2025.01.12. vas. Győri Gábor – Kiskőrös

58

313 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. jan. 12. Győri Gábor lelkipásztor igehirdetése az ApCsel 10:9-20 igeversek alapján. Kiskőrösi Baptista Gyülekezet

9Másnap, amíg ők úton voltak, és a városhoz közeledtek, Péter déltájban felment a ház tetejére imádkozni. 10Közben azonban megéhezett, és enni kívánt. Amíg az ételt készítették, révületbe esett, 11és látta, hogy az ég megnyílik, és leszáll valami nagy lepedőhöz hasonló, amely négy sarkánál fogva ereszkedett le a földre. 12Benne volt a föld mindenféle négylábú és csúszómászó állata, és az ég mindenféle madara. 13Ekkor hang hallatszott: Kelj fel, Péter, öld és egyél! 14Péter azonban így szólt: Semmiképpen sem, Uram, mert soha nem ettem semmi szentségtelent vagy tisztátalant. 15De másodszor is szólt hozzá a hang: Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak! 16Ez pedig három ízben is így történt, és azután az egész azonnal felemelkedett az égbe.
17Amint pedig Péter azon tűnődött magában, hogy mi lehet az a látomás, amelyet látott, íme, azok a férfiak, akiket Kornéliusz küldött, Simon háza után kérdezősködve megálltak a kapu előtt, 18és bekiáltva megkérdezték, hogy ott van-e szálláson Simon, akit Péternek is hívnak. 19Amíg Péter a látomásról elmélkedett, ezt mondta neki a Lélek: Íme, három férfi keres téged: 20kelj fel hát, menj le, és eredj el velük! Semmit ne tétovázz, mert én küldtem őket!”
(ApCsel 10:9-20)

Cím:6200 Kiskőrös, Kálvin u. 6.
Lelkipásztor:Győri Gábor, Selmeczi Nimród
Állandó alkalmak:Vasárnap 09.00 Imaóra, Gyermekbibliakör 10.00 Istentisztelet
17.00 Istentisztelet
Szerda 18.00 Istentisztelet, Bibliaóra
Péntek 18.00 Imaóra
Szombat 19.00 Ifjúsági alkalom
Honlap:http://www.kiskoros.baptist.hu

https://www.youtube.com/@kiskorosbaptist

https://www.facebook.com/kiskoros.baptist


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!