Kezdőlap Blog Oldal 230

2024.03.17. Vasárnap Du. – Zsid 6:13–20 – Pap Márk – Kraszna

1067 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. márc. 17. Zsidókhoz írt levél – KraMaBaGy Pap Márk lelkipásztor igehirdetése a Zsid 6:13–20 igeversek alapján. Krasznai Magyar Baptista Gyülekezet

13Amikor Isten Ábrahámnak ígéretet tett, önmagára esküdött, mivel nem esküdhetett nagyobbra, 14és így szólt: „Bizony, gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítalak.” 15És így, miután Ábrahám türelemmel várt, beteljesült az ígéret. 16Mert az ember önmagánál nagyobbra esküszik, és minden ellenvetésnek véget vet, mindent megerősít az eskü. 17Ezért Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet. 18Így ez a két változhatatlan tény, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erősen bátorít minket, akik odamenekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet. 19Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé, 20ahova elsőként bement értünk Jézus, aki Melkisédek rendje szerint főpap lett örökké.” (Zsid 6:13–20)

Vetye utca 613. szám, Kraszna, Szilágy megye, Románia (Str. Veche, nr. 613, Crasna (457085), Sălaj, Romania)
Az alábbi időpontokban tartjuk az alkalmainkat: Vasárnap 10:00 Vasárnap 17:00 Péntek 20:00
Gyülekezetünk weboldala: https://www.kramaba.ro/
Gyülekezetünk facebook oldala: https://www.facebook.com/krasznaibaptista/
Ifjuságunk instagram oldala: https://www.instagram.com/krasznaifi/

Facebook: https://www.facebook.com/krasznaibapt…
Weboldal: https://kramaba.ro/
KraMaBa Ifjúság instagram oldala: https://www.instagram.com/krasznaifi/
https://www.youtube.com/@KraMaBaGy

2024. 03. 17. | Légy őszinte! – Ef 4,17-25 | Szabó Szilárd – Szatmárnémeti

603 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. márc. 17. Szabó Szilárd lelkipásztor igehirdetése az Ef 4,17-25 igeversek alapján.  Szatmárnémeti Magyar Baptista Gyülekezet

17Mondom tehát, és tanúsítom az Úr nevében, hogy többé nem élhettek úgy, ahogyan a pogányok élnek hiábavaló gondolkodásuk szerint. 18Az ő elméjükre sötétség borult, és elidegenedtek az Istennek tetsző élettől, mert megmaradtak tudatlanságukban, és megkeményedett a szívük. 19Mivel erkölcsi érzékük eltompult, bujálkodásra adták magukat, mindenféle tisztátalanságot művelve mohóságukban. 20Ti azonban nem így tanultátok Krisztust; 21ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok felőle tanítást, ahogyan az igaz Jézusban: 22vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; 23újuljatok meg lelketekben és elmétekben, 24öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.
25Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak.” 
(Ef 4,17-25)

https://www.youtube.com/@szatmbaphttps://szatmaribaptista.ro/

ISTEN HOZOTT A SZATMÁRNÉMETI MAGYAR BAPTISTA GYÜLEKEZET HONLAPJÁN!

Címünk: Szatmárnémeti, P-ța Eroilor revoluției (István tér) 9 – lásd a térképet itt

Istentiszteleti összejöveteleink:

Vasárnap reggel 10 órától
Vasárnap délután 17 órától
Pénteken délután 19 órától

Istentiszteleteink nyilvánosak: szeretettel hívunk várunk mindenkit.
A vasárnapi istentiszteleteket élő adásban közvetítjük, amelyek megtekinthetők

YOUTUBE és

FACEBOOK csatornánkon keresztül

2024.03.17. Vasárnap du. Júda és Támár, 1Móz 38 – Boros Róbert lp. – Temesvár

47 megtekintés 2024. márc. 18. Boros Róbert lelkipásztor igehirdetése az 1Móz 38 igeversek alapján. Temesvári Magyar Baptista Gyülekezet

1Történt abban az időben, hogy Júda elvált testvéreitől, és csatlakozott egy adullámi emberhez, akinek Hírá volt a neve. 2Ott meglátta Júda egy kánaáni embernek, Súának a leányát, felségül vette, és bement hozzá. 3Az teherbe esett, és fiút szült, akit Érnek nevezett el. 4Majd ismét teherbe esett, fiút szült, és azt Ónánnak nevezte el. 5Azután még egy fiút szült, akit Sélának nevezett el. Amikor ezt szülte, Júda Kezíbben volt. 6Júda kiházasította fiát, Ért. Az asszonynak Támár volt a neve. 7De Ért, Júda elsőszülött fiát az ÚR gonosznak tartotta, ezért megölte őt az ÚR. 8Ekkor azt mondta Júda Ónánnak: Menj be a bátyád feleségéhez, vedd őt feleségül mint a sógora, és támassz utódot a bátyádnak! 9De Ónán tudta, hogy az utód nem az övé lesz. Ezért amikor bement a bátyja feleségéhez, a földre vesztegette a magot, hogy ne támasszon utódot a bátyjának. 10De az ÚR gonosz dolognak tartotta, amit tett, ezért őt is megölte. 11Ekkor azt mondta Júda Támárnak, a menyének: Maradj özvegyen apád házában, amíg felnő a fiam, Sélá! Mert így gondolkodott: Nehogy meghaljon ő is, mint a bátyjai! Támár elment, és apja házában lakott.
12Hosszabb idő múlva meghalt Súa leánya, Júda felesége. Amikor Júda megvigasztalódott, elment barátjával, az adullámi Hírával Timnába, ahol a juhait nyírták. 13De megmondták Támárnak: Most megy az apósod Timnába a juhai nyírására. 14Ekkor levetette magáról özvegyi ruháját, elfátyolozta magát, és ruháiba burkolózott. Azután odaült Énaim kapujába a Timnába vezető úton. Mert látta, hogy Sélá felnőtt, de nem adták hozzá feleségül. 15Júda meglátta, és parázna nőnek gondolta, mert eltakarta az arcát. 16Letért hozzá az útfélre, és ezt mondta: Hadd menjek be hozzád! Mert nem tudta, hogy a menye az. De ő azt kérdezte: Mit adsz nekem, ha bejössz hozzám? 17Ő így felelt: Küldök neked a nyájamból egy kecskegidát. De Támár ezt mondta: Adj zálogot, amíg megküldöd! 18Júda megkérdezte: Mit adjak neked zálogba? Támár ezt felelte: A pecsétnyomódat zsinórostul meg azt a botot, ami a kezedben van. Odaadta azért neki, azután bement hozzá; az asszony pedig teherbe esett tőle.
19Majd fölkelt Támár, és elment. Azután levetette fátylát, és felöltötte özvegyi ruháját. 20Júda elküldte a kecskegidát az adullámi barátjával, hogy az visszavegye a zálogot az asszonytól, de nem találta meg. 21Akkor megkérdezte annak a helynek a lakóit: Hol van az a parázna nő, aki Énaimnál az útfélen ült? Azok ezt felelték: Nem volt erre parázna nő. 22Visszatért tehát Júdához, és ezt mondta: Nem találtam meg. Annak a helynek a lakói is azt mondták, hogy nem volt arra parázna nő. 23Júda azt mondta: Tartsa meg magának, hogy gúnyt ne űzzenek belőlünk! Én megküldtem ezt a gödölyét, de te nem találtad meg őt.
24Mintegy három hónap múlva hírül vitték Júdának: Paráználkodott Támár, a menyed, és már terhes is a paráznaság miatt. Akkor ezt mondta Júda: Vigyétek ki, és égessétek meg! 25Már vitték kifelé, amikor megüzente apósának: Attól a férfitól lettem terhes, akié ez a holmi. Nézd meg jól, kié ez a pecsétnyomó, a zsinór és a bot! 26Júda jól megnézte, majd ezt mondta: Igaza van velem szemben, mert nem adtam őt a fiamhoz, Sélához. Többször azonban nem hált vele Júda.
27Amikor elérkezett Támár szülésének ideje, kitűnt, hogy ikrek vannak a méhében. 28Szülés közben az egyik kidugta a kezét, a bába megfogta, vörös fonalat kötött a kezére, és így szólt: Ez jött világra először. 29De amikor visszahúzta a kezét, mégis a testvére jött előbb. A bába ezt kérdezte: Hogyan törtél magadnak utat? Ezért nevezte el az apja Pérecnek. 30Utána világra jött a testvére, akinek a vörös fonál volt a kezén. Őt Zerahnak nevezte el.”
(1Móz 38)

https://www.youtube.com/@temesvarimagyarbaptistagyu7905

https://www.facebook.com/tmbgy

Az odafelvalókkal törődjetek – Yelisey Pronin – 03. 17. – Bp. József utca

130 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. márc. 17. Yelisey Pronin igehirdetése a Lk 16:1-15 igeversek alapján. József utcai Baptista Gyülekezet

1Majd szólt Jézus a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2Ezért előhívatta őt, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot a sáfárságodról, mert nem lehetsz többé sáfár. 3Erre a sáfár így gondolkozott magában: Mit tegyek, ha uram elveszi tőlem a sáfárságot? Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek. 4Tudom már, mit tegyek, hogy amikor elmozdítanak a sáfárságból, legyen, aki befogadjon a házába. 5Egyenként magához hívatta urának minden adósát, és megkérdezte az elsőtől: Mennyivel tartozol az én uramnak? 6Az így felelt: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd az írásodat, ülj le gyorsan, és írj ötvenet! 7Azután a másiktól is megkérdezte: Te mennyivel tartozol? Az így válaszolt: Száz kórus búzával. Erre így szólt hozzá: Vedd az írásodat, és írj nyolcvanat! 8Az ura pedig megdicsérte a hamis sáfárt, hogy okosan cselekedett, mert e világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai. 9Én is mondom nektek: szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonnal, hogy amikor elfogy, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. 10Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az. 11Ha tehát a hamis mammonon nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazit? 12És ha a másén nem voltatok hűek, ki adja oda nektek azt, ami a tietek?
13Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.
14Hallották mindezt a farizeusok is, akik pénzsóvárak voltak, és kigúnyolták őt. 15Ő pedig ezt mondta nekik: Ti igazaknak tartjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri a szíveteket. Mert ami az emberek előtt magasztos, Isten előtt utálatos.”
(Lk 16:1-15)

https://www.youtube.com/@JozsefUtcaiBaptisaGyulekezet

https://www.facebook.com/jozsefutca

Cím:1084 Budapest, József u. 12.
Lelkipásztor:Boros Dávid
Állandó alkalmak:Vasárnapi programjaink
09:00 10:00 Gyermekek korosztályoknak megfelelő kiscsoportos foglalkozása (minden vasárnap)
A hónap 1. és ha van, 5. vasárnapján: közös imaóra
A hónap 2. és 4. vasárnapján: kiscsoportos Biblia-tanulmányozás felnőtteknek
A hónap 3. vasárnapján: külön női és férfi imaóra
10:00 11:00 Istentisztelet (minden vasárnap, a hónap első vasárnapján Úrvacsorával)
16:00 17:00 Énekkari próba
17:00 18:30 Istentisztelet (minden vasárnap, kivéve a hónap harmadik vasárnapját)
A hónap harmadik vasárnapján nincsen összejövetel

Szerdai programjaink
18:00 19:00 Bibliaóra
19:00 20:30 Énekkari próba

Pénteki programjaink
18:00 21:00 Ifjúsági klub
Honlap:http://www.jozsefutca.hu/

KŐSZIKLA Gyülekezet 2024. március 17-i istentisztelete. – Révész Lajos – Budaörs

127  megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. márc. 17. Révész Lajos lelkipásztor igehirdetése az 1Móz 23 igeversei alapján. Kőszikla Baptista Gyülekezet Budaörs

1Sára százhuszonhét évig élt, ennyi volt Sára életkora. 2Amikor meghalt Sára Kirjat-Arbában, azaz a Kánaán földjén lévő Hebrónban, Ábrahám bement Sárához, hogy meggyászolja és elsirassa őt. 3Majd fölkelt Ábrahám a halottja mellől, és így szólt a hettitákhoz: 4Jövevény és idegen vagyok köztetek. Adjatok nekem sírhelynek való birtokot nálatok, hogy oda temethessem halottamat! 5A hettiták ezt felelték Ábrahámnak: 6Hallgass meg bennünket, urunk! Istentől való fejedelem vagy te közöttünk. A legszebb sírhelyünkön temesd el halottadat! Senki sem akadályoz meg közülünk, hogy az ő sírhelyére temesd halottadat. 7Ekkor fölkelt Ábrahám, meghajolt a föld tulajdonosai, a hettiták előtt, 8és így szólt hozzájuk: Ha igazán azt akarjátok, hogy eltemessem halottamat, hallgassatok meg engem, és bírjátok rá Efrónt, Cóhar fiát, 9hogy adja el nekem a makpélai barlangját, amely a szántóföldje végén van! Teljes áron adja el, hogy legyen sírhelynek való birtokom köztetek!
10Efrón is ott ült a hettiták között. Ez a hettita Efrón így szólt Ábrahámhoz a hettitáknak és mindazoknak a füle hallatára, akik a város kapujában összejöttek: 11Nem, uram! Hallgass meg engem! Neked adom azt a szántóföldet a rajta levő barlanggal együtt. Népem fiainak a szeme láttára adom azt neked. Temesd csak el a halottadat! 12Ábrahám meghajolt a föld tulajdonosai előtt, 13és így szólt Efrónhoz a föld tulajdonosainak a füle hallatára: Hallgass mégis rám! Megadom a szántóföld árát, fogadd el tőlem, azután oda temetem halottamat. 14De Efrón így felelt Ábrahámnak: 15Hallgass rám, uram! Négyszáz sekel ezüstöt ér ez a föld. Mit számít az közöttünk? Temesd csak el halottadat! 16Ábrahám engedett Efrónnak, és kimért Ábrahám Efrónnak annyi ezüstöt, amennyit mondott a hettiták füle hallatára: négyszáz sekel ezüstöt a kereskedők által használt sekel szerint. 17Így ment át Efrón makpélai szántóföldje, amely Mamréval szemben van: a szántóföld, a rajta lévő barlang és minden fa a szántóföld egész határában körös-körül 18Ábrahám birtokába a hettitáknak és mindazoknak a szeme láttára, akik a város kapujában összejöttek. 19Azután eltemette Ábrahám a feleségét, Sárát a makpélai szántóföld barlangjában, Mamréval, azaz Hebrónnal szemben, Kánaán földjén. 20Így került Ábrahám birtokába sírhelyül a hettitáknak ez a szántóföldje a rajta levő barlanggal együtt.”
(1Móz 23)

Cím: 2040 Budaörs, Liget u.3/2

Lelkipásztor: Durkó István és Révész Lajos
Állandó alkalmak:Istentiszteleti helyszín minden vasárnap 10 órától: 2040 Budaörs Liget u.3/2 (Terrapark irodaház)
Gyülekezetplántálás: Törökbálint, Tatabánya Budapest BudaSzíve gyülekezet

Honlap: http://www.kosziklagyulekezet.hu
További információk:
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/koszikla.budaors/

Hogy miért pont Jézus?
http://kosziklagyulekezet.hu/hu/miert…

Kőszikla Baptista Gyülekezet Budaörs

https://www.youtube.com/@kosziklabaptistagyulekezet7357
Jelentkezz online kiscsoportjainkba, ha nem szeretnél közösség nélkül maradni ebben az időszakban sem: https://forms.gle/WELaVLY2DWzW8VMw9
Kérjük, hogy hívd meg ismerőseidet is, illetve oszd meg ezt a lehetőséget, hogy minél több emberhez eljusson! Imakérés / Kérdés / Bizonyság esetén írj nekünk itt: https://forms.gle/i4wxjkxQ9fyWsEgf9 Miért pont Jézus?

http://kosziklagyulekezet.hu/hu/miert… 
Iratkozz fel Youtube csatornánkra, hogy értesülj a jövőbeni közvetítéseinkről, új tartalmakról.
Hírlevelünkre itt tudsz feliratkozni: http://kosziklagyulekezet.hu/hu/cikk/… 
További információkért írj, vagy keress minket:
Email: info@kosziklagyulekezet.hu 
https://www.facebook.com/koszikla.bud… 
http://www.kosziklagyulekezet.hu

Közgyűlés 2024. április 20. – Vác

Közösségünk, a Magyarországi Baptista Egyház életében az évenkénti közgyűlés dolgaink számbavételéről, látásunk széles körű egyeztetéséről, a közös munkáról, a szükséges döntések együttes meghozásáról és hitünk melletti kiállásról szól: találkozni, beszélgetni, közösen dolgozni, valamint egymást és a közösséget építeni.

Ebben az évben vidéki helyszín következik.

Hívom tehát a gyülekezetek küldötteit a Magyarországi Baptista Egyház 2024. évi közgyűlésére, melyre 2024. április 20-án Vácott, a baptista gyülekezet imaházában (2600 Vác, Mentős köz 1.) kerül sor. A program 10 órakor kezdődik és várhatóan 17 órakor ér véget.

A beszámolókon és az ilyenkor szokásos feladatokon túl ebben az évben az egészséges gyülekezet témakörében, missziós konferencia jelleggel fog folytatódni a közgyűlés délutáni alkalma.

A részletes programot, a közgyűlési jelentéseket, a találkozásunkkal kapcsolatos gyakorlati információkat a közgyűlési könyvben, illetve az ezt követően kiküldött leveleinkben olvashatják a küldött testvérek.

Az SZMSZ vonatkozó pontja értelmében kiküldendő megbízóleveleket, a közgyűlési könyvet, valamint további konkrét információkat Varga László Ottó főtitkár testvér fogja hamarosan, külön levélben megküldeni.

Kérjük, hogy a megbízólevelet a küldöttek hozzák magukkal, és igyekezzen mindenki már az imaóra előtt túljutni a regisztráción, hogy együtt vehessünk részt az imaközösségben.

Találkozzunk tehát 2024. április 20-án Vácon!

Testvéri szeretettel és várakozással: Papp János egyházelnök

A Baptista Ház kerítésének felújítása Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata támogatásával is valósulhatott meg

A Baptista Ház kerítésének felújítása Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata támogatásával is valósulhatott meg.

2024.03.10. – A szív állapotának döntő jelentősége az Ige termőre fordulásában! – Máté 13,1-9.18-23 – Paróczi Zsolt – Szigetszentmiklós

57 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. márc. 10. #jézus #Biblia #Istentisztelet Paróczi Zsolt lelkipásztor igehirdetése a Mt 13,1-9.18-23 igeversek alapján. Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet

1Azon a napon kiment Jézus a házból, és leült a tenger partján, 2de nagy sokaság gyűlt köré, ezért hajóba szállt, és leült; az egész sokaság pedig a parton állt.
3Azután elmondott nekik sok mindent példázatokban: Íme, kiment a magvető vetni, 4és amint vetette a magot, néhány az útfélre esett, jöttek a madarak, és felkapkodták azokat. 5Más magok köves helyre estek, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben; 6de amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak. 7Más magok tövisek közé estek, és amikor a tövisek megnőttek, megfojtották azokat. 8A többi viszont jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit. 9Akinek van füle, hallja!…
18Ti azért halljátok meg a magvető példázatát! 19Mindazokhoz, akik hallják a mennyek országának igéjét, és nem értik, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívükbe van vetve: ez az útfélre esett mag. 20A köves talajra esett mag pedig az, aki hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, 21de valójában nincs gyökere, nem állhatatos: mihelyt nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal elbukik. 22A tövisek közé esett mag pedig az, aki hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és terméketlen lesz. 23A jó földbe esett mag pedig az, aki hallja és érti az igét, és termést hoz: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.”
(Mt 13,1-9.18-23)

Cím:2310 Szigetszentmiklós, Kinizsi u. 43.
Lelkipásztor:Paróczi Zsolt
Állandó alkalmak:Vasárnap 9.15-től imaóra (közös énekléssel kezdve)
10 és 17 órától istentisztelet
csütörtökön 18.30-tól bibliaóra
szombaton 18-tól ifjúsági óra
Honlap:http://miklosibaptista.hu/


Facebook – https://www.facebook.com/Szigetszentm…
Instagram – https://www.instagram.com/miklosibapt…
Podcast – https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gy
Spoify Podcast – https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc…
Spotify – https://open.spotify.com/artist/3IMZS…
Deezer – https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5ro…
YouTube Music –    / szigetszentmiklós…  

Vasárnap – 2024.03.10. de. – Papp János – Szilágyperecsen

1117 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. márc. 10. Papp János lelkipásztor igehirdetése a Jn 4:1-14 igeversek alapján. Szilágyperecseni Magyar Baptista Gyülekezet

1Amikor pedig megtudta Jézus, hogy a farizeusok meghallották, hogy ő több tanítványt szerez és keresztel, mint János – 2bár maga Jézus nem keresztelt, hanem a tanítványai –, 3elhagyta Júdeát, és elment ismét Galileába. 4Samárián kellett pedig átmennie, 5és így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek. 6Ott volt Jákób forrása. Jézus az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt. 7Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: Adj innom! 8Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. 9A samáriai asszony ezt mondta: Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok? Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal. 10Jézus így válaszolt: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! – te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet. 11Az asszony így szólt hozzá: Uram, merítőedényed sincs, a kút is mély, honnan vennéd az élő vizet? 12Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is? 13Jézus így válaszolt neki: Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, 14de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne. ”  (Jn 4:1-14)

https://www.youtube.com/@szilagyperecsenimagyarbapt3455

https://www.facebook.com/szilagyperecsenimagyar.baptistagyulekezet

2024 – 03 – 10 Istentisztelet – dr. Sebján-Farkas Zsolt – Miskolc Diósgyőr Nyitott Ajtó Gyülekezet

15 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. márc. 10. dr. Sebján-Farkas Zsolt lelkipásztor igehirdetése a Fil 2:1-11 igeversek alapján. Miskolc Diósgyőr Nyitott Ajtó Baptista Gyülekezet

1Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület, 2akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. 3Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; 4és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. 5Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: 6aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, 7hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; 8megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. 9Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, 10hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; 11és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fil 2:1-11)