Kezdőlap Blog Oldal 2

Mit jelent ma gyülekezetet plántálni Magyarországon?

Őszintén beszélgettünk Bruder Gergővel, a kecskeméti Szőlőtő Baptista Gyülekezetplántálás vezetőjével hitlépésekről, kudarcokról, újrakezdésekről, csodákról és arról, hogyan lesz a „semmiből” közösség.

Szó esik:

  • az elhívásról,
  • a legnehezebb időszakokról,
  • hitből meghozott döntésekről,
  • a fiatalok szerepéről,
  • és arról, miért van RÁD is szükség egy gyülekezetplántálásban.

Ha érdekel, hogyan épít Isten ma új közösségeket, vagy gondolkodsz azon, hogy bekapcsolódj egy plántálásba, ez a videó neked szól.

Szív küldi szívnek szívesen

A Kispesti Baptista Gyülekezet női köre 2026. április 17-én ismét szívpárnakészítésre szánta a délutánját Mészárosné dr. Seres Leila korábbi lelkipásztorné vezetésével.

A szorgos kezek és együttérző szívek a munka végzése közben azokra a kórházi kezelésre szoruló és gyógyulásra váró betegekre gondoltak, akik számára készültek ezek a szívpárnák.

A munka közben kötetlen beszélgetésre, imádságra és közös éneklésre is jutott idő. Isten áldja meg a kispesti baptista gyülekezeti nőtestvéreket és azokat a gyógyulásra váró embertársainkat, akik számára ezek a párnák is készültek!

Immánuel! Velünk az Isten!
[DRMK]

Tahitótfalui Baptista Gyülekezet: Istentisztelet (2026.05.17) – Dr. Szilágyi Béla

77 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. máj. 17. Dr. Szilágyi Béla igehirdetése az ApCsel 1:1-14 igeversek alapján. Tahitótfalui Baptista Gyülekezet

1Az első könyvet arról írtam, Teofiloszom, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva2egészen addig a napig, amelyen felvitetett, miután a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott. 3Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta nekik, hogy ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól.
A Szentlélek ígérete és Jézus mennybemenetele4Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, 5hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg. 6Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát? 7Így válaszolt nekik: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. 8Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig. 9Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. 10Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, 11akik ezt mondták: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.12Ezután visszatértek Jeruzsálembe az Olajfák hegyéről, amely Jeruzsálem közelében van egy szombatnapi járóföldre. 13Amikor hazatértek, felmentek a felső szobába, ahol a szállásuk volt, mégpedig Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, Alfeus fia, Simon, a Zélóta és Júdás, Jakab fia. 14Ezek valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban, az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és testvéreivel együtt.”
(ApCsel 1:1-14)

Tahitótfalui Baptista Gyülekezet

Tahitótfalui Baptista Gyülekezet
Cím:2021 Tahitótfalu, Ifjúság útja 13.
Állandó alkalmak:Vasárnap 10:00 Istentisztelet
Szerda 18:00  Imaóra
Hétköznap több ifjúsági és családi program van. Aktuális részletek a gyülekezet Facebook oldalán találhatók.
Honlap:https://www.facebook.com/TahiBaptista

https://www.youtube.com/@TahiBaptista

Elkészült a Budapesti Innovatív Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskola 2026-os pünkösdi kiadványa

Kedves Igazgatók!

Kedves Iskolalelkészek!

Elkészült a Budapesti Innovatív Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskola 2026-os pünkösdi kiadványa. A végső megjelenés Fehér Somának, az iskola tanulójának a munkája.

Kovács Géza lelkipásztor (1925–2023) bronz mellképének avatása a Baptista Történelmi Emlékparkban

Kovács Géza lelkipásztor (1925–2023) bronz mellképét avatták fel május 19-én a Benczúr utcai Baptista Történelmi Emlékparkban. Testvérünk élete – a többi hithőshöz hasonlóan – kitörölhetetlen hatást gyakorolt a baptisták, különösen a hazai közösség életére. 

„Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában”

– idézte Papp János egyházelnök a Jelenések 3,12-t, utalva arra a szilárdságra, amit „Géza bácsi” életében, karakterében, szolgálatában láthattunk.

„Kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába”

– hangoztatta dr. Kovács Géza, a legidősebb fiú a Máté 9,38-ra hivatkozva. A család nevében szólva elmondta, milyen erőteljes, kemény tevékenység az aratás, ahogy a megtérésre, döntésre hívás is. Ehhez kimondottan aratómunkások kellenek, legyen imádságunk bátor, határozott, de szeretetteljes szolgálókat kérni az Úrtól!

A szobor leleplezése után láthattuk, milyen nagyszerű munkát végzett Szák Kocsis Pál, aki művészi módon adta vissza alkotásában a sokunk által ismert, szemüveg felett ránk néző egyenes, de barátságos tekintetet!

Legyen Géza bácsi emléke áldott! Megtiszteltetés volt vele szolgálnunk!

MűvészLÉT: Háló Gyula költő, újságíró, lelkipásztor

A PAX Televízió műsorában:

Háló Gyula költő, lelkipásztor, újságíró 1957-ben Vásárosnaményban született baptista lelkipásztorcsaládba. Gyermek- és ifjúkorát Nagydoboson, Ócsán, Debrecenben, Budapesten és Kiskőrösön élte. Fiatal korától kezdve a művészet sokféle megjelenési formája érdekelte, melyek sok indítást adtak számára. A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának diákjaként a Debreceni Kántusban énekelve járhatta a gyülekezeteket, koncerttermeket. A gimnáziumi évek végén ragadta magával József Attila, később Pilinszky János költészete, majd a magyar és nemzetközi kortárs költészet, melyek nyomán költészetének saját tartalmi és formavilágát kialakította. Napjainkig hét verseskötete jelent meg. Verseiben Isten nem mindig van megnevezve, de mindig benne van. A Baptista Teológiai Akadémián lelkész-, a Vitéz János Tanítóképző Főiskolán újságíró-, a TCM International Institute-on teológusdiplomát szerzett. Lelkipásztorként szolgált Kiskőrösön, Csetényben, Dunaharasztiban és Pestszentimrén. 2012 és 2021 között a Magyarországi Baptista Egyház kommunikációs szaktitkárként a vezetése alá tartozott az egyház kommunikációs és médiatevékenysége. A művészeti alkotás missziós erejében mindig hitt, mindig kereste ennek titkát. Hálás Istennek, hogy a művészetek iránti kíváncsiságot, érdeklődést, vonzódást belé préselte, és hogy nem tudott ettől szabadulni, akármi is volt a munkája. Férj, négy gyermek édesapja.

A teljes műsor itt tekinthető meg:



 



Jubileumi megemlékezés a baptista teológián

A Baptista Teológiai Akadémia megalapításának 120. évfordulója alkalmából hittudományi napra került sor 2026. május 7-én teológiánkon.

A jubileumi konferencia előadói a történelmi bizottság tagjaival

A jubileumi program Paróczi Zsolt rektorhelyettes köszöntőjével és áldáskérő imádságával vette kezdetét.

Papp János egyházelnök köszönti a BTA-120 jubileum résztvevőit 

A megnyitó beszédet Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke mondta, melyben megemlékezett a 120 esztendőre visszatekintő magyarországi baptista teológiai oktatás hazai és nemzetközi jelentőségéről.

Mészáros Kálmán történelmi előadása

Ezt követően prof. dr. Mészáros Kálmán, a BTA rektora, egyháztörténész, tanszékvezető egyetemi tanár a Kárpát-medence újkori baptista mozgalom kezdeti szakaszáról tartott vetített képes előadást Rottmayer János, az első magyarországi baptista misszionárius címmel. (Idősebb Rottmayer János életrajzával kapcsolatos fontos kiegészítő információk a cikk alatti utóiratban olvashatók.)

Dr. Mike Laura előadása

A következő előadó dr. Mike Laura, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója volt, aki Roger Williams és kora címmel ismertette doktori disszertációjának egy részletét, amelyben az amerikai puritán mozgalmak történelmi hátterét és hatását mutatta be, kihangsúlyozva Roger Williams Rhode Island államalapító munkásságát és az amerikai baptista mozgalom megalapításában vállalt tevékenységét.

Balla Péter előadása

Az újszövetségi írásmagyarázat területéről drs. Balla Péter BTA-tanársegéd előadását hallgattuk meg Jézus Krisztus kettős természetének vizsgálata a Krisztus-himnusz exegézise alapján címmel. Ez különösen a bibliai görög nyelv iránt érdeklődő hallgatóság számára jelentett különös kitekintést.

Mészárosné dr. Seres Leila előadása

Az előadások sorát Mészárosné dr. Seres Leila egyetemi docens, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem egészségtudományi oktatója érdekfeszítő kutatásának feltárása zárta, aki A kiégés megelőzése a lelkipásztorcsaládokban címmel tartott egy rendkívül érdekes és időszerű témáról szóló lebilincselő előadást.

Telt ház a BTA jubileumi alkalmán

Az előadás-sorozatot – melyet egy-egy hegedűvel (Hricsovinyi Renáta) és zongorával (Kónyáné Puskás Laura) kísért lelki ének, sőt, stílszerűen egy asztalosműhelyből származó, hangszerré váló fűrészlap istendicsérő dallamai (Vix József) foglaltak keretbe – egy diskurzus zárta, amelyet László Gábor, a BTA főtitkára foglalt össze, kiemelve az egyes előadások fő mondanivalóját és jövőbe mutató tanulságait.

A Történelmi Bizottság tanácskozása

A kora délutánban a Magyarországi Baptista Egyház Történelmi Bizottságának hazai és határon túli képviselői tartottak tanácskozást, majd a jubileumi ünnepség résztvevőivel közösen ünnepi megemlékezésre került sor a BTA 120 éves jubileumáról.

A BTA épületének bejárása és az előadótermek névadása a Spurgeon-könyvtárban kezdődött

Ennek keretében a teológia épületének bejárása következett, ennek részeként minden tanterem és oktatói szoba egy-egy baptista hithősről lett elnevezve. Mindez annak reményében, hogy a BTA hallgatói az intézmény folyosóin végighaladva is elolvashatják és így jobban megismerhetik baptista missziónk kiemelkedő hithőseit.

A teológia épületének bejárása és értékeinek bemutatása

Délutáni programunk még egy jelentős eseménnyel egészült ki. A jubileum érdeklődő résztvevői közösen felkeresték Rottmayer János baptista bibliaterjesztő misszionárius egykori lakóházát és ma is megtalálható asztalosműhelyét, ahonnan 180 évvel ezelőtt kizendült magyar és német nyelven a Jézus tanítványságára meghívó, megtérést és az újjászületés szükségességét sürgető bibliai üzenet.

Emléktábla koszorúzása: Mészáros Kálmán, Kiss Lehel és Rottmayer Jenő

Megható pillanat volt, amikor Rottmayer János egykori házának kapuja előtt (1085 Bp., Gyulai Pál u. 8.) egy emléktáblával megemlékeztünk hitelődünkről, majd a körünkben jelen lévő Rottmayer ükunoka, Rottmayer Jenő, a Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet élő hitű tagja mondott hálaimát a mindhalálig hűséges hitelődökért. A tiszteletadás emlékkoszorúját Kiss Lehel lelkipásztorral, az erdélyi baptista Történelmi Bizottság elnökével helyeztük az emléktábla alá, majd a magyar himnusz eléneklése zárta az ünnepi perceket.

Végül a Rottmayer-házzal szemben lévő Gyulai Pál Utcai Református Gyülekezet közösségi termében folytatódott a találkozó, ahol a helyi református testvérekkel közösen szeretetvendégséggel, énekléssel, valamint dr. Várady Endre BTA-rektorjelölt hálaadó imádságával és Tikász Ábel, a Gyulai Pál Utcai Református Gyülekezet lelkipásztorának áldásával zártuk ezt az emlékezetes történelmi napot. Mindenek befejezéseként együtt énekeltük a baptista himnuszként is ismert Feltámadt Hős, ó, dics neked nagy győzedelmedért kezdetű nemzetközileg is ismert éneket…

2026.05.17. Istentisztelet – Mennybemenetel – Veletek vagyok (Pollák Dávid) – Bp. Kispest

39 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. máj. 17. Pollák Dávid lelkipásztor igehirdetése az ApCsel 1:4-14 igeversek alapján. Kispesti Baptista Gyülekezet

4Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, 5hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg. 6Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát? 7Így válaszolt nekik: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.  8Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig. 9Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. 10Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, 11akik ezt mondták: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.12Ezután visszatértek Jeruzsálembe az Olajfák hegyéről, amely Jeruzsálem közelében van egy szombatnapi járóföldre. 13Amikor hazatértek, felmentek a felső szobába, ahol a szállásuk volt, mégpedig Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, Alfeus fia, Simon, a Zélóta és Júdás, Jakab fia. 14Ezek valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban, az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és testvéreivel együtt.” (ApCsel 1:4-14)

Kispest I. Baptista Gyülekezet

Kispest I. Baptista Gyülekezet
Cím:1191 Budapest, Kisfaludy u. 20.
Lelkipásztor:Pollák Dávid
Állandó alkalmak:Vasárnap 9:00-től imaóra és gyermekeknek vasárnapi iskola délelőtt 10:00-től és délután 17:00-től istentiszteletet
Csütörtökön este 18:00-tól bibliaóra
Honlap:http://www.kispestibaptista.hu

https://www.youtube.com/@KispestiBaptistaGyulekezet

https://www.facebook.com/groups/468615016506467

Országos Lelkipásztori Konferencia 2026. május 19.

A B18 Baptista Gyülekezet látta vendégül az országos lelkipásztori konferenciát május 19-én. Papp János egyházelnök köszöntője után fiatal szolgatársak vezették a dicsőítést, majd Novák Zsolt helyi lelkipásztor buzdított a jánosi igék alapján:

„Újonnan kell születnetek.” (Jn 3,7)

A délelőtti előadást dr. Várady Endre testvér, a BTA leendő rektora tartotta, áttekintve azokat a kihívásokat, amelyekkel a korai keresztényeknek kellett megküzdeniük, és amelyek ma leselkednek ránk, modern kori hívőkre. A körülmények változtak, de Jézus és a sátán, illetve a test cselekedetei és a Lélek gyümölcse nem.

Délután került sor a Kovács Géza-díj átadására, melyet ebben az évben Kovács Lajos Zsigmond és Szilágyi Endre cigánymisszióban szolgáló testvérek kaptak. Majd arról beszélgettünk, „hogyan beszéljünk közös dolgainkról”, mi az ügymenete az egyes gyakorlati teológiai kérdések végiggondolásának, döntések megszületésének. Aktualitásokkal, majd énekkel, imaközösséggel zárult a nap.

(Fotók: Papp Szabolcs)

Halál és megdicsőülés – bemerítés Hajdúböszörményben

Amikor a bemerítési istentiszteletre készülve beléptem az imaházba, valami megzavart. Hamar rájöttem zavarom okozójára: az ünnepi istentiszteletre váró gyülekezet néma volt. Hiányzott az ilyenkor szokásos zsongás, beszélgetés adta alapzaj, az, ami otthonossá, meghitté teszi az egybegyűlt közösséget. Humoros felhanggal odaszóltam a bejárathoz legközelebb ülő testvérhez: talán temetés lesz?

És akkor rádöbbentem szavaim súlyára: igen, temetés. Halál és feltámadás. Mert egy bemerítési istentisztelet e kettőnek a hirdetője, kiábrázolója. Hirtelen és élesen világítottak szívembe Pál apostol szavai:

Ha eggyé váltunk Krisztussal az ő halálában, akkor egyesülni fogunk vele a feltámadásában is, mert a bemerítkezéskor vele együtt minket is eltemettek a halálba, hogy azután mi is új életre keljünk (Róm 6,4–5).

Az igehirdetés előretekintett a bemerítés utáni életnek a Kísértő által megnehezített pályájára. Példa erre a Jordán vizéből kiemelkedő Jézus, akit a Lélek azonnal a sivatagba vezetett, hogy a kísértés pusztító tüzében erősödjön meg küldetéstudata. A sivatag – mint valóság, majd később mint jelkép – központi szerepet kap az Egyiptomból szabaduló Izrael népének életében is, akik a Vörös-tengeri „bemerítkezés” után indulnak kísértésekkel megtűzdelt pusztai vándorlásukon a cél felé. „Ez a pálya vár rátok: járni az élet sivatagát, legyőzni a kísértéseket, a végén pedig megérkezni a mennyei Kánaánba” – foglalta össze igehirdetésének üzenetét Hegedűs András, a Hajdúböszörményi Keresztény Gyülekezet társlelkipásztora.

Ezt a pályát megjárni ezúttal két fiatal kezdte el: Baja Áron és Szabó Nikolett.

Áron, vallomása szerint, olyan Istent ismert, aki minden bűnt megbocsát. Egy keresztény táborban döbbent rá tévedésére, és tudatosodott benne, hogy a hívő élethez nem elég a templomba járás. Egy másik, amerikai táborozás alkalmával még tisztábban látta meg elveszett állapotát. Bár voltak még kisebb kilengések az új élet útjában, végül meggyőzték Jézus szavai: „Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” – Ezt a felhívást személyesen számára szóló üzenetnek vette.

Nikolett keresztény óvodába járt, és az itt kapott ismeret később visszaköszönt az élete során. Egy rossz megtapasztalás miatt átiratkozott az etikaórákra, és onnantól kezdve hosszú évekig megszűnt kapcsolata Istennel. Barátnője meghívására elment egy ifjúsági alkalomra, ahol jó tapasztalat volt a befogadás, de zavaró, hogy semmit nem értett a tanításból. Később szóba jött a konfirmálás lehetősége, ahová a „belépő” egy írott bizonyságtétel volt. Mivel sehogy sem akart megszületni az írás, kétségbeesésében a lelkészétől kért segítséget. Kérdésére: „Hogy vagy?” – mintha ráömlött volna minden emlék arról, amit Isten tett vele. De jöttek a kétségek is… Ellenszerként egyhetes önkéntes szobafogságot ítélt meg magának egy könyv és a Biblia társaságában.

Így hát mindketten eljegyezték magukat a mennyei Vőlegénnyel. Különös kisugárzást ad kettejük történetének, hogy ők egymásnak is jegyesei.

A bemerítés cselekményét Szabó László, a Hajdúböszörményi Baptista Gyülekezet lelkipásztora végezte. Ebből is látszik, hogy a hajdúság fővárosában működő két gyülekezet példásan együttműködik. Ezt mutatják a közös ünneplések, és hogy két „dudás” is megférhet egy imaházban: a fiatalos dicsőítés és a klasszikus vegyes kari hangzás.

Richard Strauss, a kései romantika német zeneszerzőjének egyik szimfonikus költeménye a „Halál és megdicsőülés” címet viseli. Zenéje végig az élet és halál tusáját jeleníti meg, míg végül a negyedik tételben azt állítja hallgatói elé, miként lép át a halál félelmetes kapuján az örökké tartó boldog életbe a lélek. Ezen a vasárnap délutáni órán ketten meghaltak a bűnnek egyszer s mindenkorra (Róm 6,10), hogy a megdicsőült életüket ezután Istennek éljék!