Kezdőlap Blog Oldal 194

Most keressünk vagy megpihenhetünk? – A hónap témája 2024 júliusban

„De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.” (Zsolt 127,2)

Az Isten útja egyenes pálya, számos helyen olvashatunk erről a Bibliában, de az azon való haladásunk – emberi gyarlóságunkból, gyengeségünkből, tapasztalatlanságunkból adódóan – inkább dimbes-dombos, kanyargós, ezért joggal gondolhatjuk egy-egy szakasz során: pihenjünk meg egy kicsit! Évadzárók után vagyunk az iskolákban, gyülekezetekben, sok helyen átállnak a nyári menetrendre. Rendszeres szolgálatunk volt, megannyi jó ügyben részt vettünk különféle mértékben, nekünk is jár a feltöltődés… Megérdemeljük…

Nincs is ezzel semmi gond, szükségünk van a pihenésre, kikapcsolódásra, de ha ez azzal jár, hogy a Bibliát, az imádságot félretesszük és „szabadságra” megyünk a hívő életünkből, akkor valójában benne sem voltunk igazán. Isten megismerése során másokhoz hasonlóan magam is több fázison mentem keresztül: először az apai/szülői megtapasztalásainkat vetítjük Istenre, majd jó esetben egészséges viszonyulást alakítunk ki, felismerve az ő végtelen, önfeláldozó szeretetét. Valahogy úgy vagyunk, mint a tékozló fiú példázatában, először távolra kerülünk, majd felismerjük az atyai szív szeretetét, vágyunk a szülői ház biztonságára. Később kicsit a báty szerepébe állunk be, aki hosszú évekig hűségesen az atyai házban szolgált és mégis megkeseredett, megfáradt, pedig mindaz elérhető volt számára, amit az atyja nyújtani tudott. Miért érezzük olykor, hogy ez nem elég? Hol hibázunk? Mi lenne a helyes látásmód? Mit kellene tudatosítanunk?

Isten közelében otthon vagyunk, az ő jelenlétében jó lenni, pihentető, feltöltő. Itt önmagunk lehetünk, hiszen ő ismer bennünket, nincs mit takargatnunk. Ez olyan felszabadító! Keressük addig ezt a viszonyulást, amíg rá nem találunk, ne adjuk fel!

Uram, add, hogy ezen a nyáron teljesen át tudjam adni magam neked, és a jelenlétedben teljes örömre, békességre leljek! Ámen.

Tízéves a Hajnalcsillag Baptista Óvoda!

Több mint tíz éve, hogy az Ócsai Baptista Gyülekezet késztetést érzett arra, hogy létrehozzon egy óvodát, mellyel szolgálhat a városban élő kisgyermekes családok felé.

2013-ban gyülekezetünk akkori lelkipásztora, Horváth Zsolt vezetésével és sok munkatárs közreműködésével megkezdődtek az előkészítő munkák. Sikerült az intézmény számára egy alkalmas épületet kibérelni, melyet azóta gyülekezetünk megvásárolt. Az akkori épület átalakításra szorult, hiszen a rendeltetésének megfelelő előírásoknak meg kellett felelnie. Ezért gyülekezeti összefogással 2014-ben elindultak az átalakítási és felújítási munkálatok. Emberi gondolkodásra alapozva lehetetlennek tűnt, hogy kilenc hónap alatt a munkák befejeződjenek és az elinduláshoz szükséges engedélyek is meglegyenek. Gyülekezetünk a jó Isten kezébe tette le hittel teljes egységben ezt a tervet, és megtapasztalta Isten vezetését, mely által kezdtek elhárulni az akadályok. Először kétcsoportos óvoda elindítására gondoltunk, és miközben folytak a munkák, elérkezett a bejelentkezés időszaka. A bejelentkezésre érkező szülőket egy építési terület fogadta. Ennek ellenére a bejelentkezések száma alapján láttuk, hogy szükség lenne egy harmadik csoport beindítására is. Nem tanácskoztunk testtel és vérrel, hagyatkoztunk Istenünk útmutatására, és célba vettük egy háromcsoportos óvoda beindítását annak minden elvárásával együtt. Istennek hála, hogy a 2014. szeptemberi tanévkezdésre rendelkeztünk az induláshoz egy óvodának alkalmas, berendezett épülettel és minden hatósági engedéllyel. Istennek legyen hála!

Óvodánk ma is három csoporttal, hetvenöt gyermekkel működik. Ez 100%-os feltöltöttséget jelent. Minden évben túljelentkezés van, ezért az öröm mellett bánatos is a szívünk, hogy nem tudunk minden gyermeknek helyet biztosítani, aki óvodánkat választja. Jellemző, hogy az óvodába járó gyermekek kb. 20%-a baptista, 80%-a más vallási közösséghez tartozik. 

A jubileumi hálaadó alkalom a baptista imaházban kezdődött, ahol emlékeztünk az elindulásra és az eltelt tíz évre. A megnyitó szavak után Papp József Barnabás, az ócsai gyülekezet lelkipásztora kért áldást az alkalomra. Majd ezt követően Krisztiánné Tőzsér Judit óvodavezető röviden bemutatta az óvoda mindennapjait, aki 2024-ben Ócsa város kiváló nevelője díjat vehette át. Ez után meghívott vendégeink mondták el köszöntő gondolataikat. A felszólalók között köszönthettük Papp Jánost, a Magyarországi Baptista Egyház elnökét, Horváth Zsolt lelkipásztort, óvodánk névadóját, n. t. Hantos Péter református vezető lelkipásztort, Pánczél Károly országgyűlési képviselőt és Bukodi Károlyt, Ócsa város polgármesterét.

Óvodánk mottója:

Szívet elérve, az elmét tanítva!

Óvodánk küldetése:

Az ócsai Hajnalcsillag Baptista Óvoda missziója, hogy a családok partnereivé legyünk gyermekeik nevelésében, akik felnőve hatással lesznek a világra Jézus Krisztus eszközeiként.

Miért Hajnalcsillag lett a nevünk?

Én, Jézus küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag” (Jel 22,16) – mondja magáról az Úr Jézus Krisztus.

A hajnalcsillag is azt jelenti számunkra, hogy nincs még itt a nappal, de közeledik. Majd eljön az idő, amikor véget ér a sötétség. Eljön az idő, amikor Jézus mint ragyogó fényesség fog megjelenni népe számára.

Ünnepségünk az óvodánál folytatódott, ahol nagyon impozáns díszítés és alkalomhoz illő tartalom fogadott minden vendéget, melyre az óvodai dolgozók a gyermekekkel együtt hat hónapi munkával készültek fel. Meghallgattuk színvonalas műsorukat, majd az óvodavezető és helyettese méltatták azt a sok segítséget, mellyel az óvoda működéséhez hozzájárult gyülekezetünk szolgáló csapata mind ez idáig. Az óvodai ünnepély színvonalát emelte gyülekezetünk ének-zenei szolgálócsoportja. Lehetőség volt pendrive megvásárlására is, melyen az óvodai dolgozók énekelnek olyan énekeket, melyeket a mindennapokban a gyermekekkel is szoktak énekelni. Az alkalom végén a születésnapi torták elfogyasztására volt lehetőség, melyet a gyermekek szülei felajánlásának köszönhettünk. A közös tortázás után Turáni Csongor hegedűművész előadását hallgattuk meg, aki gyermekdalokat játszott. Mindenki számára lehetőség volt az egyik csoportszobában az óvoda életéről fotók megtekintésére! Hálát adunk Istennek, hogy létrehozta és mindeddig megtartotta óvodánkat, ezért a jövőt is az ő kezébe tesszük!

„Nagy dolgokat művelt velünk az Úr, azért örvendezünk.” (Zsolt 126,3)

Szabadszállási László

Elengedés éve | 2024. 06. 23. – Révész Jonatán – Bp. Angyalföld

33 megtekintés – Élő közvetítés dátuma: 2024. jún. 23. Révész Jonatán lelkipásztor igehirdetése a 3Móz 25:8-14 igeversek alapján. Angyalföldi Baptista Gyülekezet

8Számolj azután hét nyugalomévet, azaz hétszer hét esztendőt, úgyhogy a hét nyugalomév ideje negyvenkilenc esztendő legyen. 9Akkor fúvasd meg a harsogó kürtöt a hetedik hónap tizedikén, az engesztelés napján fúvasd meg a kürtöt országszerte. 10Szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek felszabadulást az ország minden lakosának. Legyen az nektek örömünnep: hadd jusson hozzá újra mindenki a birtokához, és hadd térjen vissza mindenki a nemzetségéhez. 11Örömünnep legyen számotokra az ötvenedik esztendő! Ne vessetek és ne arrassátok le, ami az aratás után kihajtott; a metszetlen szőlőt ne szüreteljétek le! 12Mert örömünnep az, tartsátok szentnek. A mezőről egyétek annak termését.
13Az örömnek ebben az esztendejében jusson hozzá újra mindenki a birtokához. 14Ha eladsz honfitársadnak valamit, vagy vásárolsz valamit honfitársadtól, ne csapjátok be egymást!”
(3Móz 25:8-14)

Cím:1134 Budapest, Váci út 51/a.
Lelkipásztor:Révész Jonatán
Állandó alkalmak:Vasárnap 9:30-tól imaóra és istentisztelet     
Pénteken 18 órától ifjúsági óra
Hétközi házi csoportok

Youtube csatorna:  https://www.youtube.com/user/angyalfoldibaptista  
Honlap:http://angyalfoldibaptista.hu
További információk:Egyéb rendszeres programok: társas szombat, sportmisszió, hajléktalan misszió, foltvarró klub

https://www.facebook.com/angyalfoldibaptista

https://www.facebook.com/search/top?q=angyalf%C3%B6ldi%20baptista%20gy%C3%BClekezet

Papp Dániel – Bemerítési Istentisztelet (2024.06.23.) – Nyíregyháza

144 megtekintés – Élő közvetítés dátuma: 2024. jún. 23. Papp Dániel lelkipásztor igehirdetése a Lk 8:26-39 igeversek alapján. Nyíregyházi Baptista Gyülekezet

26Azután áthajóztak a gadaraiak földjére, amely Galileával átellenben fekszik. 27Amikor partra szállt, a város felől szembejött vele egy ember, akiben ördögök voltak. Már régóta nem vett magára ruhát, és nem házban lakott, hanem sírboltokban. 28Amikor meglátta Jézust, felkiáltott, leborult előtte, és hangosan ezt mondta: Mi közöm hozzád Jézus, a magasságos Isten Fia? Kérlek, ne gyötörj engem! 29Jézus megparancsolta ugyanis a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki ebből az emberből. Mivel az régóta tartotta megszállva, láncokkal és bilincsekkel kötözték meg, úgy őrizték, de ő elszaggatta a kötelékeket, a gonosz lélek pedig a pusztába hajtotta. 30Jézus megkérdezte tőle: Mi a neved? Az így felelt: Légió! – mert sok ördög költözött bele. 31Ezek nagyon kérték őt, ne parancsolja őket vissza az alvilágba. 32Ott a hegyen egy nagy disznónyájat legeltettek; arra kérték őt a gonosz lelkek, engedje meg, hogy azokba mehessenek. Ő pedig megengedte nekik. 33Kijöttek az ördögök az emberből, és belementek a disznókba. A nyáj a meredekről a tóba rohant, és belefulladt. 34A pásztorok a történtek láttára elfutottak, és elvitték a hírt a városba és a környékre. 35Az emberek erre kijöttek, hogy lássák, mi történt. Amint odaértek, megdöbbenve látták, hogy felöltözve és ép elmével ül Jézus lábánál az az ember, akiből kimentek az ördögök. 36Akik látták, elbeszélték nekik, hogyan szabadult meg a megszállott. 37Ekkor Gadara vidékének egész népe kérte őt, hogy menjen el tőlük, mert nagy félelem lett úrrá rajtuk. Jézus ekkor hajóra szállt, és visszatért. 38Az az ember pedig, akiből kimentek az ördögök, arra kérte, hogy vele maradhasson. De Jézus elküldte, ezt mondva neki: 39Térj haza, és beszéld el, mit tett veled az Isten. Ő pedig elment, és hirdette az egész városban, hogy milyen nagy jót tett vele Jézus.” (Lk 8:26-39)

https://www.youtube.com/@nyiregyhazibaptistagyuleke8386

https://www.facebook.com/profile.php?id=100064911421929

https://www.facebook.com/pages/Ny%C3%ADregyh%C3%A1zi-Baptista-Gy%C3%BClekezet/1332148540163698

Cím:4400 Nyíregyháza, Rózsa u. 7.
Lelkipásztor:Papp Dániel
Állandó alkalmak:Hétfő 18:00 Ifjúsági óra/Fiatal felnőttek közössége  péntek 17:00 Bibliaóra  vasárnap 9:15 Imaóra és istentisztelet vasárnap  16:00 óra Istentisztelet
Honlap:http://www.nyiregyhazibaptista.hu

Rádiós Istentisztelet – 2024. 06. 23. – Balázs André – Szeged

474 megtekintés – 2024. jún. 23. Balázs André lelkipásztor igehirdetése a Lk 15:11-32 igeversek alapján. Szegedi Baptista Gyülekezet

11Azután így folytatta: Egy embernek volt két fia. 12A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét! Ő pedig megosztotta közöttük a vagyont. 13Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet élt. 14Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. 15Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. 16Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki.
17Ekkor magába szállt, és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! 18Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. 19Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. 20És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. 21A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. 22Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! 23Hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, 24mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek.
25Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot. 26Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi történt. 27A szolga így felelt: A testvéred jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben visszakapta őt. 28Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte őt. 29Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, de te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. 30Amikor pedig megjött ez a te fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút. 31Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. 32Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.”
(Lk 15:11-32)

https://www.youtube.com/@SzegediBaptistaGyulekezet

https://www.facebook.com/baptistaszeged

Az Ifjúsággal kapcsolatos információk pedig megtalálhatóak az alábbi honlapokon:
https://www.facebook.com/szegedi.ifi
http://ifi.baptistaszeged.hu/
https://www.youtube.com/user/szegediifi/

Cím:6724 Szeged, Hétvezér u.5/b.
Lelkipásztor:Balogh Barnabás, Balázs André
Állandó alkalmak:vasárnap 9.00 Imaóra 10 és 17óra (július 1-től szeptember 1-ig 18 óra)
kedd 19.00 óra Ifjúsági
csütörtök 18 óra Istentisztelet
Honlap:http://baptistaszeged.hu/

2024. 06. 23 – Bemerítési istentisztelet – Vass Zoltán – Balatonszemes

842 megtekintés – 2024. 06. 23 – Vass Zoltán lelkipásztor igehirdetése a Jn 4:3-18.25-26 igeversek alapján. Balatonszemesi Baptista Gyülekezet

3elhagyta Júdeát, és elment ismét Galileába. 4Samárián kellett pedig átmennie, 5és így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek. 6Ott volt Jákób forrása. Jézus az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt. 7Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: Adj innom! 8Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. 9A samáriai asszony ezt mondta: Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok? Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal. 10Jézus így válaszolt: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! – te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet. 11Az asszony így szólt hozzá: Uram, merítőedényed sincs, a kút is mély, honnan vennéd az élő vizet? 12Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is? 13Jézus így válaszolt neki: Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, 14de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne. 15Az asszony erre ezt mondta: Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom meríteni. 16Jézus így szólt hozzá: Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza! 17Az asszony így válaszolt: Nincs férjem. Jézus erre ezt mondta: Jól mondtad, hogy férjed nincs, 18mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál.
3elhagyta Júdeát, és elment ismét Galileába. 4Samárián kellett pedig átmennie, 5és így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek. 6Ott volt Jákób forrása. Jézus az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt. 7Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: Adj innom! 8Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. 9A samáriai asszony ezt mondta: Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok? Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal. 10Jézus így válaszolt: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! – te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet. 11Az asszony így szólt hozzá: Uram, merítőedényed sincs, a kút is mély, honnan vennéd az élő vizet? 12Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is? 13Jézus így válaszolt neki: Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, 14de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne. 15Az asszony erre ezt mondta: Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom meríteni. 16Jézus így szólt hozzá: Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza! 17Az asszony így válaszolt: Nincs férjem. Jézus erre ezt mondta: Jól mondtad, hogy férjed nincs, 18mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál.
25Az asszony így felelt: Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent. 26Jézus ezt mondta neki: Én vagyok az, aki veled beszélek.”
(Jn 4:3-18.25-26)

Cím:8636 Balatonszemes, Gárdonyi u. 3.
Lelkipásztor:Vass Zoltán Arnold
Állandó alkalmak:Minden vasárnap istentiszteleteket tartunk 10 és 17 órakor (nyári időszámítás szerint 18 órakor)
Honlap:http://www.galap.hu/

https://www.facebook.com/szemesibaptista

https://www.youtube.com/@szemesibaptista

Zákeus megtérése – Boros Dávid – Lukács 19,1-10. – 06. 23. – Bp. József utca

109 megtekintés – Élő közvetítés dátuma: 2024. jún. 23. Boros Dávid lelkipásztor igehirdetése a Lukács 19,1-10. igeversek alapján. József utcai Baptista Gyülekezet

1Ezután Jézus Jerikóba ért, és áthaladt rajta. 2Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. 3Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kis termetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. 4Ezért előrefutott, és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. 5Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom. 6Ekkor sietve lejött, és örömmel befogadta. 7Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: Bűnös embernél szállt meg. 8Zákeus pedig odaállt az Úr elé, és ezt mondta: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak. 9Jézus így felelt neki: Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia. 10Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19,1-10)

https://www.youtube.com/@JozsefUtcaiBaptisaGyulekezet

https://www.facebook.com/jozsefutca

Cím:1084 Budapest, József u. 12.
Lelkipásztor:Boros Dávid
Állandó alkalmak:Vasárnapi programjaink
09:00 10:00 Gyermekek korosztályoknak megfelelő kiscsoportos foglalkozása (minden vasárnap)
A hónap 1. és ha van, 5. vasárnapján: közös imaóra
A hónap 2. és 4. vasárnapján: kiscsoportos Biblia-tanulmányozás felnőtteknek
A hónap 3. vasárnapján: külön női és férfi imaóra
10:00 11:00 Istentisztelet (minden vasárnap, a hónap első vasárnapján Úrvacsorával)
16:00 17:00 Énekkari próba
17:00 18:30 Istentisztelet (minden vasárnap, kivéve a hónap harmadik vasárnapját)
A hónap harmadik vasárnapján nincsen összejövetel

Szerdai programjaink
18:00 19:00 Bibliaóra
19:00 20:30 Énekkari próba

Pénteki programjaink
18:00 21:00 Ifjúsági klub
Honlap:http://www.jozsefutca.hu/

Meláth Attila – Isten akaratának megértése (2024 06.23.) – Vác

209 megtekintés – 2024. jún. 24. Meláth Attila lelkipásztor igehirdetése az ApCsel 16:6-10 igeversek alapján. Váci Baptista Gyülekezet

6Azután átmentek Frígia és Galácia földjén, mivel a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessék az igét Ázsiában. 7Amikor Míszia felé mentek, Bitiniába próbáltak eljutni, de Jézus Lelke nem engedte őket. 8Ezért Míszián áthaladva lementek Tróászba. 9Egy éjjel látomás jelent meg Pálnak: egy makedón férfi állt előtte, és ezekkel a szavakkal kérlelte őt: Jöjj át Makedóniába, légy segítségünkre! 10A látomás után nyomban igyekeztünk elmenni Makedóniába, mert megértettük: Isten oda hívott minket, hogy hirdessük nekik az evangéliumot.” (ApCsel 16:6-10)

https://www.youtube.com/@vacibaptistagyulekezet-vbm2675

https://www.facebook.com/vacibaptistagyulekezet

https://www.facebook.com/pages/V%C3%A1ci-Baptista-Gy%C3%BClekezet-Imah%C3%A1z/160883647316834

Cím:2600 Vác, Mentős köz 1.
Lelkipásztor:Meláth Attila
Állandó alkalmak:Vasárnap 10:00 Gyülekezeti közös imaóra, a gyermekeknek csoportos foglalkozás, utána istentisztelet
Ősztől vasárnap 17:00 Istentisztelet
Csütörtökön nyáron 19:00, télen 18:00: Biblia-tanulmányozó alkalom
Péntek 17:00 Ifjúsági óra
Facebook oldalunk
Honlap:http://www.vbma.hu/

2024. jún. 23. – Tóth Sándor – Sorshatár (2. rész) – Debreceni Új Remény

116 megtekintés – 2024. jún. 23. Tóth Sándor lelkipásztor igehirdetése az 1Mózes 5,28-29; 6,5-7,1 igeversek alapján. Új Remény Baptista Gyülekezet Debrecen

28Lámek száznyolcvankét éves volt, amikor fiút nemzett. 29Nóénak nevezte el, és ezt mondta: Ő vigasztal meg bennünket kezünk fáradságos munkájában a termőföldön, amelyet megátkozott az ÚR.” (1Mózes 5,28-29)

5Amikor látta az ÚR, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, 6megbánta az ÚR, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében. 7Azért ezt mondta az ÚR: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az emberrel együtt a szárazföldi állatokat, a csúszómászókat és az égi madarakat is, mert megbántam, hogy megalkottam őket. 8De Nóé kegyelmet talált az ÚR előtt.
9Nóénak ez a története: Nóé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt Nóé. 10Nóé három fiút nemzett: Sémet, Hámot és Jáfetet. 11A föld pedig egyre romlottabb lett az Isten színe előtt, és megtelt a föld erőszakossággal. 12És látta Isten, mennyire megromlott a föld, mert minden ember rossz útra tért a földön.
13Akkor ezt mondta Isten Nóénak: Elhatároztam, hogy véget vetek minden élőlénynek, mert megtelt erőszakossággal miattuk a föld. Elpusztítom hát őket a földdel együtt. 14Csinálj magadnak bárkát góferfából, készíts rekeszeket a bárkában, és vond be kívül-belül szurokkal! 15Így készítsd el: a bárka hossza háromszáz könyök legyen, szélessége ötven könyök, magassága pedig harminc könyök! 16Ablakot is csinálj a bárkára: egy könyökre hagyd azt felülről! A bárka ajtaját az oldalára helyezd! Készíts bele egy alsó, egy középső és egy felső emeletet! 17Mert én özönvizet fogok hozni a földre, hogy elpusztítsak minden élőlényt az ég alatt. Minden el fog pusztulni, ami a földön él.
18Veled azonban szövetségre lépek: menj be a bárkába fiaiddal, feleségeddel és fiaid feleségeivel együtt! 19És vigyél be a bárkába minden élőlényből, mindenből kettőt-kettőt, hogy életben maradjanak veled együtt: hímek és nőstények legyenek! 20A madaraknak, a szárazföldi állatoknak és a föld minden csúszómászójának különböző fajtáiból, mindegyikből kettő-kettő menjen be hozzád, hogy életben maradjon! 21Vigyél magaddal mindenféle eledelt, ami csak ehető; gyűjtsd be magadhoz, hogy legyen ennivalótok, neked is, meg azoknak is! 22Nóé így is tett: mindenben úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki.
1Az ÚR akkor ezt mondta Nóénak: Menj be egész házad népével a bárkába, mert csak téged látlak igaznak ebben a nemzedékben!”
(1Mózes 6,5-7,1)

Cím: 4032 Debrecen, Ötvenhatosok tere 6/a. II.
Lelkipásztor: Tóth Sándor
Állandó alkalmak: Felfedező csoport
Istent keresők és a Biblia iránt érdeklődők számára. Minden vasárnap 15 órától
Istentisztelet
Ötvenhatosok tere 6. II. emelet (a SPAR áruház épületében) minden vasárnap 16 órától
Csütörtök 18:30 – Házicsoportos alkalom
Honlap: http://www.ujremeny.hu/

https://www.youtube.com/@ujremenybaptistagyulekezet

https://www.youtube.com/@ujremenybaptistagyulekezet

2024.06.23. Négy tilalom, két párt, egy egyház (Pollák Dávid) – Bp. Kispest

39 megtekintés – Élő közvetítés dátuma: 2024. jún. 23. Pollák Dávid lelkipásztor igehirdetése az ApCsel 15:1-35, Gal 2:11-16 igeversek alapján. Kispesti Baptista Gyülekezet

1Némelyek pedig, akik Júdeából jöttek le, így tanították a testvéreket: Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek. 2Mivel pedig Pálnak és Barnabásnak nem kis viszálya és vitája támadt velük, úgy rendelkeztek, hogy ebben a vitás ügyben Pál, Barnabás és néhányan mások is menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe. 3Miután a gyülekezet útnak indította őket, áthaladtak Fönícián és Samárián, elbeszélték a pogányok megtérését, és nagy örömet szereztek minden testvérnek. 4Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, örömmel fogadta őket a gyülekezet, az apostolok és a vének, ők pedig elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük Isten. 5Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét.
6Összegyűltek tehát az apostolok és a vének, hogy tanácskozzanak ebben az ügyben. 7Amikor nagy vita támadt, Péter felállt, és így beszélt hozzájuk: Testvéreim, férfiak, ti tudjátok, hogy régtől fogva engem választott ki Isten közületek, hogy az én számból hallják a pogányok az evangélium igéjét, és higgyenek. 8A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, ahogyan nekünk, 9és nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük, mert hit által megtisztította szívüket. 10Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát akartok a tanítványok nyakába tenni, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni? 11Ellenben mi abban hiszünk, hogy az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők.
12Ekkor elcsendesedett az egész gyűlés, és meghallgatták Pált és Barnabást, amint elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodákat tett általuk Isten a pogányok között. 13Amikor elhallgattak, megszólalt Jakab, és ezt mondta: Testvéreim, férfiak, hallgassatok meg! 14Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott már kezdetben Isten arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen magának. 15És ezzel egyeznek a próféták szavai, amint meg van írva: 16„Ezután visszatérek, és felépítem Dávid leomlott sátorát, romjait is felépítem, és helyreállítom azt, 17hogy keresse az emberek maradéka az Urat, és mindazok a népek, amelyeket tulajdonomnak neveztem. Így szól az Úr, aki ezeket 18öröktől fogva ismertté tette.”
19Ezért én úgy gondolom: ne terheljük meg azokat a pogányokat, akik megtérnek Istenhez, 20hanem rendeljük el nekik, hogy tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól, a paráznaságtól, a megfulladt állattól és a vértől. 21Mert Mózesnek ősidőktől fogva minden városban megvannak a hirdetői, hiszen a zsinagógákban minden szombaton olvassák.
22Akkor az apostolok és a vének, az egész gyülekezettel együtt jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül, és elküldjék őket Pállal és Barnabással Antiókhiába: mégpedig Júdást, akit Barsabbásnak hívtak, és Szilászt, akik vezető emberek voltak a testvérek között. 23Ezt a levelet küldték velük: „Mi, az apostolok és a vének, a ti testvéreitek, az antiókhiai, szíriai és kilikiai pogány származású testvéreknek üdvözletünket küldjük! 24Mivel meghallottuk, hogy közülünk egyesek megzavartak titeket, és szavaikkal feldúlták lelketeket – pedig mi nem adtunk nekik megbízást –, 25egymás között egyetértésre jutva, jónak láttuk, hogy férfiakat válasszunk és küldjünk hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal, 26olyan emberekkel, akik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért. 27Elküldtük tehát Júdást és Szilászt, hogy ők maguk is elmondják nektek ugyanezt élőszóban. 28Mert jónak látta a Szentlélek és mi is, hogy ne tegyünk több terhet rátok a szükségesnél: 29hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Legyetek egészségben!”
30Ők tehát, miután útnak indították őket, lementek Antiókhiába, összehívták az egész gyülekezetet, és átadták a levelet. 31Amikor felolvasták, megörültek a bátorításnak. 32Júdás és Szilász, akik maguk is próféták voltak, sok beszéddel buzdították és erősítették a testvéreket. 33Azután ott időztek még egy darabig, majd békességgel elbocsátották őket a testvérek azokhoz, akik küldték őket. 34De Szilász jónak látta, hogy ott maradjon. 35Pál és Barnabás pedig Antiókhiában maradt, többekkel együtt tanítva és hirdetve az Úr igéjét.”
(ApCsel 15:1-35)

11Amikor pedig Kéfás Antiókhiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mivel okot adott arra, hogy megfeddjem. 12Mielőtt ugyanis odajöttek néhányan Jakabtól, együtt evett a pogányokból lett hívőkkel. Amikor pedig azok megérkeztek, visszahúzódott és elkülönült, mert félt a zsidók közül való hívőktől. 13Képmutató módon viselkedett vele együtt a többi zsidó is, úgyhogy képmutatásukba még Barnabás is belesodródott. 14De amikor láttam, hogy nem az evangélium igazságának megfelelő egyenes úton járnak, mindnyájuk előtt ezt mondtam Kéfásnak: „Ha te zsidó létedre pogány módra és nem zsidó módra élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokás szerint éljenek?”
15Mi, akik zsidónak születtünk, és nem pogányok közül való bűnösök vagyunk, 16tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit és nem a törvény cselekvése által, mert a törvény cselekvése által nem igazul meg egy ember sem.”
(Gal 2:11-16)

https://www.youtube.com/@KispestiBaptistaGyulekezet

https://www.facebook.com/groups/468615016506467


Cím:
1191 Budapest, Kisfaludy u. 20.
Lelkipásztor:Pollák Dávid
Állandó alkalmak:Vasárnap 9:00-től imaóra és gyermekeknek vasárnapi iskola délelőtt 10:00-től és délután 17:00-től istentiszteletet
Csütörtökön este 18:00-tól bibliaóra
Honlap:http://www.kispestibaptista.hu