Ökumenikus imahét 2025
„Hiszed-e ezt?” (Jn 11,26b)
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) 2025. január 19–26. között szervezi az ökumenikus imahetet.
Az országos nyitó istentisztelet 2025. január 19-én, vasárnap 18 órakor lesz a Deák téri evangélikus templomban. Igét hirdet dr. Erdő Péter bíboros és Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke. A liturgiában szolgálnak a MEÖT tagegyházainak vezetői.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöksége 2017-ben elfogadta, hogy az ökumenikus imahét országos nyitó istentiszteletének vasárnapja az üldözött keresztényekért való imádkozás vasárnapja is legyen.
A 2025. évi ökumenikus imahét imádságait és elmélkedéseit az észak-olaszországi Bose monasztikus közössége készítette. Ebben az évben van az első ökumenikus zsinat 1700. évfordulója, melyet a Konstantinápoly melletti Niceában tartottak Kr. u. 325-ben. A megemlékezés kivételes alkalmat teremt arra, hogy együtt éljük meg és ünnepeljük a keresztények közös hitét a zsinaton megfogalmazott hitvallás szerint – azt a hitet, amely mindmáig eleven és termékeny. A 2025-ös ökumenikus imahét arra hív bennünket, hogy merítsünk közös örökségünkből, és még beljebb lépjünk a minden keresztényt egyesítő hitbe.
A füzet letölthető: HUN / ENG
A nyitó istentisztelet liturgiája letölthető: pdf
Látogatás Nagyváradon
Paul Negrut romániai baptista lelkipásztor, az Immánuel Egyetem vezetője, valamint a több mint 3000 fős Immánuel gyülekezet vezető lelkipásztora meghívta Papp János egyházelnököt és Téglási Lajos külügyi szaktitkárt 2025. január 15-én látogatásra és megbeszélésre.




A találkozó során az Immánuel Egyetem istentiszteletén is szolgálhattak a magyarországi vendégek, valamint megbeszélést folytattak az egyetemi, valamint a közép-európai együttműködés lehetőségeiről, aktuális kérdéseiről.
A találkozón részt vett Borzási Pál, a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetségének elnöke, valamint Derek Allen alabamai baptista lelkipásztor, szövetségi képviselő.
AGAPÉ – Miért félünk dönteni? (121. adás)
Döntéseink tesznek minket azzá, akik vagyunk? Hogyan hat ránk, hogyha lehetőségek tárháza áll előttünk? Egyáltalán miért félünk attól, hogy döntéseket hozzunk? És miként lehet ebben fejlődni? Bodó Mária vendégei:
- Frivaldszkyné Jung Csilla klinikai szakpszichológus
- Danó Éva szociális munkás, krízistanácsadó
- Bolyki László brácsaművész, lelkigondozó
- Steiner József baptista lelkész, teológus
2025. 01. 12. – Nem mindennapi csodák – Sipos Márk – Szeged Új Remény
38 megtekintés 2025. jan. 14. Sipos Márk lelkipásztor igehirdetése az ApCsel 19:1-22 igevesek alapján. Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezet
„1Amíg Apollós Korinthusban volt, Pál végigjárva a felső vidékeket, Efezusba érkezett. Ott néhány tanítványra talált, 2és így szólt hozzájuk: Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek? Ők így feleltek: Hiszen még azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek. 3Ezután megkérdezte tőlük: Akkor milyen keresztséget kaptatok? János keresztségét – válaszolták ezek. 4Pál ekkor így szólt: János, amikor keresztelt, megtérést követelt, de azt mondta a népnek, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban. 5Amikor ezt meghallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére. 6És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak. 7Ezek a férfiak pedig összesen mintegy tizenketten voltak.
8Azután eljárt a zsinagógába, ahol három hónapon át bátran szólt, vitázott, és igyekezett meggyőzni őket az Isten országának dolgairól. 9Amikor pedig egyesek ellenálltak és nem hittek, sőt gyalázták az Úr útját az egész nép előtt, otthagyta őket, a tanítványokat is távol tartotta tőlük, és mindennap egy Tirannosz nevű ember iskolájában tanított. 10Ez két éven át tartott, úgyhogy mindazok, akik Ázsiában laktak, meghallották az Úr igéjét, mind a zsidók, mind a görögök.
11Isten pedig nem mindennapi csodákat tett Pál keze által; 12úgyhogy még levetett kendőit vagy kötényeit is elvitték a betegekhez, és a betegségek eltávoztak tőlük, a gonosz lelkek pedig kimentek belőlük. 13Erre a vándorló zsidó ördögűzők közül is megkísérelték néhányan, hogy a gonosz lelkektől megszállottak felett kimondják az Úr Jézus nevét. Így szóltak: Kényszerítünk titeket arra a Jézusra, akit Pál hirdet! 14Egy Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette. 15A gonosz lélek azonban így válaszolt nekik: Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok? 16Az az ember pedig, akiben a gonosz lélek volt, rájuk ugrott, legyűrte őket, és föléjük kerekedett, úgyhogy mezítelenül és sebesülten futottak ki abból a házból. 17Tudomására jutott ez minden Efezusban lakó zsidónak és görögnek, úgyhogy félelem szállta meg mindnyájukat, és magasztalták az Úr Jézus nevét. 18A hívők közül is sokan eljöttek, megvallották és elbeszélték ilyenféle mesterkedéseiket. 19Sokan, akik varázslással foglalkoztak, összehordták könyveiket, és mindenki szeme láttára elégették. Amikor kiszámították a könyvek értékét, ötvenezer ezüstpénzre becsülték. 20Így az Úr ereje által az ige hatalmasan terjedt és megerősödött.
21Amikor mindez megtörtént, Pál elhatározta a Lélek által, hogy Makedóniát és Akháját bejárva, Jeruzsálembe megy. Így szólt: Ha ott már voltam, Rómát is meg kell látnom. 22Elküldött Makedóniába kettőt azok közül, akik neki szolgáltak, Timóteust és Erasztoszt, ő pedig egy ideig Ázsiában maradt.” (ApCsel 19:1-22)
| Cím: | 6721 Szeged, Madách u. 19. |
| Lelkipásztor: | Sipos Márk |
| Állandó alkalmak: | Állandó alkalmak: Vasárnap 9:00 Felfedezőcsoport Vasárnap 10:00 Istentisztelet Csütörtök esténként Új Remény Csoport-os alkalmak házaknál |
| Honlap: | http://ujremeny.hu/szeged |
| További információk: | Havonta kismamakör, házaskör, egyetemi diák kör alkalmak Időszakosan egyetemi evangélizációk |
https://www.youtube.com/user/szegediujremeny
2025. 01. 12. du. – Katona Béla – ApCsel 16,16–18 – Bp. Pesterzsébet
227 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. jan. 12. #Jézus#baptista#Isten Katona Béla lelkipásztor igehirdetése az ApCsel 16,16–18 igeversek alapján. Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet
„16Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. 17Követte Pált és minket, és így kiáltozott: Ezek az emberek a magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek! 18Ezt több napon át művelte. Mivel Pált bosszantotta ez, megfordult, és ezt mondta a léleknek: Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle! És az még abban az órában kiment belőle.” (ApCsel 16,16–18)
| Cím: | 1203 Budapest, Ady E. u. 58 |
| Lelkipásztor: | Katona Béla, Győri Kolos |
| Állandó alkalmak: | csütörtök 18:30 Bibliaóra vasárnap 09:00 Korcsoportos Bibliaóra vasárnap 10:00 Istentisztelet vasárnap 17:00 Istentisztelet |
| Honlap: | http://www.pbgy.hu/hu/ |
Üdvözlünk a Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet online közvetítésén! Köszönjük az internetes részvételt és szeretettel várjuk élőben is az alkalmainkra!
Egyéb felületeink:
A gyülekezet honlapja: http://www.pbgy.hu/hu/
A gyülekezet Facebook oldala: https://www.facebook.com/people/Peste… Gy%C3%BClekezet/100064510937337/
A gyülekezet ifjúságának Instagram oldala:
https://www.instagram.com/erzsebeti_ifi/
A gyülekezet ifjúságának YouTube oldala:
https://www.youtube.com/@erzsebetiifi…
2025.01.12. Istentisztelet (Pollák Dávid) – Bp. Kispest
53 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. jan. 12. Pollák Dávid lelkipásztor igehirdetése a Lk 7:36-50 igeversek alapján. Kispesti Baptista Gyülekezet
„36Egy farizeus arra kérte Jézust, hogy egyék nála. Ő bement a farizeus házába, és asztalhoz telepedett. 37Egy bűnös asszony pedig, aki abban a városban élt, megtudva, hogy Jézus a farizeus házának vendége, olajat vitt magával egy alabástromtartóban, 38megállt mögötte, a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg; csókolgatta a lábát, és megkente olajjal. 39Amikor pedig látta ezt a farizeus, aki meghívta őt, ezt mondta magában: Ha ő próféta volna, tudná, ki és miféle asszony az, aki őt megérinti, mivel bűnös ez az asszony. 40Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta neki: Simon, van valami mondanivalóm neked. Ő pedig így szólt: Mester, mondd! 41Jézus ezt mondta: Egy hitelezőnek volt két adósa: az egyik ötszáz dénárral tartozott, a másik ötvennel. 42Mivel nem volt miből megadniuk, mind a kettőnek elengedte. Vajon melyikük szereti őt jobban? 43Simon így válaszolt: Úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el. Ő pedig ezt mondta neki: Helyesen ítéltél. 44Majd az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak: Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet a lábam megmosására, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg. 45Te nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, nem szűnt meg csókolni a lábamat. 46Te nem kented meg olajjal a fejemet, ő pedig drága olajjal kente meg a lábamat. 47Ezért mondom neked: neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret. 48Az asszonynak pedig ezt mondta: Megbocsáttattak a te bűneid. 49Az asztalnál ülők erre kérdezgetni kezdték egymás között: Kicsoda ez, aki a bűnöket is megbocsátja? 50Ő pedig így szólt az asszonyhoz: A te hited megtartott téged, menj el békességgel!” (Lk 7:36-50)
https://www.youtube.com/@KispestiBaptistaGyulekezet
https://www.facebook.com/groups/468615016506467
Cím: | 1191 Budapest, Kisfaludy u. 20. |
| Lelkipásztor: | Pollák Dávid |
| Állandó alkalmak: | Vasárnap 9:00-től imaóra és gyermekeknek vasárnapi iskola délelőtt 10:00-től és délután 17:00-től istentiszteletet Csütörtökön este 18:00-tól bibliaóra |
| Honlap: | http://www.kispestibaptista.hu |
2025.01.12. vas. Győri Gábor – Kiskőrös
313 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. jan. 12. Győri Gábor lelkipásztor igehirdetése az ApCsel 10:9-20 igeversek alapján. Kiskőrösi Baptista Gyülekezet
„9Másnap, amíg ők úton voltak, és a városhoz közeledtek, Péter déltájban felment a ház tetejére imádkozni. 10Közben azonban megéhezett, és enni kívánt. Amíg az ételt készítették, révületbe esett, 11és látta, hogy az ég megnyílik, és leszáll valami nagy lepedőhöz hasonló, amely négy sarkánál fogva ereszkedett le a földre. 12Benne volt a föld mindenféle négylábú és csúszómászó állata, és az ég mindenféle madara. 13Ekkor hang hallatszott: Kelj fel, Péter, öld és egyél! 14Péter azonban így szólt: Semmiképpen sem, Uram, mert soha nem ettem semmi szentségtelent vagy tisztátalant. 15De másodszor is szólt hozzá a hang: Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak! 16Ez pedig három ízben is így történt, és azután az egész azonnal felemelkedett az égbe.
17Amint pedig Péter azon tűnődött magában, hogy mi lehet az a látomás, amelyet látott, íme, azok a férfiak, akiket Kornéliusz küldött, Simon háza után kérdezősködve megálltak a kapu előtt, 18és bekiáltva megkérdezték, hogy ott van-e szálláson Simon, akit Péternek is hívnak. 19Amíg Péter a látomásról elmélkedett, ezt mondta neki a Lélek: Íme, három férfi keres téged: 20kelj fel hát, menj le, és eredj el velük! Semmit ne tétovázz, mert én küldtem őket!” (ApCsel 10:9-20)
| Cím: | 6200 Kiskőrös, Kálvin u. 6. |
| Lelkipásztor: | Győri Gábor, Selmeczi Nimród |
| Állandó alkalmak: | Vasárnap 09.00 Imaóra, Gyermekbibliakör 10.00 Istentisztelet 17.00 Istentisztelet Szerda 18.00 Istentisztelet, Bibliaóra Péntek 18.00 Imaóra Szombat 19.00 Ifjúsági alkalom |
| Honlap: | http://www.kiskoros.baptist.hu |













