Kezdőlap Blog Oldal 235

Online istentisztelet – 2024.03.03. – Kübler János – Bp. Wesselényi utca

316 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. márc. 3. Kübler János lelkipásztor igehirdetése a Jn 1:19-43 igeversek alapján. Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet

39Ő így szólt: Jöjjetek, és meglátjátok. Elmentek tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon; mintegy délután négy óra volt. 40A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól és követték őt, András, Simon Péter testvére volt az egyik. 41Ő, mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: Megtaláltuk a Messiást – ami azt jelenti: Felkent. 42Odavitte Jézushoz, aki rátekintve így szólt: Te Simon vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak fognak hívni – ami azt jelenti: Kőszikla.
43Másnap Jézus Galileába akart indulni. Találkozott Fülöppel, és így szólt hozzá: Kövess engem!”
(Jn 1:19-43)

Cím:1077 Budapest, Wesselényi utca 53.
Lelkipásztor:Kübler János
Állandó alkalmak:Vasárnap 9,30: imaóra és istentisztelet
Vasárnap 17 órától istentisztelet
Csütörtök 18,30: bibliatanulmányozás
Péntek 18 óra: ifjúsági óra
Honlap:http://wessi.hu/
További információk:Körzet: Budakeszi, Széchenyi u. 50/a. – 2092

Ápoljuk egymással a kapcsolatot! Imakérésekkel lehet imacsoportunkhoz fordulni, melyről többet honlapunkon lehet megtudni. http://wessi.hu/imakeres-kuldese/

Gyülekezetünk email-levelezőlistájára ezen az oldalon lehet feliratkozni: 
http://wessi.hu/hirlevel/
Aki támogatni szeretné a gyülekezetet a http://wessi.hu/adakozas oldalon találhat információkat ennek digitális lehetőségeiről. Istentiszteleteinkről és videós tartalmainkról elsők között értesülhet, aki feliratkozik a YouTube csatornánkra:    / wesselenyiutca  
Honlapunk: https://wessi.hu
Hírlevél feliratkozás: http://wessi.hu/hirlevel/
Facebook oldalunk: https://facebook.com/wesselenyi.utca
Instagram csatornánk: https://instagram.com/wesselenyi.utca

Istentisztelet – 2024. márc. 3. – Boros Dávid – Bp. József utca

163 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. márc. 3. Boros Dávid lelkipásztor igehirdetése az 1Kor 12:12-20.24-27 igeversek alapján. József utcai Baptista Gyülekezet

12Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. 13Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. 14Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból. 15Ha ezt mondaná a láb: „Mivel nem vagyok kéz, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e? 16És ha ezt mondaná a fül: „Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e? 17Ha a test csupa szem, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás, hol lenne a szaglás? 18Márpedig Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta. 19Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test? 20Így bár sok tagja van, mégis egy a test…
24a becseseknek azonban nincs erre szükségük. Isten szerkesztette így a testet egybe: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adva, 25hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok. 26És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi. 27Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.”
(1Kor 12:12-20.24-27)

https://www.youtube.com/@JozsefUtcaiBaptisaGyulekezet

https://www.facebook.com/jozsefutca

Cím:1084 Budapest, József u. 12.
Lelkipásztor:Boros Dávid
Állandó alkalmak:Vasárnapi programjaink
09:00 10:00 Gyermekek korosztályoknak megfelelő kiscsoportos foglalkozása (minden vasárnap)
A hónap 1. és ha van, 5. vasárnapján: közös imaóra
A hónap 2. és 4. vasárnapján: kiscsoportos Biblia-tanulmányozás felnőtteknek
A hónap 3. vasárnapján: külön női és férfi imaóra
10:00 11:00 Istentisztelet (minden vasárnap, a hónap első vasárnapján Úrvacsorával)
16:00 17:00 Énekkari próba
17:00 18:30 Istentisztelet (minden vasárnap, kivéve a hónap harmadik vasárnapját)
A hónap harmadik vasárnapján nincsen összejövetel

Szerdai programjaink
18:00 19:00 Bibliaóra
19:00 20:30 Énekkari próba

Pénteki programjaink
18:00 21:00 Ifjúsági klub
Honlap:http://www.jozsefutca.hu/

REGIFI & Kolozsvári Egyetemista Ifi │ Bálint Dávid – Nagyvárad Rogériusz

980 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. febr. 29. NAGYVÁRAD-ROGÉRIUSZI BAPTISTA IMAHÁZ Bálint Dávid igehirdetése Jn 8:31 igevers alapján. Nagyvárad-Rogériuszi Magyar Baptista Gyülekezet

„Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok;” (Jn 8:31)

https://www.youtube.com/@rhbcro

https://www.facebook.com/rhbcro

A Rogériuszi Magyar Baptista Gyülekezet Istent követő és szerető emberekből álló közösség. Küldetése, hogy ismertté tegye a Krisztusról szóló örömhírt a Rogériusz városnegyed magyar nyelvű lakói között, és hogy egy olyan közösség legyen, ahol az emberek a szabadító Istenre és egymásra találhatnak, mint lelki testvérekre. Szeretnénk Krisztus jó illata lenni Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között (2Kor. 2,15). Istennek hála, hogy a média tartalmak által is terjeszthetjük az evangéliumot. Ez egy olyan lehetőség, amit kár lenne nem kihasználni annak érdekében hogy az örömhírt eljuttassuk az emberekhez. Ez a youtube csatorna is azt szolgálja hogy az emberek megismerjék Istent és örök életre jussanak az Úr Jézus Krisztusba vetett hit által. Továbbá az is a cél hogy Krisztus teste, a gyülekezet épülését szolgálja. http://www.rhbc.ro

2024. 03. 03. délelőtti istentisztelet // Mészáros Kornél – Újpest

353 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. márc. 3. #baptista#IT#ubgy Mészáros Kornél lelkipásztor igehirdetése a Máté evangéliuma 12. rész, 9-14 igeversek alapján.  Újpesti Baptista Gyülekezet

9Onnan eltávozva bement a zsinagógájukba, 10ahol volt egy sorvadt kezű ember. Azért, hogy vádat emeljenek ellene, megkérdezték Jézustól: Szabad-e szombaton gyógyítani? 11Ő pedig ezt mondta nekik: Ki az közületek, akinek ha egyetlen juha van, és az verembe esik szombaton, nem ragadja meg, és nem húzza ki? 12Mennyivel többet ér az ember a juhnál! Szabad tehát jót tenni szombaton. 13Ekkor így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Ő kinyújtotta, és az újra olyan egészséges lett, mint a másik. 14A farizeusok pedig kimentek, és elhatározták, hogy végeznek vele.” (Mt 12,9-14)

Cím:1043 Budapest, Kassai u. 26.
Lelkipásztor:Mészáros Kornél
Állandó alkalmak:Vasárnap 9 óra imaóra
 9 óra bibliaóra gyermekek részére
10 óra istentisztelet
17 óra istentisztelet

kedd 18 óra imaóra (kivéve december, január és a nyári hónapok!)
csütörtök 18 óra bibliaóra
péntek 18 óra ifjúsági bibliaóra
Honlap:http://www.ujpest.baptist.hu/

http://www.ujpest.baptist.hu/

https://www.youtube.com/@UjpestiBaptista

https://www.facebook.com/ujpestibaptista

2024.03.03. Nyitás, zárás – egészséges határok? (Mike Sámuel) – Kecskemét

4380 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. márc. 3. Mike Sámuel lelkipásztor igehirdetése a Neh 6:15-16, 7:1-3 igeversek alapján. Kecskeméti Baptista Gyülekezet

15A várfal elúl hónap huszonötödikére, ötvenkét nap alatt készült el.
16Amikor ezt meghallották ellenségeink, félni kezdtek a körülöttünk élő népek, és nem tartották többé olyan nagyra magukat, mert fölismerték, hogy Istenünk segítségével lehetett csak véghezvinni ezt a munkát.”
(Neh 6:15-16)

1Amikor fölépült a várfal, fölszereltettem az ajtószárnyakat, és szolgálatba állították a kapuőröket, az énekeseket meg a lévitákat. 2Jeruzsálem parancsnokává testvéremet, Hanánít és Hananját, a várnagyot neveztem ki, mert ő megbízhatóbb és istenfélőbb volt a többségnél. 3Meghagytam nekik, hogy ne nyissák ki addig Jeruzsálem kapuit, amíg melegen nem süt a nap, és még mielőtt lemenne, csukják be az ajtószárnyakat, és reteszeljék be őket. Jeruzsálem lakói közül pedig állítsanak őröket: egyeseket az őrhelyekre, másokat meg a saját házukkal szemben.” (Neh 7:1-3)

Cím:6000 Kecskemét, Szent-Györgyi Albert u. 23.
Lelkipásztor:Mike Sámuel
Állandó alkalmak:Istentisztelet: vasárnap 9 és 17 órától
Honlap:http://kecskemetibaptista.hu/

Az igehirdetést itt tudod visszahallgatni: 
https://podcasters.spotify.com/pod/sh…
Ha támogatni szeretnéd a gyülekezetet: 
https://kecskemetibaptista.hu/adomany
További információk:
https://www.facebook.com/kecskemetiba…
https://kecskemetibaptista.hu/
https://www.youtube.com/@kecskemetibaptista

2024.03.03. Vasárnap délelőtt – Tiszta lelkiismerettel szolgáljuk Istent! (Zsid. 9:11-14) – Budai Lajos – Nagyvárad Belváros

593 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. márc. 3. Budai Lajos lelkipásztor igehirdetése a Zsid. 9:11-14 igeversek alapján.  Nagyvárad Belváros Magyar Baptista Gyülekezet

11Krisztus pedig mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. 12Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. 13Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz, 14akkor Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.” (Zsid. 9:11-14)

http://nbvgy.ro

https://www.youtube.com/@nagyvaradibaptista

https://www.facebook.com/nvbgy.ro/

2024.03.03. de – Katona Béla – Bp. Pesterzsébet

363 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. márc. 3. #keresztény#baptista#pesterzsébet Katona Béla lelkipásztor igehirdetése a Mt 12:9-16 igeversek alapján. Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet

9Onnan eltávozva bement a zsinagógájukba, 10ahol volt egy sorvadt kezű ember. Azért, hogy vádat emeljenek ellene, megkérdezték Jézustól: Szabad-e szombaton gyógyítani? 11Ő pedig ezt mondta nekik: Ki az közületek, akinek ha egyetlen juha van, és az verembe esik szombaton, nem ragadja meg, és nem húzza ki? 12Mennyivel többet ér az ember a juhnál! Szabad tehát jót tenni szombaton. 13Ekkor így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Ő kinyújtotta, és az újra olyan egészséges lett, mint a másik. 14A farizeusok pedig kimentek, és elhatározták, hogy végeznek vele. 15Mivel Jézus tudta ezt, eltávozott onnan. És sokan követték őt, ő pedig meggyógyította mindnyájukat, 16és megparancsolta nekik, hogy ne fedjék fel, kicsoda ő,” (Mt 12:9-16)

Cím:1203 Budapest, Ady E. u. 58
Lelkipásztor:Katona Béla, Győri Kolos
Állandó alkalmak:csütörtök 18:30 Bibliaóra
vasárnap 09:00 Korcsoportos Bibliaóra
vasárnap 10:00 Istentisztelet
vasárnap 17:00 Istentisztelet
Honlap:http://www.pbgy.hu/hu/

Üdvözlünk a Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet online közvetítésén! Köszönjük az internetes részvételt és szeretettel várjuk élőben is az alkalmainkra!

Egyéb felületeink:
A gyülekezet honlapja: http://www.pbgy.hu/hu/
A gyülekezet Facebook oldala: https://www.facebook.com/people/Peste… Gy%C3%BClekezet/100064510937337/
A gyülekezet ifjúságának Instagram oldala: 
https://www.instagram.com/erzsebeti_ifi/
A gyülekezet ifjúságának YouTube oldala: 
https://www.youtube.com/@erzsebetiifi…

Újforrás Baptista Gyülekezet élő közvetítés 2024. 03. 03. – Krisán Zoltán – Békéscsaba

90 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. márc. 3. Krisán Zoltán lelkipásztor igehirdetése a Jn 17:20-21 igeversek alapján. Újforrás Baptista Gyülekezet Békéscsaba

20De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; 21hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.” (Jn 17:20-21)

https://www.youtube.com/@ujforrasbaptistagyulekezet

Újforrás Gyülekezet

https://www.facebook.com/ujforrasgyulekezet

Cím:5600 Békéscsaba, Kis Tabán u. 5.
Lelkipásztor:Krisán Zoltán
Állandó alkalmak:Csütörtök 18:30 Kis-Tabán utca 5 (Gyaraki Tanoda) Vasárnap 10:00 Orosházi út 101. (Jaminai Közöségi Ház)
Honlap:http://www.ujforrasgyulekezet.hu/

2024 Március 3. Vasárnap d.u. – Veress Ernő – Szilágyballa

531 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. márc. 3. Veress Ernő és Király Béla lelkipásztorok igehirdetése a Zsid 5:1-10 igeversek alapján. Szilágyballai Baptista Gyülekezet

1Minden főpap, akit emberek közül választanak, az emberekért rendeltetett Isten szolgálatára, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. 2Együtt tud érezni a tudatlanokkal és a tévelygőkkel, mivel ő maga is körül van véve erőtlenséggel. 3Így nemcsak a népért, de önmagáért is köteles bűnért való áldozatot bemutatni.
4Senki sem szerezheti meg azonban önmagának ezt a tisztséget, csak az, akit Isten hív el, mint Áront is. 5Ugyanúgy Krisztus sem maga dicsőítette meg önmagát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólt hozzá: „Az én fiam vagy te, ma nemzettelek téged.” 6Ahogyan másutt is mondja: „Pap vagy te örökké, Melkisédek rendje szerint.”
7Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért. 8Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, 9és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki. 10Mert Isten őt Melkisédek rendje szerint való főpapnak nevezte.”
(Zsid 5:1-10)

https://www.youtube.com/channel/UCNGOEEQ2-Yl6YCxY25Y1D2A

https://www.facebook.com/baptistagyulekezet.szilagyballa

https://www.facebook.com/baptistagyulekezet.szilagyballa.3/

Az Úr áldjon meg minden hallgatót! Facebook: https://www.facebook.com/baptistagyul...
Szilágyballai Baptista Énekkar – Üdvözítő Született Spotify – https://open.spotify.com/album/5tg6Wg...
Youtube Music – • Bevezető Deezer – https://www.deezer.com/hu/album/81358...
Apple Music – https://music.apple.com/us/album/%C3%…
Amazon Music – https://www.amazon.com/%C3%9Cdv%C3%B6...

2024-03-03 Vasárnap de. – Papp Barnabás – Ócsa – Elköteleződés

116 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. márc. 3. Papp Barnabás lelkipásztor igehirdetése a Neh 1:1-4; 8:1-3a.8-18 igeversek alapján. Ócsai Baptista Gyülekezet

1Nehémiásnak, Hakaljá fiának a története. A huszadik évben, kiszlév hónapban történt, amikor Súsán várában voltam,
2hogy megérkezett hozzám egyik rokonom, Hanání és vele együtt néhány Júdából való férfi. Kérdezősködtem tőlük a megmenekült júdaiakról, akik a fogság után megmaradtak, meg Jeruzsálemről. 3Elmondták nekem, hogy azok, akik a fogság után megmaradtak, nagy bajban és gyalázatban élnek abban a tartományban, Jeruzsálem várfala pedig csupa rés, és kapui tűzben égtek el.
4Amikor meghallottam ezeket, napokon át ültem, sírtam és gyászoltam, böjtöltem és imádkoztam a menny Istene előtt,
1Akkor az egész nép egy emberként összegyűlt a Vízi-kapu előtti téren, és azt mondták Ezsdrásnak, az írástudónak, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, amelyet az ÚR adott Izráelnek. 2A hetedik hónap első napján tehát odavitte Ezsdrás pap a törvényt a gyülekezet elé, amely olyan férfiakból és nőkből állt, akik mindnyájan meg tudták érteni a hallottakat. 3Fölolvasta azt a Vízi-kapu előtti téren virradattól délig,”
(Neh 1:1-4)

8Szakaszokra osztva olvasták a könyvet, Isten törvényét, és úgy magyarázták, hogy a nép megértette az olvasottakat.
9Akkor Nehémiás, a királyi helytartó és Ezsdrás pap, az írástudó meg a léviták, akik elmagyarázták a törvényt a népnek, így szóltak az egész néphez: Az ÚRnak, a ti Isteneteknek szent napja ez. Ne gyászoljatok, és ne sírjatok! Ugyanis az egész nép sírva hallgatta végig a törvény szavait. 10Majd ezt mondták nekik: Menjetek, egyetek valami finomat, igyatok valami jót, és juttassatok belőle azoknak is, akiknek nincs, mert a mi Urunk szent napja ez. Ne bánkódjatok, mert az ÚR előtt való örvendezés a ti menedéketek! 11A léviták így csitítgatták az egész népet: Csillapodjatok, mert szent ez a nap, és ne bánkódjatok! 12Ekkor elment az egész nép, hogy egyenek, igyanak, és másoknak is juttassanak belőle, és nagy örömünnepet tartsanak, mert megértették mindazt, amire oktatták őket.
13Másnap azután összegyűltek az egész nép családfői, a papok és a léviták Ezsdrásnál, az írástudónál, hogy még jobban megértsék a törvény szavait. 14Ekkor megírva találták a törvényben, amelyet az ÚR Mózes által adott, hogy a hetedik hónapban levő ünnepen lombsátrakban kell lakniuk Izráel fiainak. 15Kihirdették és közhírré tették ezért minden városban meg Jeruzsálemben: Menjetek ki a hegyekbe, és hozzatok olajfa-, vadolajfa-, mirtusz- és pálmaágakat meg más sűrű lombú faágakat, és készítsetek lombsátrakat, ahogyan meg van írva.
16Kiment azért az egész nép, ágakat hoztak, és lombsátrakat készítettek maguknak, mindenki a háza tetején vagy az udvarán, az Isten háza udvarán és a Vízi-kapu meg az Efraim-kapu előtti téren. 17Lombsátrakat készített tehát a fogságból hazatért egész gyülekezet, és lombsátrakban lakott. Bizony nem tettek így Izráel fiai Józsuénak, Nún fiának az ideje óta egészen eddig. Igen nagy volt az öröm. 18Nap nap után olvasták az Isten törvénykönyvét, az első naptól az utolsó napig. Hét napon át ünnepeltek, a nyolcadik nap pedig a törvényben előírt ünnepnap volt.”
(Neh 8:1-3a.8-18)

https://www.youtube.com/@ocsaibaptistagyulekezetkoz2443

Cím: 2364 Ócsa, Kiss E. u. 14.
Lelkipásztor: Papp József Barnabás
Állandó alkalmak: Vasárnap: 9-órától Imaóra
10-órától Istentisztelet
17-órától Istentisztelet
Szerda: 18-órától Bibliaóra
Szombat: 18-órától: Ifjusági Bibliaóra
Honlap: http://www.ocsaibaptista.hu/

https://www.facebook.com/ocsaibaptista