Budafoki Baptista Gyülekezet – Istentisztelet – BTA Teológus nap – Nagy Bálint

94

306 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. márc. 9. Nagy Bálint igehirdetése a Mk 10:1-12 igeversek alapján. Budafoki Baptista Gyülekezet

1Onnan útra kelve elment Jézus Júdea vidékére és a Jordánon túlra; és megint nagy sokaság gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket. 2Farizeusok is mentek hozzá, hogy megkísértsék őt, és megkérdezték tőle: Szabad-e a férjnek a feleségét elbocsátania? 3Ő azonban visszakérdezett: Mit parancsolt nektek Mózes? 4Azok ezt mondták: Mózes megengedte a válólevél írását és az elbocsátást.5Móz 24,1  5Jézus erre így szólt hozzájuk: Szívetek keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a parancsolatot, 6mert a teremtés kezdete óta Isten férfivá és nővé teremtette az embert.1Móz 1,27  7Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez,1Móz 2,24; 1Kor 6,16  8és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. 9Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza! 10Otthon a tanítványai is megkérdezték őt erről. 11Ő pedig ezt mondta nekik: Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el feleségével szemben;1Kor 7,10-11  12és ha a feleség bocsátja el férjét, és máshoz megy férjhez, házasságtörést követ el.” (Mk 10:1-12)

https://www.facebook.com/search/top?q=budafoki%20baptista%20gy%C3%BClekezet

https://www.youtube.com/@budafokibaptista

Cím:1221 Budapest, Péter Pál u. 17. Lelkipásztor: Papp János, Halász Attila (missziós lelkipásztor)Állandó alkalmak:
ISTENTISZTELET
Vasárnap 9:30-tól  Helyszín: Imaház
Az alkalom alatt:
KÖLYÖK KIKÖTŐ 3-10 éveseknek
Helyszín: Imaház 5-ös terem
TINIIFI 11-14 éveseknek
Helyszín: Imaház 6-os terem

GYÓGYTORNA
Hétfőnként 18:00 Helyszín: Imaház 5-ös terem
Bővebb információ: Farkasné Kocsis Hajnalka

ANYAKÁVÉ
Kedden 9:30-tól Helyszín: Imaház
Helyszín: Imaház 5-ös terem

NAPRAFORGÓK
Kedden 15:30-tól kisovis (3-4 éves korosztály)
Kedden 16:30-tól nagyovis (5-6 éves) és iskolás (7-12 éves korosztály)
Helyszín: Imaház 5-ös terem

ELSŐ LÉPÉSEK BARÁTKOZÓK ÓRÁJA
Csütörtökön 18:00 Helyszín: Imaház
Részvételi szándék Papp János vagy Halász Attila lelkipásztoroknak jelezhető.

BUBI IFI ALKALOM
Szombaton 18:00 Helyszín: Imaház 5-ös terem

NŐI ALKALMAK
Kéthetente vasárnaponként, októberi alkalmak:
Október 13. 16:00 Bibliatanulmányozás a Zsoltárok nyomán
Helyszín: Banicz ház
Október 27. 15:30 Horváthné Lovász Márti – Szerepem és helyem a közösségben
Helyszín: Nappali gyülekezeti kávézó

65+ ALKALMAK
Havonta, októberi alkalom:
Október 10. csütörtök 9:00 Helyszín: Imaház Honlap:http://www.istenhaza.hu/


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!