 2023.12.03.

183 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. dec. 3. Veress Efraim lelkipásztor igehirdetése az ApCsel 2:36-41 igeversek alapján. Közvetítés az Őrbottyáni Baptista Gyülekezet bemerítési alkalmáról! Cím: Keserű igazság, örvendetes jó hír. Őrbottyáni Baptista Gyülekezet

36Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.
37Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak? 38Péter így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. 39Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. 40Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől! 41Akik pedig hallgattak a szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.”
(ApCsel 2:36-41)

https://www.facebook.com/orbottyanibaptista

https://www.youtube.com/@orbottyanibaptistagyulekez9461

Cím:2162 Őrbottyán, Hősök tere 1.
Lelkipásztor:Sellyei Imre
Állandó alkalmak:Szerda 18:00 Bibliaóra
Szombat 18:30 Ifi alkalom
Vasárnap 9:00 Imaóra, dicsőítés
Vasárnap 10:00 Istentisztelet
Vasárnap 17:00 Istentisztelet
Honlap:http://www.orbottyanibaptista.hu/
További információk:Körzet:
Sződ, Hunyadi u. 1. – 2134