„…ahova én megyek, oda ti nem jöhettek.” (Jn 8,21)
Ezt Jézus először a zsidóknak mondta, de akkor is, „Amikor ezeket mondta, sokan hittek benne” (Jn 8,30). Tehát nemcsak a farizeusok és a zsidók hallották ezt a mondatot, hanem a tanítványok és a sokaság azon része is, akik hittek Jézusban. Magyarán nagy a különbség abban, hogy ezt a mondatot ki hallja. Hívőként nem találni Jézust azt jelenti, hogy emberi gyengeségeink és hibáink miatt engedtük, hogy valami közénk és Jézus közé álljon. Ez valószínűleg a könnyebbik eset, mert ilyenkor már van személyes tapasztalatunk az ő közelségéről, ezért ha előhívjuk a memóriánkból a Jézussal kapcsolatos emlékeinket, akkor máris van kapaszkodónk, van honnan elindulnunk. Az emlékek mellett az önvizsgálat a másik eszközünk, ami elvezet ahhoz, hogy megfigyeljük magunkban, hogy az ördög melyik csábításának engedtünk akkor, amikor hagytuk magunkat eltávolítani Jézustól. Kérdés, hogy melyik világi hívság kerített a hatalmába. A pénz, a munka, a mértéktelenség, a nagyravágyás vagy valami más? Bármelyik történt, az egyetlen lehetetlen lehetőség a kísértésben az, hogy Jézus maga hagyott volna el minket. Ez nem történhet meg, ilyen egészen biztosan nincs a földi életünkben. Harmadik kapaszkodónk az ige, hiszen Jézus ígéretet tett nekünk arra vonatkozóan, hogy ő a világ végezetéig velünk van (Mt 28,20). Sőt, az igében később azt is olvassuk: „Kerestek majd engem, de ahogy a zsidóknak mondtam, hogy ahova én megyek, oda ti nem jöhettek, most nektek is mondom.” (Jn 13,33) Péternek pedig azt mondja: „Ahova én megyek, oda most nem követhetsz, később azonban utánam jössz.” (Jn 12,36) Lehet, hogy a tanítványok egy kis időre tényleg elhagyottnak gondolták magukat, hiszen Jézus meg is mondta nekik, hogy elmegy, de valójában Jézus a mennybemenetelig többször is megjelent nekik, ráadásul már korábban ígéretet tett nekik a vigasztaló és tanító Lélek eljövetelére. Tehát valójában a tanítványok sem kereshették hiába Jézust, mi, keresztények pedig egész életünkben abban a bizonyosságban élhetünk, hogy ő velünk van, és abban is biztosak vagyunk, hogy miután elkészítette a helyünket, utána fogunk menni. De amíg itt vagyunk, tudjuk, hogy Jézus szeretetétől semmi nem választhat el minket (Róm 8,38).
A másik lehetőség Jézus megtalálására akkor van, amikor még nem megtért ember a kereső. Ez nagyon elgondolkodtató helyzet, mert a legkényelmesebb dolog úgy vélekedni erről, hogy egyszerűen csak hívja őt a kereső, és meg fogja találni. Igazából nem jár messze az igazságtól ez a gondolat, viszont célba érni gyakran nem könnyű, de ha már valaki keres, az biztosan talál, ha zörget, megnyittatik neki, és ha kér, adatik neki (Mt 7,7). A nehézség az idővel van leginkább, hiszen a kiválasztottság és a megtérés idejéről nem mi döntünk. Ezért van szükség kitartó türelemre és alázatra az istenkeresőnek, aki számára a legjobb, amit tehet, hogy körbeveszi magát hívő emberekkel, Bibliát olvas, imaharcot folytat, gyakran látogatja az istentiszteletet, és egészen addig nem engedi el a sóvárgását, amíg Jézus el nem hívja. Mi, hívők mindebben hatalmas segítséget tudunk nyújtani a keresőknek, és később is, amikor majd elkezdenek Isten útján járni. Legyen így!
Uram, köszönöm, hogy megmentettél és a házadba fogadtál! Hálás vagyok minden percért, amit veled tölthetek! Köszönöm, hogy megmentesz a kísértésektől, és világossá teszed, hogy nem szakíthat el tőled semmi! Köszönöm, hogy mindig velem vagy, és ígéreted szerint soha el nem hagysz! Kérlek, hogy akaratod szerint légy kegyelmes és irgalmas a téged keresőkkel, emeld fel őket magadhoz, és add meg nekik is a megtérés lehetőségét!
