Volt idő, amikor a művészek (az alkotók, az előadók) elvárták maguktól, hogy regényük, festményük, színdarabjuk, zenéjük, daluk katarzist okozzon a nézőben, az olvasóban, a hallgatóban. (Ma nem feltétlenül.) Ők tudták, hogy szükséges változás csak akkor következik be, ha a lélekben végbemegy a belső megtisztulás. Egyedül a tiszta szív tud megújulni. Minden más megújulás formai, felszínes, amely nem tud a lélek mélyéig hatolni. Ezért van szükségünk időről időre katarzisra, mert anélkül nem vagyunk tiszták, nem tudunk lényegileg változni. Aki hinni akar Istenben, annak is katarzisra van szüksége, mert nélküle nem lehet eljutni Istenhez. „Boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők Istent meglátják.” – állítja Jézus is.
Volt idő, amikor a szülők, a mesterek erőssé akarták tenni a következő generációt, hogy bármilyen sorsfordulók között és történelmi viharokban is megállják a helyüket, ne futamodjanak meg. Azóta szinte végtelen eszköz van a kezünkben ahhoz, hogy az emberi lét kiszolgáltatottságát a körülményeknek ellensúlyozni tudjuk. Sokan tévesen hiszik azt, hogy ezek elégséges védelmet nyújtanak akkor is, ha a lélek gyenge, bátortalan vagy akár gyáva. Hiszen az elkerülhetetlen kudarcok, veszteségek vagy betegségek között az erős lelket semmilyen tárgyi, technikai eszköz, garanciát vagy biztosítást vállaló szervezet nem tudja helyettesíteni. Egyedül az erős lélek tartja meg az embert az élet kiszámíthatatlan hullámai között.
Ha jót, ha igazi életet akarunk magunknak, ez a kettő nélkülözhetetlen. Minél előbb szükséges megszerezni mindkettőt: tiszta szívet és erős lelket. Az ókori Dávid király sok időt szánt arra, hogy ezek töltsék meg belül. Imájával önmagát emlékeztette a kettő szükségére:
„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!”
Photo by Max Bovkun on Unsplash
