2020. március 15.

Elhallgattak a gyülekezeti hangszerek, kiürültek, bezáródtak imaházaink. Azt gondoltuk, csak átmeneti a dolog, hamar vége lesz.

2021. május vége

Itt is, ott is megnyílhattak végre  imaházaink ajtajai. Óvatosan, maszkban, távolságtartással kezdtük „benépesíteni” a széksorokat.

Rákoscsabán az újrakezdésben egy, már hagyománnyá vált alkalom is erősített bennünket. Az orgonát mint az istentiszteletek felemelő, lenyűgöző hangú támaszát nálunk nyolc testvér szólaltatja meg évek óta: Illés Adél, Hricsovinyi Róbertné, Palotainé Hricsovinyi Dóra, Cseri Tibor, Hornok István, Horváth Bálint, Kádár Ottó, Kertész Péter. Ők a mi orgonistáink, akik immár negyedik éve önálló koncertet is adnak a gyülekezetünknek, érdeklődőknek. Készültek, gyakoroltak a mindenkit megváltoztató, bizonytalan hónapokban is, és amint lehetett, június 13-án eljátszották a különböző hangulatú, kedvenc darabjaikat közönség előtt. Hornok István zongoraművész testvérünk pedig saját műveit játszotta, amiben a Nemzeti Énekkar művészei működtek közre: Pintes Andrea, Estefán Tünde, Viszló István, Tóth Pál Mátyás.

Az online időszak eleinte idegen, sőt, sok tekintetben ijesztő volt. Később egyre jobban belejöttünk. Fantasztikus szakértelemmel elkészült, egyre jobb, több istentisztelet közül válogathattunk a világhálón. Lassan talán el is kényelmesedtünk! Az igényeink megnőttek az elérhető végtelen lehetőségek hatására.

A június 13-i koncert talán az ötödik vasárnap volt a pandémia utáni új időszámításban. Hisszük, hogy mindenkit megerősített abban az érzésben, amit csak Isten házában élhetünk át!

Köszönjük kántoraink odaadó szolgálatát, kitartását. Örülünk, hogy érezhettük: ők továbbra is őrzik azt a lángot, amit egyre kevesebb helyen tesznek, tehetnek.

Reménykedünk, hogy bár újból fenyegetően folytatódni akar a koronavírus-járvány, már nem kell bezárt imaházakat látnunk.

Viszontlátásra a 2022. februári orgonadélutánon!

SDG!

Vné E. Anna


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!