418 megtekintés 2025. márc. 11. Meláth Attila lelkipásztor igehirdetése a Neh 8:1-3 igeversek alapján. Váci Baptista Gyülekezet
„1Akkor az egész nép egy emberként összegyűlt a Vízi-kapu előtti téren, és azt mondták Ezsdrásnak, az írástudónak, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, amelyet az Úr adott Izráelnek.Ezsd 7,62A hetedik hónap első napján tehát odavitte Ezsdrás pap a törvényt a gyülekezet elé, amely olyan férfiakból és nőkből állt, akik mindnyájan meg tudták érteni a hallottakat.4Móz 29,1-6;5Móz 31,10-133Fölolvasta azt a Vízi-kapu előtti téren virradattól délig, azok előtt a férfiak és nők előtt, akik meg tudták azt érteni. Az egész nép figyelemmel hallgatta a törvénykönyvet.” (Neh 8:1-3)
Vasárnap 10:00 Gyülekezeti közös imaóra, a gyermekeknek csoportos foglalkozás, utána istentisztelet Ősztől vasárnap 17:00 Istentisztelet Csütörtökön nyáron 19:00, télen 18:00: Biblia-tanulmányozó alkalom Péntek 17:00 Ifjúsági óra Facebook oldalunk
Kapuzárás… Minden ember életében eljön az a pillanat, amikor az élete középső szakaszában számot vet az addig eltelt évekkel, és felteszi a kérdés, hogy elértem-e azokat a célokat, amelyeket hajdan magam elé tűztem. Ilyenkor merülhet fel a párokban az újrakezdés és a válás gondolata. Arról beszélgetünk Iván Imrével, hogy Isten milyen kapukat tud kinyitni az élet közepén a párok és családok életében.
593 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. márc. 9. #baptista#Istentisztelet#IT Prof. Dr. Johannes Reimer lelkipásztor igehirdetése a Mt 5,1-16 igeversek alapján. Újpesti Baptista Gyülekezet
„1Amikor Jézus meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután leült, odamentek hozzá tanítványai. 2Ő pedig megszólalt, és így tanította őket: Kik a boldogok?3Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. 4Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.Ézs 61,2-35Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.Zsolt 37,116Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.Zsolt 42,2-3;Ézs 55,1-2;Jn 6,357Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.Mt 25,35-46;Jak 2,138Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.Zsolt 24,3-4;Zsolt 51,129Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.Zsid 12,1410Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.1Pt 3,1411Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok.1Pt 4,1412Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.ApCsel 7,52;Jak 5,10 Só és világosság13Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek.Mk 9,5014Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város.Jn 8,12;Fil 2,1515Lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek a házban.Mk 4,21;Lk 8,16;Lk 11,3316Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.Ef 5,8-9;1Pt 2,12„ (Mt 5,1-16)
Cím:
1043 Budapest, Kassai u. 26.
Lelkipásztor:
Mészáros Kornél
Állandó alkalmak:
Vasárnap 9 óra imaóra 9 óra bibliaóra gyermekek részére 10 óra istentisztelet 17 óra istentisztelet
kedd 18 óra imaóra (kivéve december, január és a nyári hónapok!) csütörtök 18 óra bibliaóra péntek 18 óra ifjúsági bibliaóra
34 megtekintés 2025. márc. 10. Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet Richard Blake lelkipásztor igehirdetése a Mt 14:22-33 igeversek alapján. Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet
„22Ezután nyomban sürgetni kezdte tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, amíg ő elbocsátja a sokaságot. 23Miután elbocsátotta a sokaságot, egyedül felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott. 24A hajó pedig már messze eltávolodott a parttól, és a hullámok között hányódott, mert ellenszél volt. 25Már hajnalodott, amikor Jézus odament hozzájuk a tengeren járva. 26Mikor pedig a tanítványok meglátták, hogy a tengeren jár, megrémültek, és ezt mondták: Kísértet ez! És ijedtükben felkiáltottak. 27De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! 28Péter ekkor így válaszolt neki: Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen! 29Ő pedig így szólt: Jöjj! És Péter, kiszállva a hajóból, járni kezdett a vízen, és elindult Jézus felé. 30Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: Uram, ments meg! 31Jézus pedig azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél? 32És amint beszálltak a hajóba, elült a szél. 33A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: Valóban Isten Fia vagy!” (Mt 14:22-33)
Cím:
2310 Szigetszentmiklós, Kinizsi u. 43.
Lelkipásztor:
Paróczi Zsolt
Állandó alkalmak:
Vasárnap 9.15-től imaóra (közös énekléssel kezdve) 10 és 17 órától istentisztelet csütörtökön 18.30-tól bibliaóra szombaton 18-tól ifjúsági óra
78 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. márc. 9. Révész Jonatán lelkipásztor igehirdetése a 2Mózes 17:8-16, 2Mózes 2:23-25, 2Mózes 3:9-10, Lukács 11:1, ApCsel 16:14, Kolossé 4:3-4, Máté 16:18 igeversek alapján. Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezet
„8Eljött Amálék, és megtámadta Izráelt Refídímben. 9Akkor ezt mondta Mózes Józsuénak: Válassz ki férfiakat közülünk, vonulj ki, és ütközz meg Amálékkal! Én pedig odaállok holnap a halom tetejére, és Isten botja a kezemben lesz. 10Józsué úgy cselekedett, ahogyan Mózes mondta neki, és megütközött Amálékkal. Mózes, Áron és Húr pedig fölment a halom tetejére. 11És az történt, hogy valahányszor Mózes fölemelte kezét, Izráel volt az erősebb, amikor pedig leeresztette a kezét, Amálék volt az erősebb. 12De Mózes kezei elfáradtak. Ezért fogtak egy követ, alája tették, és ő ráült. Áron és Húr pedig tartotta a kezét, az egyik erről, a másik amarról, úgyhogy a két keze fölemelve maradt napnyugtáig.Ézs 35,3;Zsid 12,1213Így győzte le Józsué fegyverrel Amálékot és annak hadinépét. 14Akkor így szólt az Úr Mózeshez: Írd meg ezt a dolgot emlékeztetőül egy könyvben, és vésd jól Józsué emlékezetébe! Mert Amáléknak még az emlékét is eltörlöm majd az ég alól!5Móz 25,17-19;1Sám 15,2-915Mózes akkor oltárt épített, és így nevezte el: Az Úr az én hadijelvényem. 16És így szólt: Mivel kezet emelt az Úr trónusára, harcolni fog Amálék ellen az Úr nemzedékről nemzedékre.” (2Móz 17:8-16)
„23Közben hosszú idő telt el, és meghalt Egyiptom királya. Izráel fiai pedig sóhajtoztak és kiáltoztak a szolgaság miatt, és a szolgaság miatti segélykiáltásuk feljutott Istenhez. 24Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten a szövetségére, amelyet Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött.1Móz 15,13-14;1Móz 17,7;1Móz 26,3;1Móz 46,325Rátekintett Isten Izráel fiaira, és gondja volt rájuk Istennek.” (2Móz 2:23-25)
„Bizony, eljutott hozzám Izráel fiainak segélykiáltása; látom is, hogy mennyire sanyargatják őket az egyiptomiak. 10Most azért menj! Elküldelek téged a fáraóhoz: vezesd ki népemet, Izráel fiait Egyiptomból!1Sám 12,6;Zsolt 105,26;Ézs 63,11;Hós 12,14;Mik 6,4„ (2Móz 3:9-10)
„Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá egyik tanítványa: Uram, taníts minket imádkozni, ahogy János is tanította a tanítványait!” (Luk 11:1)
„Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatirából való bíborárus, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond.” (ApCsel 16:14)
„3Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk Krisztus titkát – amely miatt most fogoly is vagyok –, 4hogy azt úgy hirdethessem, amint szólnom kell róla.” (Kol 4:3-4)
„Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem majd fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.” (Mt 16:18)
Cím:
6721 Szeged, Madách u. 19.
Lelkipásztor:
Sipos Márk
Állandó alkalmak:
Állandó alkalmak: Vasárnap 9:00 Felfedezőcsoport Vasárnap 10:00 Istentisztelet Csütörtök esténként Új Remény Csoport-os alkalmak házaknál
306 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. márc. 9. Nagy Bálint igehirdetése a Mk 10:1-12 igeversek alapján. Budafoki Baptista Gyülekezet
„1Onnan útra kelve elment Jézus Júdea vidékére és a Jordánon túlra; és megint nagy sokaság gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket. 2Farizeusok is mentek hozzá, hogy megkísértsék őt, és megkérdezték tőle: Szabad-e a férjnek a feleségét elbocsátania? 3Ő azonban visszakérdezett: Mit parancsolt nektek Mózes? 4Azok ezt mondták: Mózes megengedte a válólevél írását és az elbocsátást.5Móz 24,15Jézus erre így szólt hozzájuk: Szívetek keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a parancsolatot, 6mert a teremtés kezdete óta Isten férfivá és nővé teremtette az embert.1Móz 1,277Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez,1Móz 2,24;1Kor 6,168és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. 9Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza! 10Otthon a tanítványai is megkérdezték őt erről. 11Ő pedig ezt mondta nekik: Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el feleségével szemben;1Kor 7,10-1112és ha a feleség bocsátja el férjét, és máshoz megy férjhez, házasságtörést követ el.” (Mk 10:1-12)
Cím:1221 Budapest, Péter Pál u. 17. Lelkipásztor: Papp János, Halász Attila (missziós lelkipásztor)Állandó alkalmak: ISTENTISZTELET Vasárnap 9:30-tól Helyszín: Imaház Az alkalom alatt: KÖLYÖK KIKÖTŐ 3-10 éveseknek Helyszín: Imaház 5-ös terem TINIIFI 11-14 éveseknek Helyszín: Imaház 6-os terem
NŐI ALKALMAK Kéthetente vasárnaponként, októberi alkalmak: Október 13. 16:00 Bibliatanulmányozás a Zsoltárok nyomán Helyszín: Banicz ház Október 27. 15:30 Horváthné Lovász Márti – Szerepem és helyem a közösségben Helyszín: Nappali gyülekezeti kávézó
149 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. márc. 9. Balogh Barnabás lelkipásztor igehirdetése a Mk 10:1-12 igeversek alapján. Szegedi Baptista Gyülekezet
„1Onnan útra kelve elment Jézus Júdea vidékére és a Jordánon túlra; és megint nagy sokaság gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket. 2Farizeusok is mentek hozzá, hogy megkísértsék őt, és megkérdezték tőle: Szabad-e a férjnek a feleségét elbocsátania? 3Ő azonban visszakérdezett: Mit parancsolt nektek Mózes? 4Azok ezt mondták: Mózes megengedte a válólevél írását és az elbocsátást.5Móz 24,15Jézus erre így szólt hozzájuk: Szívetek keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a parancsolatot, 6mert a teremtés kezdete óta Isten férfivá és nővé teremtette az embert.1Móz 1,277Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez,1Móz 2,24;1Kor 6,168és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. 9Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza! 10Otthon a tanítványai is megkérdezték őt erről. 11Ő pedig ezt mondta nekik: Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el feleségével szemben;1Kor 7,10-1112és ha a feleség bocsátja el férjét, és máshoz megy férjhez, házasságtörést követ el.” (Mk 10:1-12)
255 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. márc. 9. #baptista#keresztény#Jézus Katona Béla lelkipásztor igehirdetése a Mk 10:1-12 igeversek alapján. Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet
„1Onnan útra kelve elment Jézus Júdea vidékére és a Jordánon túlra; és megint nagy sokaság gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket. 2Farizeusok is mentek hozzá, hogy megkísértsék őt, és megkérdezték tőle: Szabad-e a férjnek a feleségét elbocsátania? 3Ő azonban visszakérdezett: Mit parancsolt nektek Mózes? 4Azok ezt mondták: Mózes megengedte a válólevél írását és az elbocsátást.5Móz 24,15Jézus erre így szólt hozzájuk: Szívetek keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a parancsolatot, 6mert a teremtés kezdete óta Isten férfivá és nővé teremtette az embert.1Móz 1,277Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez,1Móz 2,24;1Kor 6,168és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. 9Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza! 10Otthon a tanítványai is megkérdezték őt erről. 11;1Kor 7,10-1112és ha a feleség bocsátja el férjét, és máshoz megy férjhez, házasságtörést követ el.” (Mk 10:1-12)
62 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. márc. 9. Pollák Dávid lelkipásztor igehirdetése az Ez 36:22-38 igevesek alapján. Kispesti Baptista Gyülekezet
” 22Ezért mondd ezt Izráel házának: Így szól az én Uram, az Úr: Nem tiértetek cselekszem én, Izráel háza, hanem szent nevemért, amelyre gyalázatot hoztatok a népek között, amerre csak jártatok.5Móz 9,5;Ézs 48,1123Majd én megmutatom, hogy szent az én nagy nevem, amely gyalázatos lett a népek között, mert gyalázatot hoztatok rá közöttük. Majd megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr – így szól az én Uram, az Úr –, amikor szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy én szent vagyok!Zsolt 126,2;Ez 37,28;Mt 6,9 24Kihozlak benneteket a népek közül, összegyűjtelek az országokból, és beviszlek benneteket a saját földetekre. 25Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok. Minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítlak benneteket. 26Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.Jer 31,33;Ez 11,19-20;2Kor 3,327Az én lelkemet adom belétek, és gondoskodom róla, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek.Ézs 44,3;Ez 39,29;1Thessz 4,828Abban az országban fogtok lakni, amelyet őseiteknek adtam. Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek. 29Megszabadítlak benneteket minden tisztátalanságotoktól. Előhívom a gabonát és megsokasítom, és nem hozok rátok éhínséget. 30Megszaporítom a fák gyümölcsét és a mező termését, hogy ne csúfoljanak többé benneteket éhínség miatt a népek.Ez 34,29;Jóel 2,1931Akkor majd visszagondoltok arra, hogy milyen gonoszul éltetek, és milyen rosszak voltak tetteitek, és megundorodtok magatoktól utálatos bűneitek miatt.Ez 20,4332Nem tiértetek cselekszem – így szól az én Uram, az Úr –, tudjátok meg ezt! Szégyenkezzetek, és piruljatok életetek miatt, Izráel háza! 33Így szól az én Uram, az Úr: Amikor megtisztítlak benneteket minden bűnötöktől, benépesítem a városokat, és újjáépülnek a romok. 34Művelni fogják a pusztává lett földet, azután, hogy pusztán hevert az arra járók szeme láttára. 35Akkor majd ezt mondják: Ez a pusztává lett föld itt most olyan, mint az Éden kertje; a rommá lett, elpusztult, a falaitól megfosztott városokat pedig megerősítették, és újból laknak bennük! 36Akkor majd megtudják a népek, amelyek körülöttetek megmaradtak, hogy én, az Úr építettem újjá a romba dőlt városokat, és én ültettem be a pusztává lett földet. Én, az Úr megmondtam, és meg is teszem! 37Így szól az én Uram, az Úr: Még azt is kérheti tőlem Izráel háza, hogy ezt tegyem velük: úgy megsokasítom az embereket, mint a juhokat.Mik 2,1238Úgy megtelnek a romba dőlt városok emberek tömegével, ahogyan Jeruzsálem tele van az ünnepeken juhokkal, áldozatra szentelt juhokkal. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr!” (Ez 36:22-38)
Vasárnap 9:00-től imaóra és gyermekeknek vasárnapi iskola délelőtt 10:00-től és délután 17:00-től istentiszteletet Csütörtökön este 18:00-tól bibliaóra
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.OkTovábbi információk