Apostolok cselekedetei 2,37–38
A 2024-es évben különleges pünkösdre jöhetett össze a székesfehérvári baptista gyülekezet testvérisége és vendégei. Ezen az ünnepi vasárnapon ugyanis öt fehér ruhás testvérünk tett bizonyságot a látható és láthatatlan világ előtt arról, hogy Jézussal való személyes találkozásuk miként változtatta meg s terelte a menny irányába életüket.
Az alkalom alapigéje mentén Kotán Béla lelkipásztor tanította a megjelenteket. Emlékeztetett arra, hogy mind a látható, mind a láthatatlan világot Isten teremtette. Tőle származik minden, a vele való kapcsolatunk és az erre irányuló szükségünk is. A bűn azonban mindenkit elválaszt Istentől, bezárja a lelki szemeket és füleket. A bűnös ember nem látja, nem hallja, nem találja Istent.
Amikor rájövünk elveszett mivoltunkra, a bizonytalanság helyett a biztosra vágyunk. Istenkeresésünk sokfelé vihet az életben, de csak a személyes találkozás hozza el az élő kapcsolatot vele. Ekkor elsőként a helyzetünk változik meg: átlépünk a halál állapotából az örök életre. De élő, gyümölcsöző csak akkor marad életünk, ha a locsolócső mintájára mi is folyamatosan rá vagyunk csatlakozva a kifogyhatatlan forrásra, Istenre. Ennek hiányában csak vegetálunk, míg végül minden kiszárad bennünk. Isten nélkül élni halott állapot.
Van azonban egy üdvözítő hír: sebeinket Jézus sebeibe oltva egybeforrhatunk vele, „az ő sebei által gyógyultatok meg” (1Pt 2,24)! A szőlővessző a helyére kerül, s termővé, gyümölcsözővé válik. Mintegy ruhát, igazságot cserélünk a kereszten függő Jézussal, s lesz Krisztus igazsága a mi igazságunk. Ez a csere tökéletes váltság, általa nem törvénycsomagot követünk, hanem egy valódi személyt – a törvény tükrében. Mindehhez segítséget is kapunk, a Szent Szellem jelenlétét. Amikor betölt minket, új emberré leszünk: Isten fiainak neveznek bennünket.
Tudnunk kell azonban, hogy Isten Szentlelkének uralkodó, kormányzó hatalma van. Az élet tengerén vitorlázva eljöhet az az idő, amikor nem győzzük már a körülmények erejét, nem tudjuk kézben tartani a kormányt. Bízzunk Istenben, hagyni kell, hogy a Szent Szellem vigyen tovább. Isten gyermekeként vitorlázva szélcsendben ne evezőt ragadjunk vagy motort vegyünk elő, hanem imádkozzunk szélért!
Fehér ruhás testvéreink engedtek a Léleknek, aki egészen a hullámsír partjáig vezette őket. A bemerítés hitvalló keresztség, értő, elő hit az alapja – nem kisgyermekkorban történik. Az alámerítés által Jézus példáját követjük. Ő is bemerítkezett, azonban velünk ellentétben ő nem bűneinek bocsánatára, hanem a mi reménységünkre, hisz a bemerítés alkalmával összekapcsolódunk vele. „Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is.” (2Tim 2,11–12) A bemerítés tehát az újjászületés jelképe. Nem ez jelenti az újjászületést, ez annak kinyilvánítása!
Baptista hitvallásunk szerint az merítkezhet be, akinek az életén látszanak a megtérés gyümölcsei. Nem elég a hit „tudása”, látszania kell a megújult életnek. Elkötelezett hívőként szükséges segítő, támogató közösséghez csatlakozni. Nem emberek kedvéért, de Isten kedvéért vállalni kell a bemerítést, s ezt a döntést önkéntesen kell meghozni, nem kényszerből, hanem Isten Lelkének munkája által. Senki sem tudja magát megszentelni, hagyjuk, hogy Isten tegye ezt!
A bemerítkezők bizonyságaiban hallhattunk arról, milyen keresztény családi háttérből, istentudattal, fiatalkori keresztséggel érkezni a Jézussal való személyes találkozásra, és hallhattunk arról is, milyen az, amikor teljes hitbéli tudatlanságban érez rá valaki Isten hiányára, és indul a keresésére.
Gyakran látjuk, és most is hallhattunk arról, hogy Isten vigasztalása a legtökéletesebb a veszteségek, a szégyenérzet, de bármi bántalmazás nyomán: „boldogok, akik sírnak, mert valóban olyan vigasztalást kapnak, ami nem is remélhető másképp”.
Több esetben megfigyelhettük, hogy az ifjúkori, értő megtérés nem elég strapabíró, kell, hogy idővel a szív megújulásával létrejöjjön a valódi fordulat, ami már megmásíthatatlan elköteleződést jelent – komfortzónán kívül is.
Akár hívő családba születtünk, akár olyan rossz körülmények közé, hogy említeni se érdemes, tegyük azt, amit bemerítkező testvéreink: keressük Jézus barátait, hogy jobban megismerhessük őt magát! „Isten nélkül elveszett ember vagyok, csak ennyit akarok: Istennel élni!”
Lesznek napok, mikor nem tudjuk jól megélni a kereszténységet, de ilyenkor emlékezzünk Jézus szavaira, aki hűséges, és ezt ígéri nekünk: „íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20)!
Mátrai Magda
Fotó: Mátrai Máté
