31 megtekintés – 2024. jún. 30. Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet Paróczi Zsolt lelkipásztor igehirdetése a Lukács 10, 25-37 igeversek alapján. Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet
„25Ekkor felállt egy törvénytudó, hogy megkísértse őt, és ezt kérdezte: Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? 26Ő pedig ezt mondta neki: Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod? 27Ő pedig így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” 28Jézus ezt mondta neki: Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz. 29Ő viszont igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: De ki a felebarátom? 30Válaszul Jézus ezt mondta neki: Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. 31Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé, de amikor meglátta, elkerülte. 32Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, de amikor meglátta, ő is elkerülte. 33Egy arra utazó samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta, 34odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Azután feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és gondját viselte. 35Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked. 36Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek? 37Ő így felelt: Az, aki irgalmas volt hozzá. Jézus erre ezt mondta neki: Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!” (Lk 10,25-37)
Cím:
2310 Szigetszentmiklós, Kinizsi u. 43.
Lelkipásztor:
Paróczi Zsolt
Állandó alkalmak:
Vasárnap 9.15-től imaóra (közös énekléssel kezdve) 10 és 17 órától istentisztelet csütörtökön 18.30-tól bibliaóra szombaton 18-tól ifjúsági óra
167 megtekintés – Élő közvetítés dátuma: 2024. jún. 30. Halász Attila lelkipásztor igehirdetése a Mk 1:29-39 igeversek alapján. Budafoki Baptista Gyülekezet
„29És azonnal, amint kijöttek a zsinagógából, elmentek Jakabbal és Jánossal együtt Simon és András házába. 30Simon anyósa lázasan feküdt, és azonnal szóltak felőle Jézusnak. 31Ő pedig odalépve megfogta a kezét, és talpra állította, úgyhogy az asszonyt elhagyta a láz, és szolgált nekik. 32Estefelé pedig, amikor lement a nap, hozzávittek minden beteget és megszállottat; 33és az egész város összegyűlt az ajtó előtt. 34Sokakat meggyógyított, akik különféle betegségekben sínylődtek, sok ördögöt is kiűzött, és nem engedte megszólalni az ördögöket, mivel azok ismerték őt. 35Nagyon korán, amikor még sötét volt, felkelt, és félrevonult egy lakatlan helyre, és ott imádkozott. 36Simon és a vele levők azonban utánasiettek, 37és amikor megtalálták, így szóltak hozzá: Mindenki téged keres. 38Ő pedig ezt mondta nekik: Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az igét, mert ezért jöttem. 39És elment Galilea-szerte a zsinagógáikba, hirdette az igét, és kiűzte az ördögöket.” (Mk 1:29-39)
NŐI ALKALMAK Kéthetente vasárnaponként, októberi alkalmak: Október 13. 16:00 Bibliatanulmányozás a Zsoltárok nyomán Helyszín: Banicz ház Október 27. 15:30 Horváthné Lovász Márti – Szerepem és helyem a közösségben Helyszín: Nappali gyülekezeti kávézó
1331 megtekintés – Élő közvetítés dátuma: 2024. jún. 30. Uzonyi Barnabás lelkipásztor igehirdetése a 2Sám 7:6-7, 1Kir 8:29, 1Kir 9:8, Ézs 44:28, Mk 13:1, Lk 21:5, Mt 24:2, 1Kor 3:16, Ef 2:20-22, Jel 3:12 igeversek alapján. Péceli Baptista Gyülekezet
„6Hiszen attól kezdve, hogy fölhoztam Izráel fiait Egyiptomból, nem laktam házban mindmáig, hanem egy sátorral vándoroltam ide-oda, az volt a hajlékom. 7Amíg Izráel fiai között vándoroltam, mondtam-e egy szóval is Izráel bármelyik bírájának, akit népem, Izráel pásztorául rendeltem: Miért nem építettetek nekem egy házat cédrusfából?” (2Sám 7:6-7)
„Nézz nyitott szemmel erre a házra éjjel és nappal, arra a helyre, amelyről ezt mondtad: Ott lesz az én nevem! Hallgasd meg az imádságot, amikor a te szolgád ezen a helyen imádkozik!” (1Kir 8:29)
„És bármilyen felséges is ez a templom, mégis, aki csak elmegy majd mellette, elborzadva szisszen föl, és ezt kérdezi: Miért bánt el így az ÚR ezzel az országgal és ezzel a templommal?” (1Kir 9:8)
„Én mondom Círust pásztoromnak, és ő minden kívánságomat teljesíti, amikor azt mondja: Építsék föl Jeruzsálemet, és rakják le a templom alapját!” (Ézs 44:28)
„1Amikor Jézus kiment a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: Mester, nézd, mekkora kövek és mekkora épületek!” (Mk 13:1)
„Amikor némelyek azt mondták a templomról, hogy az gyönyörű kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt:” (Lk 21:5)
„Ő azonban így szólt hozzájuk: Látjátok mindezt? Bizony mondom nektek, nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.” (Mt 24:2)
„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik?” (1Kor 3:16)
„20Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, 21akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, 22és akiben ti is együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által.” (Ef 2:20-22)
„Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában, és ott marad örökké, felírom rá az én Istenem nevét és az én Istenem városának, az új Jeruzsálemnek a nevét, amely a mennyből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet.” (Jel 3:12)
3150 megtekintés – Élő közvetítés dátuma: 2024. jún. 30. Mike Sámuel lelkipásztor igehirdetése a Mt 7:1-5 igeversek alapján. Kecskeméti Baptista Gyülekezet
„1Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! 2Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal fogtok megítéltetni; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek majd. 3Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben pedig még a gerendát sem veszed észre? 4Vagy hogyan mondhatod testvérednek: Hadd vegyem ki a szálkát a szemedből! – miközben ott a gerenda a saját szemedben? 5Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd testvéred szeméből a szálkát.” (Mt 7:1-5)
324 megtekintés – Élő közvetítés dátuma: 2024. jún. 30. Heizer Tamás lelkipásztor igehirdetése a Mt 13,1–9; 18-23 igeversek alapján. A magvető. Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet
„1Azon a napon kiment Jézus a házból, és leült a tenger partján, 2de nagy sokaság gyűlt köré, ezért hajóba szállt, és leült; az egész sokaság pedig a parton állt. 3Azután elmondott nekik sok mindent példázatokban: Íme, kiment a magvető vetni, 4és amint vetette a magot, néhány az útfélre esett, jöttek a madarak, és felkapkodták azokat. 5Más magok köves helyre estek, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben; 6de amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak. 7Más magok tövisek közé estek, és amikor a tövisek megnőttek, megfojtották azokat. 8A többi viszont jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit. 9Akinek van füle, hallja!… 18Ti azért halljátok meg a magvető példázatát! 19Mindazokhoz, akik hallják a mennyek országának igéjét, és nem értik, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívükbe van vetve: ez az útfélre esett mag. 20A köves talajra esett mag pedig az, aki hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, 21de valójában nincs gyökere, nem állhatatos: mihelyt nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal elbukik. 22A tövisek közé esett mag pedig az, aki hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és terméketlen lesz. 23A jó földbe esett mag pedig az, aki hallja és érti az igét, és termést hoz: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.” (Mt 13,1–9; 18-23)
Cím:
1077 Budapest, Wesselényi utca 53.
Lelkipásztor:
Kübler János
Állandó alkalmak:
Vasárnap 9,30: imaóra és istentisztelet Vasárnap 17 órától istentisztelet Csütörtök 18,30: bibliatanulmányozás Péntek 18 óra: ifjúsági óra
Ápoljuk egymással a kapcsolatot! Imakérésekkel lehet imacsoportunkhoz fordulni, melyről többet honlapunkon lehet megtudni. http://wessi.hu/imakeres-kuldese/
308 megtekintés – Élő közvetítés dátuma: 2024. jún. 30. #baptista#IT#ubgy Mészáros Kornél lelkipásztor igehirdetése a Pál levele az efezusiakhoz 4. rész, 1-16 igeversek alapján. Beharka Pál testér 95 éves. Újpesti Baptista Gyülekezet
„1Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok, 2teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, 3igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. 4Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: 5egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, 6egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett és mindenek által és mindenekben. 7A kegyelem pedig mindegyikünknek Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott. 8Ezért mondja az Írás: „Felment a magasságba, foglyokat vitt magával, ajándékot adott az embereknek.” 9Az pedig, hogy „felment”, mi mást jelent, mint azt, hogy le is szállt erre a földre. 10Aki leszállt, az „fel is ment”, feljebb minden égnél, hogy betöltse a mindenséget. 11És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, 12hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére, 13míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, 14hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; 15hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus, 16akiből az egész test egybeilleszkedik és összekapcsolódik a különféle ízületek segítségével úgy, hogy minden egyes tagja erejéhez mérten közösen munkálja a test növekedését, hogy épüljön szeretetben.” (Ef 4,1-16)
Cím:
1043 Budapest, Kassai u. 26.
Lelkipásztor:
Mészáros Kornél
Állandó alkalmak:
Vasárnap 9 óra imaóra 9 óra bibliaóra gyermekek részére 10 óra istentisztelet 17 óra istentisztelet
kedd 18 óra imaóra (kivéve december, január és a nyári hónapok!) csütörtök 18 óra bibliaóra péntek 18 óra ifjúsági bibliaóra
552 megtekintés – Élő közvetítés dátuma: 2024. jún. 30. Kiss János lelkipásztor igehirdetése a Mt 18:11-14, Róm 10:9-21 igeversek alapján. Debreceni Baptista Gyülekezet
„11Az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett. 12Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és eltéved közülük egy, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy el megkeresni az eltévedtet? 13És ha megtalálja, bizony mondom nektek, jobban örül neki, mint annak a kilencvenkilencnek, amelyik nem tévedt el. 14Ugyanígy a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül.” (Mt 18:11-14)
„9Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. 10Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. 11Az Írás így szól: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.” 12Nincs különbség zsidók és görögök között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják őt, 13mert „aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül”. 14De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akiről nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? 15És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Amint meg van írva: „Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!” 16Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, hiszen Ézsaiás is ezt mondja: „Uram, ki hitt annak, amit tőlünk hallott?” 17A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által. 18Kérdem: talán nem hallották? Sőt nagyon is! „Az egész földre elhatott az ő hangjuk, és a földkerekség széléig az ő beszédük.” 19De tovább kérdem: Izráel talán nem értette meg? Először Mózes mondja: „Egy olyan néppel teszlek féltékennyé, amely nem az én népem, értetlen néppel haragítlak meg titeket.” 20Ézsaiás pedig nyíltan ki is mondja: „Megtaláltak azok, akik nem kerestek, megjelentem azoknak, akik nem kérdezősködtek utánam.” 21Izráelről viszont így szól: „Egész nap kitártam karjaimat az engedetlen és ellenszegülő nép felé.” (Róm 10:9-21)
„De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.” (Zsolt 127,2)
Az Isten útja egyenes pálya, számos helyen olvashatunk erről a Bibliában, de az azon való haladásunk – emberi gyarlóságunkból, gyengeségünkből, tapasztalatlanságunkból adódóan – inkább dimbes-dombos, kanyargós, ezért joggal gondolhatjuk egy-egy szakasz során: pihenjünk meg egy kicsit! Évadzárók után vagyunk az iskolákban, gyülekezetekben, sok helyen átállnak a nyári menetrendre. Rendszeres szolgálatunk volt, megannyi jó ügyben részt vettünk különféle mértékben, nekünk is jár a feltöltődés… Megérdemeljük…
Nincs is ezzel semmi gond, szükségünk van a pihenésre, kikapcsolódásra, de ha ez azzal jár, hogy a Bibliát, az imádságot félretesszük és „szabadságra” megyünk a hívő életünkből, akkor valójában benne sem voltunk igazán. Isten megismerése során másokhoz hasonlóan magam is több fázison mentem keresztül: először az apai/szülői megtapasztalásainkat vetítjük Istenre, majd jó esetben egészséges viszonyulást alakítunk ki, felismerve az ő végtelen, önfeláldozó szeretetét. Valahogy úgy vagyunk, mint a tékozló fiú példázatában, először távolra kerülünk, majd felismerjük az atyai szív szeretetét, vágyunk a szülői ház biztonságára. Később kicsit a báty szerepébe állunk be, aki hosszú évekig hűségesen az atyai házban szolgált és mégis megkeseredett, megfáradt, pedig mindaz elérhető volt számára, amit az atyja nyújtani tudott. Miért érezzük olykor, hogy ez nem elég? Hol hibázunk? Mi lenne a helyes látásmód? Mit kellene tudatosítanunk?
Isten közelében otthon vagyunk, az ő jelenlétében jó lenni, pihentető, feltöltő. Itt önmagunk lehetünk, hiszen ő ismer bennünket, nincs mit takargatnunk. Ez olyan felszabadító! Keressük addig ezt a viszonyulást, amíg rá nem találunk, ne adjuk fel!
Uram, add, hogy ezen a nyáron teljesen át tudjam adni magam neked, és a jelenlétedben teljes örömre, békességre leljek! Ámen.
Több mint tíz éve, hogy az Ócsai Baptista Gyülekezet késztetést érzett arra, hogy létrehozzon egy óvodát, mellyel szolgálhat a városban élő kisgyermekes családok felé.
2013-ban gyülekezetünk akkori lelkipásztora, Horváth Zsolt vezetésével és sok munkatárs közreműködésével megkezdődtek az előkészítő munkák. Sikerült az intézmény számára egy alkalmas épületet kibérelni, melyet azóta gyülekezetünk megvásárolt. Az akkori épület átalakításra szorult, hiszen a rendeltetésének megfelelő előírásoknak meg kellett felelnie. Ezért gyülekezeti összefogással 2014-ben elindultak az átalakítási és felújítási munkálatok. Emberi gondolkodásra alapozva lehetetlennek tűnt, hogy kilenc hónap alatt a munkák befejeződjenek és az elinduláshoz szükséges engedélyek is meglegyenek. Gyülekezetünk a jó Isten kezébe tette le hittel teljes egységben ezt a tervet, és megtapasztalta Isten vezetését, mely által kezdtek elhárulni az akadályok. Először kétcsoportos óvoda elindítására gondoltunk, és miközben folytak a munkák, elérkezett a bejelentkezés időszaka. A bejelentkezésre érkező szülőket egy építési terület fogadta. Ennek ellenére a bejelentkezések száma alapján láttuk, hogy szükség lenne egy harmadik csoport beindítására is. Nem tanácskoztunk testtel és vérrel, hagyatkoztunk Istenünk útmutatására, és célba vettük egy háromcsoportos óvoda beindítását annak minden elvárásával együtt. Istennek hála, hogy a 2014. szeptemberi tanévkezdésre rendelkeztünk az induláshoz egy óvodának alkalmas, berendezett épülettel és minden hatósági engedéllyel. Istennek legyen hála!
Óvodánk ma is három csoporttal, hetvenöt gyermekkel működik. Ez 100%-os feltöltöttséget jelent. Minden évben túljelentkezés van, ezért az öröm mellett bánatos is a szívünk, hogy nem tudunk minden gyermeknek helyet biztosítani, aki óvodánkat választja. Jellemző, hogy az óvodába járó gyermekek kb. 20%-a baptista, 80%-a más vallási közösséghez tartozik.
A jubileumi hálaadó alkalom a baptista imaházban kezdődött, ahol emlékeztünk az elindulásra és az eltelt tíz évre. A megnyitó szavak után Papp József Barnabás, az ócsai gyülekezet lelkipásztora kért áldást az alkalomra. Majd ezt követően Krisztiánné Tőzsér Judit óvodavezető röviden bemutatta az óvoda mindennapjait, aki 2024-ben Ócsa város kiváló nevelője díjat vehette át. Ez után meghívott vendégeink mondták el köszöntő gondolataikat. A felszólalók között köszönthettük Papp Jánost, a Magyarországi Baptista Egyház elnökét, Horváth Zsolt lelkipásztort, óvodánk névadóját, n. t. Hantos Péter református vezető lelkipásztort, Pánczél Károly országgyűlési képviselőt és Bukodi Károlyt, Ócsa város polgármesterét.
Óvodánk mottója:
Szívet elérve, az elmét tanítva!
Óvodánk küldetése:
Az ócsai Hajnalcsillag Baptista Óvoda missziója, hogy a családok partnereivé legyünk gyermekeik nevelésében, akik felnőve hatással lesznek a világra Jézus Krisztus eszközeiként.
Miért Hajnalcsillag lett a nevünk?
„Én, Jézus küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek agyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényeshajnalcsillag” (Jel 22,16) – mondja magáról az Úr Jézus Krisztus.
A hajnalcsillag is azt jelenti számunkra, hogy nincs még itt a nappal, de közeledik. Majd eljön az idő, amikor véget ér a sötétség. Eljön az idő, amikor Jézus mint ragyogó fényesség fog megjelenni népe számára.
Ünnepségünk az óvodánál folytatódott, ahol nagyon impozáns díszítés és alkalomhoz illő tartalom fogadott minden vendéget, melyre az óvodai dolgozók a gyermekekkel együtt hat hónapi munkával készültek fel. Meghallgattuk színvonalas műsorukat, majd az óvodavezető és helyettese méltatták azt a sok segítséget, mellyel az óvoda működéséhez hozzájárult gyülekezetünk szolgáló csapata mind ez idáig. Az óvodai ünnepély színvonalát emelte gyülekezetünk ének-zenei szolgálócsoportja. Lehetőség volt pendrive megvásárlására is, melyen az óvodai dolgozók énekelnek olyan énekeket, melyeket a mindennapokban a gyermekekkel is szoktak énekelni. Az alkalom végén a születésnapi torták elfogyasztására volt lehetőség, melyet a gyermekek szülei felajánlásának köszönhettünk. A közös tortázás után Turáni Csongor hegedűművész előadását hallgattuk meg, aki gyermekdalokat játszott. Mindenki számára lehetőség volt az egyik csoportszobában az óvoda életéről fotók megtekintésére! Hálát adunk Istennek, hogy létrehozta és mindeddig megtartotta óvodánkat, ezért a jövőt is az ő kezébe tesszük!
„Nagy dolgokat művelt velünk az Úr, azért örvendezünk.” (Zsolt 126,3)
33 megtekintés – Élő közvetítés dátuma: 2024. jún. 23. Révész Jonatán lelkipásztor igehirdetése a 3Móz 25:8-14 igeversek alapján. Angyalföldi Baptista Gyülekezet
„8Számolj azután hét nyugalomévet, azaz hétszer hét esztendőt, úgyhogy a hét nyugalomév ideje negyvenkilenc esztendő legyen. 9Akkor fúvasd meg a harsogó kürtöt a hetedik hónap tizedikén, az engesztelés napján fúvasd meg a kürtöt országszerte. 10Szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek felszabadulást az ország minden lakosának. Legyen az nektek örömünnep: hadd jusson hozzá újra mindenki a birtokához, és hadd térjen vissza mindenki a nemzetségéhez. 11Örömünnep legyen számotokra az ötvenedik esztendő! Ne vessetek és ne arrassátok le, ami az aratás után kihajtott; a metszetlen szőlőt ne szüreteljétek le! 12Mert örömünnep az, tartsátok szentnek. A mezőről egyétek annak termését. 13Az örömnek ebben az esztendejében jusson hozzá újra mindenki a birtokához. 14Ha eladsz honfitársadnak valamit, vagy vásárolsz valamit honfitársadtól, ne csapjátok be egymást!” (3Móz 25:8-14)
Cím:
1134 Budapest, Váci út 51/a.
Lelkipásztor:
Révész Jonatán
Állandó alkalmak:
Vasárnap 9:30-tól imaóra és istentisztelet Pénteken 18 órától ifjúsági óra Hétközi házi csoportok
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.OkTovábbi információk